Leopold vasúti ágyú

German 280mm K5 E Railway Gun Leopold

1:72, Hobby Boss No.NO.:82903 (2008)
Pintér György - Múzeumi krimik Már rég terveztem a megépítését ennek a különleges fegyvernek.
Az egyszínű verziót szeretném megépíteni, mert az szépen kiemelné az ágyú különleges formáját is. Ráakadtam egy olyan fényképre, amin egy szürke színű gép szerepel, amit én is meg szeretnék valósítani. A terveim szerint, mikor készen lesz a löveg, akkor megszerzem a szintén a Hobby Boss által kiadott BR 52-es hadimozdonyt 1:72-es léptékben, és összekapcsolom a Leopold-al.
Ezek a „monstrumok „ nem tudtak egyedül mozogni, és könnyen bemérhetőek voltak az ellenség légiereje számára. Ennek elkerülése végett alagutakba vontatták őket, és légvédelmi ágyúk is voltak a közelben. A mozdony ennek a feladatnak az ellátására szolgált az eredeti ágyún is. Remek videókat lehet találni a www.youtube.com –on a tüzelési folyamatról.

A makett:
Izgatottan bontottam fel a dobozt, és azt kell mondanom, hogy minden elvárásomnak tökéletesen megfelelt. Az összes öntőkeret szépen be volt csomagolva. A készletben kilenc darab öntőkeretet, a két vagon alvázát és a löveg felépítményét találjuk. Egy szép,egyszerű matricalap „hever” a doboz alján. Kapunk még egy láncsort a korláthoz és 80 cm zsinórt a hátul lévő daruhoz. Az öntőkereteket elnézve alig láttam sorját, beszívódást szinte nem is észleltem. Az alkatrészbontás logikus és jól kivitelezett. Egy A4-es lapméretű festési és matricázási rajzot mellékelnek a dobozban és egy tizenkét lépéses építési leírást. (Elnézést kérek az építési leírás miatt, mert szkenner nélkül csak úgy lefotóztam őket,és nem nagyon érte el a jól látható hatást.) A vágány elkészítéséhez azonban külön kapjuk a „BIBLIÁT”. Az azonban zavart, hogy a pályát és a talpfákat egybeöntötték a sóderral. Ez az egyetlen „buktatója” a dolognak, mert nem valami jó minőségben sikerült a sódert kiönteni. Ennek orvoslására sajnos ki kell vágnom minden egyes talpfát,és új töltést kell szerkesztenem. Az még a probléma, hogy a löveget hosszában és függőlegesen vágták el. Jobban örültem volna, ha egyben adják. Ezenkívül azonban teljesen elégedett vagyok a készlettel. A makett még 1:72-es léptékben is fél méter hosszú lesz. Nem igazán tudom, hogy van-e feljavító készlet hozzá, de szerintem nem is lesz rá szükség. Már nagyon várom, hogy a polcon legyen a mozdonyával együtt.

Minden harcjármű-és vasútkedvelő makettezőnek szívesen ajánlom!

(Az építés már folyamatban van, eddig nincs semmi panaszom a készletre).

Martinov Zoltán
A doboz
A doboz
A doboz tartalma
A doboz tartalma
A vágány a talpfákkal együtt
A vágány a talpfákkal együtt
Az ágyú felépítménye
Az ágyú felépítménye
A zsinór és a lánc
A zsinór és a lánc
Az ágyú felépítményének alja
Az ágyú felépítményének alja
Kettő darab B öntőkeret
Kettő darab B öntőkeret
Kettő darab A öntőkeret
Kettő darab A öntőkeret
F öntőkeret
F öntőkeret
D öntőkeret
D öntőkeret
E öntőkeret
E öntőkeret
Az egyik C öntőkeret
Az egyik C öntőkeret
Kettő darab C öntőkeret
Kettő darab C öntőkeret
Az első és a hátsó szerelvény alulról
Az első és a hátsó szerelvény alulról
Az első és a hátsó szerelvény felülről
Az első és a hátsó szerelvény felülről
A matricalap
A matricalap
A festési útmutató
A festési útmutató
Az első oldal
Az első oldal
Az első és a második lépés
Az első és a második lépés
A harmadik és a negyedik lépés
A harmadik és a negyedik lépés
Az ötödik és a hatodik lépés
Az ötödik és a hatodik lépés
A hetedik lépés
A hetedik lépés
A nyolcadik és a kilencedik lépés
A nyolcadik és a kilencedik lépés
A tizedik és a tizenegyedik lépés
A tizedik és a tizenegyedik lépés
A tizenegyedik és a tizenkettedik lépés
A tizenegyedik és a tizenkettedik lépés
A vágány építési leírása 1.
A vágány építési leírása 1.
A vágány építési leírása 2.
A vágány építési leírása 2.
Az ágyú felépítménye és a festési leírás
Az ágyú felépítménye és a festési leírás
2010.09.19.
Utolsó módosítás: 2010.11.03.
Martinov Zoltán (Zola)
Minimánia Makettépítő Kör
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
lucky
2010.11.04. 10:07:56
Szia!
Elnézegetve a képeket kísértetiesen nagy a hasonlóság az régi Hasegawa (?) készlettel.

A pályát nyugodtan hagyhatod úgy ahogy van. Ez az egyetlen eltérés.
Ha viszont ragaszkodsz a saját elkövetéshez nézz szét a vasútmodelles boltokban 1/87-es ( Ho) méretű vágányokat v sínt keressél. A vágányt szét kell vágni hosszában. Szintén vasútmodelles boltokban lehet kapni kavicszúzalékot.

Kis kiegészítés valakitől aki naponta találkozik hasonló technikával, bár az civil felhasználású:
A vágány és a sín közötti különbség az, h a sín az a jellegzetes kalap formájú vasdarab, amint gurul a kerék, a vágány meg a talpfákkal ( v beton keresztaljakkal) egybeszerelt sínek együttese, ahol a talpfák alatt és között zúzott kő (nem sóder!) található. A kő mérete max 70 mm, de inkább ettől kisebb.

A másik:
Vasúti szempontból ez egy kocsinak számít. Műszaki és forgalmi ( továbbíthatósági) szempontból is. Mégpedig egy igen különleges kocsinak. (németül spezialwagen)
A kocsi két végén egy-egy hat tengelyes forgóváz ( nem kocsi) található, amit egy hídszerkezet köt össze.A hídszerkezetben van elhelyezve a lövegcső, ill annak működtető részei.

BR-52-t sztem max a továbbításhoz használtak, mivel egyszerűen túl hosszú a csühös. Volt egy kis dízeljük azt inkább el tudom képzelni rövid távú mozgatásához.
A gőzös ellen szól továbbá a sok füst amit kibocsát. amúgy is nehéz álcázni minek ezt még fokozni is....

Nézz be ide! Sok infót fogsz találni, igaz angolul.
http://www.one35th.com/model/k5/k5_sitemap.htm


A jobbítás szándékával:
Lukács 'lucky' Tamás
Zola
2010.11.04. 11:01:26
Szia!

Köszönöm a hozzászólást. Nagyon hasznosnak bizonyult. Lehet, hogy szállítás közben lesz majd ábrázolva.
Habár először még készüljön el.

Martinov Zoltán (Zola)
lucky
2010.11.04. 11:42:06
Szívesen.
Speciális a terület ezért kevesen ismerik.
Ha kell egyéb segítség keress meg magánban nyugodtan. llucky kukac citromail pont hu

A láncot is felejtsd el!
Amit adnak az bizsu lánc, de ide un ökörlánc kell. Ezt hívják még szemes láncnak is.

Szállításkor az egyik csavarkapcsot rá kell akasztani a másik jármű vonóhorgára, a szabad ( kapcsolatlan) végen pedig lógó féktömlő, csavarkapocs nem lehet. Életszerű ha az itteni csavarkapocs a vonóhorogba van akasztva.Ma is így csinálják, semmi okom nincs arra, h azt higgyem akkor másképp csinálták, mivel ez így a legegyszerűbb.
A kapcsolt végen össze kell még kötni a féktömlőket is.
Tanulmányozz vasúttal kapcsolatos képgalériákat, ha kell tudok képeket küldeni a jelenlegi helyzetről.A légtömlők kapcsolófejei ( kutyafejek) ma is olyanok mint akkor voltak. A horog és csavarkapocs is olyan csak a mai erősebb.
Vonatnál már akkor is jelölték a vonat elejét és végét. Sajnos nem tudom a korabeli DR ( Deutsche Reisbahn) előírásokat.
Sztem vasutas fórumokon lesznek olyan emberek akik vágják a témát.

üdv
Lucky
Miggyuri
2010.11.04. 16:42:26
Gratulálok a cikkhez! A várt alapossággal írtad. Így tovább!
Miggyuri
lucky
2010.11.05. 08:28:17
Szia Tanár Úr!
Alakul a fiókád! :)
Zola
2010.11.05. 16:53:00
Köszönöm mindenkinek a segítséget!
Az építés során még biztos lesz kérdésem és számítok a további jó tanácsokra.

