JAS 39 Gripen

Saab JAS 39 Gripen

1:48, Italeri No.2664
Pintér György - Múzeumi krimik A svéd kormányzat 1978-ban döntötte el, hogy a Légierőnek új repülőgépre van szüksége, az elavulófélben lévő J-35 Draken és JA-37 Viggen repülőgépeinek leváltására. A háromfeladatú svéd vadászrepülőgép kifejlesztéséről szóló döntést 1982-ben hozták meg,
ebben az évben nevezték el a repülőgépet, pályázat útján, Gripen-nek /Griff-madár/.
A berepülés 1988-ban kezdődött meg, és 1996 decemberéig tartott.

Pár mondat a Magyar Gripen vadászgépekről.

Hazánkban az elavult szovjet vadászrepülőgépek lecserélése,
a délszláv háború idején vetődött fel először,
mert a Jugoszláv Légierő gépei többször is megsértették a Magyar
légteret,egy esetben tévedésből Barcsra kazettás bombát dobtak.
A Magyar Honvédség pályázatot írt ki két századnyi korszerű vadászrepülőgép beszerzésére, amelyen a Gripen mellett az F–16,
az F/A–18 és a Mirage 2000 is indult.
A biztos befutónak számító, török, amerikai és belga forrásból is felajánlott F–16-os helyett, a 14 db JAS 39A/B lízingeléséről szóló, nagy meglepetést keltő döntést 2001. szeptember 10-én jelentették be.
A tárgyalásokat követően 2003. február 3-án a HM bejelentette a szerződés módosítását, mely ezután már a NATO-kompatibilis JAS 39 EBS HU 16 800 repülőórás lízingeléséről szólt.
Az első öt (a 30-as, a 31-es, a 32-es együlésesek és mindkét kétüléses: a 42-es és a 43-as) repülőgép,
2006. március 21-én érkezett Kecskemétre, négy magyar és három svéd
pilótával. A hivatalos átadás március 30-án történt. Ezeket október
25-én követte a hatodik repülőgép svéd pilótával (34-es),
2007. január 31-én szintén svéd pilótával a kilencedik (36-os) egy korábban már átadott,
de szoftvermódosításra visszarepülttel együtt. Majd augusztus 8-án a tizedik és a tizenegyedik.
A maradék három 2007. december 13-án érkezett meg.

A makett.

Ez az Italeri /No.2664/ Jas-39 Gripen kétüléses készlete. Vékonyan vésett panelvonalak, részletgazdag kidolgozás.A makettinfó közösségi oldalán többen jelezték, hogy rossz helyen vannak a panelvonalak. Ezeket aki akarja, újrakarcolhatja. Az illeszkedésről nem sokat tudok még, mert az építés várat magára. :)) Az összeállítási útmutató egyértelmű
és részletes. A színeket F.S és Model Master /olaj ill. acryl/ festékek kódjával jelöli. A festésnél 4 gép folttérképét kapjuk. Az alkatrészeket 4 öntőkereten /3 szürke és 1 átlátszó/ kapjuk. Külön fóliába csomagolva az átlátszó öntőkeret, és a többi alkatrész is. Az útmutató szerint 4 alkatrész nem szükséges az összeállításhoz. Ezek az egy üléses géphez tartoznak / gépágyú takarólemeze, orrfutóakna ajtó,
és egy pilon/. Aki szeretné, a kabintetőt nyitottan is elkészítheti, de akkor a kabin feljavításra szorul. Sőt még a gép orrát és a
törzsféklapokat is nyitott állapotban építhetjük meg. Az orrhoz mellékelnek egy lokátort is, de ezt is /ha beépítjük/ javasolt feljavítani. A fegyverzetnél megeröltethették volna magukat Italeriék.
6db Amraam, és 2 Sidewinder a javadalmazás. Mindehhez mellékelnek egy
póttartályt. Hiányolom a földi csapásméréshez szükséges fegyvereket, mint pl. AGM-65 Maverick, vagy Mk-82-es bombákat
/Ezeket pótolhatjuk maradék készletekből/. A szárnyak alá nem kapunk póttartályokat. Ha a magyar Gripeneket szeretnénk megépíteni,
/miért is ne? :D/ akkor a fegyvertartókat cserélni kellene, mert ezek a korai Svéd Gripen B változathoz valók. A mieinkhez a Dél-Afrikai Denel cég szállította a tartókat. A matricalap összességében szép. 4 nemzet gépét készíthetjük el./Egy Svéd, egy Dél-Afrikai, egy Cseh és egy Magyar/. Egy kis probléma azért van a matricákkal.A színek túl világosra sikerültek. Ez legfőképpen a Magyar éknél feltűnő. /Orvosolható HAD matricalappal/. A has alatti álkabin sziluettet nem tartalmazza a matricalap. Itt ügyes kézre, és némi maszkolószalagra lesz szükség. Minden fontos felirat megtalálható a lapon. Még a póttartályra is. Viszont a Amraam és Sidewinder rakétákhoz semmilyen felirat sem jár.

Véleményem szerint és a többi makettező társam írásai alapján, a jelenleg kapható legjobb Gripen makett. Egy kicsit több
ráfordított munkával, egy szép és részletes Gripen makettel lehetünk gazdagabbak. A feljavításokhoz rengeteg háttéranyag elérhető a neten.
Beszerzését ajánlom minden Gripen rajongónak.

Felhasznált írások: Google, Wikipédia, Honvédelem.hu, Makettinfó.

Üdv. és jó makettezést!

Csáki István
IMAG3033
IMAG3033
IMAG3047
IMAG3047
IMAG3034
IMAG3034
IMAG3035
IMAG3035
IMAG3036
IMAG3036
IMAG3037
IMAG3037
IMAG3038
IMAG3038
IMAG3039
IMAG3039
IMAG3040
IMAG3040
IMAG3041
IMAG3041
IMAG3042
IMAG3042
IMAG3043
IMAG3043
IMAG3044
IMAG3044
IMAG3045
IMAG3045
IMAG3046
IMAG3046
2011.06.13.
Utolsó módosítás: 2011.06.14.
silent8
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Balintka
2011.07.10. 07:26:50
Nekem az együléses van meg, összerakatlanul, de tervezem ezt a 2 ülésest is beszerezni.
Tibcsi
2011.07.11. 16:20:38
Egyetértek abban, hogy a jelenleg kapható legjobb Gripen makett. Mivel (tudomásom szerint) ő az egyetlen induló ebben a versenyszámban. De az együléses Gripennek sincs versenytársa 48-ban. :)

Csak egy kis pontosítás: kazettás magnó van, kazettás bomba nincs. Én inkább a CBU-87 tip. b
Tibcsi
2011.07.11. 16:21:59
folyt.

bombakazetta elnevezést használtam volna.

(bocs, véletlenül rányomtam a "space"-re, vagy az enterre és elküldte a hozzászólást félkészen.)
Tibcsi
2011.07.11. 16:28:46
Bár lehet, hogy nem CBU-87-es volt...
silent8
2011.07.11. 19:39:10
Szia Tibcsi. Igen abban igazad van, hogy ez az egyetlen 2 üléses gripen makett 1/48-ban. De én az 1, és 2 üléses kitek közül értettem az, hogy a legjobb. /persze 1/48-ban./ A kazettás bomba szót pedig elég elterjetten használják/használták.Még abban az írásban is ahol közvetlen a támadás után tudósítottak. Bár lehet neked van igazad. Mindenesetre a lényeg nem változik. Hiányzik a készletből a csapásmérésre szükséges fegyverzet és kiegészítői. /még egy fránya Litening konténert sem csomagoltak a készlethez :DD/ De én továbbra is azt mondom, hogy a piacon jelenleg kapható /Italeri A-C, B-D vagy a Master Craft kitek közül ez a legrészletgazdagabb./
Üdv.
silent8
Tibcsi
2011.07.11. 21:12:22
A MasterCraft dobozban is az Italeri műanyagja van. :)

Maverick-et én is külön szereztem hozzá, mert a dobozban csak az indítósínje volt. :)
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció