Lotus Espirit

1:24, Nichimo

Pintér György - Múzeumi krimik A Lotus Espirit a középmotoros sportkocsik méltán híres ikonja, és talán a leghosszabb ideig alapjában változatlan formában árult sportautóként is ezt tisztelhetjük. Az aktuális korhoz való kisebb formai igazítások ellenére az alapvető megjelenése nem sokat változott az eltelt évtizedek alatt. A Giugiaro tervezte formát 1972-ben mutatták be Colin Chapman jóváhagyásával, és 1975-től kezdték gyártani az S1 változatot 2.0 literes 16 szelepes kivitelben. Ezt 1978-ban váltotta az S2 2.2 literes szívó kivitelben, majd 1980-ban megjelent a híres turbó változat. A típust híressé az 1977-ben „Kém aki szeretett engem” címmel forgatott 10. James Bond film tette, mivel ebben - hála Q-nak - a szokásos fegyverarzenál mellett még tengeralattjáróvá is képes volt átalakulni a fehér Lotus.

A makettet a tudtommal ma már nem létező Nichimo makettgyár készítette 1/24-ben. A típus az első szériás Espirit S1 típust tartalmazza, ez a filmben szereplő autó alapja is. A doboztetőt nézve elég szép kivitel, nyitható bukólámpákkal és motorháztetővel, motorblokk imitációval, gusztusos belső térrel. Kissé hidegzuhanyként ért a doboz kibontása után, hogy a motorblokk csak felülről van megformázva, és mindösszesen 3 darabból áll, ugyanis ez alatt helyezkedik el az opcionális villanymotort tápláló ceruzaelem tartó! A bukólámpák nyitott, vagy zárt állapotban rögzíthetőek, mozgatni nem lehet őket. A kerekek kormányozhatóak, sőt elméletileg a kormány is forog a kerék elfordításakor, de a játékszerű megoldás kedvéért minden elem túlzottan bumfordi és a féket is teljesen elfelejtették a kerekek mögül. Ezek után lássuk az összeállítást, milyen meglepetéseket tartogat.

A makett alváza nem túl részletes, így könnyen végzünk vele egy kevés matt fekete festékkel alapozva, a domborított formában megjelenő motoralkatrészeket alumíniummal megvadítva, az elemtartó alját érdemes beragasztani. Az alváz másik oldala lesz az utastér alja, amit az ülések körül matt narancssárgára kell festeni (Humbrol 82), az alapszínt világosítottam fehérrel, és ezzel szárazecseteltem. Az üléseket és az ajtókárpitot antracit színűre festettem (Revell 9).

A típus különlegességét a csíkos plüss kárpit adja, amit nem is volt olyan egyszerű imitálni, mint az elején gondoltam. Az üléseken futó sűrű csíkozást festeni nem tudtam, de megpróbáltam, és sajnos fékolajjal kellett eltávolítani a gyenge eredményt. Minden kiemelkedő keresztbordán, ami 3 mm széles, három csík kellene legyen, plusz közte üres területnek kell megjelenni, és még erre merőlegesen is futnak csíkok. Ezért ezt csak matrica lapra lehet kinyomtatni kiszerkesztés után (a matrica kiszerkesztésért és nyomtatásáért a köszönet Sváb József barátomat illeti).

Több próbálkozás is kudarcot vallott az átlátszó matricalappal, mert megszáradva az átlátszó rész kifehéredett. RCM kollégától kapott hasznos tanács hatására, az átlátszó részekre antracit színhez hasonlót nyomtattunk, így már elfogadható lett a végeredmény. Ennek ellenére a kész matricát teljesen szét kellett darabolni, minden elemhez. Minden rész úgy lett felrakva, hogy egy kiemelkedő borda és az utána következő mélyebben ülő rész egy szektor, ezt besimogatva jött a következő az ülőlaptól indulva a háttámla felé, a fejtámlákat nem kell csíkozni. Az ajtókárpit bordázata túl szögletes, ezt csiszolóvászonnal tompítottam, így a matrica sem szakadt be minden bordánál. Matricázni kell a két ülés közötti párnázott részt, amit a tűzfalra kell ragasztani.

A műszerfalra a sebességváltó elé került négy gomb, mindegyik fehérre, majd az egyik fele clear reddel pirosra lett festve. Ettől feljebb helyezkedik el a sztirol lapból fabrikált kicsiny monitor, a képernyő színe zöld (Humbrol 38). A középkonzol vezető felőli oldalára egy felülről téglalap, motor felől háromszög alakú, kitüremkedés került, ebbe pedig egy régi sebváltó karját ragasztottam. Vigyázzunk, ha nem jól rögzítjük, nem fér be az ülés! Ez a tengeralattjáróvá átalakító kar, mellé egy fehér nyilat festettem, ami a használat irányát jelzi. A műszerfal világosított mediterrán kék (humbrol 48 + humbrol 34), a mutatók és a jelzők fehérek. A kormányon lévő gombok sztirolból, és húzott szálból készültek, színük a műszerfal gombjaival megegyezik. A sebességváltó karjának tetejére is egy nyomógomb került húzott szálból, színe fehér.

A motortér felül antracit színű, a motor körül matt fekete, a krómozott részeket polírozható alumíniummal festettem át a krómozás hypoval való eltávolítása után. A alumínium részről hiányzik egy összekötő tengely, citerahúrból van pótoltam. Ez alá kötöttem be a kamukábeleket, a gyertyáknál viszont pontosan kell kifúrni a helyüket. Plusz elem a krómozott sapka mellől induló fekete cső, két festett ezüst karikával, valamint a hengeres sztirolból faragott gyújtótekercs, amihez szintén kábelt kell bekötni. Az ékszíjat tartalmazó elem rosszul van pozícionálva, kissé a blokkon lévő Lotus felirat felé kell vinni, hogy a középső ékszíjtárcsát fedje a blokk. A Lotus felírat festése közben derült ki, hogy rosszul van öntve, ha nem figyelünk, kifesthetjük az egészet, majd a Lotos feliratot olvashatjuk a blokkon. A körülötte lévő öntésből megmaradt kilökő tüske nyomokat nem volt értelme eltüntetni, mert a zárt motortérben nem igazán szembetűnő.

A motorháztető két darabba volt törve a saját példányomban, így beragasztva a nyitható variációt kizártam. Az első és hátsó lökhárító, valamint a lámpák rögzítő tüskéi túl vastagok szikével le kell belőlük faragni, különben festés után nem lehet a helyére illeszteni. Az orr rész alatt lévő fekete légterelőt, a leírással ellentétben, csak az alváz bepattintása után ragasszuk fel, különben letörhet. A bukólámpák beragasztás után túlságosan kiálltak a felületből, ezért egy kicsit meg kell csiszolni mindkettőt. A gyári tükrök nem kellenek, csak jobb oldalra kell tenni, egy Tamiya Audi Quattro tükre volt a megfelelő darab. A jellegzetes rendszámot az eladótól kaptam a készlettel együtt.

A kerekeken pótolva lettek a szelepek, a féktárcsa nem, mert a kerekek mögött nem nagyon látszik. A kormányozható kerekeket beragasztottam, mert a műszerfal egyik elemét a kormányoszlop tartja, ami ragasztás nélkül, nem lenne elég stabil. Az üveg alkatrészek túl ridegek, több darabon is hajszálrepedés volt, már az originált kereten. A motorháztetőben nincs fül az ablak rögzítéséhez, óvatosan élbe kell ragasztani. A motortérnek nincs illesztési pontja, így ajánlott a szárazpróba. Nekem a rögzítéskor az oldószergőz az egyik ablakot megmarta. Az ajtókárpit is bárhová beragasztható, így ezt is érdemes az alvázzal együtt össze próbálni, különben nagyon elcsúszhat az ajtó belső és külső vonala. A kész autó egy talapzatra került az eredeti moziplakát kicsinyített másával.

Okulva a saját hibámból a következőket javaslom az utánam próbálkozóknak:
- Az elemtartót vágd ki, és fedd be sztirol lappal. Így van értelme elkészíteni a biztonsági övet. Az enyém a kukában végezte, ugyanis az elemtartó túlságosan belenyúlik az utastérbe, és valószerűtlenül lapos szögben állt volna az öv. A festett autót, pedig nem akartam fabrikálni.
- Az elkészült motorteret ideiglenesen szalaggal beragasztva kimérhető, hogy hol lenne a tűzfal folytatása, - így nem lehet a motortér alá belátni, - mert csak a felső részét kapjuk meg a makettben.
- A matricát fehér és nem átlátszó lapra érdemes nyomtatni, így élénk színei lesznek.

Több, mint öt év szünet után a harmadik makettem volt tavaly ez a készlet, így ma már sokmindent másképpen készítenék el. Összességében hiánypótló készlet, de annak ellenére, hogy ez is japán, elég pontatlan darab.