Zola
Roadblock
2010.11.08. 13:24:07
Szia Zola,
Szép nagy lesz. Én sajna lecsúsztam pont egy ilyenről a minap, ezért én egy BR52 + 2 páncélos szállitó +1 zárt kocsis szerelvény épitésébe fogtam.
A sinhez annyit, hogy HB gyári sinből csak a talpfákat és talán a sinszálakat érdemes felhasználni. A talpfákat ki kell vágni a töltésből, a töltés maradéka mehet a kukába. Ezt irtad te is.
A sinszálakkal az baj, hogy sima I profilt mintáznak, ha ki akarod cseélni, akkor szerintem olyan flexi sinekre cseréld, amelyeknek a sinkorona magassága 2.2-2.5mm körül van. A normál vasúti 48kg-os acélsin magassága 148mm, ez 1:72ben ~2mm lenne, de nem biztos, hogy a kerekek pereme ilyen kicsi sinen nem akarna el a talpfán. Én valószinűég TT flexivel fogom helyettesiteni a sinszálakat.

A másik problémám az az, hogy egyes gyártóknál más és más a tengelytáv... A HB 21mm, a MIG meg 19mm. Természetesen ez csak akkor probléma, ha különböző gyártóktól szerzel be a szerelvényhez kocsikat.
SZVSZ ha szállitási állapotban akarod BR52vel megépiteni, akkor min 80cm hely kell, ami nem kevés...
Zola
2010.11.08. 16:37:22
Helló Roadblock!

Látom hasonlóak az elképzeléseink. Kíváncsi vagyok a projektedre is, úgyhogy ha elkészül szívesen megtekinteném.
Sok sikert az építéséhez.

Zola
Roadblock
2010.11.08. 20:51:46
Ha egyszer elkészül akkor majd rakok fel róla képeket, jelenleg még neki sem álltam a szerelvénynek. Várok pár cuccra...

Azt elfejtettem leirni, hogy hogyan lenne célszerű a töltést megcsinálni... Mivel a gyári müa töltés se nem szép sem pedig nem élethű, ezért azt javallom, hogy szerezz be parafát. A 0 szintedhez képest kb 6-7 mm-en kellene legyen a talpfa. A boltokban ált 3.5mm vastag kapható, ebből két réteg kell ugyebár. Olyan vastag csikot kell vágni, ami a talpfa szélességénél kb 4-6mm-rel szélesebb legyen és levágni lefele rézsutosan. Ennek a közepére jönnének a talpfák mind2 oldalon 2-3 mm ráhagyással..A talpfák között max 5mm legyen a hézag, ha ennél nagyobbra veszed, akkor "mellékvonali", vicinális hangulata lesz a pályának. :)
IKEAban lehet kapni dekorkövet, Florera a neve 0,75kg egy csomag és kb 400Ft, A modellvasúti zúzott kő utánzat meg ennek a 10x... Le kell szórni a kavicsot úgy, hogy jusson a talpfák közé és a parafát is takarja be. A lényeg, hogy ne töltsd túl, mert akkor nem lesz életszerű...Finoman lehet ecsettel eldolgozni a kavicsokat...Ha mindez meg van, akkor kell egy vizes spricni, amivel pl virágot permetez az ember. Ebbe viz+mosógatószer keveréke kerül 20:1 arányba. A teljes vágányzatot be kell spriccelni vele, ezzel azt éred el, hogy az egyes kő szemekről nem gördül le a ragasztó. Jöhet a Palma + viz keverékkel egy injekciós tűn keresztül befolyatni. Miután megszárad a ragasztó+viz keverék átlásztó lesz. és kész is a töltés... Festhető, koszolható.
3dhazard
2011.01.17. 18:01:24
Szervusz!

Egy-két észrevétel:

Roadblock nagyszerűen leírta az ágyazat készítését, ezért én a vágányhoz adnék tanácsot. Szálban lehet kapni a sínt 1000mm hosszúságban, a sínrögzítés műanyagból és fémből is kapható, ez izlés és pénztárca kérdése. A talpfák lehetnek fából és műanyagból egyaránt. A löveget vagy vágányíven, vagy egy speciális fordítón, vagy vágányív és váltók kombinációján használták.
Ez nem "spezialwagen" hanem bizony egy "kanonewagen". Két szerelvény alkotott egy egy egységet. Az egyik a K5E szerelvény, a másik a tüzelőállást felépítő-kiépítő szerelvény.
Az emlegetett végjelzést felesleges erőltetni, a K5E gyakorlati okokból a szerelvény elején kapott helyet alant vázolt módon, a lőállásba helyezéskor pedig nem használatosak ezek a jelzések.
A vontatáshoz tökéletes a Br 50, Br 52 gőzmozdonyok valamelyike, ilyenkor a löveg és a mozdony közé egy pőrekocsit kell rakni. A dízelmozdony a szerelvény részét képezi, értelemszerűen ez végezte a lőállás kiépítését.
Számtalan könyv született ebben a témában, érdemes tanulmányozni őket.
Sok sikert a további munkákhoz, örülök, hogy kis hazánkban van egy-két ember akit megragad ez a téma!
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció