Pintér György - Múzeumi krimik
Üdvözletem mindenkinek!
Ez a második makettem, amit sikerült befejeznem(és nem a dobozában végezte félkészen). A makettről annyit, hogy valami különlegeset és viszonylag ritkát szerettem volna építeni. Mivel nekem az 1:35-ös méret jön be, ebben nézelődtem. Találtam is magamnak a neten egy Puma felderítő páncélos gépkocsit, de a boltban ahol hirdették (mellesleg nagyon korrekt áron), kiderült hogy ez egy selejtes doboz, és már meg sincs. Úgyhogy a "b" terv lépett életbe. Mivel én nem tudtam dönteni egy DUKW és az Alligátor között a párom megoldotta helyettem a kérdést, és a kétéltű tankra szavazott.
Pár szó az LVT-kről:
"Az Amerikai Egyesült Államok már 1920-tól kezdve folytatott kísérleteket a kétéltű járművekkel kapcsolatban. Viszont ezek költségesek voltak, és nem érdekelte túlságosan a katonai vezetőket. A második világháború kitörésekor a fejlesztések előtérbe kerültek illetve jelentősen felgyorsultak. Ennek a lendületnek, anyagi támogatásnak eredményeként 1941-ben létrejött az LVT család. Ennek a típuscsaládnak a kifejlesztése 1935-ben kezdődött, Donald Roubding mérnök vezetésével. Ezek a járművek később nagyban hozzásegítették a Csendes-óceáni sikerekhez az Egyesült Államok hadseregét. A háború folyamán az amerikaik szinte mestereivé váltak a kétéltű hadviselésnek, jó példa erre az LVT.
A partraszálló kétéltű járművek partra tették az első támadó hullámot, ezek főleg az LVT–1-esek voltak mivel ezek bírtak a legnagyobb szállítási hellyel a tengerészgyalogosok számára. Miután az első egységek megvetették a lábukat ezekből küldték az utánpótlást a parton lévő előretörő csapatoknak. Viszont nagyban eltérő volt a Csendes-óceáni és az európai hadrendjük.
Az LVT-k legelső bevetésére Guadalcanalnál került sor 1942-ben. Ekkor az LVT 1 és 2 jelzésű járművek estek át a tűzkeresztségen, s hajtották végre sikeresen a partraszállást. Ennek a hadműveletnek későbbi szakaszában főként ellátó járműként szolgáltak, ugyanis a dzsungel sűrű aljnövényzetében a lánctalpak hatalmas előnyt jelentettek. A partraszállás során számos értékes tapasztalatra is szert tettek a csapatok például: a járművek páncélzat nélkül nagyon sebezhetőek. Ráadásul rájöttek, arra is hogy csak megfelelő páncélzattal alkalmasak a partra szállításra. A Csendes-óceánon mindenhol bevetették.
Az LVT-1 (A) Alligator változat Teljesen bepáncélozott, lövegtoronnyal megerősített kétéltűjármű. A torony megegyezett az M3 Stuart könnyű harckocsi tornyával, és ugyanaz a 37 mm-es löveg is volt benne. 1944-től terjedt el. "
Forrás: Wikipédia
Egyáltalán nem bántam meg, és az ára is igen baráti volt(négyezer párszáz forint). Maga a kit könnyen, gyorsan összerakható, mégis elég részletes a maga nemében. A kidolgozottsága is szép szerintem. A lánctalp illeszkedése is jó. Tömíteni sehol sem kellet. Sorjával kevéssel találkoztam. Az építést a teknővel kezdtem, illetve a görgőkkel. Az útmutató szerint ezután a lánctalpat kellene felrakni, de azzal még vártam, mert azt az alapfestés után akartam feltenni.Ezután elkészítettem a tornyot, meg a felépítményt, illetve a két 30.-as géppuskát. Az antennát húzott műanyagból készítettem, gyertya fölött egy öntőkeret darabot kettéhúztam. Talán kicsit rövidre sikeredett, de hosszabb nem jött össze sokadik próbálkozásra sem. Ezután megkapta az alap olívzöld festéket. Ezután felraktam a lánctalpakat. Kicsit nehézkes volt, főleg az utolsó hátsó görgőnél, de azért csak sikerült alkatrésztörés nélkül feltenni.Utána jött a koszolás. Úgy képzeltem el, hogy a kétéltű már partra szállt valamelyik csendes óceáni szigetnél, és éppen az egyik úgynevezett "békaugrásnál" (vagyis egy szigetcsoport közötti partraszálló művelet) látható, amit kiront (vagy inkább kidöcög) a partra. A kopásokat ezüst festékkel, és fekete pasztellkréta porral, a rozsdát pedig rozsdaszínnel festettem.Után az az egészet matt lakkal fújtam. Annyira túlkoszolni nem akartam, gondolván a tenger úgyis lemossa a "lábait" kicsit. Talán egy kis sókicsapódás még elfért volna...
Az alap...Ez olyan, amilyen...20*25-ös képkeret, benne habszivacs mértre vágva, a sarkaknál gipsszel kiöntve. A habszivacs közepébe vágtam egy lukat, majd belesüllyesztettem a tankot mintegy érzékeltetve hogy épp a tengerből jön kifelé. A "tengerparti homok" az a házunk mögötti játszótér homokozójából származik. Röviden ennyi, döntsétek el ti, hogy sikerült.
Köszönöm a megtisztelő figyelmeteket, és várom a kritikákat(jót, rosszat:))
Még végezetül szeretném megköszönni a páromnak a segítségét és a türelmét(ez inkább a makettboltban töltött hosszú időre vonatkozik:) )!
Üdv
Gergely Endre