1:72
Pintér György - Múzeumi krimik
Sd. Kfz. 61. 1/72 ZV Models
Mint minden makettemnek, így ennek is saját(ság)os története van. És ebben Mekettnek is nagy szerepe van… ;-)
(Aki bővebb típusismertetőt vár, arra az internetes keresők várnak, itt maximum az összerakásról olvashat.)
Szóval Mekett és azok a boldog, olcsó és gondtalan kezdő makettezőéveim. Már nem is emlékszem a kezdetekre, de az „ákciós” keleti makettekre igen (ugye vagyunk még ezzel páran így?). Csak jöttek és jöttek a listák, mentek az utalások és a váltások (HUF-USD) és jöttek az olcsó, nagyon olcsó makettek (Roden, UM, ICM, ZV Models, stb) keletről. Aztán ment a postázgatás, a makettversenyek alkalmával történő elosztás. (Ekkor tettem szert gyűjteményem jó részére, csekélyke HUF-ért. :-)
De mint a tündérmeséknek, ennek is vége lett: a keleti kapcsolat egyre megbízhatatlanabbul szállított (nem azt, amit kértünk, nem úgy, ahogy kértük) és igen erős negatív egyenleggel zártuk a bizniszt. Ő természetesen jól jött ki belőle…
Sokáig erről a makettről és a gyártójáról csak a www.mc-modellbau.de oldalról tudtam bármit is (az oldalért köszönet Zákányi Petinek). Annak idején még működött a review funkció is és ott próbáltam tájékozódni az alkatrészbontásról. Mivel nem volt szörnyű az alig kivehető képen így – no és az ára miatt – azonnal megrendeltem.
A dobozgrafika nem egy Volstad, vagy egy Maio, de azért eladja a makettet. A doboz minősége viszont… Egy egyszerű kartonpapír többet véd a külső hatások ellen, mint ez.
Az alkatrészeket (76 + egyebek) számozatlanul kapjuk a 7 öntőkereten, így az összeállítási útmutató alkatrészbontását még véletlenül se dobjuk ki! Ettől függetlenül viszont teljesen korrekt, már-már Revell-es bontással találkozunk.
Minden jó lenne, ha:
1.) nem szemfájdítóan fekete műanyagból fröccsöntötték volna a motyót. Ez valami borzasztó! Ha hosszabb ideig építjük, készítsünk be szemfájásra valami védőitalt. Az építés nagyobb része elmegy, de amikor sorjázni kell…
2.) sorjafolyam. Bár az is lehet, hogy csak az én példányomnál volt rossz az öntőforma illesztése, de bizonyos alkatrészeket úgy kellett kioperálnom a majd féltenyérnyi műanyag „palacsintából”. Ettől függetlenül a többi alkatrészen minimális sorjával találkozunk, pont annyival, hogy ne felejtsük el, mit is jelentenek ezek a szavak: sorja és csiszolópapír.
3.) a doboz minősége. Mindentől véd, kivéve az erőhatások, víz, vírusok, stb… Ennek kézzelfoghatóbb példája az egy alkatrészből álló felépítmény volt (motorház), amely a jobb A oszlopnál eltört. Ugyan ez csak sima törés volt, mégis elrontotta az örömömet. „Nem’baj, legyen roncs! Á, de mégsem, megragasztom.” (és itt vált véglegessé a sorsa, hogy ez roncs is marad)
Vagy a ragasztókkal volt a baj, vagy velem… de az A oszlop és a tető találkozási pontja véglegesen és annyira eltorzult… hogy ment a dobozába és a sarokba minimum egy félévre.
Ma már – át és visszagondolva egészre/et ezeken a hibákon kívül nem tudok rosszat mondani rá. Az illeszkedés pontos (na, nem egy Tamiya), tömíteni csak mutatóban kel; az összeállítási útmutató logikus, az alkatrészbontás megfelelő és a részletezettségre sem lehet panasz. Amit feltétlenül ajánlani tudok, az az üvegfelületek cseréje átlátszó fóliára (én a spirálozáshoz használt átlátszó előfóliát használtam ehhez). Mégiscsak vékonyabb és kevésbé torzít, mint az eredeti. Ha így teszünk, teljesen jó és szép kis darabja lesz gyűjteményünknek. Persze aki tuningolni akarja…
Akkor még én is ;-) (azóta viszont 72-ben igencsak felejtős nálam ez a mutatvány. Bár a dologról nem ez, hanem a Revell Stug III-hoz adott maratás tehet – de az egy másik történet lesz.) Szóval akkor még én is és ezért beszereztem a Part maratását, amely ugyan a DOC makettjéhez készült (és ráadásul a platós verzióhoz), de ide is remekül fel tudtam használni. Kicseréltem a motorházat borító elemeket, a szélvédőkeretet, a vezetőfülke kellékeit (műszerfal, kormány, váltók, pedálok) a fellépőket és a sárvédőt. A mellékelt képeken talán egyik-másik jól is látszik.
Ha leszámítjuk az alkatrészek színéből adódó bosszúságot és szemkifolyást, egy csipp-csupp összeépíthető makettről beszélhetünk. (Azóta meg egy rakás szakirodalomról meséltek ismerőseimnek ;-) a neten pdf-ben, így van most már referenciaanyag is – én ezek nélkül végeztem az építést.)
A terep
Minthogy a helyzet már adott volt (elrontott A oszlop), muszáj voltam roncsként, karambolozottként megjeleníteni a járművet. De hogy is csináljam? Hogy legyen jó, hogy ilyen formán sérüljön az A oszlop, de mégse álljon fejre… ugyanakkor a belsejéből is mutatni kellene valamit (már ha ennyit kicseréltem rajta…)
Így jött az ötlet: egy lejtős úton egy balra ívelő kanyarban elszáll, megcsúszik a jármű hátulja (akár nagyobb sebesség miatt, akár csak a Heimat-ról való ábrándozás miatt) és az ellenkormányzás ellenére az út menti árokban landol, ahol egy fa állítja meg, ami már 100 éve kiszáradt.
A már korábban bevett Ramás tetőhöz folyamodtam az alapzat kialakítása során, ezt körberajzolva vettem róla papírmintát, amelyen tologatva, forgatva kerestem a jármű legjobb beállítását.
A helyes pozíció megtalálása után jött a Hungarocell, amelyből az alap készült. Ezt Tesa szalaggal tekertem körbe (mert a hungit marja a ragasztó). Ebbe szögben (nem 90fok) fogpiszkáló darabokat szúrtam a jobb tartás végett (pár mm-es kiemelkedéssel) és szépen bevontam gipsszel. Végszáradás előtt a felületre szitált gipszpor adta meg végül a talaj-szerűséget. A száradást követően előszíneztem a felületet: az út alapja fekete, az árok zöld és barna tempera egyvelegéből készült.
Ezután az egyik bolt legolcsóbb extra erős hajlakkját szereztem be, aminek segítségével aszfaltoztam és füvesítettem. Az út végső felületét falusi út szitált pora adta (mind színre, mind érdességre), mely több réteg lakk-por, lakk-por után kezdett úgy kinézni, mintha aszfalt lenne. A kilométerkő (amely kisodródáskor eltörte a jármű kardántengelyét és maga is kettétört) egy széttört gyufaszál piszkosfehérre festve.
A fű szórható vasutas műfű. A felületre annyi lakkot fújtam, hogy az már szinte állt rajta és ebbe szórtam bele szintén több körben (a csomóknál még többen) a füvet. Amikor készek voltak a részek, az egész alapot több rétegben átfújtam lakkal. Ettől olyan keményre száradt az egész, hogy nem hullik (a fű) és nem látszik rajta ujjlenyomat („úttest”).
A fa kiválasztása nem volt egyszerű feladat. Először is sokat néztem az út menti fákat (főiskolásként erre a hétvégi oda-vissza buszozások alkalmával meg aztán rengeteg idő is volt…), főleg a kanyarban lévőket. (Az alföldi útkijelölés módszerét gondolom mindenki ismeri: A fa előtt balra!) ;-) Szóval volt szerencsém pár ilyen felcsavarodós fát is látni és megfigyelni azok állapotváltozását is.
Végül a kiszáradt fa mellett azért döntöttem, mert nem volt kedvem lombot csinálni (meg akkor még nem is tudtam, de az előbbi jobban hangzik…) A mérettel is bajban voltam, hiszen elég nehéz volt megtalálni az egyensúlyt a teljesen összetöröm vastag és a meg se állítom vékony között. Ilyen lett.
