Kurszk Párduc

Sd.Kfz.171.

1:35, Dragon No.6299
Pintér György - Múzeumi krimik Végre elhatároztam, hogy valódi fénykép alapján megépítek egy járművet, a lehető legnagyobb hűséggel. Ez igazi kihívás, hiszen a technikai nehézségek mellett a történelmi hűséggel is meg kell bírkózni. Ugyanakkor elejét veszi az olyan vitáknak, és okoskodásoknak, hogy pl. ilyen mintázatú festéssel akkor már nem készült, nem ilyen görgői voltak, nem lehet ennyire saras, stb.


Az előkészületek

a Dragon 6299-es makettjét választotam, sok fotómaratás, fém lövegcső, vontatószemek és szép kidolgozás jellemzi. Illeszkedése pontos, szép a kidolgozása. Az építés gördülékenyen haladt, a hegesztési varratokat több helyen pótoltam, vagy kiegészítettem. a teknő aljánál, az oldalán és a hátsó résznél is több helyen hiányoztak a varratok, ezeket célszerű pótolni, egyrészt mert az eredeti párducon is voltak ilyenek, másrészt pedig eltüntethetőek az illeszkedési vonalak.

Mivel a hengerelt acéllemez felületi egyenetlenségei meg szerettem volna jeleníteni a maketten, ezért a felszíneket átdolgoztam egy kicsit. A Dragonnál ezek tükörsimák, míg az életben kisebb lyukak, hibák, gyártási karcolatok találhatók, ezért szántam rá magam az átalakításra. A sima lapokra kicsi mélyedéseket szurkáltam egy tompább hegyes eszközzel (árral). Ezt követően Neoflex és hígító keverékével bevontam az oldallemezeket homlokpáncélt és a lövegtorony oldalát, vékonyan, ecsettel pontozgatva. Miután megszáradt, finom 1200-as csiszolópapírral simára csiszoltam. Ezután szabálytalan foltokban folyákony maszkolóból vittem fel itt-ott, majd ismét híg neoflexes réteg, száradás, csiszolás, maszkoló eltávolítása. Így jött létre az a felület, amely szerintem már megközelíti az eredeti képeken látható felszínt.

A lövegpajzsot és a lövegtorony homloklemezét szintén Neoflexxel tettem élethűbbé, mivel ezeket homokformában öntötték, felületük más, mint a hengerelt lemezé, ráadásul a torony homloklemeze egybeöntött volt, ami a Dragon esetében három darabból állónak látszott.

A kupola egybeöntött volt, ezt a Dragon két darabból szállítja, így a gondos összeállítás és az illesztések teljes eltüntetése igazi rabszolgamunka.

ezután a fotómaratások felhelyezése történt, nem kevés időt és koncentárciót igényelve. A csőtisztító hengert - mivel azt nyitott állapotban kívántam ábrázolni - szívószálból készítettem el.

Út a pokolba és vissza

Ezután az egészet Vallejo Air Color festékkel sötétbarna (redbrown és fekete keveréke) lefújtam. A Vallejo AC egyébként egy nagyon kezes, felhasználóbarát festék, az nem igaz, hogy egyből fújható, kicsit hígítani kell, de akkor is szép feszínt ad, gyorsan szárad és kényelmes a csöpogtetős kiszerelés miatt. Ugyankkor a gyári leírás ellenére szerintem nem ad olyan kemény felületet, mint pl a Gunze, azaz kis kaparás, csiszolás,ügyetlen hozzányúlás és már sérül is.

A koncepció az lett volna, hogy a barna alapra hajlakkot fújok, majd a végleges festés, és itt-ott megkoptatom a régi jól bevált technikám szerint. Sajnos ez nem jött be, csak találgatni tudok, de valószínűleg a hajlakk volt túl vastag, vagy a hajszárítós szárítás után nem vártam eleget és túl meleg volt még a makett, de a panzergelb szín felfújása után az egész felrepedezett, hólyagzott, szóval valami igazán ocsmány lett. ezt megpróbáltam többféle technikával eltüntetni, ráfújtam újabb réteget, csiszolgattam, de egyre rosszabb lett. ekkor már láttam, hogy nincs más lehetőség, le kell mosni az egész anyagot a szürke alapig. Rettnetes órák következtek, az eredmény mindig rosszabb lett, a sírógörcs kerülgetett.

Mostam vízzel, szintetikus hígítóval (a többi hígító a műanyagot is oldja), ecsettisztítóval, lefolyótisztítóval, de csak a szorgalmas dörzsölés segített. Persze az összes fotómaratás és apróbb alkatrész lepotyogott, egy része végleg eltűnt, kínszenvedés volt. Bizonyos pillanatokban már nem láttam értelmét a folytatásnak, mivel meggyűlöltem a Panther D-t, és nem voltam benne biztos, hogy legjobb tudásom szerint fejezném be...
Mivel azonban úgy neveltek, hogy nem szabad korán feladni, és a megfutatmosád még rosszabb érzésekkel töltött el, folytattam. A lemosás utáni állapot a fényképen látható. Ha kiégett jármű lett volna a cél, már kész is lett volna.

Lemondtam a hajlakkos technikáról, mivel akkor úgy gondoltam, hogy a Vallejo-val nem fér össze a technika. Az alapszínt és az álcázókat szintén Vallejo AC-ral fújtam fel, a mintáknál igyekeztem az eredeti fénykép alapján dolgozni. (alap: Panzer yellow+White, Tank green+White, Redbrown+White). A mintáknál jóval 1 bar alatti nyomással és vízzel iszonyúan meghígított festékkel dolgoztam.

Mivel a színezés nem lett olyan rossz, és kopásokat is akartam, ismét kísérteni kezdett a hajlakk. Gondoltam, hogy fordított technikával alakítom ki a kopásokat. Ezért a készre festett makettre ment a hajlakk, most már vékony rétegben, pisztolyból, majd a só, hajszárítás után pedig a sötétbarna szín, ahová kívánkozott. Rövid száradási idő ( 1 óra) után langyos víz, ecset, fogpiszkáló, az elfogadható végeredmény a képeken látható.

Tobvábbi kopások fekete akril és szivacs segítségével, itt-ott. Nagy a kísértés, hogy az ember túlzásba essen, de igyekeztem visszafogottabb lenni az eddiginél.

A matricák okoztak némi gondot, ugyanis csak több korábbi makettemhez adott számokból tudtam összeválogatni a 435-ös számokat, ráadásul egy kicsit kisebben, mint az eredeti, de úgy gondoltam, ezen túllépek. Mivel a torony hátsó oldalán lévő szám más módon -egyszínű feketével - volt felfesteve ezen a tankon, kénytelen voltam hátulra felfújni a számokat. A maszkolást folyékony humbrol maszkoló és cérnavékonyra faragott fogpiszkáló segítésével végeztem.

Ezután filterek, bemosások után nagyjából kész volt a makett.
A sarazást MIG-és AK-termékekkel készítettem.

A talapzat

Egy fa díszdobozt használtam, melyet kitöltöttem Nikecellel, majd erre jött végül egy gipszréteg, melyen az útrészlet nyomvonalát kialakítottam. Ezt MIG pigmentekkel és bemosókal színeztem földszínűvé, míg a fű a MiniNatur terméke, fólián árulják, és nagyon jól lehet használni, csipesszel ki kell venni, és felragasztani a helyére...
Ezután egy kis földszínű matt festékkel tompítottam a csillogását.



