Pintér György - Múzeumi krimik
Nagy várakozással vettem meg a régen áhítozott két makettet, amelyhez közel egy időben jutottam hozzá.
A dobozbontás után kezdődött az igazi ámokfutás.
Először is kíváncsi voltam, mennyire mérethelyes a két makett. Vegyük csak elő a Voronyin könyvet. Igaz, hogy még 1986.-os kiadású, de mindenhol ezek a rajzok köszönnek vissza, tehát maradtam az eredeti könyv rajzainál. A könyv utolsó oldalán szerepel, hogy a rajzok 1/50, a színesek 1/32 méretben készültek.
Na, akkor tegyünk egy próbát! Az ICM törzse tökéletesen illeszkedett a rajzra, míg az SF nagyobb (hosszabb és magasabb) volt a rajznál jelentősen. A szárnyak fesztávja sem stimmelt. Ekkor eszembe jutott az örök alapigazság, kétszer mérni, egyszer vágni. Nosza, ellenőrizzük le a Voronyin rajzok mérethelyességét. Elvileg ez két egyszerű adatból visszakövethető. Egyik a gép és a rajz hosszának, illetve fesztávjának összevetése.
Igen ám, de mit vegyünk eredeti méretnek? Többeknek ez nem világos. A repülésben viszont egyértelműen kell fogalmazni. Ezért, amikor a repülőgép hosszát említjük, a vízszintes repülési helyzetben a repülőgép hossztengelye mentén a két legvégső pont közötti távolságot kell figyelembe venni. Tehát a légcsavar kúpon lévő kurbli csatlakozó (a légcsavartengelyen keresztül tüzelő fegyver csöve) és az oldalkormányon lévő navigációs lámpa közötti távolságot kell figyelembe venni. Ezt több forrásmunka átnézése után 8,82 méterben határoztam meg, bár találkoztam 8,81-es mérettel. Egyes források szerint a 20 mm-es SVAK-kal a gép hossza 8,86 m viszont egyes finn források a finn zsákmánynál 8870-es hosszt adnak meg (volt 2-es 4-es és 35-ös szériából egy-egy zsákmányuk).
Az ellenőrző számítások után hideg zuhany! A Voronyin könyvben a gép hossza a rajzon 1/48,5-as, míg a fesztávja 1/49,6-os méretarányú!
A fentiek alapján kiderült, hogy az ICM törzse illeszkedik a rajzra, tehát a törzs nagyjából elfogadható 1/48-as méretarányúnak. Az SF viszont összességében ~1 cm-el (10 mm-rel) hosszabb (ebből ~0,8-1 mm a légcsavar, ~6,8-7 mm a törzs, és ~2,5 mm az oldalkormány részesedése külön külön mérve, de ez pontatlan, így mert az oldalkormány egy része a törzsbe integrálódik.) Ebből következik, hogy a törzs magassága is ilyen arányban eltér.
A szárnyfesztáv gyakorlatilag nem változott, ez jó viszonyítási alapot adott. A rajzokhoz képest a két makett szárnya nem felelt meg, átszámolva az eredeti fesztávot, kiderült, hogy az 1/48-as méretben 204 mm, az ICM fesztávja 203 mm, az SF 205 mm, tehát érdekes módon mindkét makett fesztávja gyakorlatilag megfelel az 1/48-as méretnek.
Amikor idáig jutottam, jött az igazi küzdelem! Melyik szériát lehet megépíteni a két makettből? Ugyanis mindkét maketten az szerepel, hogy a 4. széria építhető meg
A szériák közötti különbséget táblázatba foglaltam, sajnos ez széttöredezve jelent meg a cikkben, ezért át kellett szerkesztenem, bár így kevésbé használható szerintem. Aztán Makett segítségével mégis csak sikerült a táblázatokat megjelenítenem.
SF és ICM makettek összehasonlítása
| SF | ICM |
---|
Motorburkolat | 1-3 széria sok csavaros (Dzusz csavaros) motorburkolat rögzítés | 4. széria gyorszáras rögzítés |
Fegyverzet | 4. széria 1 UBSZ (vagy 20 mm-es SVAK) a légcsavar tengelyen keresztül. Baloldalon UBSZ 2 SKASZ | 1-66 széria Bármelyik változat elkészíthető |
Kipufogó | 1-29. széria | 1-66 Bármelyik változat megépíthető |
Levegőbeömlők | 4. széria Nincs a légcsavar után a jobb oldalon beömlő (3 széria része) Hiányzik viszont a 4-es szériára jellemző extra beömlő a baloldalon a kipufogó után | 1-3 széria Szerepelnek a 3 szériára jellemző jegyek: légcsavar után a jobb oldalon beömlő, 3 kopoltyú lemez a kipufogó alatt |
Futómű | 1-66 széria Farokkerék behúzható/rögzített változat készíthető bár a későbbi változatnál az áramvonalazó lemez eltérő. A korai szériákon a behúzható farokkereket kinti helyzetben rögzítették a sok meghibásodás miatt, ekkor az áramvonalazó lemezt leszerelték 1-7 széria Főfutó kerék 600x180 mm | 1-66 széria Farokkerék behúzható/rögzített változat készíthető, bár a későbbi változatnál az áramvonalazó lemez eltérő A korai szériákon a behúzható farokkereket kinti helyzetben rögzítették a sok meghibásodás miatt, ekkor az áramvonalazó lemezt leszerelték 1-7 széria Főfutó kerék 600x180 mm |
Fényszóró, helyzetjelzők | 1-35 széria Fényszóró van, a helyzetjelző a szárnyon alul, felül, | 1-35 széria Fényszóró van, a helyzetjelző a szárnyon alul, felül, |
Oldalkormány | 1-3 és korai 4-es széria Alul felül súlykiegyenlítő Az első szériánál vezették be. A 4-es széria első példányain alul felül megvolt Levágva az alsó kiegyenlítőt a 23-as szériáig építhető | 1-3 és korai 4-es széria Alul felül súlykiegyenlítő Az első szériánál vezették be. A 4-es széria első példányain alul felül megvolt Levágva az alsó kiegyenlítőt a 23-as szériáig építhető |
Antenna | korai 1-es illetve 4-29-es széria Magas antenna, nincs a svancon kis antenna | 1-29-es széria Magas és alacsony antenna, nincs a svancon kis antenna |
Szárnytő beömlő | 4-es széria téglalap korainál még a kerek | 4-es széria téglalap korainál lehet még kerek |
Hővédő lemez a kipufogó után | 4. szériától 23, illetve 29-es szériáig Hosszított kúpos hővédő lemez | 1-3 széria Kerekített hővédő lemez |
A LAGG-3 repülőgép szériák szerinti azonosító jegyei
| I-301 | 1 széria | 4. széria 41 ősze | 8. széria könnyített 1941 vége | 11. széria | 23. széria 1942 nyara | 29. széria | 33. széria | 34. | 35. 42 aug-43 tavasz | 66 könnyített |
---|
Motor | M-105P | | M-105PA nem úszós porlasztó | | | | M-105PF | | | | |
Légcsavar | VIS-61P | | | | | néhány gép VIS-105SzV nagyobb átmérőjű kúp szélesebb tollak | néhány gép VIS-105SzV szélesebb tollak kúp vastagabb végleges a 33. szériától | VIS-105SzV szélesebb tollak kúp vastagabb | | | |
Fegyverzet | 2 prototíp 1 MP 6 20 mm-es légcsavar tengelyen keresztül 2 UBSZ 2 SKASZ | 1 UBSZ a légcsavar tengelyen keresztül 2 UBSZ a motor felett 2 SKASZ (21-es gyár 3 széria 75-ös gépéig, illetve nem ismert a többi gyárban meddig) 3 gépen SZ-37 mm-es ágyú és egy UBSZ volt kísérlet képen | 1 SVAK (20 mm) hosszabb, vastag cső 1 UBSZ 2 SKASZ Korai szériákban, ahol nem SVAK volt az előzőhöz hasonló fegyverzet | Nincs SZKASZ és burkolata egyes esetekben VJA-23 Ágyú a SVAK helyett Vastagabb, hosszabb cső | DZ-40 bombatartók, először 8, majd 6 RSZ indító | | | | 1. NSZ-37 hosszabb cső 1 UBSZ | | bombatartó áramvonalazott |
Kipufogó | | Hosszabb | | | | egyes gépeknél kifelé hajlított, | 3 darabos | | | | 4 darabos |
levegő beömlő | | 2 nagyobb a porlasztó magasságában kétoldalt | Nincs a jobb oldalon a légcsavar után Nincs 3 kopoltyú a kipufogó alatt Nagyobb beömlő a baloldalon az olajhűtő felett és új kis beömlő | | | | | | | | kipufogók alattiak más forma, és hátrafelé elmozdítva Szárnytőben új beömlő |
Kerék | 600x180 mm kerékméret Behúzható farokkerék | Nagyobb főfutószár Nincs kerék áramvonalazó lemez burkolat a főfutó bekötésnél Nagyobb farokfutó Behúzható Később kinti helyzetben rögzítették a meghibásodások miatt | nem behúzható farokfutó 7. szériától 650x200 mm kerék | | 42 telén egyes példányok nem behúzható sítalp | | | | | behúzható farokkerék dudoros burkolat | |
