A Régiment blindé colonial d'Extrême-Orient rövid története
A Régiment blindé colonial d'Extrême-Orient, röviden RBCEO, a francia gyarmati haderő egyik különleges páncélos alakulata volt az első indokínai háború idején. Az egységet 1950 decemberében, a dél-franciaországi Fréjus-ben hozták létre, majd 1951. január 6-án érkezett meg Tonkinba. Működése viszonylag rövid ideig tartott: nagyjából 1950 és 1955 között létezett.
Létrehozását a francia indokínai helyzet gyors romlása indokolta. A Cao Bang körüli vereség, illetve a kínai kommunista erők esetleges közvetlenebb beavatkozásától való félelem arra késztette a francia hadvezetést, hogy komolyabb páncélos erőt küldjön Indokínába. Az RBCEO felállításában a Régiment Colonial de Chasseurs de Chars és a Centre d’Instruction Colonial de l’Arme Blindée játszott szerepet. Kezdeti állománya 877 fő volt: 44 tiszt, 153 altiszt és 680 legénységi állományú katona.
Az alakulat fő feladata Tonkin, Hanoi és a Vörös-folyó deltájának védelme, valamint a francia mozgó alakulatok támogatása volt. Harcjárművei részt vettek a térség fontosabb hadműveleteiben, köztük a Vinh Yen körüli harcokban, majd később a Fekete-folyó térségében is bevetették őket. Az RBCEO páncélosait gyakran kisebb egységekre bontva alkalmazták, nem önálló nagy páncélos kötelékként, hanem gyalogságot, konvojokat és erődített pontokat támogató tűzerőként.
Murat 93078
A hadszíntér ugyanakkor nagyon kedvezőtlen volt a harckocsik számára. A rizsföldek, mocsaras területek, gyenge hidak, keskeny utak és dzsungeles környezet erősen korlátozták a páncélosok mozgását. Emiatt az RBCEO jelentősége kevésbé a klasszikus páncélos áttörésekben, sokkal inkább a mobil tűztámogatásban, útvonalbiztosításban, konvojkíséretben és erődemonstrációban mutatkozott meg. Komoly páncélos erőt képviselt egy olyan háborúban, amelyben a terep és az ellenség harcmodora alapvetően nem kedvezett a harckocsik hagyományos alkalmazásának.
Az RBCEO Sherman harckocsijai
Az RBCEO fő harcjárműveit amerikai eredetű, második világháborús M4 Sherman harckocsik alkották. Az alakulat felállításakor 59 Sherman állt rendelkezésére: ebből 53 darab M4 és M4A1 típus volt 75 mm-es löveggel, valamint 6 darab 105 mm-es tarackkal felszerelt tűztámogató változat. A járművek mellett az alakulat hadrendjében M3 féllánctalpasok, M20 páncélautók, Dodge teherautók, valamint M31 és M32B1 műszakimentő harcjárművek is szerepeltek.
A Shermanek eredete jól illeszkedik a francia hadsereg háború utáni helyzetéhez. Franciaország a második világháború után jelentős részben amerikai eredetű haditechnikára támaszkodott, és Indokínába sem új gyártású harckocsikat küldött, hanem meglévő, háborús eredetű, részben felújított vagy hadrafogható állapotba hozott járműveket. Az RBCEO Shermanjei tehát lényegében a francia hadsereg háború utáni páncélosállományából kerültek ki, amelyet amerikai segítség, tartalékok és felújítások tartottak működőképesen.
Később az indokínai francia páncéloserőket további amerikai eredetű járművekkel is megerősítették. Külön említést érdemel, hogy 2 darab M4A1E8 Sherman, 76 mm-es löveggel és HVSS futóművel, az amerikai MDAP katonai segélyprogramon keresztül került Indokínába. Ezek modernebb változatok voltak, mint a korábbi 75 mm-es Shermanek, bár nem feltétlenül azonnal harcoló századokhoz kerültek. Az alakulat, illetve az indokínai francia páncélos erők később M36 Jackson páncélvadászokat is alkalmaztak, amelyek 90 mm-es lövegükkel jelentősebb páncéltörő tűzerőt képviseltek.
A Shermanek indokínai alkalmazása jól mutatja a francia hadsereg korabeli kényszerhelyzetét. A járművek megbízható, nagy tűzerejű, de a helyi terepen nehezen mozgatható eszközök voltak. A 75 mm-es Shermanek elsősorban gyalogsági tűztámogatásra, erődített pontok elleni bevetésre és útvonalak biztosítására voltak alkalmasak, míg a 105 mm-es változatok még erősebb közvetlen tűztámogatást adtak. Az RBCEO Shermanjei így nem annyira a klasszikus páncélos hadviselés eszközei voltak Indokínában, hanem a francia expedíciós haderő mozgó, páncélozott tűzerejét testesítették meg egy rendkívül nehéz, gerillaháborús és terepakadályokkal teli hadszíntéren.
