KL1A - Könnyű Parancsnoki Harckocsi
1:35, Master Box
No.3502 (2004)
Pintér György - Múzeumi krimik
1922 tavaszán a Szovjetunió és Németország aláírták a Rapalló-i egyezményt, melynek értelmében a szerződő felek kölcsönösen lemondtak az egymással szemben támasztott követeléseikről, diplomáciai kapcsolatot létesítettek egymással, és együttműködtek bizonyos gazdasági kérdésekben. Az egyezmény után egy sor titkos megállapodásra is sor került a Vörös Hadsereg és a Reichswehr között, melynek értelmében - tapasztalatcsere céljából - jelentős számú tiszt egymás közötti cseréjére került sor. Németország számos tanácsadót küldött a Vörös Hadseregbe, cserébe a Reichswehr a „tiltott” fegyverek – pánzélzat, nehéztüzérség, katonai repülőgépek – kifejlesztésén dolgozhatott Oroszországban. A megállapodás eredményeként a Reichswehr a jövendő Luftwaffe pilótái számára Lipetszk mellett, a páncélosok részére pedig, Kazany környékén iskolát létesített. Itt tanult többek között Heinz Guderian is. 1935–ben Németország bevezette az általános hadkötelezettséget, a hadsereg létszámát 300 ezer főre növelte meg, a bevethető hadosztályok számát 24-ről 36-ra módosították, majd folyamatosan növelték. 1936-ban a német csapatok bevonultak a Rajna-vidékre, amely a Versailles-i békeszerződés értelmében demilitarizált övezetnek számított. 1939-re Németország 52 aktív, és 51 tartalékos hadosztállyal rendelkezett, közel 4 millió fő mozgósítására volt képes. 1940. május 10-én a 18. hadsereg 9. páncéloshadosztálya, hadrendjében a 33. páncélos-ezreddel, a reggeli órákban 130 - zömében könnyű – harckocsival megindította a támadást Moerdijk irányába. Elsődleges feladatuk: áttörni a Holland védelmet, és csatlakozni a 7. légideszant hadosztály hajnalban ledobott ejtőernyőseihez, és segíteni támadásukat. A hadosztály május 11-én átkel a Maas folyón, délután áttöri a védelmet, majd május 12.-én a felderítők kapcsolatot létesítenek az ejtőernyősökkel. Május 15.-én Hollandia kapitulál, veszteségeik: 2890 halott, 6899 sebesült. Május 18.-án a hadosztályt átszervezik az „A” hadseregcsoport 4. hadseregébe. 1940 júniusára Franciaország kapitulál, a történet további része ismert.
A 9. páncéloshadosztály hadrendje 1940. május 10.-én:
• 33. páncélos-ezred
• 9. lövészdandár
• 10. és 11. gépesített lövészezred
• 701. gyalogsági nehéztüzér század
• 102. páncélos-tábori tüzér ezred
• 9. páncélos-felderítőezred
• 50. páncélvadász-osztály
• 86. páncélos-utászzászlóalj
• 85. páncélos-híradóosztály
• 60. páncélos-ellátó század
A német harckocsi program 1933-ban Hitler hatalomra jutásával új lendületet kapott. 1935-36 között a Reichswehr mint bevethető erő, csak papíron létezett, a hadsereg több, kis létszámú kiképző csoportra oszlott. Az újonnan szervezett páncélos hadosztályok a Panzerfest keretében demonstrálták erejüket. Ezeken a bemutatókon mutatták be először a kb. 5 tonna tömegű, eredetileg kiképzési célokra szolgáló SdKfz 101 könnyű harckocsit, és ennek parancsnoki változatát. Bár a spanyol polgárháború tapasztalatai alapján egyértelműen alkalmatlannak bizonyult a harci feladatok végrehajtására, a történelem „közbeszólt”, és 1940-ben, a nyugati hadjáratban még a páncélos erők több mint felét a PzKfw I és II-es könnyű harckocsik alkották.
Amikor Mekett – Allah növessze hosszúra a szakállát - áldozatos, és nem kevésbé kockázatos beszerző tevékenységének eredményeként tavasszal a kezembe vehettem az ismeretlen ukrán cég ízléses dobozát, nem kevés kíváncsisággal bontottam ki, hiszen a készlet kuriózum, tudtommal ebben a méretarányban jelenleg senki sem gyártja, és épen maradt múzeumi példányról sincs tudomásom. A két szürke öntőkeret pergamen vékonyságú nejlonzacskóban kapott helyet, melyet ragasztószalaggal zártak le. A hatnyelvű összeállítási útmutató alatt a szemenkénti lánctalp alkatrészeit további kettő, sötétebb anyagból készült kereten találjuk meg. A doboz alján kisméretű matricalap, és villámzáras műanyagzacskóban kisméretű fotómaratás teszi teljessé a boldogságot. Közelebbről szemügyre véve, az alkatrészeket a kettősség jellemzi. Briliáns, és dilettáns megoldások, leheletvékony, alámetszett kicsiny alkatrészek, durung vastag, törékeny anyagú öntőkereten, tized milliméteres szegecselés az egyik alkatrészen, a párja meg csupasz, a megmunkálástól durva felületű, a toronypáncél vastagsága, - a szerencsétlen alkatrészbontás következtében látható marad – egy Panthernek is beválna, a kibúvó fedele viszont megfelelő vastagságú. A szemenkénti lánctalp csipke finomságú, és sorja mentes. A keretről való leválasztás során több, vékony alkatrész miszlikre törött, ezeket fémből pótoltam, de ezt a néhány apróbb változtatást kivéve csak dobozból dolgoztam. Az alkatrészek alaposabb tanulmányozása során erős Italeri-Zvezda hatás érződik, de pl. a futómű kidolgozottsága vetekszik, sőt meghaladja az Alan frissen piacra dobott Bison I –ét. Sorjával - hála az új (vagy felújított) szerszámnak - nem, beszívódással is csak két - szerencsére nem túl feltűnő - helyen találkoztam. Mindent összevetve az alapanyag minőségét leszámítva nincs szégyenre okuk a tervezőknek.
Az összeállítást az útmutató alapján kezdtem, azzal az apró részlettel, hogy csak a rajz számozott, az öntőkeret alkatrészei nem, már nem is foglalkoztam. A különböző típusváltozatokhoz szükséges felesleges alkatrészek egy részét lecsipkedték, másokat otthagytak az öntőkereten, ez, az építés során, bonyodalmat okozhat. A teknő összeállítását derékszög segítségével végeztem, a hátfalra rögzített emelő tartóbakról eltávolítottam a gyári rögzítést és vékony fémcsíkra cseréltem. A 68B jelű alkatrészt nem építettem be. A 28A alkatrész spártai megmunkálása világossá tette számomra, hogy a belső tér kidolgozása szóba sem jöhet. A különböző típusváltozatokhoz egyébként a Leadwarriors kínál belső teret – aranyárban, de a parancsnoki változathoz, ők sem tudnak érdemben hozzászólni. Szerencsére a futómű kidolgozottsága részben kárpótol ezért. Sajnos a 13-14A alkatrészek kialakítása nem teszi lehetővé, hogy teljesen élethűen rugózó, mozgó görgősort alakítsunk ki, bár ezzel ismét súlyos ezreket lehet megspórolni, a mozgatható lánctalp beszerzésének költségeit. A sárvédők taposólemezeinél jelentős vetemedéssel találkoztam, ezt azzal próbáltam orvosolni, hogy azokat a viszonylag stabil teknőhöz ragasztottam. A lánctalp szerelésénél ezt az ötletemet többször elátkoztam. A nyolcszegletű, „2 szintes” aszimmetrikus felépítményt 10 alkatrészből lehet összeállítani. Itt kellett először tömítő pasztához, és reszelőhöz nyúlni. A 64B jelű pótpáncél csak a B változathoz szükséges, - ezt ebből a készletből nem lehet megépíteni - ne ragasszuk fel egyik oldalra sem. Ugyancsak felesleges a 40B jelzésű antennacsonk rögzítő is. A motorházfedél részletezettsége éppen megfelelő, de arra gondoltam, hogy az egybeöntött hűtőrács eltakarásához a vaskos, ormótlan 65B alkatrész nem a legalkalmasabb, ezért belülről reszelővel, csiszolópapírral addig vékonyítottam, amíg a rács lemezei szét nem váltak. Az elvékonyított belső oldal szilárdságát méretre vágott bronz szitaszövet beragasztásával növeltem meg. Sajnos, a nyolc lemezből kettő a beavatkozás során elrepedt, de még így is valószerűbb hatást keltett, mint eredeti, egybeöntött állapotában. A kipufogódobok, a légszűrő, és a kürt nyílásait fúróval alakítottam ki, a megfelelő méretűre. A mellékelt fotómaratás acélkeménységű, ettől eltekintve azonban remekül használható, mérethelyes. Szándékosan a végére maradt a lánctalp, amelyről tudtam, hogy így utólag nem lesz egyszerű dolog a felhelyezése, de sajnos a felépítmény és a sárvédők illeszkedése nem hagyott más megoldást számomra. A szemek összezárásának gyötrelmeiről itt most inkább nem szólnék. A kritikusabb megfigyelők számára néhány szó a bal oldali fényszóróról. Mivel a kezdetektől fogva szűkös hely áll rendelkezésemre, időről-időre el, el, tűnik az építés közben néhány alkatrész, majd, mint a Micimackóban Füles farka, - megkerült. Nem így az ominózus darab, pedig kis családom minden tagja már régóta tudja, hogy a földön heverő, ismeretlen eredetű műanyag, és fém alkatrészek komoly eszmei értéket képviselnek, és semmiféle körülmények között nem tekintendők szemétnek. Komolyabban az első nagytakarítás után kezdtem el aggódni, miután senki sem találkozott a körülírt objektummal. Három hét után státusát MIA-re változtattam, majd eldöntöttem, hogy újra kell gyártanom, ehhez fültisztító pálcikát, fogpiszkálót, és 0,x mm-es rézdrótot használtam. Sajnos az eredmény számomra nem volt túl meggyőző, azzal vigasztaltam magam, hogy háborús körülmények között bármi, (és annak az ellenkezője is) előfordulhatott.
Összegezve: véleményem szerint kis erőfeszítéssel akár dobozból is igen jó makett építhető a készletből, azzal a megkötéssel, hogy aki csak most kezdett el ismerkedni ezzel a hobbyval, talán célszerűbb, ha elsőnek nem ezt a típust, hanem valamelyik távol-keleti gyártó high-tech készletét választja.
A festési útmutatót remekül kiegészíti a dobozgrafika, erre annál is inkább szükség van, mivel a típusról összesen 3-4 archív képet sikerült összegyűjtenem. Elhatároztam, hogy egy, a franciaországi hadjáratban résztvevő változatot festek meg. Az alapozáshoz Model Master RLM 66-ot használtam, az utolsó réteget kb. 20%-al kivilágosítva vittem fel. Száradás után a felületet Tamiya XF-10 sötétbarnával átmostam, majd XF-52 –flat earth-el ködöltem, XF-57 buff-el szárazecseteltem. A lánctalp festéséhez XF-1 fekete, XF-9 hull red, XF-56 metalic grey–t használtam, a kipufogót, és környékét XF-64 őzbarna, X-6 narancs, X-7 kárminvörös, XF-10 sötétbarna keverékével színeztem. Az antennát, és a fegyvert X-10 gun metal–al festettem, majd XF-1 fekete, és Model Master 1780 acél színnel szárazecseteltem. A matricák áztatásakor egy pillanatra eszembe villant, hogy néhány évvel korábban az orosz gyártású matricák nálam nagyon nem jöttek be. Amikor a balkán-kereszt elegánsan kettészakadt már rosszat sejtettem, de aggódni csak a viszonylag ritka zászlóalj parancsnoki jelzés darabokra esése után kezdtem. Rövid kesergés után a kissé vastag, ám több év után is kitűnően használható Tamiya maradék mellet döntöttem. Az eredmény a 9. páncéloshadosztály 33. páncélos-ezredének egy századparancsnoki járműve. A kész harckocsit a Tamiya X-22 akril lakkjával (+ XF21 flat base) lakkoztam.
Forrás: www.lexikon-der-wehrmacht, www.day-by-day.com
A 9. páncéloshadosztály hadrendje 1940. május 10.-én:
• 33. páncélos-ezred
• 9. lövészdandár
• 10. és 11. gépesített lövészezred
• 701. gyalogsági nehéztüzér század
• 102. páncélos-tábori tüzér ezred
• 9. páncélos-felderítőezred
• 50. páncélvadász-osztály
• 86. páncélos-utászzászlóalj
• 85. páncélos-híradóosztály
• 60. páncélos-ellátó század
A német harckocsi program 1933-ban Hitler hatalomra jutásával új lendületet kapott. 1935-36 között a Reichswehr mint bevethető erő, csak papíron létezett, a hadsereg több, kis létszámú kiképző csoportra oszlott. Az újonnan szervezett páncélos hadosztályok a Panzerfest keretében demonstrálták erejüket. Ezeken a bemutatókon mutatták be először a kb. 5 tonna tömegű, eredetileg kiképzési célokra szolgáló SdKfz 101 könnyű harckocsit, és ennek parancsnoki változatát. Bár a spanyol polgárháború tapasztalatai alapján egyértelműen alkalmatlannak bizonyult a harci feladatok végrehajtására, a történelem „közbeszólt”, és 1940-ben, a nyugati hadjáratban még a páncélos erők több mint felét a PzKfw I és II-es könnyű harckocsik alkották.
Amikor Mekett – Allah növessze hosszúra a szakállát - áldozatos, és nem kevésbé kockázatos beszerző tevékenységének eredményeként tavasszal a kezembe vehettem az ismeretlen ukrán cég ízléses dobozát, nem kevés kíváncsisággal bontottam ki, hiszen a készlet kuriózum, tudtommal ebben a méretarányban jelenleg senki sem gyártja, és épen maradt múzeumi példányról sincs tudomásom. A két szürke öntőkeret pergamen vékonyságú nejlonzacskóban kapott helyet, melyet ragasztószalaggal zártak le. A hatnyelvű összeállítási útmutató alatt a szemenkénti lánctalp alkatrészeit további kettő, sötétebb anyagból készült kereten találjuk meg. A doboz alján kisméretű matricalap, és villámzáras műanyagzacskóban kisméretű fotómaratás teszi teljessé a boldogságot. Közelebbről szemügyre véve, az alkatrészeket a kettősség jellemzi. Briliáns, és dilettáns megoldások, leheletvékony, alámetszett kicsiny alkatrészek, durung vastag, törékeny anyagú öntőkereten, tized milliméteres szegecselés az egyik alkatrészen, a párja meg csupasz, a megmunkálástól durva felületű, a toronypáncél vastagsága, - a szerencsétlen alkatrészbontás következtében látható marad – egy Panthernek is beválna, a kibúvó fedele viszont megfelelő vastagságú. A szemenkénti lánctalp csipke finomságú, és sorja mentes. A keretről való leválasztás során több, vékony alkatrész miszlikre törött, ezeket fémből pótoltam, de ezt a néhány apróbb változtatást kivéve csak dobozból dolgoztam. Az alkatrészek alaposabb tanulmányozása során erős Italeri-Zvezda hatás érződik, de pl. a futómű kidolgozottsága vetekszik, sőt meghaladja az Alan frissen piacra dobott Bison I –ét. Sorjával - hála az új (vagy felújított) szerszámnak - nem, beszívódással is csak két - szerencsére nem túl feltűnő - helyen találkoztam. Mindent összevetve az alapanyag minőségét leszámítva nincs szégyenre okuk a tervezőknek.
Az összeállítást az útmutató alapján kezdtem, azzal az apró részlettel, hogy csak a rajz számozott, az öntőkeret alkatrészei nem, már nem is foglalkoztam. A különböző típusváltozatokhoz szükséges felesleges alkatrészek egy részét lecsipkedték, másokat otthagytak az öntőkereten, ez, az építés során, bonyodalmat okozhat. A teknő összeállítását derékszög segítségével végeztem, a hátfalra rögzített emelő tartóbakról eltávolítottam a gyári rögzítést és vékony fémcsíkra cseréltem. A 68B jelű alkatrészt nem építettem be. A 28A alkatrész spártai megmunkálása világossá tette számomra, hogy a belső tér kidolgozása szóba sem jöhet. A különböző típusváltozatokhoz egyébként a Leadwarriors kínál belső teret – aranyárban, de a parancsnoki változathoz, ők sem tudnak érdemben hozzászólni. Szerencsére a futómű kidolgozottsága részben kárpótol ezért. Sajnos a 13-14A alkatrészek kialakítása nem teszi lehetővé, hogy teljesen élethűen rugózó, mozgó görgősort alakítsunk ki, bár ezzel ismét súlyos ezreket lehet megspórolni, a mozgatható lánctalp beszerzésének költségeit. A sárvédők taposólemezeinél jelentős vetemedéssel találkoztam, ezt azzal próbáltam orvosolni, hogy azokat a viszonylag stabil teknőhöz ragasztottam. A lánctalp szerelésénél ezt az ötletemet többször elátkoztam. A nyolcszegletű, „2 szintes” aszimmetrikus felépítményt 10 alkatrészből lehet összeállítani. Itt kellett először tömítő pasztához, és reszelőhöz nyúlni. A 64B jelű pótpáncél csak a B változathoz szükséges, - ezt ebből a készletből nem lehet megépíteni - ne ragasszuk fel egyik oldalra sem. Ugyancsak felesleges a 40B jelzésű antennacsonk rögzítő is. A motorházfedél részletezettsége éppen megfelelő, de arra gondoltam, hogy az egybeöntött hűtőrács eltakarásához a vaskos, ormótlan 65B alkatrész nem a legalkalmasabb, ezért belülről reszelővel, csiszolópapírral addig vékonyítottam, amíg a rács lemezei szét nem váltak. Az elvékonyított belső oldal szilárdságát méretre vágott bronz szitaszövet beragasztásával növeltem meg. Sajnos, a nyolc lemezből kettő a beavatkozás során elrepedt, de még így is valószerűbb hatást keltett, mint eredeti, egybeöntött állapotában. A kipufogódobok, a légszűrő, és a kürt nyílásait fúróval alakítottam ki, a megfelelő méretűre. A mellékelt fotómaratás acélkeménységű, ettől eltekintve azonban remekül használható, mérethelyes. Szándékosan a végére maradt a lánctalp, amelyről tudtam, hogy így utólag nem lesz egyszerű dolog a felhelyezése, de sajnos a felépítmény és a sárvédők illeszkedése nem hagyott más megoldást számomra. A szemek összezárásának gyötrelmeiről itt most inkább nem szólnék. A kritikusabb megfigyelők számára néhány szó a bal oldali fényszóróról. Mivel a kezdetektől fogva szűkös hely áll rendelkezésemre, időről-időre el, el, tűnik az építés közben néhány alkatrész, majd, mint a Micimackóban Füles farka, - megkerült. Nem így az ominózus darab, pedig kis családom minden tagja már régóta tudja, hogy a földön heverő, ismeretlen eredetű műanyag, és fém alkatrészek komoly eszmei értéket képviselnek, és semmiféle körülmények között nem tekintendők szemétnek. Komolyabban az első nagytakarítás után kezdtem el aggódni, miután senki sem találkozott a körülírt objektummal. Három hét után státusát MIA-re változtattam, majd eldöntöttem, hogy újra kell gyártanom, ehhez fültisztító pálcikát, fogpiszkálót, és 0,x mm-es rézdrótot használtam. Sajnos az eredmény számomra nem volt túl meggyőző, azzal vigasztaltam magam, hogy háborús körülmények között bármi, (és annak az ellenkezője is) előfordulhatott.
Összegezve: véleményem szerint kis erőfeszítéssel akár dobozból is igen jó makett építhető a készletből, azzal a megkötéssel, hogy aki csak most kezdett el ismerkedni ezzel a hobbyval, talán célszerűbb, ha elsőnek nem ezt a típust, hanem valamelyik távol-keleti gyártó high-tech készletét választja.
A festési útmutatót remekül kiegészíti a dobozgrafika, erre annál is inkább szükség van, mivel a típusról összesen 3-4 archív képet sikerült összegyűjtenem. Elhatároztam, hogy egy, a franciaországi hadjáratban résztvevő változatot festek meg. Az alapozáshoz Model Master RLM 66-ot használtam, az utolsó réteget kb. 20%-al kivilágosítva vittem fel. Száradás után a felületet Tamiya XF-10 sötétbarnával átmostam, majd XF-52 –flat earth-el ködöltem, XF-57 buff-el szárazecseteltem. A lánctalp festéséhez XF-1 fekete, XF-9 hull red, XF-56 metalic grey–t használtam, a kipufogót, és környékét XF-64 őzbarna, X-6 narancs, X-7 kárminvörös, XF-10 sötétbarna keverékével színeztem. Az antennát, és a fegyvert X-10 gun metal–al festettem, majd XF-1 fekete, és Model Master 1780 acél színnel szárazecseteltem. A matricák áztatásakor egy pillanatra eszembe villant, hogy néhány évvel korábban az orosz gyártású matricák nálam nagyon nem jöttek be. Amikor a balkán-kereszt elegánsan kettészakadt már rosszat sejtettem, de aggódni csak a viszonylag ritka zászlóalj parancsnoki jelzés darabokra esése után kezdtem. Rövid kesergés után a kissé vastag, ám több év után is kitűnően használható Tamiya maradék mellet döntöttem. Az eredmény a 9. páncéloshadosztály 33. páncélos-ezredének egy századparancsnoki járműve. A kész harckocsit a Tamiya X-22 akril lakkjával (+ XF21 flat base) lakkoztam.
Forrás: www.lexikon-der-wehrmacht, www.day-by-day.com
|
|
A doboz
|
|
|
Egy archív kép
|
|
|
Panzerfest (1938)
|
|
|
A felépítmény illeszkedése nem 100%-os
|
|
|
A futómű kidolgozottsága bárhol megállja a helyét
|
|
|
A régi változat kürtjének fala jól elvékonyítható
|
|
|
A beavatkozásnak 2 rács áldazatul esett
|
|
|
Az üres belső miatt csak zárva építhető meg
|
|
|
Egy hosszabb antenna még elmenne...
|
|
|
Futómű
|
|
|
Igazi könnyőharckocsi
|
|
|
Így járhat aki utólag teszi fel a lánctalpat
|
|
|
Oldalról
|
|
|
Scratch-build vontatókötél
|
|
|
Az öntőkeretek
|
|
|
Nincs mit magyarázni
|
|
|
festési útmutató
|
2004.12.05.
Utolsó módosítás: 2007.12.02.
Utolsó módosítás: 2007.12.02.