A csukaszürke ötven árnyalata
1:35, Balaton, KuK Miniatures, CMK, stb.
Pintér György - Múzeumi krimik
A makettezés szerencsés fejlődése révén egyre több magyar témájú járművet vásárolhatunk meg 1/35-ben, a figurakínálat fejlődése azonban ettől sokszor elmarad, hogy járműveinket, diorámánkat, wargame asztalunkat figurákkal is benépesítsük, sokszor barkácsolásra van szükség. Erről írok most egy háromrészes cikksorozatot (1. és 2. világháború, modern), fogadjátok szeretettel az első részt.
Többször is megírtam már ezt a témát egyébként, az első világháborús rész eredetileg az azóta kimúlt makett.orgon jött le, majd a blogomon folytattam. De egy ilyen cikk sose lehet "kész", a legutóbbi verzió óta is rengeteg dolog gyűlt össze, amit bele kéne szerkeszteni. És még fog is gyűlni, amellett, hogy alapból se vagyok tévedhetetlen, kiegészítéseket, pontosításokat szívesen veszek a kommentekben. A sorozatban kitérek a készen kapható figurákra, sok esetben viszont ezek átalakításra szorulnak, így a cikk nagy részét csak az tudja majd hasznosítani, aki valamennyire otthonosan mozog a figurák átalakításának témájában is. Aki pedig már nulláról farag magának figurát, az aligha szorul az én tanácsaimra. Az egyenruháknak és felszereléseknek könyvtárnyi irodalma van ma már, igyekszem az 1/35-ben releváns dolgokra koncentrálni, 1/1-es egyenruhák szabásmintáit nem tervezem közreadni. :) Technikai megjegyzés: ha egyenruhával kapcsolatban oldalról beszélek, az mindig a ruha viselője szerinti nézet, (nem pedig a figurát szemből néző makettezőé), tehát a szívünk és a karóránk például a bal oldal.
Szóval, 1914-ben a furcsa pofaszakállas császár&király mindent meggondolt, mindent megfontolt, és megindult a hadsereg Szerbia ellen, megbosszulni a trónörökös halálát. Nem is egy hadsereg, hanem mindjárt három, hiszen a Monarchia fegyveres erejében a közös csapatok mellett az osztrák Landwehr és a magyar Honvédség külön szervezetként szerepelt, főleg ez utóbbinak a felszerelése tért el néhány jellegzetes pontban a másik kettőétől. Ezeket a különbségeket a háború aztán hamar eltüntette, az események előrehaladtával pedig az ország egyre kevésbé volt képes egységesen felszerelni katonáit, az anyaghiány miatt a sok kisebb-nagyobb beszállító spórolt, ahol tudott, a hadvezetésnek csak az volt a lényeg, hogy olcsó legyen, később (amikor már a pénz se ért semmit) már csak, hogy egyáltalán legyen. Sok dolgot a fronton harcolók a maguk kreativitásának köszönhettek, egyedileg csináltak, illetve csináltattak, ezek is érdekes makettezési témákat adnak.
Közelítsünk a témához a kész figurák felől, nézzük először a fő gyártókat. Az egyetlen gyártó, aki műanyagból készíti a figurákat, az ICM. Három készletük érdemes megemlítésre. Az egyik kézifegyvereket tartalmaz, kétkeretnyit. Nekem nagyon tetszik, van bőven cucc benne, összesen 4 pisztollyal, 12 puskával és 4 géppuskával szerelhetjük fel a figurákat.
A másik négy figurát (egy tisztet és három gyalogost) tartalmaz, hozzájuk egy jár a fentebbi keretből. (Italeri dobozban is kiadták, de ez ne tévesszen meg senkit). A figurák maguk gyönyörűek, a tiszt rendfokozati jelzésein pontosan kivehetők a csillagok ágai, ilyet eddig fröccsöntöttből nem is láttam, a jelzéseket általában a felhasználó festőtudására bízzák. A fegyverekről kicsit később.
A harmadik készlet egy két fős Schwarzlose géppuskás osztagot tartalmaz. Két figura, meg szintén a fegyveres keretből egy darab. A figurák ebben valahogy egy kicsit gyengébb minőségűek.
A Warriors egy készletet gyárt, ebben három katona van, 1/32-esek,leginkább rohamosztagosnak jók.
A fehérorosz Zebrano három készletet gyárt. A képen látható kis jegygyűrűs dobozkákban vannak maguk a figurák, azon belül meg két kis zacskóban, egyikben a figura, másikban a Mannlicher. A faragás minősége nagyon jó, minden kis részlet megvan, szépen, plasztikusan, még az övcsatok mintája is. Az öntés is jó, kevés hibával, igaz, azokat viszont sikerült a fejekre koncentrálni, a tisztnek a sapkája sildje hiányzik, a másik figurának meg az álla, kompletten. Olyat viszont még nem láttam sehol, hogy a puskák szíjának a kapcsait is jó minőségben elkészítik, és sikeresen ki is öntik!
A MasterClub figurakínálata talán a legnagyobb. Szintén műgyanta figurák, és nagyon jó a kidolgozásuk.
Ezenek kívül szórványosan érhetőek el figurák. A Black Armynak van egy tábornoka.
Van egy nemrég indult, KuK Miniatures nevű cég, ők elsősorban a figurafestőkre gondolva készítenek 3d-vel tervezett, nagyon jó minőségű figurákat.
A Copper State Models árul néhány figurát, elsősorban a nagyon szép Romfell páncélautójukhoz.
A CMK árul egy tüzértisztet, a Thebodi szintén egy tisztet.
A Toro Models lengyel témájú figurákat gyárt- a lengyelek egy része osztrák-magyar színekben küzdött a Lengyelország nagy részét uralma alatt tartó orosz cár ellen.
A Balatonnak volt régebben egy tábori egyenruhás huszárja, illetve 1/32-es repülőst lehet venni pár helyről, ez utóbbiakról majd a maguk helyén részletesebben is írok. Ha van szike és green stuff, gyakorlatilag bármiből lehet osztrák-magyar figurát készíteni, ez például az Italeri veterán Pz IV-esének személyzete volt:
És persze, faraghatunk magunknak is:
Merüljünk bele kicsit jobban az egyenruhák kérdésébe. Az első világháborúban általánosan használt egyenruhát az 1890-esévek elején rendszeresítette a honvédség, először az akkortájt kb minden hadsereg által hordott indigókék színben, világoskék nadrággal. A honvédség és a magyar KuK ezredek által használt nadrág eltért a(z ICM-figurákon bemutatott) közös és a Landwehr-nadrágtól, szűk, magyaros szabása volt, piros vitézkötéssel a combján és egy piros csíkkal az oldalán. Ezek a különbségek a háború folyamán fokozatosan eltűntek, általában örültek, ha nem csupasz fenékkel kell kiküldeni a katonákat, úgyhogy én csak ezért nem faragnék szét egy figurát se, legfeljebb akkor érdemes, ha hangsúlyozottan honvédségi és hangsúlyozottan háború eleji/előtti figurát akarunk.