A makett
A makett a MURAT nevű RBCEO Shermant ábrázolja. Az eredetiről két archív kép is felelhető, amik segítették a pontos építést. A harckocsi a képek alapján igazolja azt, hogy a franciák akkoriban szűkében voltak a hadianyagnak és ez a Sherman is láthatólag nem gyári konfigurációjú. A test M4 Composite és látszólag megviselt. A homlok géppuska körüli védőponyva rögzítő keret hiányzik, a kűrt/sziréna védőkerete egyedi, az oldaláról pedig hiányoznak a kötényzet rögzítő fémcsíkok. A torony D50878 "low bustle", utólagos "cheek applique" páncéllal, nem lehegesztett pisztolynyílással. A parancsnoki búvónyílása nem az ezen a fajtán alkalmazott kétszárnyú, hanem a későbbi körbe kitekintős.
Tehát ez a példány feltehetőleg egy második világháború utáni mash-up, amit különböző elérhető és használható főegységekből építették össze.
A makett ennek megfelelően is mash-up, mert ez a kombináció így nem kapható. Az alvázat a Dragon M4 Sherman "Composite Hull" PTO, a tornyot a Tamiya M4 Sherman adta. A parancsnoki búvónyílás szintén Dragon számos egyedi feljavításokkal és annyi módosítással, hogy ez a ritkább, elsődlegesen a 105mm-es változatokon használt rögzítő zárszerkezetes. (A karom ami nyitott állapotban rögzíti a fedelet a kerethez, a fedél belsejébe vezetett karral oldható ki. Így a parancsnoknak nem kell körbenyúlnia a fedélen, hogy kioldja a rögzítést.) A lánctalp Friulmodel, a matricák Star Decals, a lámpa- és periszkópvédő keretek 3D elemek, a figura pedig Dragon harckocsizó egy maradék műgyanta fejjel és Green Putty francia sapkával.
Az építés során a Dragon hozta a formáját: néhol hiányos és logikátlan építési utasítás, menet közben kiderülő hiányosságok, pontatlanságok és javítani, módosítani valók. A Tamiya torony viszonylag egyszerű, így jól lehetett vele dolgozni.
A koszolás és kopás mértékéhez és módjához a későbbi amerikai-vietnámi háború során harcjárművekről készített fényképek adták a referenciát.
Az építés során sajnos kevés képet készítettem, így csak párat tudok mutatni.
Joachim Murat (1767–1815), a névadó
Napóleon egyik legismertebb és leglátványosabb katonai vezetője volt: vakmerő lovassági parancsnok, Franciaország marsallja, majd Nápoly királya. Alacsony sorból emelkedett fel: Dél-Franciaországban született, eredetileg egyházi pályára szánták, de végül katonának állt. A francia forradalmi háborúk idején gyorsan kitűnt bátorságával és lendületével, majd Napóleon környezetébe került.
Murat karrierjének egyik fordulópontja 1795 volt, amikor Bonaparte oldalán részt vett a párizsi royalista felkelés leverésében. Később Napóleon sógora is lett, miután 1800-ban feleségül vette Caroline Bonapartét. 1804-ben Franciaország marsalljává nevezték ki, és a napóleoni hadjáratokban a lovasság egyik legfontosabb vezéralakjává vált. Részt vett többek között Austerlitz, Jena, Eylau és Borogyino csatáiban is.
Antoine Jean Gros Joachim Murat (1767-1815)
Hírnevét elsősorban merész lovasrohamainak köszönhette. Murat kiválóan értett ahhoz, hogy a csatatéren lendületet adjon a támadásnak, és személyes bátorságával magával ragadja embereit. Ugyanakkor éppen ez a vakmerőség volt egyik gyenge pontja is: Napóleon bátor, de időnként túlságosan impulzív és meggondolatlan katonának tartotta.
Napóleon nemcsak katonai, hanem politikai szerepet is adott neki. Murat 1806-tól Berg nagyhercege, majd 1808-tól Nápoly királya lett. Uralkodóként igyekezett önállóbb politikát folytatni, és nápolyi királysága alatt bizonyos reformokkal az olasz nemzeti gondolat erősödéséhez is hozzájárult.
Bukása Napóleon rendszerének összeomlásához kapcsolódott. 1814–1815-ben megpróbálta megőrizni nápolyi trónját, majd Napóleon visszatérésekor ismét katonai vállalkozásba kezdett, de sikertelenül. A waterlooi vereség után Kalábriában próbált partra szállni, de elfogták és halálra ítélték. 1815. október 13-án Pizzóban végezték ki. Amilyen szellemiségben élt, úgy is halt meg: a kivégző osztag parancsnokát lassúnak és lagymatagnak ítélte, ezért átvette a parancsnoklást és saját maga vezényelte a sortüzet magára.
