Még a tököli reptéren, Mekettel tett látogatásunkkor felvetődött, hogy a geocaching nevű játék magyar űzői (http://www.gpsgames.hu) szerveznek egy látogatást a volt Csepel Vas és Fémművek területére, ahol megnézhetnénk egy a II. világháború idején épült és később a Polgári Védelem által használt bunkert.
A gyülekező időpontjára népes kis társaság gyűlt össze a néhai főbejárat helyén. Idegenvezetőt is kaptunk, aki mindjárt az elején megmutatta a bejáratnál található emléktáblákat.
Bent, a volt gyár területén, mindenhonnan sugárzott a múlt. Az épületek magukon viselték az elmúlt évtizedek nyomait. Helyenként látni lehetett az üzemek működéséhez szükséges csőhálózat maradványait. Az utak eredeti sárga keramitburkolata itt-ott előtűnt a ráhúzott vékony aszfaltréteg alól.
Rövid séta után megláttuk célunkat, a bunkert. A valaha a gyár ellátására épült víztorony tövében szürkéllett. Odabent hűvös, és jellegzetes dohos szag. Maga az építmény két szinten, több helységgel rendelkezik. Ezekben szépen elraktározva találhatóak a letűnt rendszer tárgyi emlékei.
Komplett parancsnoki bázis szolgáltatott egy esetleges vegyi támadás esetén a teendők irányítására. Itt találhatott némi olvasnivalót, aki szereti V. I. Lenin műveit. A bunkernek saját levegőztető rendszere van, de szükség esetére több ládányi gázálarc is rendelkezésre áll. Tartályokban lehetett az ivóvizet tárolni. Szintén hordozható tartályokba könnyített magán, akinek szüksége volt éppen.
Az egyik folyosó fél oldalát elfoglalják a híradós fülkék. Máshol raktárszerű helységekben, az általuk használt TBK készülékek. A néhai BHG gyártmányai a főelosztószekrények is.
Az emeleten megtalálható voltam én is. Ja, ez nem érdekes. Viszont itt fellelhető volt néhány régi oktatási segédlet. A falakon mindenfelé figyelmeztető felíratok. Egy tárolóban mentésirányító táblák. Az orvosi szobában, kötszerek, hordágy és egyebek mellett Geiger-Müller számlálók. Félő, hogy ezeket adott esetben, már nem lett volna, aki kezelje.
Mekett és Csabi menet közben úgy érezte, hogy ők lesznek az új Talma, ezért sisakot húztak. Többeknek igen nagy nehézség árán sikerült őket lebeszélni arról, hogy a Delta mopedre pattanjanak és robogjanak egy kvalifikációs kört.
Mikor mindenki jól kinézelődte, -fotózta magát, elindultunk kifelé a gyárból. Még ekkor is készült néhány kép, majd a társaság elköszönt és szétszéledt.
Egy kisebb csoport azonban még ellátogatott Csepel másik nevezetes bunkeréhez a Tamariska dombhoz. Sajnos ez évek óta zárva tart, így csak kint tudtak nézelődni.
Bízom benne, lesz még alkalom más, hasonló, múltbéli helyszín megtekintésére is.