A sötétkéket a szabásminta (nagyjából- a gallér zsinórszegélye is eltűnt) változatlanul hagyásával cserélték le a közös hadseregnél 1908-ban, a Honvédségnél egy évvel később a csukaszürkére. Ez a világos kékesszürke szín(egy rész indigókék, egy rész nyers vászonszín összeszövésével állítják elő) a napóleoni háborúk óta van használatban a Habsburgok seregeiben, akkor a vadászcsapatok színe volt (az 1848-as honvéd vadászok is ilyen egyenruhát hordtak), ezt simán kiterjesztették az egész seregre ekkor. Elvileg terepszínnek szánták, de csak a Dolomitok sziklás vidékén rejtette jól a katonákat (a Habsburgok sokat háborúztak Itáliában a 19. században, katonai erőiket hagyományosan ide koncentrálták). A magyar nadrág díszítései palaszürkék (ez egy elég sötét, szinte feketés szürke) lettek. (Én hajlamos vagyok egy kicsit világosra festeni a csukaszürkét). A gombok rézszínűek. Ezzel az egyenruhával vágott bele a hadsereg az első világháborúba, de a folyamatos készlethiány miatt a régebbi, sötétkék ruhák is hamar előkerültek, gyakran vegyesen viselve a csukaszürkével- a háború elejére jellemzőek voltak a kék egyenruhák is.
A háború közepe táján átvették a német tábori szürkét- ezt mindenhol így írják, de igazából nem, a német tábori szürke tulajdonképpen egy zöld szín, az osztrák-magyar megoldás sötétebb és szürkésebb árnyalatú. A háború vége felé a rengeteg pótanyag miatt már elég sokféle, akár kicsit zöldes színe is lehetett. Ebből se tudtak eleget gyártani, a csukaszürke a háború végéig használatban volt, egy adott alakulaton belül is lehetett vegyes a felszerelés. Somogyváry Gyulánál lehet olvasni például arról, hogy a rohamosztagosokat "szürkék"-nek hívták, mert főleg a tapasztaltabb, régebb óta szolgáló katonák közül válogatták őket, akik viszont még a régi egyenruhát hordták.
Ritkán, de készültek egyenruhák a szerbektől zsákmányolt sárgásbarna színben is, és 1917-ben Caporettonál nagyobb mennyiségű zöldes ("grigio-verde") színű olasz egyenruhaanyaghoz jutott a hadiipar, ebből is egyenruhákat varrtak, az anyaghiány miatt nem hagyhatták pocsékba menni (a háború előtt kínosan ügyeltek a színekre, piros zsinórból például több árnyalat is volt használatban, és szigorúan szabályozták, melyik hova: boldog békeidők...) Úgyhogy bőven lehet választani, ki milyen színre akarja a figurákat festeni.
A lábszártekercs és -védő színe az egyenruháéval egyezett meg, a szíjak barnák. A málha tetején összegöngyölt valami a hosszúkabát (köpeny), színe megegyezik az egyenruháéval (a kék egyenruhás korszakban ez az egyenruhánál sötétebb, szürkéskék volt).
A rohamosztagosok a gyalogság egyenruháit hordták, de sokszor átalakítva: bőr, vagy vászon foltokat varrtak a könyök- és térdrészekre a kúszáshoz például, és eltávolították a rendfokozati- és egyéb jelzéseket, csak a hátára, a gallér alátettek azonosító csíkokat, hogy az utánuk jövők nehogy véletlenül hátba lőjék őket. Az ICM német rohamosztagos készletei jól használhatóak az átalakításhoz. Az 1. világháború után a Nemzeti Hadsereg egyenruhája lett a hivatalos, ennek színe (barnászöld) és szabása is más volt, a zsebek kívülről voltak rajta, csak a zsebfedők jellegzetes alakja maradt meg- erről a második részben bővebben is lesz szó, de szerintem 2. világháborús magyar katonát egyszerűbb korai 2. világháborús németből csinálni, első világháborús figurákból a lábak használhatóak az átalakításhoz (a Magyar Honvédség már Mária Terézia alatt is bakancsot hordott, a németek még a 2. világháborúban is csizmát).
Az egyenruha jelzéseinél mutatkozott a fő különbség a KuK/Landwehr és a Honvédség között. A Honvédségnél a jelzések a fegyvernemeket jelölték: a gyalogsági gallérjelzések a Honvédségnél a kék egyenruhán piros alapúak, a csukaszürkén palaszürkék lettek (a háború előrehaladtával már csak egy függőleges posztócsík maradt belőle). A bakáké üres maradt, az elöljárók erre kapták a csillagokat (az ICM készletében a tiszt két csillagával egy főhadnagy). Az ezredeket a sapkán jelölték, számokkal, a jobb oldalon (a kék korszakban piros, a szürke korszakban palaszürke volt), de a háború során ez hamar eltűnt.
A közös hadseregben teljesen más rendszer működött, a hajtóka színe nem a fegyvernemet, hanem, a gomb/zsinórzat sárga/fehér színével együtt, az ezredet jelölte (például az égszínkék fehér gombbal a 3., sárgával a 4. ezred volt), ez a rendszer a napóleoni háborúk Habsburg seregéből jól ismert. Az első világháború idején már kicsit meghaladott volt, hiszen a sok ezred sokféle árnyalatú színt igényelt, melyeket adott esetben elég nehéz volt elkülöníteni egymástól, ha esetleg a sötétkék és a sötétdeazértnemolyansötétkék ezred egymás mellé keveredett. Emellett persze a logisztikusok dolgát is jelentősen megnehezítette, így a háború során szépen leszoktak róla.
A Landwehr gyalogezredek fűzöld hajtókát viseltek.A tüzérség színe skarlátvörös volt sárga gombokkal, az utászoké (Pionier) acélzöld, szintén sárga gombokkal, ahogy a vasutas (páncélvonatok!) katonáké is. Az utászok közül válogatták az aknavetők és a lángszórók kezelőit (Sappeur), akik cseresznyepiros hajtókát viseltek sárga gombokkal. A tréncsapatok hajtókája világoskék volt, fehér gombokkal - egy teherautó vezetőjét ilyenre fessük.
A tisztek egyenruháikat maguknak varratták (a hadseregtől pénzt kaptak erre), kis mértékben a színe is eltérhetett a legénység posztóruhájától, az egyedileg készült tiszti csukaszürke élénkebb, "tisztább", szebb kék volt.
Festés? Általában művészolajjal festek, ehhez nehéz receptet adni, a csukaszürkét feketéből, fehérből és Louvre Phthalicyanine Blue-ból keverem ki.
Ha mégis akrilt használok:
- fehér alapozás
- GW Fenrisian Grey
- GW Nuln Oil bemosás
- GW Fenrisian Grey visszaszárazecset
- fehér szárazecset
A jellegzetes tábori sapkát 1873-ban rendszeresítették,végigszolgálta a háborút, ez is volt minden színben, az egyenruháét követve. A sildje fekete bőr, a gombok rézszínűek.
Ahogy írtam, a háború előtt a sapkákon jobb oldalon nagyméretű szám jelölte az ezredet, a topiknyitó figurán is látható. A kék sapkákon piros volt, a csukaszürkén palaszürke, a háború ezt a gyakorlatot is nagyon hamar kikoptatta. Az enyémek mind alföldi bakák, a debreceni honvédezred 3-as számát kapták.
A hadra kelt sereg jelvénye hagyományosan (szintén jól ismert a napóleoni háborús figurákról) a cserfalomb volt, a szabályzat szerint az ellenséggel szemben viselni kellett a sapkára tűzve. A szabályzat szerint... Sok képen látható egyébként, persze valószínűleg csak a fénykép kedvéért feltűzve, vagy kitüntetést átvevő katonákon magas rangú tiszt jelenlétében.
A háború alatt elterjedt gyakorlat volt a jelvények használata, ezekből volt néhány hivatalos, és nagyon sok nem hivatalos, szinte minden alakulat készített (készíttetett) magának ilyet, és jellemzően a sapka bal oldalán viselték. Volt mindenféle fémből, változatos formákban, néha még festve is. Sok katona egyszerre többet, akár 7-8-at is hordott. Hivatalosan tilos volt, de a fronton senki nem problémázott rajta, örültek, hogy van valami, ami a harci kedvet és az összetartást kicsit növeli. Idővel aztán megenyhültek, és a frontra hivatalosan is engedélyezték. Jelvénygyűjtők vastag könyveket írnak ezekről, 1/35-höz talán kicsit overkill, de ajánlanám Hermann-Szanyi: "Csak előre, édes fiam..." című könyvét. Nem kell túlizgulni, ugyan idővel minden ezrednek kialakult a maga jelvénye, de emellett sokféle egyedi, nem hivatalos emlék-vagy csak díszítő jelvény is volt. József Ágost főherceg a tábornoki sapkája oldalán egy orosz sapkarózsát viselt... 1/35-ben egy kis sztirolszelet valamilyen fémszínben, és kész. (Ha valós jelvényt akarunk megcsinálni, figyeljünk arra, hogy sok alakulatnak voltak háború utáni, veteránszervezetek által készített jelvényei is, ezeket ne keverjük össze a valódi háborús jelvényekkel).
A háborús anyaghiány a sapkákat is elérte, egy idő után a sildet nem bőrből, hanem valami másfajta, szürke anyagból készítették, ahogy a gombok sem rézszínűek voltak, hanem szürkére festették őket.
A tisztek, ahogy írtam, egyenruháikat maguknak varratták, ez a sapkára is igaz volt: az ICM figuráján látható is, hogy mennyivel jobb minőségű, elegánsabb tábori sapkát visel. Társasági öltözethez a Horthy-korból is ismerős szilvamérőt viselték (ezt a közös hadseregben 1837-ben rendszeresítették és tőlünk csak 1945-ben vonták ki, a magassága divattól függően változott az idők során). Ennek létezett frontváltozata (tábornokok és vezérkari tisztek részére), csukaszürke színben, barnán hagyott bőrrészekkel. Sőt, egy aranyzsinóros tábornoki változata is volt, a KuK Miniatures tábornokfiguráján ez látható. A háború után a Nemzeti Hadsereg sild nélküli sapkája lett a hivatalos. A monarchiás időkben ez a huszárok tábori sapkája volt, piros színben (1869M), az ezredszám ennek is ott volt az oldalán, arannyal. 1976-1892 közt ennek is volt bőr szemernyője (ily módon,színét leszámítva, megegyezett a gyalogságéval), de aztán visszatértek a sild nélkülihez. A háború alatt csukaszürke volt (szám nélkül). A fegyvernemet jelölő háromszög jobb oldalon már a Horthy-rendszer fejlesztése, ezekről is majd a második részben lesz bővebben is szó.
Az osztrák-magyar hadseregnek a háború előtt/elején nem volt rohamsisakja (ne tévesszen meg, hogy az ICM 1914-re datálja a készletet), és a lovagi páncélos-sisakos próbálkozásokból is kimaradtak (amennyire tudom), kisebb számban rendszeresítettek saját sisakot (Berndorfer, makettben nincs) és zsákmányolt francia Adriant (a keleti fronton; makettben sokfelé megtalálható,az ICM első világháborús francia, olasz, amerikai és orosz szettjeiben, de a második világháborús francia készletekben is. Itt a homlokjelvényre figyeljünk, az osztrák-magyart nem tudom, hogy milyen volt, vsz olasz, de semmi esetre se 2. világháborús francia), de az igazi megoldást a német "bogrács" átvétele és sorozatgyártása jelentette 16M rohamsisak néven- a 16-os szám a rendszeresítés évét jelenti, szóval ennek megfelelően használjuk. Ebből az ICM mind a négy katonájához ad, a valóságban nem volt ilyen kedvező az arány, 100%-osan talán csak a rohamosztagosokat tudták felszerelni vele.
Két említésre méltó változtatás lehetséges:
- rendszeresítettek hozzá egy homlokrészre csatolható kiegészítő páncéllemezt, ez elég komoly védelmet nyújtott fejlövés ellen, cserébe viszont szinte viselhetetlenül nehézzé tette a sisakot, úgyhogy nem volt igazán népszerű
- a mélyre lenyúló karima miatt kúszáskor a sisak viselőjének orrára csúszott, úgyhogy előfordult, hogy hátuljával előrefelé vették fel.
Ha ICM figuráinkat sisakkal szereljük föl, a szíjat pótolni kell. A Warriorsnál is, a Zebrano meg nem ad sisakot. A sisakok színe fakózöld volt, néha volt rajta huzat is, a németekéhez hasonló terepszínű festésről nem ismert kép.
Na, itt jön a fekete leves. A Mannlichert mindenki ismeri, volt belőle jónéhány fajta. Az 1. világháborúban főleg a 95M családot használták, ebből volt puska, karabély és kurtály (utóbbi kettő közt a szíjazat volt a különbség. A kurtályé a puskáéhoz hasonlított, a karabélyét a lovasok számára alakították ki: a gyalogságnál a kengyel alul van, mert a katona a válláról lógatva viszi, a lovasok viszont belebújós módszerrel hordják, így lapjával a hátukra fekszik- a kengyelnek oldalt kell lennie). Lőszerük 8*50R. A puska a gyalogságé volt, a lovasság használta a karabélyokat. A rohamosztagosok is a rövidebb változatokat szerették. Az ICM ad 3 puskát és 3 karabélyt, de ezek rövidek (a puska/karabélyhossza 1270/1000 mm, 35-ben ez 35,28/28,57 mm, az ICM-nél 3,35/27 mm). A Zebrano puskákat ad, ezek megfelelő hosszúságúak, viszont az 1888-as, korai változatot ábrázolják. A MasterClubé jó. A Warriors is két puskát ad, és ők is eltalálták a hosszt a készlet 1/32-es méretarányához mérve. (Az én scratch figurámnál egyszintén full scratch karabély van, annak jó a mérete.)
A puskához szurony is van (altisztek és hasonlók szuronyt hordtak kard helyett, a háború folyamán egyre többen cserélték le a kardjukat, a végén még a lovasság is kapott szuronyokat, jobb esetben a kard mellé), a méretük mindhárom gyártónál hibahatáron belüli (nekem van egy eredeti, annak alapján mértem). Elvileg ezeket használták 1948-ig, csak a Mannlicherek kiselejtezésével kerültek ki a rendszerből. Az 1. világháború alatt sok szükségmegoldást is bevetettek, voltak például egy darab lemezből kiügyeskedett szuronyok is.
Ezeken kívül sokféle fegyver volt még használatban, a Mannlichert a háború előtt elég sok országnak elég sok változatban készítették, a háború miatt ezeket a szállítmányokat is visszatartották és kiadták a csapatoknak. A zsákmányanyagot sem hagyták veszendőbe menni. A Moszin-Nagantokat konkrétan rendszerbe is állították, még szuronyt is gyártottak hozzá. Az ős-géppisztoly olasz Villar Perosa is kedvelt zsákmánynak számított, a Skoda 1918-ban gyártásba is vette. Moszin-Nagantot nem nehéz beszerezni, a második világháborús szovjet figurakészletekben is szokott lenni. Villar Perosa az ICM első világháborús olasz készleteiben található. A háború alatt előkerültek a jó öreg Werndl és Kropatschek puskák is, sajnos ezeket gyári készletben nem találjuk meg.
Az első világháborúban az osztrák-magyar seregnek nem volt rendszeresített mesterlövészpuskája, vagy simán a rendszeresített puskát használták, vagy otthonról hoztak távcsöves vadászpuskát. Itt pontos típussal nem nagyon érdemes szöszölni, a háború előtti évtizedek a német-osztrák-(magyar) vadászati kultúra virágkorát jelentették, rengeteg fajta vadászpuska volt forgalomban, köztük egyedileg épített, vagy átalakított darabok is, és (bár például Ferenc József maga nem szerette), a fegyvertávcsövek gyártása is fejlett iparág volt. A vadászpuskák alapját sokszor katonai típusok adták, bár gyakran könnyített kivitelben készültek (nem volt szükség szuronyrögzítésre például), a távcsövek pedig nem voltak olyan vastagok, mint manapság. Ha veszünk egy Mannlichert vagy Mausert, az elejét levágjuk, egy kis húzott szálból csövet és célgömböt készítünk neki, majd egy egyszerű hengeres távcsőnek pár darab sztirollal megfelelő állványt készítünk rá, akkor nem tévedhetünk nagyot. Vigyázzunk, hogy az állványt ne a zárdugattyúhoz rögzítsük, illetve az akkori puskákon még akkor is volt célgömb és nyílt irányzék, ha távcsővel használták; ezek elhagyása az elmúlt pár évtizedben vált általános szokássá.
Az ICM a Steyr M12 öntöltőkből ad kettőt is (plusz ami a tiszt kezében van), ezek mérete jó. A Zebrano tisztjénél is egy ilyen pisztoly van, az is mérethelyes, de az ICM-é sokkal szebb, érdemes lecserélni. A Warriors figurájánál a Rast-Gasser M1898 revolver van, ez durván elméretezett (225 mm, ami 1/32-ben 7,03, ehelyett bő 10 mm). Érdemes megjegyezni, hogy a korabeli magyar források általában a félautomatákat is revolvernek hívják, de az első világháborúban szolgálati fegyverként már inkább félautomatákat alkalmaztak: a nagyobb tárkapacitásuk ellensúlyozta a revolverek megbízhatóságát és könnyű kezelhetőségét.
A jó öreg Schwarzloset csak az ICM adja (egyből kettőt is), ezen kicsit lamentáltunk, de szerintem kicsit rövid. Én a keceli példányokat mértem meg, 108 cm (a hűtőburok 50, a tok 58 centi) a hűtőburok elejéig (azért így, mert a hosszadat önmagában nem sokat mond, a cső lehet többféle hosszúságú és felszerelhető rá egy elég hosszú lángrejtő, kérdés, hogy ezzel, vagy enélkül), ez 1/35-ben 1,42+1,65 cm, az ICM-nél 1,2+1,4 cm. Fontos,hogy ez egyáltalán nem biztos adat, a keceli géppuskák nagyon rossz állapotban vannak, láthatóan toldozták-foldozták őket, még az se biztos, hogy Schwarzlose). Az ICM ad hozzá pajzsot és állványt is, ezeket szívesen használták az 1. világháborúban, a rohamosztagosok könnyítettek rajta, ahogy tudtak. És persze ezek a géppuskák a 2. világháborút is megérték. Fontos azonban, hogy ekkor már fémhevederesre alakították át őket. Az első világháborúban egy vászonhevederből tüzeltek, ami kiürülve se esett szét, a vászoncsík a géppuska másik oldalán kilógott. Színüknek általában zöldet szoktak megadni, nem tudom, ennek mennyi alapja van, jobb ötletem nekem sincs. A bécsi hadtörténeti múzeumban vannak olyan példányok, amelyek a kisebb kézifegyverekhez hasonló feketés színt kaptak, de olyan is, amelyik zöld színű páncéllemezekkel van megerősítve. Az osztrák-magyar nehézfegyverzet színe amúgy is eléggé homály, színes fénykép nem nagyon van, az 1918 után megmaradt cuccokat új gazdáik saját elképzeléseiknek megfelelően festették át, központi utasítás nem nagyon volt, ha volt, akkor se igen tartották be. A Skoda-múzeum korabeli gyári ágyúmakettje fakózöld, de maradt fenn terepszínű és keki ágyú, nekem meg korabeli színes képeslapom van, amin a 30 és feles sötétszürke.
Az ICM ad a tiszthez kardot, szép, jól illeszkedik, a méretéről sajnos nem tudok sok okosat mondani, a pontos típusfelismerésére nem vállalkoznék (volt pár). A Warriors egy buzogányt ad, ilyesmit mindenki készíthet magának is, a katonák is így csinálták. Volt rugósnyelű buzogány, boxer, és fokost is használtak. Az ICM ad két csákánybaltát is (egyiket tokban), ezt is használták fegyverként, ahogy a gyalogsági ásót is.
A drótnyelű kukoricagránátot adja a Zebrano és az ICM is, igaz, utóbbi lespórolta róla a drótnyelet. A méretük erősen eltér, az ICM adja a pálcás puskagránátot is (a hegyesorrú; a repeszköpeny ugyanaz rajta, mint a kézigránáton, ezt vagy a puskára ragasztjuk, vagy csinálunk hozzá pálcát), és egy fanyelű másik kézigránátot is.
Az ICM ad bőségesen tölténytáskákat, gyalogsági ásót (1910M), utászásót, csákánybaltát, drótvágót, csajkát, kulacsot és gázálarctokot- az első gázálarcokat vászontokban tartották, ez a fémtok később jött be. Hátizsákból csak a borjút adják, ez egy fadoboz volt, amit a vízállóság miatt tehénbőrrel borított fedéllel láttak el. Már 1915-től elkezdték bevezetni a vászon "túrahátizsákokat", ezek valóban a Monarchiában már népszerű szabadidős elfoglaltságnak számító hegyi túrázás eszköztárából kerültek át a katonákéba, a vastag vászonból készült, egyszerű kivitelű hátizsákok praktikusabbak voltak a borjúnál (mondjuk annál nehéz is volt nem praktikusabbnak lenni), és sokkal egyszerűbben gyárthatóak is voltak. Színük általában valami egyszerű, tompa szín, zöld, vagy barna, gyakran egyszerűen csak a nyers vászon szürkéssárga színe. Ha volt is standardjuk, sokféle volt forgalomban belőlük, és a házi módosításuk is könnyű volt, saját készítéssel se tévedhetünk nagyot. A kisebb felszerelési tárgyak a háború végére már szintén nagyon sokféle formában készültek. Fontos megjegyezni, hogy a harci szabályzatok szerint rohamba a katona nem vitte magával a borjúját, a felszerelést lerakta, és, ha szerencsésen túlélte az akciót, visszament érte. Az ICM doboztetőjén látható,teljes menetfelszerelésben történő rohamozás nagyon ritka esetnek számíthatott.
Az ICM két figuráján is látható piros bojtos zsinór egy mesterlövészkitüntetés, a jó lövők kapták. A Monarchia katonáinak kiképzésénél nagy hangsúlyt fektettek a pontos célbalövés oktatására, legalábbis a háború előtt, amikor volt lőszer és idő erre. Említést érdemel még a rohamosztagosok kézigránáthordó szatyra, ezek maszek gyártmányok voltak, de az ICM német rohamosztagos készletében vannak is ilyenek. ICM-nél maradva megemlítendő még a jellegzetes lőréses védőlemez, ezt vagy kúszás közben tolták maguk előtt (izmos ember kellett hozzá), vagy egyszerűen a mellvédet magasították meg vele. A rohamosztagosok is használtak ilyen pajzsokat az elfoglalt ellenséges árokszakaszok gyors berendezésére. Több fajta volt ezekből is, volt olyan, aminek kereke is volt.
Lovasságból, miután az A kőszívű ember fiaiból is ismert vérteseket az 1866-os háború után megszüntették, három fajta volt, nagyjából etnikai, illetve területi alapon szétosztva. A németek dragonyosok voltak, a szlávok ulánusok, a magyarok pedig huszárok. Az első kettőt összefoglalva német, a huszárokat magyar lovasságnak is nevezték, érdekesség, hogy a kiegyezés után pár évig magyar ulánusok is voltak Horvátországból, de őket átszervezték huszárrá.
Lovassági kisokos: a mellvérttel, sisakkal és nehéz karddal felszerelt vértes feladata a frontális támadás, Napóleon sikerrel használta őket a gyalogososzlopok rohamai által meggyengített ellenséges vonalak áttörésére, így mindenki őt utánozta aztán. Az 1860-as évekre ez a taktika már kicsit öngyilkos lett a lőfegyverek fejlődése miatt. Az ulánus általában a szárnyakon harcol, lecsapva a védtelenül hagyott ágyúkra, szétzilált gyalogos formációkra, illetve a rosszban sántikáló ellenséges lovasságra, hosszú lándzsája közelharcban praktikus a szuronyok, illetve a kardok ellen. A huszár fő feladata nem a nagy csatákban van, noha ott is bevetik, feladata a rajtaütések, portyák és a felderítés végrehajtása. A lovasság "alja" a dragonyos, ő csak úgy lovas, hogy azzal közlekedik, egyébként lóról szállva, gyalog harcol. A lovasság általános háttérbe szorulásával minden hadsereg a maga módján küzdött meg: a franciáknál megmaradtak a vértesek az első világháborúig, a németek az egyesítési háborúkban jól bevált lándzsás ulánusokat tartották meg. A Monarchiában a dragonyosok, ulánusok és a huszárok 1914-re csak az egyenruhájukban különböztek, mindannyian karabéllyal, pisztollyal és szablyával voltak felszerelve, harci taktikájuk pedig egyfajta huszár-dragonyos hibrid volt. (Amerikában, néhány korai Európa-majmoló próbálkozástól eltekintve, már a polgárháború alatt is eleve csak ilyen általános "cavalry" lovasságot szerveztek.)
Magyar huszárból volt közös és honvéd. Az egyenruhájuk színét és a csákócímert (közösön kétfejű sas, honvéden a magyar címer) leszámítva nagyjából megegyezett. A nadrág vörös volt, a közös huszárok 16 ezredét a csákó (világoskék, sötétkék, szürke, piros, fehér), a zubbony (világos- illetve sötétkék) és a gombok (arany és fehér) színe különböztette meg. A zsinórzatuk sárga-fekete volt. A honvédhuszárok zubbonya egységesen sötétkék volt, a zsinórzat vörös. A csákójuk színe tért el, illetve a bal oldalán volt egy szám az ezred számával. Ez a huszár (talán Balaton gyártmány) egy tiszt, így a zsinórzata arany, és tőlem kapott green stuffból csákót: a világoskék és a 2-es szám a debreceni 2. honvéd huszárezredé.
