Pintér György - Múzeumi krimik
A Barbarossa-hadművelet kezdetén a németeknek egy új tankra volt szükségük, ami méltó ellenfele lehetne a szovjet T-34-eseknek. A T-34-esek elleni első összecsapások előtt a németek nem tartották fontosnak a nehéztankok fejlesztését. Akkoriban a T-34-esek fejlettebbnek bizonyultak a német tankoknál, mozgékonyságban, tűzerőben,illetve döntött páncélja miatt. 1942 januárjában a hadsereg Fegyverügyi Hivatala hivatalosan is szerződést kötött a MAN és a Daimler-Benz gyárral a 30 t-s VK 3002-es mintapéldányának kifejlesztésére. A szerződés tartalmazta továbbá, hogy az új közepes tank döntött egész tankot védő páncélzatú legyen , széles lánctalppal illetve nagyméretű löveggel. Végül a Párduc-bizottság a MAN terveit fogadta el. Ezt a járművet 650 LE-s Maybach HL 210-es motor hajtotta. Döntött kialakítású páncélzattal, egymást részben átfedő futógörgőkkel és torziós rugós felfüggesztéssel látták el. A lövegtornyot a jármű hátulján helyezték el, és újtervezésű, hosszúcsövű, 70-es űrméret hosszú (L/70), 75 mm-es löveggel fegyverezték fel. A fejlesztés során a jármű nem hivatalosan a Párduc nevet kapta - a tervezésért felelős bizottság után - és végül ezen a néven ismerte meg a világ. 1942 májusában a Fegyverügyi Hivatal a MAN harcjárművének gyártása mellett döntött.
A németek nagy erőket mozgosítottak meg a gyárak átalakítására, a kapkodásnak az lett a vége, hogy a maximálisan 35tonnásra tervezett tank 8tonnával nehezebb lett a vártnál. A hibát erősebb motorral(700Le) illetve strapabíróbb,erősebb váltóval próbálták kijavítani:megszületett a Panzer V. Párduc D (Sd.Kfz. 171). A módosítások csak részben segítettek,1942 novemberében mégis elkezdték a tömeggyártást. A főparancsnokság havi 250 db ot irányzott elő, Hitler havi 600db ra gondolt, mely meghaladta a gyártókapacitást...A Párduc D változatot 5 kezelő működtette. Elülső páncélzata 80-110 mm, az oldalsó- és tetőpáncélzat pedig 40-45 mm. 1944 februárjától kezdve az üzemképes állapotban maradt Párduc D-k többségét 5 mm-es hegesztett köténylemezzel látták el, amelyek a páncéltest alsó részét és elsősorban a lánctalp- és a futógörgők felső részét védte. A Párduc D első csapatpróbái alapvető hiányosságokra derítettek fényt. Ezeket csak alapos vizsgálatok után végrehajtott módosításokkal lehetett kiküszöbölni. A legnagyobb problémát az okozta, hogy a jármű nagy tömege miatt a felfüggesztés és a sebességváltó alkatrészei hamar elkoptak, a nagyteljesítményű 700 LE-s motor pedig rendkívül megterhelte az erőátviteli rendszert. A nyilvánvalóan komoly problémák ellenére a német hadvezetés két, Párducokkal felszerelt páncélos zászlóaljat vetett be a Citadella hadművelet során. Ezt az offenzívát 1943. július 5-én indították, hogy a frontvonal kurszki kiszögellésében bekerítsék a szovjet csapatokat. A támadás időpontját Hitler elhalasztotta májusról júliusra, hogy az így nyert időben hadrendbe tudják állítani az új Párducokat és Tigriseket, valamint az Elefánt páncélvadászokat.
A Citadella hadműveletben 250 Párduc D vett részt, az 51. és 52. páncélos zászlóalj kötelékében. A D változat első bevetései július 5-én sikertelenül végződtek. A gyakori meghibásodások miatt a harckocsik megbízhatatlannak bizonyultak. Sok Párduc motorjában tűz ütött ki a nem megfelelő hűtés és szellőzés miatt. (Mivel a tankot kétéltű harci feladatok ellátására is alkalmassá akarták tenni, ezért a motorteret vízhatlan burkolattal zárták le.) A már korábban észlelt váltó- és erőátviteli rendszer hibái miatt is sok Párduc vált mozgásképtelenné. Ráadásul a szovjet aknamezőket nem mentesítették megfelelően a műszaki alakulatok, ami szintén sok Párducot tett harcképtelenné. De ami a legnagyobb problémát jelentette: a Párduc D nem rendelkezett beépített géppuskával, aminek következtében a szovjet gyalogosok a közelükbe érve egyszerűen felgyújtották a páncélost egy üveg benzinnel. A műszaki és harcászati problémák együttesen azt eredményezték, hogy az első nap csatáiban az 51. páncélos zászlóalj katasztrofális; 56%-os veszteséget szenvedett. A kurszki csata második napjára a felvonultatott Párducoknak mindössze egyötöde maradt bevethető állapotban.
Ezt a diorámát már régen csináltam, de megpróbálom felidézni az építést.
A diorámám egy lerobbant Panther D-t ábrázol amit otthagy a személyzete.
A makett: Egy Dragon Panther D Kurski kiadás.
Maga a kit jó volt,nem egy gagyi shanghai-kiadás, bár itt is voltak vicces részek pl a oldalsó lánctalpvédő lemez,ami szerintem tejfölös dobozból csinálta a gyártó,nyilván odafigyelt az újrahasznosított műanyagok sorsára,de 11e Ft-ért?! Bár régebben még nem voltak ennyire elterjedve ezek az új Dragon szuper kitek. Úgy gondoltam az építés során, hogy nem spórolok a pénzzel,szóval bevásároltam néhány plusz dolgot. Vettem hozzá Friul fémlánctalpat, maratást, lövegcsövet, motort, oldalsó lemezeket. A lövegtisztítót saját magam csináltam, illetve a bal első sérülést. Sok képet néztem a csatáról,majd amik tetszettek,egy diorámába gyűjtöttem. Ilyen volt a lerobbant tank ötlete, a nyitott motorháztető, sérülés a bal elején, szalmaálcázás....
A festésre már nem emlékszem,arról csak annyit,festékszóróval csináltam és kurski mintázatúra festettem a makettet. Tamiya festékeket szoktam használni a fújásnál,erre mennek rá a további olajfestékes rétegek.
A diorámán helyett kapott még egy Tamiya Kübelwagen is. Öt készletből építettem meg,csak a legelején lévő gallytörőt csináltam meg drótból.
A figurákat a Dragon gyártotta. Szeretem egy diorámán a vicces,meglepő, egyedi részleteket, én az egyik figurát úgy csináltam meg, hogy éppen elrúg egy csavarkulcsot mérgében.
Dioráma: Egyszerű diorámára gondoltam,középpontban a Párduccal. Első lépésként vettem egy faliújságot a kívánt méretben,így letudtam a keretépítést. A domborzatot gipszből csináltam, majd csavart helyettesítő ragasztóval kentem be a felületet,ezt leszórtam homokkal és színrefújtam. Így utólag rájöttem néhány hibára,amit elkövettem az építéskor 1:hungarocellel nem lesz nehéz és olcsó. 2. a felesleges homokot szedjük le,mert idővel elválik a felületről. 3. pormentes felületre tegyük az elkészült diorámát.
Végezetül tettem rá műfüvet kis foltokban, illetve összekötött szalmákat is. Egy szárított növényből csináltam a szalmát,amit egy barkácsáruházban vettem.
Remélem nem hagytam ki semmit. Jó makettezést, és köszönöm hogy olvastad a cikkem!