Egy kis történelem óra
A német légierő (Luftwaffe) a II. világháború végére megszűnt létezni. Maga Németország is hasonló helyzetben volt, területét megszállták a szövetségesek, az országot kifosztották. A helyzet kilátástalan volt, senki nem gondolta volna, hogy a helyzet változni fog, de nem így történt. Köszönhetően a két „szuperhatalom” (Amerika és a Szovjetunió) szembefordulásának, kialakult a hidegháború, a kétpólusú világ. Ebben a helyzetben Németország helyzete gyökeresen megváltozott, felértékelődött azáltal, hogy maga az ország is két részre volt osztva (Nyugat- és Kelet-Németország), így Nyugat-Németország „ütköző”-állammá vált.
Amerika nem akart egyedül szembenézni a Szovjetunióval, így belekezdett a Német hadsereg és Légierő „feltámasztásába”. Mivel a német hadipar és repülőgépgyártás romokban hevert, ezért az 50-es évek elejétől szinte kizárólag amerikai haditechnikával szerelték fel haderejüket, benne a Lufwaffét is. Az F-84-esek, F-86-osok rendszerbeállítása után megjelent a hidegháborús szimbólumként is ismert F-104 Starfighter, melynek legnagyobb üzemeltetőjévé a Luftwaffe vált. Ezután következett a másik jelentős típus, a kiváló F-4 Phantom II beszerzése, amelyet a németek vadász és felderítő feladatra szereztek be. A nagy beszerzéseknek köszönhetően a német hadipar egyre jobban elhalványult, ennek a dominanciának üzentek hadat a 70-es évektől. A nyugati gépeket folyamatosan próbálták kiváltani hazai gyártású gépekkel, ennek egyik eredménye lett a britekkel és olaszokkal közösen kifejlesztett Tornado, amely mind a mai napig a Luftwaffe gerincét alkotja. E gépnek köszönhetően olyan harci potenciálra tettek szert, ami háború esetén döntő befolyással bírt. De hála istennek nem kellett háborúban bizonyítaniuk, a vasfüggöny magától „lehullt”.
A készlet
A Revell cég a modernkori Luftwaffénak állít emléket, eme készletnek köszönhetően. És, hogy mit tartalmaz az említett készlet? Az újjászervezett Luftwaffe három legmeghatározóbb típusát - egy F-104G Starfightert, egy F-4F Phantom II-est és egy Tornado IDS-t -, továbbá festékeket, ragasztót, ecsetet és ecsetmosó folyadékot. Bonuszként kapunk még hozzá egy plakátot és egy matricát is. Nagy izgalommal bontottuk ki az impozáns méretű dobozt, kíváncsiak voltunk, hogy milyenek a készletek benne. És nem csalódtunk benne, sőt…
De nézzük a kiteket kronológiai sorrend szerint.
Lockheed F-104G Starfighter
Az F-104G variánst kifejezetten Német igényekre hozták létre ebből adódik a típusjelölésben, a G betű amely a Germany-t jelenti, arra utal.
Ennek a változatnak a szerkezetét megerősítették, új erősebb hajtóművet kapott és fejlettebb fegyverzettel látták el.
A kit
A 78 darabos kit-et külön zacskóba csomagolva kapjuk. A zacskó két szürke és egy átlátszó öntvényt tartalmaz.
Talán kezdem a kabinnal, ami egészen részletes, a műszerfal domború. Az ülés szépen kidolgozott, amit 4 darabból kell összeragasztanunk. Az egyik szürke rácson találjuk a törzsfeleket amelyeket 4 részből rakhatunk össze Kidolgozottságuk meglepően szép (márha fogalmazhatok így) A törzseken szépen vésett negatív panelvonalakat láthatunk, szegecselve.
Sorjával nem találkoztam, néhol akad beszívódás, de nem feltűnő helyeken.
A futók is részletesek, a futóaknákkal együtt.
A törzsféklapot nyitott illetve csukott állapotban is el lehet készíteni, kinek melyik tetszik.
A géphez mellékelték a típusra jellemző szárnyvégi póttartályokat és még két szárny alatti póttankot is kapunk. Emellett a gépre az AIM-9 Sidewinder levegő-levegő rakéták is felhelyezhetőek az orr és a főfutó közötti részen kialakított indítósinekre. Az átlátszó alkatrészek karc és torzmentesek. Egyetlen szívfájdalmam a géppel kapcsolatban, hogy a kabint csak csukott állapotban lehet elkészíteni.
A matricák élesek, szépen nyomottak. A matricalap alapján két gép készíthető el.
Az első festésvariáció az a JaboG 31 „Boelcke” ezredet egyik gépét ábrázolja(1982) , míg a másik verzió a JaboG 33 2. Staffel (1983) egyik gépét jeleníti meg.
McDonell F-4F Phantom II
A típust 1975-76 között állították rendszerbe, és mind a mai napig Luftwaffe történetének szerves része, de a Eurofighter Typhoon rendszeresítése miatt egyre jobban kezd háttérbe szorulni. Ez az F-4E egyszerűsített modifikácíója volt, amely nem rendelkezett légiutántölhetőségi képességgel, kisebb lett a belső tüzelőanyag kapacitása is, és a fedélzeti lokátora az APQ-100-as lebutított változata volt ami nem tette lehetővé az AIM-7 Sparrow légiharc rakéták alkalmazását. A változtatások eredményeként csökkent a repülőgép tömege is, amely kismértékbe javította a gép manőverező képességét.
Az 1980-as évek elején tökéletesítették a gépet. Többek között ellátták légiutántöltő csonkkal , rendszereit tökéletesítették, és alkalmassá tették az AIM-7 SPARROW, az AIM-9 L (Lima) és az AGM-65 Maverick levegő-föld rakéta hordozására, bevetésére.
Az EFA csúszása miatt lett ez a legnagyobb harcértékű F-4-es változat. A modernizáció révén a gép megkapta a többcélú APG-65 radart, kialakították a HOTAS rendszert és modernizálták a pilótafülkét. Így a gép már alkalmassá vált a legmodernebb, az AIM-120 AMRAAM aktív lokátoros levegő-levegő rakéta alkalmazására. A gép új típusjelölést is kapott: F-4F ICE lett.
A makett
Eme kétüléses gép három világos szürke és egy átlátszó öntvényből áll. Maga a gép 103 darabból építhető meg 3-as nehézségi fokozattal. A gép kidolgozottságra kitűnő szépen, finoman vésett negatív panelvonalak és a kellő helyen lévő szegecsekkel van „tarkítva”. A kabin szépen kidolgozott , a műszerek domborúak, így könnyen lehet festeni. Az ülések minimálisan sorjásak, amit könnyen el lehet távolítani róla, de a kis „hiba” ellenére nagyon szépek. Több darabból kell őket összeragasztani, a hevedereket is megtalálhatjuk rajta.
A törzsfelek első ránézésre szépek, itt is megtaláljuk a minimális sorját, de itt sem nehéz eltüntetni. A főszárnyakat 2 darabból kapjuk, a felhajtható szárnyrész pedig külön egységet képez. (Az összeállítási útmutató 8°-ot ír.) A vízszintes vezérsíkot is nekünk kell beállítanunk. A futók szépen kidolgozottak megintcsak, a futóaknákkal együtt. A futóaknákban a kábelokat is kifesthetjük. A futókon sorját nem találtam. A kerekeket előre lapítottan kapjuk. A hajtóműveken minimális sorja van (csak a széleken), nem okoz problémát az eltüntetése. A hajtóművek is szépen kidolgozottak.
Függesztményként kapunk 3 póttartályt, 4 AIM-120 AMRAAM, 4 AIM-9 Sidewinder levegő-levegő rakétát, és egy 1 zavaró konténert. Az átlátszó alkatrészek nem sikerültek szépre, kicsit torzítanak, és eléggé karcosak. Talán az egyetlen negatívuma a gépnek, a minimális sorjáktól eltekintve. A géphez két fajta festésmintát kapunk: egy díszfestésest és egy standard festést. A díszfestés a 35. születésnapját ünneplő JaboG 35 tiszteletére készült (1995), míg a standard festés egy JG 71 „Richthofen” század egyik gépét ábrázolja 2005-ből. A matricák élesek, szépen nyomottak.