Fények | | fényszóró a bal szárnybelépőn | | | | | | | | | nincs fényszóró |
Helyzetjelző | Csak felül | Alul felül, elmozdítva | | | | | | | | | |
Oldalkormány | | ellensúly alul felül nem az első géptől kicsi trimmer | nem az első géptől az alsó ellensúly hiányzik nagyobb trimmer | | | Aerodinamikus kiegyenlítő törés felül ellensúly nincs | | Hegyesebb oldalkormány, más felfüggesztés | | | |
Tüza mennyiség | 5 tartály 452 liter | | 7. szériától 40 literrel kevesebb | | 3 tartály | | 5 tartály megint | | | | |
Rádió | nincs | RSZI-3 parancsnoki gépen adó is | | | | | RSZI-4 | | | | |
Antenna | nincs | Magas később alacsony antenna, nincs a svancon kis antenna | visszatér a magas antenna, nincs a svancon kicsi antenna | | | | | | | | első gépek magas, később alacsony antenna |
Célzó | | PBP-1A | | | | | | | | | |
Motorburkolat | Sok csavarral (Dzusz csavaros) rögzítve | | | Gyorszáras rögzítés nem sikerült kideríteni melyik szériától | | | | | | | teljesen átdolgozva JAK 1B-re hasonlít (kipufogó, olajradiátor |
Szárnytő beömlő | | Kerek, Koraiaknál háromszög alakú | négyszögletű Nem az első géptől | | | | | | | | ovális |
Hővédő | | kerek | kónikus | | | Kifelé hajlított kipufogónál nincs | nincs | | | | |
olajradiátor | | | | | | | | | | kisebb átmérő más forma | nagyobb, más forma |
Vízhűtő | | | kisebb kiömlő | beömlő változott | Nem az első gépektől Kiömlő után áramvonalasabb törzs | | egyes gépeknél nagyobb radiátor keresztmetszet beömlő szögletesebb | | | nagyobb átmérő és belépő | Az első szériánál alkalmazott méret és forma |
szélvédő | | | | | | | | | | | szélvédő LA-5 Hátul szellőző |
Fényképezőgép | | | | | AFA-1 | | | | | | |
orrsegédszárny | | | | | | | | | Egyes források szerint van | van (22. szériánál jelent meg először kísérletként | |
pitot cső | jobb szárny belépőélen | | | | | | | | | szárny alatt | |
törzs | | | | 12. (fénykép szerint 7, más adatok szerint a 4 szériához tartozó 3121715 gy számú gépen 1941 szeptemberében próbaként) szériától törzsön pilóta után szervizajtó | | | | | | | |
Megjegyzések
1. Gyakorlatilag az interneten, illetve a kiadványokban lévő rajzok 96 %-a a Voronyin könyv, illetve rajzok alapján készültek. Maga a Voronyin rajzok nem egyértelműen jelölik az eltérő szériákat.
2. A http://mig3.sovietwarplanes.com/lagg3/lagg3.html honlapon további rengeteg hasznos információ is található. Galcsenkó gépe külön tanulmányt érdemel, ez most nem fért bele ebbe a kis szösszenetbe.
3. A bal oldali kipufogóból elvezetett gázokkal biztosították a tüzelőanyag tartályok tűzállóságát.
4. Az olajradiátor változásait még ellenőriznem kell.
5. Több esetben kísérlet képen korábbi szériákon kerültek kipróbálásra az egyes változtatások. Pl. légcsavar, ezért nagyon nehéz beazonosítani egyes gépeket, illetve szériákat.
5. A törzsön lévő szervízajtó (bal oldalt, pilóta és a svanc között) nem egyértelmű. Ugyanis egyik helyen azt olvastam, hogy 41 szeptemberében a CAGI-nál végzett próbák során az egyik technikus javasolta a szervízajtó kialakítását, így könnyebb volt a törzsben lévő elemek kiszolgálása, illetve 80 kg-os terhet is lehetett itt elhelyezni - egyes esetekben itt pilótákat is szállítottak vészhelyzetben, amikor a front mögött kellett felvenni a lelőtt pilótát. A javaslat alapján módosították a gyártást, és kialakították az ajtót. Korai szériás gépeknél vegyesen látszik az ajtó, vélhetően a korai szériákon nagyjavításkor alakították ki azt. Ezért lehet, hogy a finnek által zsákmámnyolt LG-1 számú LAGG-3 2. szériához tartozó gépen nem látszik, (legalábbis azokon afotókon, amit én láttam).
Megpróbálok képeket felrakni a makettekről, ha nem sikerülne, akkor az eredetik a:
http://kits.kitreview.com/sf48001reviewbg_1.htm
http://www.modelingmadness.com/scotts/allies/previews/icm/48091.htm
honlapokon tekinthetők meg.
Felhasznált irodalom:
- Воронин В., Колесников П.
Советские истребители Великой Отечественной войны_МиГ-3, ЛаГГ-3, Ла-5
- М.В. ОрловН.В. Якубович
Истребитель ЛаГГ-3
- Война в воздухе ЛаГГ-3 N 68
- LaGG FIGHTERS In Action Squadron/Signal Publication Aircraft No. 163
- Internet
- http://mig3.sovietwarplanes.com/lagg3/lagg3.html