Leopard 2A6

Leopard 2A6

1:35, Revell No.03060
Pintér György - Múzeumi krimik Úgy fél évvel ezelőtt ragadott magával a tankok iránti érdeklődés, azon belül is a német haditechnika iránt. Akkor vettem több második világháborús 1:72-es német tankot, melyekből egy diorámát kezdtem el építeni, amit hamarosan szintén majd feltöltök. Időközben ráakadtam erre a szépségre, a világ legjobb tankjára, a Leopard 2A6-osra.

A tank rövid ismertetése

A Leopard 2-t az 1970-es évek elején kezdték fejleszteni és 1979-ben állt hadrendbe. Németországon kívül Hollandia, Dánia, Lengyelország, Spanyolország, Svédország, Görögország, Ausztria, Svájc és Norvégia is használja. Az A5-ös sorozattól döntött toronypáncélzatot alkalmaztak a korábbi merőleges helyett. Fő fegyverzetét a Rheinmetal 120mm-es harckocsiágyú adja, melyben olyan hővédő és füstelszívó van, hogy lövéskor nehezebben lehet észrevenni az éppen tüzelő tankot. Másodlagos fegyvere egy 7,62mm-es MG3 géppuska, a lövegcső mellett. A torony két oldalán egy-egy 76mm-es nyolccsövű ködgránátvető található.

A makett

Előrevetítvén ez az első tankom (igaz mielőtt megvettem már félig elkészült egy 1:72-es méretű Tigris), és igyekeztem minél élethűbbre készíteni. A makett a Revell gyártmánya és nagyon részletes kidolgozású. Festésénél az összeépítési útmutató lépéseit követtem, de egy-két helyen az eredeti tankról készült fotókat is használtam. A legjobb móka volt az álcázófestés elkészítése volt. Először a zöld alapréteget vittem fel, majd az egész tankot maszkolószalaggal borítottam, majd ceruzával rárajzoltam a fotókon látható kamuflázst. Ezután makettező szikével finoman végigkövettem a ceruza által húzott vonalat, majd lehúztam a fekete foltok helyét. Majd miután lefújtam a zöld részeket, a korábban levágott maszkolószalagot visszaraktam a feketére és most a barna színnel játszottam el ugyanazt. A végén élvezet volt kihámozni a tankot. Mintha csak karácsony volna.

Várom az észrevételeket és a tanácsokat, melyekkel később akár még élethűbb tankot lehet készíteni.
Leopard 2A6 006
Leopard 2A6 006
Leopard 2A6 008
Leopard 2A6 008
Leopard 2A6 012
Leopard 2A6 012
Leopard 2A6 019
Leopard 2A6 019
Leopard 2A6 022
Leopard 2A6 022
Leopard 2A6 026
Leopard 2A6 026
Leopard 2A6 028
Leopard 2A6 028
Leopard 2A6 031
Leopard 2A6 031
Leopard 2A6 033
Leopard 2A6 033
Leopard 2A6 034
Leopard 2A6 034
Leopard 2A6 036
Leopard 2A6 036
Leopard 2A6 039
Leopard 2A6 039
Leopard 2A6 040
Leopard 2A6 040
Leopard 2A6 042
Leopard 2A6 042
Leopard 2A6 045
Leopard 2A6 045
Leopard 2A6 065
Leopard 2A6 065
Leopard 2A6 070
Leopard 2A6 070
Leopard 2A6 071
Leopard 2A6 071
Leopard 2A6 072
Leopard 2A6 072
Leopard 2A6 078
Leopard 2A6 078
Leopard 2A6 080
Leopard 2A6 080
2009.04.13.
Lacus85, Érd
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
basio
2009.04.15. 09:06:33
Szia!
Nekem is az egyik kedvencem ez a típus.Rám a Tamiya 1:35-ös makettje vár.
Szép lett a makett.Még egy kis koszolás elférne rajta,ha más nem egy kis por.
De ettől függetlenül szép lett a festése.Gratula.
basio
Jimbow
2009.04.15. 11:31:19
Szia!
Elsőre szerintem jól sikerült. Nem tudom pontosan milyen a Leopard " festése, de talán egy kis színátmenet jól jött volna.
Üdv!
Rommel93
2009.04.15. 15:11:04
Szia!
Szemet gyönyörködtető, de egyetértek basio-val,és egy kis port még elviselne, szerintem. Jelenleg ez a leg modernebb típus a világon, jobb mint az Abrams.
^Sunrise^
2009.04.15. 22:08:47
Szia!
Szép munka, bár a világ legjobb tankja címben nem vagyok biztos, én inkább a Chally 2-re szavazok. :))
Üdv
Genetic
2009.04.16. 11:30:59
Szia !
Nagyon szép a festés, gratulálok. A további koszolásra én is szavazok :) Viszont ha elfogadsz pár építő jellegű észrevételt. :) A toronyban a gépfegyver tusa nem fa színű hanem fekete. Ez egy MG3A tipusú fegyver. Az igazat megvallva nem nagyon hasonlít az eredetire de ez inkább a Revell hibája nem a tied:)
Hiányoznak a torony hátuljáról a kosarak. A modell dobozán még látszik is...
Elől a "nebelwerfer kanone" aminek olyan sok csöve van :) nem jól áll. Vizszintes síkban kell lenni nem az előtét páncél ívét követve. Valamint a csövei fém színűek.
A ködgránát vetők sapkái feketék eredetileg.
A hátsó kamera sajnos teljesen rossz helyen van. A kamera modul pont a tank közepénél van nem a széle felé. A hátsó nagy kulcs eredetileg fekete színű.
A torony antennái sem pont olyanok mint az eredetinél.
Valamint a kerekek közepén van egy piros köralakú festés a hátsó lánckeréknél pedig sárga ezek még hiányoznak.

Bocs, hogy ennyi mindent leírtam, de mint Leopard 2 A6 "tulajdonos", úgy gondoltam ahoz hogy tökéletes legyen ezeket le kellett írnom. :)
Lacus85
2009.04.20. 10:57:26
Heló
köszi az észrevételeket, a koszolást majd kipróbálom.
genetic: köszi a kritikát, a kosarakat azért nem raktam fel, mivel nekem annyira nem jöttek be (szépen el vannak készítve, csak valahogy nagyon ormótlanul állt a tankon. A Nebelwerfer kanone egyébként szerintem jól áll, elég sok fotót megnéztem a tankról és mindegyiknél egy kicsit az ég felé mutatott, bár abban igazad van, hogy nem festettem fém színűre a csöveket. A kerekek piros és sárga festését is majd pótolni fogom.
Amúgy köszi mindenkinek, hasznos tippeket kaptam.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció