Junsen A2

1:125, saját

Pintér György - Múzeumi krimik Kedves olvasók!

Szeretném megosztani veletek az egyik legkedvesebb tengeralattjárómakettem történetét. Ez nem más, mint a hatalmas I-12 japán tengeralattjáró. Amikor ment a National Geographicon az I-52 aranyrúdjainak megkeresése utáni hajsza, rögtön megérintett a japán tervezés kiforrottsága a tengeralattjárók tekintetében is. Miért pont az I-12? Mert egy tanulságos esete annak, hogy a háború végi modern felszerelésekkel megáldott jószág többre lett volna képes.
Hosszas keresgélés után alapvető minimális adat gyűlt össze a búvárnaszádról. Történetéről a www.combinedfleet.com Sensuikan, tengeralattjárókkal foglalkozó fejezetében olvashatunk. Mérete hatalmas: hossza: 113,6 méter
szélessége: 9,6 méter
merülése (ha vízfelszínen van): 5,4 méter
2 darab, egyenként 4700 LE dízelmotor
elektromos motorjai egyenként 1200 LE
sebessége: víz felszínén 17,7 csomó a vízben 6,2 csomó
hatótávolsága: 22000 km
fegyverzete: 6x533 mm torpedó+ 18 torpedó tárolva, 1x14 cm/50 hüvelykes ágyú, 2x25 mm-es légvédelmi ágyú, felderítő hidroplán (Yokosuka E-14 Glen)

Az I-12-őt nagy hatótávolságúra tervezték, 1944 elején kezdte meg szolgálatát. Feladata a az USA nyugati partvidékének ellenőrzése és rettegésben tartása volt, valamint a Hawaii-ra tartó és onnan San Francisóba, Los Angelesbe visszatérő kereskedelmi konvojok támadása. 1944 októberében egy Honoluluból induló konvojt támadott meg. Ennek során elsüllyesztett egy Liberty osztályú kereskedelmi hajót, a John A. Johnsont, amely kettétört, a túlélőket az USS Argus felvette és San Franciscóba szállította. Pár nappal később az USS Corregidor (CVE-58) kísérőhordozó tengeralattjáró-vadász egysége többször intézett támadást az I-12 ellen, ám komoly, végzetes károkat nem tudtak okozni benne. 1944 november 2-án az addig szerencsésen operáló I-12 sorsa tragikus fordulatot vett. Most Los Angeles partjainál portyázott, és onnan induló 6 hajóból álló konvojt szándékozott megtámadni. Két kísérő, az USS Arden és az USCG Rockford kutter észlelte a feléjük, nagy sebességgel tartó I-12-őt. Több tucat sündisznót lőttek ki a tengeralattjáró bemért irányába. Óriási robbanások jelezték a sikeres találatot. Hamarosan kisebb-nagyobb roncsok emelkedtek a víz felszínére, cipők, tányérok, személyes tárgyak, és nagy mennyiségű olaj foltként terülve jelezte az I-12 sírhelyét.

Sokak számára feltűnt már, hogy a japánok előszeretettel alkalmaztak kisméretű hidroplán repülőgépeket, amelyeket a parancsnoki híd előtti hengeres hangárban tároltak összecsukható állapotban, majd indításkor előkészítették. A felderítő - csapásmérő feladatokkal ellátott japán tengeralattjárók felettébb érdekes látványt nyújtottak. A Yokosuka E14Y Glen névre hallgató hidroplánnal képesek voltak felderítéseket végrehajtani, sőt nem egyszer az Egyesült Államok nyugati partvidékén minimális bombatámadásokat is hajtottak végre. A repülőgép felszállását katapult és emelkedő indítósín segítette. Amikor vízre szállt a kis hidroplán egy-egy feladat végén, a tengeralattjáró elején elhelyezett daru segítségével visszaemelték a fedélzetre.

Sokat gondolkoztam a makett megvalósítása körüli méretarány adta szabadságnak megfelelően, hiszen saját tervezésről van szó. 1:125 méretaránynál maradtam, ez azt jelenti, a makett méretei is nagyok, hossza majd 92 cm lett. Teljes egészében saját kivitelezéssel készült. 2003 novemberében kezdtem el építeni. Először a hosszanti merevítéseket szabtam ki vastag kartonból, ezek után következtek a keresztbordázat beállítása. Nagy segítségemre volt egy 1:48 RC japán tengeralattjáróról közölt metszeti rajz. Igaz, az a B1-es Ocu Gata típust ábrázolja, de méretei minimális különbséggel szinte megegyeztek. Főbb eltérés csak a toronynál volt. A hajótest összeállítása még 2003 decemberében elkészült és pár évig úgy hagytam. Majd Idén, 2007 nyarán vettem elő újból és kezdtem el a részleteket kidolgozni. Másik segítséget a kétkomponensű gyanta szolgálta, melyet édesapa a munkahelyéről hozott és valamilyen titkos recept alapján keverték ki neki. Nyáron felhordtam több rétegben az egész hajóra a gyantát, először jó sok katalizátorral, melynek köszönhetően szép lassan lecsúszott a felvitt gyanta a hajótestről. Később azonban sikerrel járt az akció, és többszöri, egyre finomabb vizes csiszolópapírokkal elsimítottam a felületeket. Pár kisebb felületi egyenetlenség maradt, ezeket nem bántottam, érzékelve majd a kopást. Minden apró részletet le kellett gyártani, a legkisebbtől a legnagyobbig, igazi türelemjáték. Közben megjelent a Tamiya új, 1:350-es Sentoku tengeralattjárója és a www.modelwarships.com oldalon megláttam Mario Grima munkái között összerakva. Nagyon tetszik, ahogy megjeleníti a tengeralattjáróit, néha túlzóan koptatva, de jól néznek ki. Szintén egy megviselt állapotában kívántam megjeleníteni az I-12-őt.

Festés: humbrol, revell festékekből állt össze, kódszámot nem tudok mondani, de kb a H123 és H125 körüli sötétszürke a vízvonal feletti rész színe. Alatta a pirosas víz alatti rész, erősen koptatva, pasztellkrétát is segítségül hívva. Talán a képeken kissé egyenetlennek látszódik a festés, ennek ellenére igazán félelmetes külsője lett a cápának.

Tervezem még megépíteni az I-400-at, igazán érdekes és hatásos téma lesz.