Levente - egy magyar kiképzőgép

Levente II.

1:72, HR Model
Pintér György - Múzeumi krimik 1938-ban pályázatot írtak ki Magyarországon egy iskola-repülőgép tervezésére és gyártására. A Levente erre a pályázatra készült Fábián András tervei alapján. 1939-ben az MVG Repülőgépgyárában készült el a mintapéldány.
A gép törzse és a kormánysíkok acélcsövekből készültek, nagyrészt vászonborítással. A szárny teljesen faépítésű volt, dúcokkal merevítve. Az RKI-nél is berepülték és javasolták a légierőben történő rendszeresítését. Sajnos az egyik prototípussal 1940. november 17-én Dicsőffy József, az MVG berepülőpilótája műrepülés közben halálos balesetet szenvedett. A gépet újjáépítették és 1941-ben kiállították a BNV-n. A sorozatgyártást az Uhry-testvérek vállalták. 1942-ben létrehozták a Weiss-Manfréd művek területén saját cégüket Repülőgépgyár Rt. néven.

A Levente-II. néven sorozatgyártott gépek több ponton is különböztek a prototípustól. Magasabbra került a szárny, megváltozott a törzs vonalvezetése és egyszerűbb lett a vezérsíkok alakja és szerkezete. A gépnek volt egy egyedi vonása is, a Bücker iskolagépek több javítószerszámát és alkatrészét fel lehetett hozzá használni.
Műrepülés oktatására a ugyan jobban megfeleltek a Bückerek, de ennek ellenére a Leventék sem maradtak feladat nélkül. A legyártott kb. 80 darab gépből minden alakulathoz jutott 3-4 darab. Használták őket futárcélokra és vitorlázó-vontatásra is.

A háború után 4 darabot sikerült felkutatni és újra repülőképes állapotba hozni. A győri sportrepülők 1946 áprilisában leltek rá az egyikre Kisbajcson, egy szénakazalba rejtve, egy HD-22-es géppel együtt. A Levente elég jó állapotban volt, de hiányoztak belőle a műszerek és nem volt rajta légcsavar. A gépet a nehéz körülmények ellenére gyorsan helyrehozták és HA-LEA lajstromjellel 1948. május 7-én "Strucc" típusként szolgálatba állhatott. A gép futóműve nem felelt meg az állandó üzem követelményeinek, ezért azt átalakították. A gépet intenzíven használták, egy év alatt több mint 500 felszállást hajtottak végre vele (ebből 395 vontatás). A gépet 1955-ben Budaörsre szállították nagyjavításra, de azt már nem hajtották végre rajta, a repülőgépet selejtezték.

A cseh HR model már évekkel ezelőtt kihozta a Levente-II 1:72-es műgyanta makettet, de nekem csak most sikerült hozzájutnom. Már olvastam ezen az oldalon Lippai Péter rövidke írását a makettről és az alapján nem voltak túl nagy elvárásaim a készlettel szemben, de ilyen "minőségre" azért nem számítottam...
Az alkatrészek rettenetes sorjatenger közepén találhatóak. Miután nagyjából kihámoztam őket, elvégeztem pár gyors méret- és alakellenőrzést. Ezután kicsit jobb kedvem lett, miután kiderült, hogy a méretek szinte tizedmilliméterre pontosak (a fesztáv pl. 0,3 mm-rel kisebb).
Jó kedvem gyorsan elszállt, amikor alaposabban szemügyre vettem az alkatrészeket. Részletek nincsenek. A törzs leginkább úgy néz ki, mintha a mesterdarabot nem fejezték volna be, mert a vászonborításra még csak utalást sem találunk. A törzs belseje sem sokkal jobb, mindössze két ülést, műszerfal-imitációt (műszerek nélkül...) és botkormányokat kapunk. A teljes berendezés és a belső rácsszerkezet elkészítése ránk vár.

A szány valamivel jobb, mivel az nem vászonborítású volt, így teljesen sima felülete megfelel a valóságnak. A merevítő dúcokat elfelejthetjük, jobb ha acél-, vagy rézdrótra cseréljük őket. Egyedül a két fő dúccal érdemes próbálkozni, de valószínűleg azok helyett is újat készítek.

Az összeállítási útmutató helyett egy fénymásolt lapot kapunk némi cseh szöveggel, többnézeti rajzzal és két fotóval.
A matricalap szépen nyomtatott, az I.5+57 jelű, szürke géphez kapunk jelzéseket.

A makett alkatrészeit végignézve elég vegyes érzelmek kerítettek hatalmukba. Egyrészt úgy gondolom, hogy egy ilyen rossz minőségű műgyanta makett nem ér meg 2300 forintot. Másrészt viszont végre valakinek eszébe jutott egy magyar gép mását elkészíteni. Érdekes és egyben elszomorító, hogy ez egy cseh cég volt. Páran nálunk is megpróbálkoztak magyar gépek kiadásával (pl. Balaton Model), de kereslet hiányában elbukott a dolog. Sajnos több helyről is hallottam, hogy a régi magyar gépek iránt egyszerűen nincs kereslet. Nézzünk csak körül egy cseh makettversenyen, évről évre egyre több gyönyörű, régi, cseh gép van kiállítva. Sokat kell még tanulnunk cseh, szlovák és lengyel makettező barátainktól...

Források:
- Bonhardt/Sárhidai/Winkler: A Magyar Királyi Honvédség fegyverzete, Zrínyi Kiadó
- MHSZ Győri Repülőklub munkaközössége: Győr és a repülés, MHSZ
- www.csepel-sziget.hu
- www.samoloty.ow.pl/str021.htm
Az alkatrészek
Az alkatrészek
Egy régi fotó
Egy régi fotó
Egy másik régi fotó
Egy másik régi fotó
A doboz
A doboz
Az útmutató
Az útmutató
A matricaív
A matricaív
2007.11.30.
Fodi
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Rommel93
2009.11.28. 11:15:14
Édes istenem...mik azok az amorf-műanyagdarabok a képen???
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció