Kis Tigris

Sd.Kfz. 182. Panzerkampfwagen VI Ausf. B Tiger II

1:72, Revell
Pintér György - Múzeumi krimik Ha jól emlékszem, körülbelül 2008 telén jutottam hozzá ehhez a szépséghez.Amint hazaértem, rögtön hozzáláttam az építéshez.Az építés nagyjából zökkenőmentesen ment, sorjával sehol sem találkoztam.
Aztán következett a festés.. Ami,hát,elég gyatrára sikeredett, mivel akkor még ecsettel dolgoztam. Ezután még a kereten lefestettem a szemenkénti láncot. Aránylag a hernyó jól sikerült, de akadt még egy kis bökkenő.Mivel szemenkénti lánccal még nem volt dolgom, így félve ugyan,de nekiláttam.. Eljutottam odáig, hogy a láncmeghajtó fogaskerekekre sikerült felragasztani a dolgokat, és itt megállt a tudomány (egy jó pár évre).

2011 telén, baráti bíztatásra ismét nekiláttam. Immár a festést egy festékszóró segítségével végeztem, ami még ugyan most is hagy kívánnivalót maga után, de jobb, mint ahogy kinézett.Hozzáteszem: a festést nem az útmutató alapján végeztem, mert számomra az még bonyolultnak igérkezett volna.Helyette inkább egy saját elképzelést választottam (kiváncsi vagyok, hogy nektek ez mennyire fog tetszeni).
Nos, ismét találkoznom kellett a szemenkénti lánccal, amit most már utólag mondhatom, hogy könnyen áthidaltam.
Ezek után megkapta a felségjeleket (Schw. PzAbteilung 506, Nyugati front, 1945 Március), kapott még itt-ott egy kis csinosítást,és hát jelen pillanatban így néz ki.


2012. aug. 2.

Nos, a páncélos kapott egy kis csinosítást, mint az a képeken is látható.
Sd.Kfz. 182. Panzerkampfwagen VI Ausf. B Tiger II 1
Sd.Kfz. 182. Panzerkampfwagen VI Ausf. B Tiger II 1
Sd.Kfz. 182. Panzerkampfwagen VI Ausf. B Tiger II 2
Sd.Kfz. 182. Panzerkampfwagen VI Ausf. B Tiger II 2
Sd.Kfz. 182. Panzerkampfwagen VI Ausf. B Tiger II 3
Sd.Kfz. 182. Panzerkampfwagen VI Ausf. B Tiger II 3
Sd.Kfz. 182. Panzerkampfwagen VI Ausf. B Tiger II 4
Sd.Kfz. 182. Panzerkampfwagen VI Ausf. B Tiger II 4
Sd.Kfz. 182. Panzerkampfwagen VI Ausf. B Tiger II 5
Sd.Kfz. 182. Panzerkampfwagen VI Ausf. B Tiger II 5
Sd.Kfz. 182. Panzerkampfwagen VI Ausf. B Tiger II 6
Sd.Kfz. 182. Panzerkampfwagen VI Ausf. B Tiger II 6
Sd.Kfz. 182. Panzerkampfwagen VI Ausf. B Tiger II 7
Sd.Kfz. 182. Panzerkampfwagen VI Ausf. B Tiger II 7
Sd.Kfz. 182. Panzerkampfwagen VI Ausf. B Tiger II 8
Sd.Kfz. 182. Panzerkampfwagen VI Ausf. B Tiger II 8
Sd.Kfz. 182. Panzerkampfwagen VI Ausf. B Tiger II 9
Sd.Kfz. 182. Panzerkampfwagen VI Ausf. B Tiger II 9
Sd.Kfz. 182. Panzerkampfwagen VI Ausf. B Tiger II 10
Sd.Kfz. 182. Panzerkampfwagen VI Ausf. B Tiger II 10
2012.07.22.
Utolsó módosítás: 2012.08.02.
Hadnagy94, Szigetszentmiklós
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
ecsetes
2012.07.30. 08:16:46
Szia! Nem vagyok \"harckocsis\", de azt azért mondanám hogy ne a teljesen kész makettet fújd le. A vontató kábelt, ásót, miegymást utólag rakd fel legközelebb. Ha már így volt, akkor próbáld meg még festeni. Ecsettel is lehet jól festeni, és a szórópisztolyt is meg kell tanulni. Az építése szerintem jól sikerült, további jó munkát!
German42
2012.07.30. 09:56:14
Szia!
Nos én 2008 óta foglakozom 72-es WWII-es harcjárművekkel, és nem sok ilyen szép festésű királytigrist láttam még.
Nekem az szúrt kicsit szemet azonnal ahogy ránéztem hogy az egész jármű nagyon tiszta mintha kimosták volna:D
Rozsda kosz sár, sárfelverődés, koromnyomok a csőszájfékre.
Ha ezekből csinálsz párat a műre élethűbb és szebb lesz!
Mert ugye mi tesz széppé egy tankot? A leharcoltság és a kosz!:D
Nem tudom a kép nem-e adja úgy vissza a látványt vagy a csőszájfék elöl tényleg nincs kifúrva?
Csak így tovább!
Üdv G42
geriand
2012.07.30. 16:23:30
Le a kalappal. Nemrég raktam én is össze egy lánctalpast 1/72-ben és nem egy leányálom:-) Szép munka, de a koszolás tényleg elfért volna rajta:-)
Hadnagy94
2012.07.30. 18:48:05
Köszönöm a hozzászólásaitokat.

ecsetes: azóta már a vontatókábel illetve az egyéb szerszámok azóta már kaptak egy festést. Ez egy régebbi kép. De igyekszem majd frissíteni a fotókat.

German42: a jármű festése egyedi elképzelés alapján készült. A rozsda elkészítésével még csak próbálkozok, koszolást meg még nem nagyon mertem rá készíteni. De majd megpróbálom. :)

geriand: igen, a koszolás elfér még rajta.

Meg még egy kis lakk se ártana.. :)
geriand
2012.07.30. 22:41:29
Egy ismerősöm azt mondta, hogy nincs az a koszolás, ami elronthatna egy ilyen járművet:-) Kérjük az újabb képeket:-)
hobbista
2012.07.31. 08:39:36
Szia!
Nem tudom, miért kell ennyire félni a szemenkénti lánctalptól? Egy sík felületen, esetleg vonalzó mellett, összeragasztol annyit, amennyire szükséged van, majd amikor egy kicsit megszilárdult a ragasztó, meghajlítod a láncot. Ebben az állapotában van annyi flexibilitása, hogy könnyedén menjen. Csak ne hajlíts túl erősen túl hamar, de ezt úgy is érzi az ember. Kis figyelemmel szép dolgokat lehet művelni.
Hadnagy94
2012.08.03. 09:26:09
Szerintem azért a lánctalp problémát megoldottam. Igaz, nem a legjobb lett, de legalább nem foghíjas.
Juteszembe. Új képeket is tettem fel a jelenlegi állapotáról.

Várom a pozitív, illetve a negatív kritikákat.
Előre is köszönöm.
ecsetes
2012.08.04. 00:07:47
Szia!
Szerintem sokkal jobb lett, de mitől csillog a felület? Az első képeken matt színekkel talán jobb volt, esetleg ha majd késznek minősíted kapjon matt lakkot. De ez csak az én véleményem - nem vagyok harckocsis - lehet h nincs igazam. Majd a többiek! :)
Hadnagy94
2012.08.06. 17:44:26
Üdv. Tulajdonképpen nem tudom, hogy a lövegen miért fénylik ennyire a lakk, de a páncéltesten egyáltalán nem fénylik, és pedig mindkettőt matt lakkal fújtam.

Újabb hír! Megérkezett hozzám az új Királytigris. ugyanettől a gyártótól, ugyanebben a méretarányban, ugyanebben a minőségben!
Dobozbontásban hamarosan találkozhattok vele.
Remélem sikerül ugyanilyen ritka festésű példányt készítenem belőle, mint amilyen ez lett.
Elméletileg zimmeritesre készítem el, de majd meglátjuk hogy a gyakorlatban ez mennyire fog menni.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció