A Bf-110 -t megpróbálták a németek leváltani, de újabb és jobb gép hiányában szükségből ezt fejlesztették tovább. Igy született meg a G4 éjszakai vadász változat. A német éjszakai ászok több mint fele ilyen géppel aratta sikereit. Mi magyarok is kaptunk a tipusra átképzést, de már későn, 1944 őszén. 1944 decemberében kaptuk meg a G4-eseket, melyekkel Wienerneustadtban repültek először. Majd 1944 december végén átrepültek Magyarországra valahová a határ mellé ( egyes források szerint Csorna volt a célreptér, de vannak akik ezt nem tartják valósnak). A lényeg hogy a háboró végéig már ezzel a tipussal repülték azt a kevés bevetésüket, amelyet a benzinhelyzet engedélyezett. Egy ilyen gépet szerettem volna én is megépiteni, hiszen eléggé kedvelem az éjszakai vadászokat, pláne ha magyar..
A makett:
A Promodeler és Revell makett teljesen megegyeznek,csak az előbbit az USA-ban lehet kapni,az utóbbit Európában ( már hogyha akad). Ebből is látszik hogy az internetnek elég jelentős szerepe volt a gép beszerzésében. A dobozban található egy eléggé részletes pilótakabin, de elfér benne az Eduard maratása. Igényesebbek beszerezhetik az Aires kabinját, amely "megduplázza" a makett értékét. A kabin és törzs illeszkedése elég jó, ugyanez mondható el a szárnyfelekről is. Gyorsan épithető kit. Tömíteni sem sokat kellett. Mikor minden fontosabb elem a helyére került következett a festés. Itt ismét megoszlanak a vélemények, hogy a felső álcázószin RLM 74/75 vagy csak RLM 75 volt. Ilyen tisztázatlan esetekben mindig azt választom, amelyik esztétikusabb látványt nyújt a kész maketten. Ha valaki mégis szóvá teszi,csak annyit kell kérdezni ,ott volt és látta?". Ezek a dolgok örök rejtélyek maradnak az utókor számára. Tehát a gépet telibefújtam RLM 76 -al, majd felülre felkerült az RLM 74/75 páros. Felfestettem a fehér nélküli magyar szineket és a magyar kereszteket. Lakkozás után jöhettek a matricák. Közelibb képen láthatóak a törzsgyűrűk számozásai, úgyhogy fel is kerültek. Majd jött a Bagoly "embléma" kérdése. Mivel ez sem egyértelmű, hisz a képeken a gép orrát faágak takarják ezen a helyen, igy ott is lehetett meg nem is, mivel az összképet javitja, felkerült a gépre. Felkerültek a sárgarézből esztergált gépágyúlángrejtők , futók, kipufogó-lángrejtők, antennák, rádióhuzalok.
Nekem az egyik kedvenc gépen lett elkészülte után ,nem csak azért,mert éjszakai vadász és ráadásul magyar is, hanem mert csornai születésű révén megvan az esélye,hogy ez a gép is ott állomásozott pár hónapig.