Az ág alakváltozásának ok az az, hogy a nekifutó jármű ugyan eltörte azt, de letörni nem tudta teljesen, így az a motorházra zuhant. Közben betörte a szélvédőt… és itt egy újabb érdekes dolog: hogyan törik be egy II. világháborús szélvédő? Sok fotót végignéztem, ám megnyugtató választ nem találtam. (Ugye a mostani pókhálósra törő szélvédőt nem igazán autentikus 63 évvel korábbi eseménynél alkalmazni…)
Marad tehát az a verzió, amikor a jobb oldala teljesen kitört, a bal pedig viszonylag épen maradt. Ehhez is az említett átlátszó fóliát használtam, melyet szélvédőméretre vágtam, roncsoltam, majd a maradékot a fotomaratásos ablak(szélvédő)keretre ragasztottam. (A megmaradt fóliacsíkból elkészítettem egy jó adag üvegcserepet, amit a legvégén „ragasztottam fel” a már ismertetett lakkos technikával.
Végezetül az egész alapot méretre vágott műanyag lappal fedtem körbe, melyet Vrbovszki ’IRon’ Áron segítségével fújtam matt feketére. (Akkor még nem volt rendes kompresszorom.)
A festés
A vignetta lekészítéséhez Humbrol olajakat használtam; szinte mindenhova Hu67-et használva, illetve annak változatait. A vezetőfülke üléséhez a ModellMaster bőrbarnáját használtam (sajnos bedöglött, és azóta sem találtam olyan jó barna színt) fekete és világos/sárgás/fehéres kiemeléssel az éleken. Mivel csak az egyik ajtó volt nyitva, így muszáj voltam eltúlozni a színeket, de kellő hígítót használva szépen összedolgozhatjuk a színeket.
A felépítmény belsejénél szintén csalnom kellett. Piszkosfehérrel festettem meg az oldalfalakat és a plafont, míg a padló maradt szürke. Erre azért volt szükség, mert nem teljesen üres a beltér: kapunk pár széket, egy asztalt és szekrényt. Ezt szürke színnel láthatóvá tenni… Az oldalablakok a már említett fóliából készültek, eléjük színezett papírzsebkendővel imitáltam „függönyt”.
Minden máshoz a Hu67-et használtam, különböző árnyalatok felhasználásával. Maga a makett is segít a látványossá tételben: osztásaival, felépítésével kiválóan alkalmas a kiemelésekre és egysíkú felületek megtörésére. A mélyedéseket feketével futtattam be, majd nagyon durván (sok festékkel) szárazecseteltem. Ezt még kétszer ismételtem meg, igyekezve a finomítással, azaz egyre kevesebb festékkel (főleg a szárazecsetelésnél).
A porlepte területeket Tamiya Buff és Hu színek kombinációjából állítottam össze, több menetben, fokozatosan.
Ezután a figura készült el, amely a Preiser harckocsizó személyzetéből származik, némi átalakítással. A póz így terveim szerint tökéletesen alkalmas arra, hogy a koccanás után, megfejelve a szélvédőt, kótyagosan, vérző fejjel kitámolyogjon a fülkéből. Az öltözethez a Hu111-et és annak világos-sötét árnyalatát használtam.
Már csak az üvegtörmelék elhelyezése következett a hajlakkos technikával, itt viszont nem volt második, harmadik kör, hiszen akkor a lakk elvett volna az üveg „csillogását”. (Ennek köszönhetően azóta elveszettem a cserepek felét.) ;-)
Epilógus
Így utólag: megérte. De közben… amikor majd’ kifolyt a szemem… vagy amikor még inkább roncs lett belőle…
Azonban így rá-rápillantva a vitrinben… Végül is egy jó illeszkedésű, jó kidolgozású és bontású makettel van dolgunk, amelyben mind a dobozból építők, mind a tuningolók kedvüket lelhetik. Ez említett hibák ellenére is csak ajánlani tudom mindenkinek.
Ui: a makett 2006-ban Szolnokon 2. helyezést kapott a 72-es kategóriában.
Mint minden makettemnek, így ennek is saját(ság)os története van. És ebben Mekettnek is nagy szerepe van… ;-)
(Aki bővebb típusismertetőt vár, arra az internetes keresők várnak, itt maximum az összerakásról olvashat.)