Panavia Tornado IDS
1968-ban Nyugat-Németország, Hollandia, Belgium, Olaszország, és Kanada felállított egy munkacsoportot az F-104 Starfighter vadászgépek leváltására. A program célja az volt, hogy véglegesen váltsa le az F-104G típust. Mindenképpen kétüléses gépet akartak. Nem sokkal később a programhoz csatlakozott Nagy-Britannia is. 1969-ben Kanada és Belgium kiszállt, de a megmaradt négy nemzet megalapította a Panavia Aircraft GmbH-t. 1970-ben aztán Hollandia is távozott a projektből, így három ország folytatta a munkákat. Első körben két tervet készítettek el. Az egyik a Panavia 100, egy együléses változat, ez a Német igényeknek jobban megfelelt volna, a másik pedig a Panavia 200, ez a kétüléses variáns, melyből végül a Tornado született. Végül 1971 szeptemberében a három kormány elfogadta a végleges tervet. Az IDS verzió igazi „nagyágyú” fegyverzet terén: rengeteg variációban hordozhat különbözö irányított és irányíthatatlan fegyvereket.
A makett
A zacskó kibontása után elénk tárul a négy zöld és az átlátszó alkatrészeket tartalmazó öntvény. Első ránézésre megállapítható, hogy profi munka a makett. Itt tennék egy kis kitérőt: ezeket a maketteket külön - külön is kidobta a Revell cég, így akinek már volt szerencséje a Revell IDS-hez vagy ECR-hez (én az utóbbi típust szereztem be hamarabb), az tudja, hogy mire számíthat. Na de térjünk vissza a maketthez.
A felületi kidolgozottsága csodaszép, finomam vésett panelvonalak, és szegecsek „tönkelege” található a felületen(szegecsek csak ott, ahol az igazi gépen is vannak). Sorjával és beszívódásokkal nem találkoztam. Az átlátszó alaktrészek is hasonlóan magas fokon készültek, Karc és torzmentesek. A kabin szépre sikerült: a műszerfalak és oldalpanelok, az ülések is rendben vannak. A futóművek megint csak jól sikerültek, a leggyengébb „láncszem” ennél a résznél talán csak a futóműakna, de a kész maketten nem látható. A törzs illeszkedések is jónak tűnnek, a szárnyakat is két darabból kell összeilleszteni, viszont az összeillesztés után is mozgathatóak a szárny alatti felfügesztők. Az orrt külön kapjuk, de súlyt kell elhelyezni benne (10 grammot a Revell szerint), különben farnehéz lesz a gép.
A készletnél vannak variációs lehetőségek: elkészíthetjük nyitott és csukott tankolócsővel illetve nyitott és zárt törzsféklappal is a makettot. Fegyverzet terén nem igazán lettünk elkényeztetve, legalább is egy Tornado szintű csapásmérőhöz képest. Mellékeltek két AIM-9 Sidewinder levegő-levegő rakétát. Továbbá kaptunk „speciális” függesztményeket: Zavarókonténert, BOZ-101 konténert, továbbá mellékeltek még egy felderítő és egy légi utántöltő konténert, és persze megkapjuk a Tornadora jellemző nagyméretű póttankokat. A matricalap segítségével egy díszfestésű és egy standard festésű gép közül választhatunk. A diszfestésű variáns az 1998-as ILA kiállításra készült, míg a standard festésű gép egy 1986-ban Lechfeld-ben települt gépet ábrázol.
Ez a készlet szerintem nagyon jól sikerült a Revell részéről, aki szereti a Tornado géptípust, vagy csak szeretne egy szép makettet elkészíteni, annak csak ajánlani tudom.
Igaz ugyan, hogy a maketteket külön-külön is be lehet szerezni, de ez a készlet így alkot „történelmi egységet” és méltó emléket állít a modernkori Luftwaffe-nak ’72-es méretben.
