Pintér György - Múzeumi krimik
Nem elírás! Nem Oreo! Egy madárkáról van szó persze, a jugoszláv és román katonai együttműködés egyik eredményéről.
Abban az időben, amikor a jugoszláv állam még ereje teljében "Vardartól a Triglav csúcsáig, Vaskaputól az Adriáig" terjedt, született meg a megegyezés a két különutas kommunista vezetésű állam között egy közösen fejlesztett harci repülőgép létrehozásáról. Ja, hogy miért különutas? Mert Jugoszlávia akkori elnöke – a soproni rokonsággal is rendelkező Joszip Broz Tito marsall – a győztes népfelszabadító háború után, amit szinte saját erőből nyertek meg, nem akarta országát beterelni a sztálini béketáborba. Lett is ebből ramazuri rendesen. Kiátkozás oda-vissza, Tito "az imperializmus láncos kutyája" lett. Persze az UDBA (Управа државне безбедности, a jugoszláv titkosszolgálat) meg a sztálinistának mondott jugó politikusokat gyűjtötte be. Ráadásként az akkor szép hosszú magyar-jugoszláv közös határvonal mentén még erődítményvonalat is elkezdtek építeni. Vállalkozócsoportok lépték át a határt innen oda, onnan meg ide. Szóval nagy volt a felháborodás.
A másik szereplő, a szocialista Románia, egy darabig "jól viselkedett". Belépett a Varsói Szerződésbe, a KGST-be, szóval beállt a sorba. Aztán egyre inkább úgy gondolta a "Kárpátok Géniusza", Nicolae Ceaușescu – aki aztán elég csúnyán végezte –, hogy elkezdene kikacsintgatni a szövetségi rendszerből. Egyre erősebb kapcsolatot ápolt a népi Kínával, akikkel az akkori szovjet vezetés nem volt kimondottan baráti. Románia (az albán nagyhatalommal együtt) nem is vett részt a Varsói Szerződés 1968 nyári csehszlovákiai harci túráján, amivel kivívta a Nyugat elismerését. (Később ez a VSZ-tagság akadályozta meg, hogy a gépekhez az újabb angol hajtóművet kapják.)
Nos, ez a két, az akkori, hazai mércével, renitens ország szerződött egy transzszónikus csapásmérő-felderítő gép gyártásra. Vajon akkor éppen ki ellen?
Létre is jött a gép, ami a jugóknál a J-22 Orao, azaz "Sas", a románoknál az IAR-93 Vultur azaz "Sas", esetleg "Keselyű" elnevezést kapta. A gép két 23 mm-es gépágyújával és 2,5 tonnás bombateherrel repülhetett. A repülőgépet az AVIONE CRAIOVA-SA fejlesztette ki a boszniai mostari SOKO jugoszláv gyárral együttműködve. (Ez a román megfogalmazás a gyár honlapjáról.) A cél, hogy az el nem kötelezett (azaz katonai tömbökön kívüli) országoknak legyen ilyenfajta, "olcsó és nem ráz" harci gépe. Ez a cél nem nagyon jött be. A gépet azonban csak a két kifejlesztő ország, illetve a jugoszláv utódállamok egyike-másika repülte.
Harcba a jugoszláv, a boszniai szerb, illetve a szerb légierő példányai kerültek. Bár a szlovén tíznapos háború során bevetésre kerültek, de ott csak erődemonstrációra használták őket. Ellenben a horvátok ellen éles bevetéseket is teljesítettek. Ennek során hármat lelőttek a horvátok. Az 1999-es, Szerbia elleni NATO légicsapások során 11 gép pusztult el. A mostari gyártóüzem 1992-ben egy bombázás eredményeként megsemmisült.
Jelenleg mindkét légierő kivonta a hadrendjéből.
Jó pár éve már volt egy ilyen próbálkozás a jugoszláv légierő gépeiről készülő makettkészlettel. Az sem volt rossz. A Super Galeb G-4 volt akkor az alany, a YuMo cég terméke. De annak ismereteim szerint nem lett folytatása. (Az előd "Galeb G-2/G-3"-nak is létezik műgyanta makettváltozata, amit képtelenség beszerezni.)
Ennek a típusnak az 1:72-es kicsinyítésű makettjét készítette el a Litaki Model Kits, nagy eséllyel első termékeként, hiszen a katalógusszáma 72001. Korábban létezett a típus makettje egy epoxigyantából megöntött borzalomként. No, ez nem az. Műanyag alkatrészek, fémmaratás, maszkoló fólia – isten tartsa meg a szokásukat! A készlet csak a jugoszláv, szerb, boszniai szerb szolgálatban állókhoz ad matricákat és egy szépen kidolgozott szettet a tigrismotívummal egyénített 241-es számú géphez. Ezen felül üzemelési feliratokat is kapunk. Rengeteget.
A doboztető két "tigris" festéses gépet ábrázol. A gondosan szivacsba csomagolt, tényleg átlátszó alkatrészeket tartalmazó öntőkereten kívül hat piszkoszöld színű kereten kapjuk az alkatrészeket. Mellé tehát maszkoló fólia és fémmaratás. Precíz térképet kapunk az üzemeltetési feliratok elhelyezésére és szép, színes festési térképet.
Nekifogtam az építésnek. Tartom magamat a kapott összeállítási sorrendhez. A katapultülést öt műanyag és három fémmaratás alkatrészből álmodta meg a gyártó és az alkatrészek mennyisége további közelharcokat ígér. De ez nem baj, ha szép lesz a végeredmény!
Most szólok! Ha valaki mindenképpen román felségjelzéssel szeretné egyéníteni makettjét, az megépítheti csillagos, illetve a jelenlegi kokárdás jelekkel. (A csillag kissé "hízlalt" a nálunk akkor használthoz képest. Ilyen valamelyik MiG-17 PF maketthez járt.)
Elkezdtem az építést. Érdemes követni a füzetnyi összeállítási útmutatót. A fémmaratáson megkaptam a későbbre tervezett kétüléses, gyakorlóváltozat tartozékait is. A kabin berendezésén sokat dobott a kapott fémmaratás. Az útmutatón egy utólag beragasztott jelzés mutatja, hogy az orrba súly kellene. De, hogy mennyi, az nem derült ki. Ráadásul nem is nagyon van, ahová elrejthetném. A törzset hosszában választották ketté. Szépen befér minden, de az apró pontatlanságok magukkal hozzák, hogy az összeillesztésnél a két törzsfél nem passzol tökéletesen. Csiszolni és tömíteni is kellett.
Eddig azt hittem, a MiG-23 futószárainak összerakása macerás. Hát ehhez képest... szinte üdülés. Maga a szár, hogy hat alkatrészből áll össze még csak hagyján, de a törzshöz való illeszkedésük így ránézésre elég érdekesnek tűnik.
Végül csak összeállt, bár ehhez keresnem kellett egy képet, amin világosan látható, hogy mi merre és hogyan. Az orr-rész jobb oldalán volt tömíteni való. A szárnyakra felraktam a 22 indítósínt. A szárnyak beömlők és a törzs illeszkedései tökéletesek. A kerékagyak festésénél az olívzöld és a fehér a két variáció. A kapott maszkoló-fólia csak két kerékagyra elegendő, a kerék belső oldalára nem.
Miután a szép, okosan fordítva beragasztott főfutókat visszacseréltem, elkezdődhetett a futóaknák részbeni befedése, a törzsféklapok, a stabilizátorok és az infrakivetők elhelyezése A két kivető blokkjára kék-két fémaratott lapocska került. Egy ötödik pedig a törzs közepére. Így lassan, de biztosan közeledik a festés elkezdése.
Gondolkodtam, hogy melyik mintázatnak álljak neki. Végül a jelenlegi szerb légierő festésével készült a dolog, persze, az ennek megfelelő matricázással. A matricák jól kezelhetők, de megkívánják a fényes lakkos alapozást.
A végére hagytam az apróságokat, mint a kétoldalt elhelyezett gépágyúk csöveit és az antennákat. Ha ezek elkészülnek, akár késznek is nyilváníthatom a szerb sasomat.
A felfegyverzésnél csak annyi gond adódott, hogy a fegyverzet színeit a leírás nem tartalmazza. A neten megtalálható fegyverzeti képek még véletlenül sem adnak egyforma variációkat. A kapott fémmaratás jól néz ki.
A matricázásnál az unokám szólt közben. Ismeretlen helyre rejtette el a matricalapot. Így ezt saját erőből kellett pótolnom. Persze egy itthoni nyomtatás minősége messze nem gyári.
Pár hónappal később beszereztem az NJ-22-t ami az eddig tárgyalt típus kétüléses, oktató változata. Ennek matricakészletéből ki tudtam pótolni a „Makettező Fekete Lyuk”-on eltávozott/eltűnt matricákat.
NJ-22
A kétüléses változat 1986-ban repült először. Összesen 35 darab készült belőle. Jugoszlávia 1991-es felbomlásáig a golubovcsi repülőbázis 238. és a 241. vadászbombázó századot szerelték fel J-22 csapásmérő és NJ-22 kiképző repülőgépekkel. Az 1999-es harcokban négy veszett oda a NATO bombatámadások eredményeképp. 2003-ban az NJ-22-ből és a javított INJ-22-ből összesen kilenc példány létezett. A gépek, bár nem mai darabok, ellentétben a román változatokkal, bírják a strapát. A sárkányszerkezetük annyira rendben van, hogy újabb 1000 órányi üzemidőt engedélyeztek.
2013-ban nyolc együléses és összesen tizenöt kétüléses, (NJ-2 és INJ-22) volt az üzemeltetett gépszám. A kétüléses gépek egy része kétüléses csapásmérő feladatra lett átalakítva. A hátsó munkahely a fegyverzeti operátor munkahelye. Az elektronikai fejlesztések eredményeképpen a csapásmérő hatótáv 40 kilométerre bővült. Érdekesség, hogy 2019-ben négy, az addig egy repülőmúzeumban szabad ég alatt már 23 éve tárolt NJ-22-t szállítottak a légierő fejlesztési központjába feltehetőleg reaktiválásra.
A makett ugyancsak a Litaki a cégnek a terméke. Semmi új nincsen benne, eltekintve a kétüléses plusztól. Szépen rezezett az egész belső tér. Jut belőle a katapultülésekre a műszerfalakra, az oldalpanelekre, szóval, ha kész az össze ragasztgatása, csillog-villog az egész. Persze csak addig, amíg el nem nyerik a színeiket.
Terveim szerint a makett az eredeti csillagos, jugoszláv felségjeleket kapja majd, persze a megfelelő mintázatú álcázó festést követően. (Matricázás közben - ha már arra jártam, kiigazítottam az együléses felségjeleit is a házilagosan pótoltról a gyárira.)
Az építés során figyelni kell a felajánlott változatokra, hiszen a típus több modernizáláson is átesett. Érdemes utánajárni, mert például a fedélzeti fegyverek panelje mellé, amibe be kell illesztgetni a kétcsövű GS-23-as géppuska csőcsonkjait; mellett van egy pontosan ilyen idom, de fegyverzeti nyílások nélkül.
Végül elérkezett az a pillanat, amikor a piros csíkos orrantenna(?), Pitot-cső (?) beillesztésével befejeztem a művemet.
Eközben nekifogtam egy másik jugoszláv gép, egy Galeb C-2 makettje beszerzésének.
Forrás: https://web.archive.org/web/20120227081821/http://www.acv.ro/products_en.php?m=1&s=5
https://military-technology.blog.hu/2022/07/08/a_szerb_sasmadar_meg_mindig_szarnyal_a_j-22_nj-22_soko_orao