Szóval Mekett és azok a boldog, olcsó és gondtalan kezdő makettezőéveim. Már nem is emlékszem a kezdetekre, de az „ákciós” keleti makettekre igen (ugye vagyunk még ezzel páran így?). Csak jöttek és jöttek a listák, mentek az utalások és a váltások (HUF-USD) és jöttek az olcsó, nagyon olcsó makettek (Roden, UM, ICM, ZV Models, stb) keletről. Aztán ment a postázgatás, a makettversenyek alkalmával történő elosztás. (Ekkor tettem szert gyűjteményem jó részére, csekélyke HUF-ért. :-)
De mint a tündérmeséknek, ennek is vége lett: a keleti kapcsolat egyre megbízhatatlanabbul szállított (nem azt, amit kértünk, nem úgy, ahogy kértük) és igen erős negatív egyenleggel zártuk a bizniszt. Ő természetesen jól jött ki belőle…
Sokáig erről a makettről és a gyártójáról csak a www.mc-modellbau.de oldalról tudtam bármit is (az oldalért köszönet Zákányi Petinek). Annak idején még működött a review funkció is és ott próbáltam tájékozódni az alkatrészbontásról. Mivel nem volt szörnyű az alig kivehető képen így – no és az ára miatt – azonnal megrendeltem.
A dobozgrafika nem egy Volstad, vagy egy Maio, de azért eladja a makettet. A doboz minősége viszont… Egy egyszerű kartonpapír többet véd a külső hatások ellen, mint ez.
Az alkatrészeket (76 + egyebek) számozatlanul kapjuk a 7 öntőkereten, így az összeállítási útmutató alkatrészbontását még véletlenül se dobjuk ki! Ettől függetlenül viszont teljesen korrekt, már-már Revell-es bontással találkozunk.
Minden jó lenne, ha:
1.) nem szemfájdítóan fekete műanyagból fröccsöntötték volna a motyót. Ez valami borzasztó! Ha hosszabb ideig építjük, készítsünk be szemfájásra valami védőitalt. Az építés nagyobb része elmegy, de amikor sorjázni kell…
2.) sorjafolyam. Bár az is lehet, hogy csak az én példányomnál volt rossz az öntőforma illesztése, de bizonyos alkatrészeket úgy kellett kioperálnom a majd féltenyérnyi műanyag „palacsintából”. Ettől függetlenül a többi alkatrészen minimális sorjával találkozunk, pont annyival, hogy ne felejtsük el, mit is jelentenek ezek a szavak: sorja és csiszolópapír.
3.) a doboz minősége. Mindentől véd, kivéve az erőhatások, víz, vírusok, stb… Ennek kézzelfoghatóbb példája az egy alkatrészből álló felépítmény volt (motorház), amely a jobb A oszlopnál eltört. Ugyan ez csak sima törés volt, mégis elrontotta az örömömet. „Nem’baj, legyen roncs! Á, de mégsem, megragasztom.” (és itt vált véglegessé a sorsa, hogy ez roncs is marad)
Vagy a ragasztókkal volt a baj, vagy velem… de az A oszlop és a tető találkozási pontja véglegesen és annyira eltorzult… hogy ment a dobozába és a sarokba minimum egy félévre.
Ma már – át és visszagondolva egészre/et ezeken a hibákon kívül nem tudok rosszat mondani rá. Az illeszkedés pontos (na, nem egy Tamiya), tömíteni csak mutatóban kel; az összeállítási útmutató logikus, az alkatrészbontás megfelelő és a részletezettségre sem lehet panasz. Amit feltétlenül ajánlani tudok, az az üvegfelületek cseréje átlátszó fóliára (én a spirálozáshoz használt átlátszó előfóliát használtam ehhez). Mégiscsak vékonyabb és kevésbé torzít, mint az eredeti. Ha így teszünk, teljesen jó és szép kis darabja lesz gyűjteményünknek. Persze aki tuningolni akarja…
Akkor még én is ;-) (azóta viszont 72-ben igencsak felejtős nálam ez a mutatvány. Bár a dologról nem ez, hanem a Revell Stug III-hoz adott maratás tehet – de az egy másik történet lesz.) Szóval akkor még én is és ezért beszereztem a Part maratását, amely ugyan a DOC makettjéhez készült (és ráadásul a platós verzióhoz), de ide is remekül fel tudtam használni. Kicseréltem a motorházat borító elemeket, a szélvédőkeretet, a vezetőfülke kellékeit (műszerfal, kormány, váltók, pedálok) a fellépőket és a sárvédőt. A mellékelt képeken talán egyik-másik jól is látszik.
Ha leszámítjuk az alkatrészek színéből adódó bosszúságot és szemkifolyást, egy csipp-csupp összeépíthető makettről beszélhetünk. (Azóta meg egy rakás szakirodalomról meséltek ismerőseimnek ;-) a neten pdf-ben, így van most már referenciaanyag is – én ezek nélkül végeztem az építést.)
A terep
Minthogy a helyzet már adott volt (elrontott A oszlop), muszáj voltam roncsként, karambolozottként megjeleníteni a járművet. De hogy is csináljam? Hogy legyen jó, hogy ilyen formán sérüljön az A oszlop, de mégse álljon fejre… ugyanakkor a belsejéből is mutatni kellene valamit (már ha ennyit kicseréltem rajta…)
Így jött az ötlet: egy lejtős úton egy balra ívelő kanyarban elszáll, megcsúszik a jármű hátulja (akár nagyobb sebesség miatt, akár csak a Heimat-ról való ábrándozás miatt) és az ellenkormányzás ellenére az út menti árokban landol, ahol egy fa állítja meg, ami már 100 éve kiszáradt.
A már korábban bevett Ramás tetőhöz folyamodtam az alapzat kialakítása során, ezt körberajzolva vettem róla papírmintát, amelyen tologatva, forgatva kerestem a jármű legjobb beállítását.
A helyes pozíció megtalálása után jött a Hungarocell, amelyből az alap készült. Ezt Tesa szalaggal tekertem körbe (mert a hungit marja a ragasztó). Ebbe szögben (nem 90fok) fogpiszkáló darabokat szúrtam a jobb tartás végett (pár mm-es kiemelkedéssel) és szépen bevontam gipsszel. Végszáradás előtt a felületre szitált gipszpor adta meg végül a talaj-szerűséget. A száradást követően előszíneztem a felületet: az út alapja fekete, az árok zöld és barna tempera egyvelegéből készült.
Ezután az egyik bolt legolcsóbb extra erős hajlakkját szereztem be, aminek segítségével aszfaltoztam és füvesítettem. Az út végső felületét falusi út szitált pora adta (mind színre, mind érdességre), mely több réteg lakk-por, lakk-por után kezdett úgy kinézni, mintha aszfalt lenne. A kilométerkő (amely kisodródáskor eltörte a jármű kardántengelyét és maga is kettétört) egy széttört gyufaszál piszkosfehérre festve.
A fű szórható vasutas műfű. A felületre annyi lakkot fújtam, hogy az már szinte állt rajta és ebbe szórtam bele szintén több körben (a csomóknál még többen) a füvet. Amikor készek voltak a részek, az egész alapot több rétegben átfújtam lakkal. Ettől olyan keményre száradt az egész, hogy nem hullik (a fű) és nem látszik rajta ujjlenyomat („úttest”).
A fa kiválasztása nem volt egyszerű feladat. Először is sokat néztem az út menti fákat (főiskolásként erre a hétvégi oda-vissza buszozások alkalmával meg aztán rengeteg idő is volt…), főleg a kanyarban lévőket. (Az alföldi útkijelölés módszerét gondolom mindenki ismeri: A fa előtt balra!) ;-) Szóval volt szerencsém pár ilyen felcsavarodós fát is látni és megfigyelni azok állapotváltozását is.
Végül a kiszáradt fa mellett azért döntöttem, mert nem volt kedvem lombot csinálni (meg akkor még nem is tudtam, de az előbbi jobban hangzik…) A mérettel is bajban voltam, hiszen elég nehéz volt megtalálni az egyensúlyt a teljesen összetöröm vastag és a meg se állítom vékony között. Ilyen lett.
Az ág alakváltozásának ok az az, hogy a nekifutó jármű ugyan eltörte azt, de letörni nem tudta teljesen, így az a motorházra zuhant. Közben betörte a szélvédőt… és itt egy újabb érdekes dolog: hogyan törik be egy II. világháborús szélvédő? Sok fotót végignéztem, ám megnyugtató választ nem találtam. (Ugye a mostani pókhálósra törő szélvédőt nem igazán autentikus 63 évvel korábbi eseménynél alkalmazni…)
Marad tehát az a verzió, amikor a jobb oldala teljesen kitört, a bal pedig viszonylag épen maradt. Ehhez is az említett átlátszó fóliát használtam, melyet szélvédőméretre vágtam, roncsoltam, majd a maradékot a fotomaratásos ablak(szélvédő)keretre ragasztottam. (A megmaradt fóliacsíkból elkészítettem egy jó adag üvegcserepet, amit a legvégén „ragasztottam fel” a már ismertetett lakkos technikával.
Végezetül az egész alapot méretre vágott műanyag lappal fedtem körbe, melyet Vrbovszki ’IRon’ Áron segítségével fújtam matt feketére. (Akkor még nem volt rendes kompresszorom.)
A festés
A vignetta lekészítéséhez Humbrol olajakat használtam; szinte mindenhova Hu67-et használva, illetve annak változatait. A vezetőfülke üléséhez a ModellMaster bőrbarnáját használtam (sajnos bedöglött, és azóta sem találtam olyan jó barna színt) fekete és világos/sárgás/fehéres kiemeléssel az éleken. Mivel csak az egyik ajtó volt nyitva, így muszáj voltam eltúlozni a színeket, de kellő hígítót használva szépen összedolgozhatjuk a színeket.
A felépítmény belsejénél szintén csalnom kellett. Piszkosfehérrel festettem meg az oldalfalakat és a plafont, míg a padló maradt szürke. Erre azért volt szükség, mert nem teljesen üres a beltér: kapunk pár széket, egy asztalt és szekrényt. Ezt szürke színnel láthatóvá tenni… Az oldalablakok a már említett fóliából készültek, eléjük színezett papírzsebkendővel imitáltam „függönyt”.
Minden máshoz a Hu67-et használtam, különböző árnyalatok felhasználásával. Maga a makett is segít a látványossá tételben: osztásaival, felépítésével kiválóan alkalmas a kiemelésekre és egysíkú felületek megtörésére. A mélyedéseket feketével futtattam be, majd nagyon durván (sok festékkel) szárazecseteltem. Ezt még kétszer ismételtem meg, igyekezve a finomítással, azaz egyre kevesebb festékkel (főleg a szárazecsetelésnél).
A porlepte területeket Tamiya Buff és Hu színek kombinációjából állítottam össze, több menetben, fokozatosan.
Ezután a figura készült el, amely a Preiser harckocsizó személyzetéből származik, némi átalakítással. A póz így terveim szerint tökéletesen alkalmas arra, hogy a koccanás után, megfejelve a szélvédőt, kótyagosan, vérző fejjel kitámolyogjon a fülkéből. Az öltözethez a Hu111-et és annak világos-sötét árnyalatát használtam.
Már csak az üvegtörmelék elhelyezése következett a hajlakkos technikával, itt viszont nem volt második, harmadik kör, hiszen akkor a lakk elvett volna az üveg „csillogását”. (Ennek köszönhetően azóta elveszettem a cserepek felét.) ;-)
Epilógus
Így utólag: megérte. De közben… amikor majd’ kifolyt a szemem… vagy amikor még inkább roncs lett belőle…
Azonban így rá-rápillantva a vitrinben… Végül is egy jó illeszkedésű, jó kidolgozású és bontású makettel van dolgunk, amelyben mind a dobozból építők, mind a tuningolók kedvüket lelhetik. Ez említett hibák ellenére is csak ajánlani tudom mindenkinek.
Ui: a makett 2006-ban Szolnokon 2. helyezést kapott a 72-es kategóriában.
|
|
A tettes
|
|
|
Az antenna
|
|
|
Üvegdarabok
|
|
|
Felülnézet
|
|
|
A sárvédő
|
|
|
Leszakadt kerék
|
|
|
Menekülés
|
|
|
A nyitott hátsó ajtó
|
|
|
Oldalnézet
|
|
|
Szemből
|
|
|
Törött ablak
|
|
|
Hátulról
|
2008.06.17.
Utolsó módosítás: 2008.09.04.
Utolsó módosítás: 2008.09.04.