Pintér György - Múzeumi krimik
Azt hiszem, a világ egyik legismertebb repülőgépét senkinek sem kell bemutatnom. A Szovjetunióban, Lengyelországban, Csehszlovákiában és Kínában megépült, több mint 13000 darab repülőgép a világ számos pontján, évtizedekig állt hadrendben és számtalan kisebb-nagyobb fegyveres konfliktusban vett részt. Számos ország –köztük hazánk– légierejének meghatározó típusa volt az ’50-es években, mint az első sugárhajtású típus. A gép történetét számtalan kutató próbálta már feldolgozni és természetesen az eltérő nézőpontok miatt nem alakult ki egységes álláspont a MiG-15 sikerességét illetően. Szerintem a valóság ebben az esetben is az arany középút, amely a típus érdemeit és hírnevét egyáltalán nem csorbítja.
Bármennyire is ismert típusról van szó, a makett gyártó cégek nagyon sokáig mostohán kezelték ezt a szépséges madarat. A régi 1/50-es méretarányú NDK makett a vicc kategóriában sem állta meg a helyét, az Airfix régi készlete is bőven hagyott kívánnivalót maga után. 1979-ben a Csehszlovák KP (Kovozávody Prostějov) készítette el az első élethűnek mondható, 1/72-es méretarányú műanyag másolatot, amely a Monogram 1/48-as készletével együtt jó húsz éven át egyeduralkodó volt a makett piacon. Ezt a hegemóniát 1/48-as méretarányban csak a Tamiya, majd a Trumpeter készletek, 1/72-ben pedig az Eduard remekműve tudta megtörni.
Hosszas kihagyás után sokat töprengtem azon, hogy mivel kellene a kiesett makettépítő gyakorlatomat visszaszerezni. Az elmúlt évek során számtalan szép készletet sikerült begyűjtenem, de most valami olyasmit kerestem, amelyen lehet gyakorolni az egyes fogásokat és egy esetleges rontás sem fáj annyira. Így találtam meg egy doboz mélyén a csehszlovák gyártású MiG-15-öst. Maga a makett a szokásos KP minőség, ami a megjelenésekor teljesen megfelelő volt: az öt részből álló kabinbelső nagy vonalakban hasonlít az eredetihez, a gép sárkánya néhány apró részlettől eltekintve méret és alakhű, a felületen vékony pozitív panelvonalakkal és gyönyörű szegecseléssel. Az apróbb alkatrészek némi feljavítás után jól használhatók. A kabintető egy részből áll és szerencsémre ennél a példánynál szép tiszta állapotban bukkant elő a zacskóból.
Ezt követően elkezdtem gondolkodni, hogy hogyan is vágjak bele a munkába. Első lépésként elővettem Zsák Ferenc monográfiáját a polcomról és megpróbáltam beazonosítani, milyen alváltozattal is van dolgom. Gyorsan rájöttem, hogy a KP szépen fejlett lokálpatriózmusa ebben az esetben is tökéletesen működött, ugyanis a makett egy Csehszlovákiában gyártott és csak általuk használt SB változat. A kisméretű törzsféklap miatt egy korai változatban gondolkodtam, de ehhez el kellett távolítanom a törzs alján lévő szögletes kidudorodást. Azt tudtam, hogy az egész felületet nem akarom átkarcolni, ezért összecsiszoltam, majd ideiglenesen összeragasztottam a két törzsfelet és óvatosan nekiláttam a nem kívánt rész eltűntetéséhez a felületi rajzolatok érintetlenül hagyása mellett. Ezt követően találtam meg a makett egyik nagy hibáját. Az összeillesztett törzsön a kabin helye egy szép, tágas, téglalap alakú nyílásként tátongott, amelyet a kabintető sehogy sem tudott lefedni. Nem volt mit tenni, sztirol darabokból betoldottam a hiányzó részeket (a Tamiya makettje volt segítségemre) és tűreszelővel kialakítottam a helyes formát, majd kívülről a törzzsel óvatosan összedolgoztam a toldást. Ekkor vágtam ki az orrfutóaknát is, amelynek mélysége nem volt megfelelő.
Következett a kabin. Itt egy Pavla műgyanta kabinbelsőt használtam fel, amely tartalmazta a korai változat korrekt műszerfalát. A négy műgyanta alkatrészt, valamint a törzs belső felületeit szürkével lealapoztam, a műszerek és a katapultülés bőr háttámlája fekete festést kapott. Néhány piros kar és kapcsoló festése és egy híg fekete befolyatás után egészen pofás lett a végeredmény. A gyanta kabin szépen illeszkedett a törzsbe és a gondos előkészületnek hála a két törzsfél is tökéletesen egyesült.
Szép kihívásnak ígérkezett a gép beömlőnyílásának kialakítása is. Itt két dolog nem tetszett: a középen lévő merevítő csónak formáját nem találták el a tervezők, valamint kb. egy centiméter után le lett zárva a beömlő, amely elég illúzióromboló. Hogy a csatorna mélysége meglegyen, ezért nem a könnyebben járható utat követtem, azaz nem csiszoltam le az alkatrész hátsó részét (amely kb. 4-5 mm vastag), hanem a levegőbeömlő csatornákat fúrtam át és igazítottam formára. A középső merevítő alakját két komponensű epoxi gyantából formáztam meg, majd az így átalakított alkatrészről készítettem néhány műgyanta másolatot. Az orrfutó aknájának felső hiányzó részét egy megfelelő méretű sztirol lappal pótoltam, beszabtam a legjellegzetesebb merevítőket majd helyére került a műgyanta beömlő is némi ólomsúllyal együtt.
A szárnyak összeállítása az eddigiekhez képest sétagalopp volt. A négy alkatrész sorjázása és a futóaknák korrigálása után összeragasztottam a szárnyakat, majd ezeket egyesítettem a törzzsel. Itt az illesztés már nem volt olyan jó, több lépésben kellett tömíteni és csiszolni az illesztéseket, mire azok elfogadhatóak lettek. A szárnyak alsó részén az SB változat pilonjainak kiképzett lyukakat is el kellett tömíteni, ami a felületi rajzolatok között nem volt egyszerű. A futóaknákba itt is beszabtam a legjellegzetesebb merevítéseket.
A következő lépésben felkerültek a vízszintes vezérsíkok, a gépágyúk burkolatai, a 23 mm-es csöveket injekciós tűből vágott darabokkal, a 37 mm-est egy műgyanta tömbből faragott alkatrésszel pótoltam. Lesorjáztam a futómű alkatrészeit, a futószárak, a futóaknák és a futómű burkolatok belső részeit, valamint a kabintető keretét szürkére festettem, a kerekek tárcsái zöld, a gumik fekete színt kaptak. A hajtómű kiömlő mélységével sem voltam kibékülve, ezért azt kifúrtam és egy bontott makettből származó alkatrésszel megtoldottam. Kialakítottam a kiömlőben lévő + alakú merevítést is, bár ebből semmi sem látszik…
Elérkezett a festés ideje. Felragasztottam a kabintetőt, majd kimaszkoltam az átlátszó részeket és a futóaknákat, majd nekiláttam valami izgalmas festést keresni, amelyet végül egy albán gépben találtam meg. Az ezüst alapon fekete-piros felségjelzések nagyon jól mutattak és még matricát is találtam a dobozomban. Teljes volt az öröm. Legalábbis ekkor még az volt… A gép külső felülete Aeromaster akril alumínium színére lett fújva, meglepetésemre elsőre nagyon jól sikerült. A maszkolások eltávolítása után nekiláttam az albán felségjelek felhelyezésének, amely kisebb idegbajba torkollott. Történt ugyanis, hogy a jelzések nem akartak leázni az ívről. Amikor pedig megadták magukat, rögtön ezer darabra hullottak szét… Na most mi legyen? Elővettem a Zsák Ferenc féle könyvet és a tartalék matricáimat. Így találtam rá a 20-as rajtszámú magyar MiG-re. Hogy mégse legyen egyszerű a helyzet, találtam két illeszkedő póttartályt a maradék alkatrészeimet rejtő dobozomban. Felpróbáltam és bár a Dragon/Italeri készletből származott, jól illeszkedett a KP makett szárnyára is. Gyors festés, ragasztás, matricázás után már nem is bántam annyira az albán jelzésekkel történteket. Utolsó lépésként kerültek helyükre a futóművek, a futóaknák burkolólemezei, az antennák és a hajtómű kiömlő. Legvégül a szálantennát ragasztottam fel vékony, fekete nylon szálból.
A végeredmény szerintem egészen elfogadható lett, a KP MiG-21MF-hez hasonlóan meghálált minden befektetett munkaórát.