mivel még nincs kész, ezért folyt. köv.
P1160661
P1160661
P1160663
P1160663
P1160666
P1160666
P1160667
P1160667
P1160670
P1160670
P1160674
P1160674
P1160675
P1160675
P1160677
P1160677
P1160680
P1160680
P1160681
P1160681
P1160682
P1160682
P1160683
P1160683
P1160684
P1160684
P1160659
P1160659
P1160687
P1160687
P1160688
P1160688
P1160690
P1160690
P1160692
P1160692
P1160699
P1160699
P1160694
P1160694
P1160713
P1160713
P1160715
P1160715
P1160719
P1160719
P1160722
P1160722
P1160726
P1160726
Kurszk Panther 435 referencia
Kurszk Panther 435 referencia
Kursk Panther 435 referencia
Kursk Panther 435 referencia
P1160825
P1160825
a rontott festés maratás után
a rontott festés maratás után
a kész darab
a kész darab
P1160843
P1160843
2011.11.02.
Utolsó módosítás: 2013.01.06.
szalaiis, Veszprém
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
hobbista
2012.06.15. 14:13:45
Szia!
Becsülöm, hogy a nehézségek ellenére nem adtad fel. Tudom milyen, amikor az ember elveszti a hitét... Másfelől az ember akkor kezdjen pacsmagolni, ha tudja, és érti, mit csinál. Az igazi makettezés szerintem az, amikor (amit lehet) mindent MŰANYAGBÓL ragasztunk össze MAKETTRAGASZTÓVAL, és MAKETTFESTÉKKEL festünk le ECSETTEL, ja, és a hozzáadott MATRICÁVAL díszítjük fel. A többi bosszantó kényszerűség. Láttam itt különböző mestereket és kezdőket, akik ha kellett, ha nem, mindent másból csináltak, mert ez a trendi, vagy ezzel lehet dicsekedni... Az én szememben az a valaki, aki pl. egyszerű makettfestékkel és ecsettel úgy fest, mint más művészolajjal vagy szórópisztollyal.
ZétaZoll
2012.06.15. 17:09:57
Nagyon impozáns! Várom a folytatást!
hobbista - nem értelek. Miért követelmény a műanyag? Nem gazdasági oka van a fröccsöntésnek? Miért nem lehet más anyagot is alkalmazni? Főleg, ha az adott anyag az alkalmas arra, hogy például egy láncot modellezzünk vele. Bár ha Te a képen látható Párducot elő tudod állítani műanyagból, igazán nem állok utadba. Ugyanez a makettragasztóra és a makettfestékre is igaz. Ilyen alapon akár mustármagból készült sárga festék is lehetne az alapszín, nem? A matricák... A maketteknek kezdetektől fogva az lenne a fő jellemzője (de javítsatok ki, ha tévedek), hogy az eredeti minél élethűbb mása legyen, nem az, hogy homogén anyagú, vagy tévedek?
Nade a Párduc továbbra is fantasztikus, nagyon inspiráló munka!
hassan
2012.06.15. 20:27:15
Gratulálok a kitartásodhoz! Tudom milyen a mazohista makettépítés.A barátnőm tőlem is egy ideje csak vigyorogva tudja megkérdezni: Hogy állsz az új géppel? A kitartásod egy mutatós darabot eredményezett. Nekem különösen tetszenek a futógörgők koptatásai.

Hobbista
Vallom ZétaZoll nézeteit az élethűségről. Szinte mindenki tudja hogy az esetek nagy részben ezt nem lehet tisztán műanyaggal és ecsettel elérni, dobozból építve. Sokáig én is ecsettel dolgoztam, de nem adja a pisztoly adta lehetőségeket, és pl. sok gépet a valóságban is festékszóróval festenek. A matricával kapcsolatban: miért használjam azt ami a dobozban van, ha más verzió tetszik?Régebben nem használtam feljavítókat, de a makettjeimet feljavítókkal épültek mellé téve álltalában ordító volt a minőségi és valósághűségi különbség. Sajnos nem az én javamra...
hobbista
2012.06.16. 14:47:30
Sziasztok!
Látom, kisebb vihart kavartam. Csak figyelmen kívül hagytátok a zárójeles részt! \"Amit lehet\" az azt jelenti, hogy pl. egy német harcjármű oldalkötényét nem kell feltétlenül rézből vagy valamilyen bádogfenéből készíteni. Kérem, vékonyabbra lehet csiszolni! Működik, ez tapasztalat. Vagy itt van a sokat emlegetett matrica: nem jó a szín, vagy el van csúszva? Ecsettel ki lehet javítani! Nem simul be a vájatokba? Boldog, boldogtalan megy megvenni a feszítő/lágyító duót, de a többség azt sem tudja, hogy kell használni! Kontárkodik vele, aztán megkérdezi a fórumon , miért nem jó, ahelyett, hogy vékony fényes lakkot kenne oda. Bevallom, sok mostani hókuszpókuszhoz nem értek (a fórumon sok mindent elmagyaráznak, de a többségük csak elméletben olyan egyszerű), ha úgy tetszik klasszikus makettező vagyok, de amit csinálok, azt tudom, hogy jó, még ha lassabban is haladok. EZ NEM LÓVERSENY!
hobbista
2012.06.16. 16:29:35
Egyébként ZétaZoll kartárs, elő tudnám állítani pusztán műanyagból a képen látható Párducot, igaz több idő kellene hozzá! Na de ezt a hobbit nem azért szeretjük, mert időre dolgozunk, hanem mert egyáltalán dolgozunk, és látjuk, hogy formálódik (még ha lassan is) kezünk alatt a mű (javítsatok ki, ha tévedek). Most már érted?
ZétaZoll
2012.06.16. 23:55:44
Elfogadom, és tiszteletben tartom a véleményed.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció