Jak-141

Jakovlev Jak-141 Freestyle

1:72, Art Model Kits No.7205
Pintér György - Múzeumi krimik A Jak-36-ot, amiből pár darab épült, követte a kis hatósugarú, szerény fegyverzetű, leginkább a "nekünk is van" kategóriába sorolható Jak-38. Ezek a Kijev osztályú repülőgép-hordozó cirkálókra kerültek. Összesen 231 darab készült belőle, de a 90-es évekre kivonták a hadrendből.
Közben már folyt az új, jobb, erősebb, gyorsabb 141-es modell építése. Ez elődénél többre volt képes. Sebessége meghaladta a hangsebességet. Mondjuk, szebb is volt, mint a szomorú banán formájú 38-as, de ez egy harci eszköz esetében sokadrangú fontosságú volt.

Ami viszont probléma volt, hogy lehetett ez jobb is, szebb is, ha rosszkor született. Összesen négy darab épült. Ebből volt, amin földi helyzetben tesztelték a fedélzeti rendszereket, kettő, ami a tesztrepüléseket hajtotta végre és még egy, amelyik statikus tesztekre készült. Tervben volt a kétüléses változat, amely részben kiképző, részben kétüléses támogató lett volna. Időközben megváltoztak a kívánatosnak ítélt paraméterek, így ki kellett dolgozni az "M" változatot, ami teljes értékű harci gép lett (volna). A típus több világrekordot állított fel és akár lehetett volna belőle valami. Az első felszállást Szinyicin végezte 1987. március 9-én.

A két erre a célra készült gép, a 48-2 és a 48-3 205 repülést hajtott végre, amikor közbejött a háziasszonyok hóvégén jelentkező napi gondja, elfogyott a pénz. Ja, és az addigi formájában megszűnt a Szovjetunió. Az ezt követő (kiváltó?) gazdasági összeomlás mindent vitt. A repülési tesztek végére pontot tett az 1991. október 5-i, a gép pusztulásával végződő repülés, így a projektet törölték.

Pillanatnyilag nincs adat arra nézve, hogy kísérletek folynának a "vertikálisok" fejlesztésére és a hadrendbe való bevonására. A repülőgéphordozót, amihez készült a 141-es, eladták Indiának. Egyes orosz források szerint 1991 és '97 között a Jakovlev iroda és Lockheed-Martin összedolgozott. A Jak-38 és a 141 teljes dokumentációját átadták az amerikai cégnek. Mondjuk vannak hasonló megoldások az F-35-nél.

Dobozkép
Dobozkép
Jak-141 Freestyle
1:72 Art Model Kits 7205


No, ennek a típusnak az 1/72-es kicsinyítésű makettjét szereztem be a zalaegerszegi börzén. A vákuumformázott készletet az Anigrand készítette el. Van a Trumpinak is, de azt csak porszívóval lehet megtalálni, hiszen 1:700-as kicsinyítésű.
Normál műanyag az ArtModel készlete, ez került hozzám. Létezik hozzá fémmaratás az NH-tól és maszkoló a KV-tól, aztán nagyjából ennyi.

Lássuk a makettet!
Mivel kéz alatt vásároltam, az öntőkeretekről levágva, ömlesztve voltak az alkatrészek. Viszont az előző tulajdonosa precízen beszámozta őket tűfilccel. Az alkatrészek bontása logikus, az átlátszó alkatrész tényleg az. Összességében egy "jó-közepes" kategória. Az összeállítási útmutató részletfotókon mutatja be a munkamenetet. Nekem nem tetszik, de valamilyen szinten használható.

Vetemedést eddig egy helyen tapasztaltam, ami ugyan kellemetlen, de javítható. Építési variációt is kapunk. Az emelőhajtómű elkészíthető emelő és nyugalmi formában is, az előbbihez műgyanta alkatrészt is kapunk. A futóművek és a szinte nem létező futóaknák kidolgozottsága primitív. Az orrba súlyra lesz szükség, hogy ne üljön fenékre az orrkerekes gép makettje. Ezt az utasítás nem jelzi! Éppen, mert nem egy szokványos gép, ezért érdemes az összeállítási útmutatót követni. Időközben el kell dönteni, mit akarunk megépíteni az emelőhajtóművekből. Mind a két álláshoz, a parkoló és az emelő helyzet megépítéséhez is van alkatrész, így ki kell választani a megfelelő darabokat és azokat beépíteni. Ha az emelkedéshez készülő gép a nyerő, akkor ki kell nyitni a pilótafülke mögötti dupla hajtómű fedelét is.

Mivel a kéz alatt beszerzett készletből hiányzott a kabin berendezése a műgyanta K-36D ülés kivételével, a hiányzó részleteket egy ronccsá vált MiG-15 UTI feláldozásával pótoltam. Volt ott minden: kormánypedál, műszerfal, amire fölraktam a kapott matricát, fél fürdőkád alakú padlólemez és oldalpanel egyben, még botkormány is. No, ezek kerültek be az üres helyre az orrszekcióba. A kisúlyozás azonban még nem megoldott. Meg kell látogatnom egy horgászboltot valamerre horgászólomért.

Volt itt fúrás-faragás, darabolás. Végül sikerült az orr-részbe beszuszakolnom 20 gramm ólmot. Ezt előbb ketté kellett vágnom. Hogy ez elég lesz-e, az majd kiderül. Alap szinten berendeztem a pilótafülkét és a helyére került a kabin mögötti két emelőhajtómű is. A műgyanta ülés elé összeraktam piros cérnaszálból a dupla kioldóhurkot. A hiányzó műszerfalat is sikerült pótolnom. Ennek a résznek a berendezéséhez sokéves gyakorlatra volt szükség, mert az összeállítási útmutatóból – ami fázisképekből áll – ez éppen hiányzott. Meg kellett küzdenem az egyik törzsfalat alkotó alkatrésszel, mert keresztben és hosszában is meg volt tekeredve. Nem nagyon, de éppen eléggé ahhoz, hogy gondot okozzon.

Következik az orrszekció és a törzs összeillesztése. Ekkor kiderül, hogy elég-e a súly az orrba. Elég. Lehet, hogy kevesebb is elég lett volna, de így biztos, hogy az orrkereke éri a földet, illetve ebben az esetben az asztalt. A törzs és a kabin csatlakozásánál lesz még munka rendesen, mert az illeszkedés messze nem tökéletes.

Ami még hátra van, az a futómű és az emelőhajtóművek terelőlemezei és a fegyverzet. Aztán alapos körülnézés után jöhet a festés. Az előző felsorolásból kimaradt a komplett futómű. A kerekek megvannak, de az azokat tartó szárak és mozgatószerkezet darabjai szintén valahol máshol vannak. Persze, meg lehetne oldani repülés közbeni formával, csukott aknaajtókkal.

Közben eldöntöttem, hogy a dobozképen látható festést próbálom leutánozni. Ez egy szürkén kékesszürke színvariáció. Persze előbb egy fél délelőttös maszkolás következik.

Magasabb készültségi fokon :)
Magasabb készültségi fokon :)


Saját erőből kipótoltam a hiányos futóműveket, valódi gányolás volt. Olyan, amilyen, de legalább van. Lábon áll a gép. Persze nem lesz belőle versenydarab, de nem is szántam annak eredetileg sem. Aztán ha már volt mihez, beépítettem az aknaajtókat és az első emelőhajtóműpár fedőlemezeit. Hátra van még a fegyverzet. Az alapvetően rakétákból áll, bár a gépnek van beépített fedélzeti gépágyúja is. Ez egy GS-301, 30 mm-es fegyver, ami a 80-as években standard volt a szovjet vadászgépeken. A szárnyakon összesen négy fegyverfelfüggesztő pont van. Első körben két légiharcrakétát gondoltam feltenni. Máshonnan összeszedtem két pitot-csövet és két R-27 rakétát.
A törzs bal oldalán egy kör alakú nyílás (ablak? reflektor?) van. Ezt a már jól bevált módon, három csepp faragasztóval töltöttem ki. Délutánra szép átlátszóra száradt.

Lassan meglesz a háromnegyede a szovjet helyből felszállók exluzív családjának. Van már egy Jak-36-os, egy borzalmas minőségű Jak-38 (amit lehet, hogy lecserélek majd egy jobb, szebb gyártmányra) és most elkészül a Jak-141.
Dobozkép
Dobozkép
Még lábatlanul
Még lábatlanul
Maszkolva
Maszkolva
Szépül a látvány
Szépül a látvány
Magasabb készültségi fokon :)
Magasabb készültségi fokon :)
Felfegyverezve
Felfegyverezve
2025.07.30.
Utolsó módosítás: 2025.08.12.
Miggyuri
Makettinfo Online Klub
Minimánia Makettépítő Kör
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció