Pintér György - Múzeumi krimik
Hát Ő lenne a következő bemutatásra kerülő papírmakettem. Egyik barátom kért, hogy csináljak neki egy mocit, ami feleljen meg a következőknek: vad, csont fekete, baromi széles hátsó kerék és az A.C.A.B. felirat. A jelentését nem részletezném.
Úgyhogy nekiálltam szokásomhoz híven tervezni, milyen legyen. Kezdetnek mentem, s vettem pár jó minőségű vastag fekete kartonlapot, nem mattot, de nem is túl fényeset. Lerajzoltam a váz tervét, majd ahogy igazából is, csináltam szintén egy sablont, aztán a fekete kartonból kivágtam a cső egy részét, mivel a kartont nem igen lehet hajtogatni, így több darabból raktam össze. A képen is látható a haladás.
Ahogy kész volt végülis a váz, elkezdtem tervezni a kerekeket. Itt nem nyomtattam felnit, hanem a kartonból készítettem el azt is. Ide is került a gumilapból, ami szintén a gumi mintázatát imitálja. Nagyon széles lett a hátsó kerék, ahogy kérték. Az első kerék 1 cm, míg a hátsó picit több, mint 3 cm lett!
A villaszárakat is gyorsan megcsináltam, összehajtottam a kartonlapot, s már kész is volt szinte. A kormányzást úgy oldottam meg, mint majdnem az igazi motorokon. Csináltam egy kis csövet, durván 1 cm magasat, amit a váz elejéhez ragasztottam. Ebbe belehúztam egy gyufaszálat amit nem rögzítettem, így szabadon tud mozogni. A villaszárra felhúztam a konzolokat, amik tartják a villákat és ezt szintén ráhúztam a gyufaszálra. Így már szabadon tud forogni, mint az igazi.
Itt csak az Omerta feliratot nyomtattam ki. Az ACAB felirat a tankon egy fehér kartonból készült. Aztán a betűket kihagyva alkoholos filccel beszíneztem cselesen. A lámpák valami régi modellautóról valók, aztán ezeket méretre vágtam nagynehezen és felraktam. Itt az ülés egy bőrmintázatű kartonból készült. Ezt csak fehér színben kaptam, ezért filccel dolgoztam rajta egy kicsit.
Érdekesség még talán, hogy ahogy képeken is látható, a tank két részből áll. A váz két oldalára van erősítve, így elég egyedien mutat. A moci továbbá féllengőkaros, így az egyik oldal szabadon van, s látható a hatalmas kerék. Eléggé nyújtott lett a váz, de így nagyon szép lapos és vad szerintem. Van egy régi Thompson géppuska a vázhoz erősítve alul.
Szerintem ez így nagyon ütős lett. A géppuska szintén saját kezű munka kartonból. Igaz, nagyon kicsi, de nem volt vészes elkésziteni. Szinte 15 perc alatt megvolt. Megrajzoltam ezt is, kivágtam háromszor és egymásra ragasztottam, így megvolt a kellő méret. Nos nézzétek a képeket, s mondjatok véleményt.