A lovasság a háború elején a saját, díszes egyenruháit hordta, a fentebb említett egységesülés rájuk is vonatkozott, de a lövészárokháborúban is voltak saját, jellegzetes ruhadarabjaik (például a bekecs), úgyhogy egy huszárhoz sokat kell faragni. A huszárok a fronton legtöbbször nem a díszes csákóval voltak láthatóak, hanem, a forgót lecserélve, ezt egy huzattal védték. A kardjukat általában a lóra málházták ekkor már, ez a limanowai csatában okozott gondot, amikor a huszároknak karabélytussal és ököllel kellett megállítania az oroszok rohamát: a lovaikat a kardokkal hátrahagyták a front mögött, gyalogsági ásójuk, szuronyuk pedig nem volt. Később aztán kaptak mindkettőt, a sárban topogó bakaélettől irtózó büszke lovasok őszinte elkeseredésére.
Ilyen figurát is többen adtak már ki, de itt a konvertálással se nagyon kell szívbajosnak lenni: az osztrák-magyar pilóták egyenruházata elég kaotikus volt, alapvetően mindegyikük az előző (ahonnan a a légierőhöz jött) alakulata egyenruháját hordta, ezt egészítette ki a repülők hőlégballonos jelvénye a galléron (a KuK Miniatures figurájának a sapkájára is jutott), és a pilótajelvény, amit általában a jobb mellkasra tűztek. De persze még ezt is elég szabadon kezelték, sokféle civil ruhát is hordtak, én a full csukaszürkével elég visszafogott voltam. Ezt egészítették ki olyan "cool" dolgok, mint egy civil nyakkendő, a KuK Miniatures figurának a nyakában is látható egy csíkos példány, aminek a hordására főleg az ászok érezték feljogosítva magukat. A repülőgépbe ülve természetesen a jól ismert bőrruhát és Besenyő Anti bácsi-haubét viselték, ez se nagyon volt szabványosítva, ha második világháborús pilótát építünk át, arra vigyázzunk, hogy a rádiót szereljük le róla (különös tekintettel a haubébe épített fülhallgatóra), az első világháborús repülőkben ilyen a legritkább esetben volt csak, és akkor sem a pilóta kezelte.
A bosnyák ezredek a Monarchia legjobb katonái közé tartoztak, a közös hadsereg részei voltak, mind a négy ezrednek sötétvörös volt az ezredszíne (a gombokon voltak a számok, de 1/35-ben ez nem játszik :)), megkülönböztető fejfedőjük tábori sapka helyett a piros fez volt, ezt talán egy második világháborús HandscharSS-figuráról lehet beszerezni, ha valaki nem érez elég erőt a saját faragáshoz.
A tiroli császárvadászok (nem császárra vadásztak, de a Kaiserjaeger szót nehéz máshogy magyarítani) a Monarchia elitkatonái voltak. Már a napóleoni háborúkban is küzdöttek, az első világháború idején négy ezredük harcolt (a közös hadsereghez tartoztak). Tirol népe talán a Birodalom leginkább Habsburg-hű polgárai voltak, és a rajongást a császár sokféle gesztussal viszonozta is. Eredeti felszerelésük egy, a csendőrökéhez hasonló kalap volt, de a fronton ők is tábori sapkát hordtak. A hegyek miatt persze sok hegymászófelszerelésük is volt, vasalt bakancsuk, kötélcsomók, sífelszerelés, mászófokos. Bár voltak kincstári darabok, ez nem a regulák terepe volt, második világháborús hegyivadászos-síelős készletekből nyugodtan fel lehet őket szerelni. A hegyekben sokszor hordták a régimódi vadászokra jellemző, térdig felhúzott gyapjúzoknit is. Ezredszínük fűzöld volt. Ahogy az elején írtam, a csukaszürke eredetileg az ő büszkén viselt megkülönböztető színük volt, általános bevezetésével így kicsit hoppon maradtak jelvényileg. A fentebb említett féllegális sapkakitűzőkkel vigasztalták magukat, gyakori motívum volt a havasi gyopár és a vadászkürt.
Nem keverendőek össze az úgynevezett tiroli Standschützékkel, ezek afféle lövészklubok tagjai voltak, akik otthon tarthatták a katonai felszerelést, hogy szükség esetén harcba szálljanak Ferenc Józsefért (itt visszautalnék a tiroliak hűségére, ezt nyilván egy rebellisebb népnek nem engedték volna). Az ő felszerelésük kezdetben igen vegyes volt, mind egyenruha (hátsópolcos régi egyenruhák keveredtek civil ruhákkal), mind fegyver ("mexikói" Mannlicherek például) tekintetében, de talán éppen ezért viszonylag hamar megkapták a tábori szürke egyenruhát. Hajtókaszínük nekik is a fűzöld volt, elvileg egyfajta rozettás rangjelzésük lett volna, de nem érdemes ezzel kínlódni, a fronton hamar lecserélték a szokásos csillagokra. A hajtókán viszont helyet kapott a Tirolon belüli régiójuk címere is a rangjelzés mögött- 1/35-ben egy szürke pötty. Meglepően idős és meglepően fiatal férfiak is voltak közöttük, előbbiek egyenruhában is megtarthatták jellegzetesen nagy tiroli szakállukat- persze itt szép, ápolt szakállakra gondoljunk, ne valami torzonborz csövesszakállra. Végül itt említeném meg, hogy a Landwehr egységei közül is kiképeztek néhány ezredet hegyi harcra, ők a fűzöld hajtókájukon a rendfokozati jelzés mögött havasi gyopáros jelvényt viseltek, hegyi felszerelésükre, az vonatkozik, amit a császárvadászoknál írtam.
Mivel a katonákra a fronton volt szükség, a hátországi őrfeladatokat (vasút, hidak, üzemek) sokszor civil önkéntesekre bízták. Ők általában civil ruhában teljesítettek szolgálatot, másodvonalbeli fegyverekkel (a rendszeresített Mannlicherek mellett kaphatnak pl zsákmányolt Moszin-Nagantot), katona-voltukra legfeljebb katonasapka és egy karszalag utalt: magyar területen nemzeti színű a történelmi Magyarországon kívül svarcgelb). Arcszőrzetük is maradt civil, Galíciában még a helyi ortodox zsidók is teljesítettek ilyen civil őrszolgálatot, szakállal-pajesszal. Figyeljünk arra, hogy a korabeli férfiöltözetnek mindig része volt a kalap, az általános városi viselet fedora, illetve a formálisabb homburg-kalap volt: a gengszterfilmekből ismert fedora népszerűsége a 20-as években érte el a zenitjét, előtte is hordták, de nem tartották annyira elegánsnak. (Érdekes, hogy mind a kettőt Edward néven trónra lépő angol trónörökös tette népszerűvé, a homburgot a későbbi VII., a fedorát a későbbi VIII. Edward.) Vidéken még nem haltak ki teljesen a népviseleti jellegű kalapok, a Chaplin-filmekből ismert derby-kalap ("bowler hat") nálunk ritkább volt. Emellett főleg a kevésbé tehetős városiak előszeretettel hordták a lapos, sildes "Lenin-sapkát" is.
A tábori csendőröket a Csendőrség kötelékéből válogatták, ők a fronton is a normál egyenruhájukat hordták. Erről a második részben lesz részletesebben szó, a kalap, a fegyver és a hajtóka megegyezett a Horthy-korszakbelivel, az egyenruha viszont a Monarchia-korabeli egyenruhára hasonlított, palackzöld színben (azaz fejcserével és megfelelő festéssel egy sima katonából jó csendőrt csinálhatunk). Normál csendőrből viszont nem volt elég (2120-at vezényeltek át), a 21000+ fős tábori csendőrség nagyját a csapatoktól vezényelték át végül. Ők sima katonaruhát hordtak, buzérvörös hajtókát kaptak a végénél egy kis zöld csíkkal, a bal karjukon pedig karszalagot: ez sárga-fekete-sárga volt, később a két szélére és a közepére egy vékony vörös csík is került. 1917-től volt sapkajelvényük is, a sapka bal oldalán egy lángoló gránátot ábrázoló fémjelvény.
A díszegyenruhák kérdését szándékosan hanyagoltam, azokat átalakítással létrehozni igen nehéz. Van viszont egy különlegesség, amiről szót kell ejtenem, a tábornoki gálaegyenruha. Ezt a még a díszegyenruhánál is díszesebb, huszáros stílusú, aranydíszes vörös egyenruhát az 1848-as honvédsereg rendszeresítette, és 1945-ig használták, a Monarchia idején főleg a lovas, illetve magyar főtisztek. Tényleg csak kivételes alkalmakkor, jellemzően az uralkodó részvételével zajló társasági eseményeken és ünnepségeken került elő, rendkívül drága volt, ezért nem is minden jogosult csináltatott (az 1848-as honvédseregben csak Mészáros Lázár). XIX. századi huszáregyenruhából lehet talán átalakítani, viszont lóháton nem használták, emiatt a mentét sem huszárosan, félvállon, hanem általában a két vállukra terítve hordták hozzá.
Végül emlékezzünk meg a hadsereget szolgáló négylábú bajtársakról is. Főleg az olasz fronton használtak sok teherhordó öszvért, illetve kutyafogatot- ezek felszerelésére, ha volt is szabvány, nagyrészt helyi gányolással oldották meg, így nem kell túlizgulnunk modellezésileg, az én öszvérkéim egy fantasy kickstarterből vannak.
A festése:
- fekete alap
- bunda barna részei: Solo Goya Oxydbraun Dunkel szárazecset, arra Tamiya XF-52 Flat Earth szárazecset
- bunda fehér részei: a barna részek megcsinálása után Pentart Creamy Acrylic Matte Lead Gray szárazecset, majd fehér szárazecset
- orrfolt: GW Basilicanum Grey, a szélein kicsit elmosva, a hegyén egy kis GW Eshin Grey-jel szárazecsetelve
- paták: GW Basilicanum Grey
- sörény és farokbojt: GW Black Templar
Egyelőre ennyi, kiegészítéseket a kommentekben is szívesen veszek. A második részben a forradalmak korával és a második világháborúval folytatjuk majd.
Többször is megírtam már ezt a témát egyébként, az első világháborús rész eredetileg az azóta kimúlt makett.orgon jött le, majd a blogomon folytattam. De egy ilyen cikk sose lehet "kész", a legutóbbi verzió óta is rengeteg dolog gyűlt össze, amit bele kéne szerkeszteni. És még fog is gyűlni, amellett, hogy alapból se vagyok tévedhetetlen, kiegészítéseket, pontosításokat szívesen veszek a kommentekben. A sorozatban kitérek a készen kapható figurákra, sok esetben viszont ezek átalakításra szorulnak, így a cikk nagy részét csak az tudja majd hasznosítani, aki valamennyire otthonosan mozog a figurák átalakításának témájában is. Aki pedig már nulláról farag magának figurát, az aligha szorul az én tanácsaimra. Az egyenruháknak és felszereléseknek könyvtárnyi irodalma van ma már, igyekszem az 1/35-ben releváns dolgokra koncentrálni, 1/1-es egyenruhák szabásmintáit nem tervezem közreadni. :) Technikai megjegyzés: ha egyenruhával kapcsolatban oldalról beszélek, az mindig a ruha viselője szerinti nézet, (nem pedig a figurát szemből néző makettezőé), tehát a szívünk és a karóránk például a bal oldal.
OMM csoportkép
Szóval, 1914-ben a furcsa pofaszakállas császár&király mindent meggondolt, mindent megfontolt, és megindult a hadsereg Szerbia ellen, megbosszulni a trónörökös halálát. Nem is egy hadsereg, hanem mindjárt három, hiszen a Monarchia fegyveres erejében a közös csapatok mellett az osztrák Landwehr és a magyar Honvédség külön szervezetként szerepelt, főleg ez utóbbinak a felszerelése tért el néhány jellegzetes pontban a másik kettőétől. Ezeket a különbségeket a háború aztán hamar eltüntette, az események előrehaladtával pedig az ország egyre kevésbé volt képes egységesen felszerelni katonáit, az anyaghiány miatt a sok kisebb-nagyobb beszállító spórolt, ahol tudott, a hadvezetésnek csak az volt a lényeg, hogy olcsó legyen, később (amikor már a pénz se ért semmit) már csak, hogy egyáltalán legyen. Sok dolgot a fronton harcolók a maguk kreativitásának köszönhettek, egyedileg csináltak, illetve csináltattak, ezek is érdekes makettezési témákat adnak.
Közelítsünk a témához a kész figurák felől, nézzük először a fő gyártókat. Az egyetlen gyártó, aki műanyagból készíti a figurákat, az ICM. Három készletük érdemes megemlítésre. Az egyik kézifegyvereket tartalmaz, kétkeretnyit. Nekem nagyon tetszik, van bőven cucc benne, összesen 4 pisztollyal, 12 puskával és 4 géppuskával szerelhetjük fel a figurákat.
ICM első világháborús osztrák-magyar fegyverek
A másik négy figurát (egy tisztet és három gyalogost) tartalmaz, hozzájuk egy jár a fentebbi keretből. (Italeri dobozban is kiadták, de ez ne tévesszen meg senkit). A figurák maguk gyönyörűek, a tiszt rendfokozati jelzésein pontosan kivehetők a csillagok ágai, ilyet eddig fröccsöntöttből nem is láttam, a jelzéseket általában a felhasználó festőtudására bízzák. A fegyverekről kicsit később.
ICM osztrák-magyar figurák
A harmadik készlet egy két fős Schwarzlose géppuskás osztagot tartalmaz. Két figura, meg szintén a fegyveres keretből egy darab. A figurák ebben valahogy egy kicsit gyengébb minőségűek.
ICM Schwarzlose géppuska
A Warriors egy készletet gyárt, ebben három katona van, 1/32-esek,leginkább rohamosztagosnak jók.
Warriors rohamosztag
A fehérorosz Zebrano három készletet gyárt. A képen látható kis jegygyűrűs dobozkákban vannak maguk a figurák, azon belül meg két kis zacskóban, egyikben a figura, másikban a Mannlicher. A faragás minősége nagyon jó, minden kis részlet megvan, szépen, plasztikusan, még az övcsatok mintája is. Az öntés is jó, kevés hibával, igaz, azokat viszont sikerült a fejekre koncentrálni, a tisztnek a sapkája sildje hiányzik, a másik figurának meg az álla, kompletten. Olyat viszont még nem láttam sehol, hogy a puskák szíjának a kapcsait is jó minőségben elkészítik, és sikeresen ki is öntik!
Zebrano figurák kínálata
Zebrano figurák kifestve
A MasterClub figurakínálata talán a legnagyobb. Szintén műgyanta figurák, és nagyon jó a kidolgozásuk.
Masterclub kínálat
Masterclub figurák
Ezenek kívül szórványosan érhetőek el figurák. A Black Armynak van egy tábornoka.
A Black Army tábornoka
Van egy nemrég indult, KuK Miniatures nevű cég, ők elsősorban a figurafestőkre gondolva készítenek 3d-vel tervezett, nagyon jó minőségű figurákat.
KuK Miniatures tábornoka
IV. Károly
A Copper State Models árul néhány figurát, elsősorban a nagyon szép Romfell páncélautójukhoz.
CMK pilóta és Copper State Models járműszemélyzet
A CMK árul egy tüzértisztet, a Thebodi szintén egy tisztet.
A Thebodi és a CMK osztrák-magyar tisztje
A Toro Models lengyel témájú figurákat gyárt- a lengyelek egy része osztrák-magyar színekben küzdött a Lengyelország nagy részét uralma alatt tartó orosz cár ellen.
Toro Models lengyel légiósa
Toro models lengyel légiósa huszártisztnek kifestve
A Balatonnak volt régebben egy tábori egyenruhás huszárja, illetve 1/32-es repülőst lehet venni pár helyről, ez utóbbiakról majd a maguk helyén részletesebben is írok. Ha van szike és green stuff, gyakorlatilag bármiből lehet osztrák-magyar figurát készíteni, ez például az Italeri veterán Pz IV-esének személyzete volt:
15M 22,5 cm aknavető és kezelője
És persze, faraghatunk magunknak is:
Saját faragású honvédgyalogos
Saját faragású honvédgyalogos
Saját faragású honvédgyalogos
Saját faragású honvédtüzér
Saját faragású honvédtüzér (a bal oldalon gyalogosnak kifestve)
Egyenruhák
Merüljünk bele kicsit jobban az egyenruhák kérdésébe. Az első világháborúban általánosan használt egyenruhát az 1890-esévek elején rendszeresítette a honvédség, először az akkortájt kb minden hadsereg által hordott indigókék színben, világoskék nadrággal. A honvédség és a magyar KuK ezredek által használt nadrág eltért a(z ICM-figurákon bemutatott) közös és a Landwehr-nadrágtól, szűk, magyaros szabása volt, piros vitézkötéssel a combján és egy piros csíkkal az oldalán. Ezek a különbségek a háború folyamán fokozatosan eltűntek, általában örültek, ha nem csupasz fenékkel kell kiküldeni a katonákat, úgyhogy én csak ezért nem faragnék szét egy figurát se, legfeljebb akkor érdemes, ha hangsúlyozottan honvédségi és hangsúlyozottan háború eleji/előtti figurát akarunk.
Gyalogság, még a kék egyenruhában (bal szélen egy bosnyák)
A sötétkéket a szabásminta (nagyjából- a gallér zsinórszegélye is eltűnt) változatlanul hagyásával cserélték le a közös hadseregnél 1908-ban, a Honvédségnél egy évvel később a csukaszürkére. Ez a világos kékesszürke szín(egy rész indigókék, egy rész nyers vászonszín összeszövésével állítják elő) a napóleoni háborúk óta van használatban a Habsburgok seregeiben, akkor a vadászcsapatok színe volt (az 1848-as honvéd vadászok is ilyen egyenruhát hordtak), ezt simán kiterjesztették az egész seregre ekkor. Elvileg terepszínnek szánták, de csak a Dolomitok sziklás vidékén rejtette jól a katonákat (a Habsburgok sokat háborúztak Itáliában a 19. században, katonai erőiket hagyományosan ide koncentrálták). A magyar nadrág díszítései palaszürkék (ez egy elég sötét, szinte feketés szürke) lettek. (Én hajlamos vagyok egy kicsit világosra festeni a csukaszürkét). A gombok rézszínűek. Ezzel az egyenruhával vágott bele a hadsereg az első világháborúba, de a folyamatos készlethiány miatt a régebbi, sötétkék ruhák is hamar előkerültek, gyakran vegyesen viselve a csukaszürkével- a háború elejére jellemzőek voltak a kék egyenruhák is.
A háború közepe táján átvették a német tábori szürkét- ezt mindenhol így írják, de igazából nem, a német tábori szürke tulajdonképpen egy zöld szín, az osztrák-magyar megoldás sötétebb és szürkésebb árnyalatú. A háború vége felé a rengeteg pótanyag miatt már elég sokféle, akár kicsit zöldes színe is lehetett. Ebből se tudtak eleget gyártani, a csukaszürke a háború végéig használatban volt, egy adott alakulaton belül is lehetett vegyes a felszerelés. Somogyváry Gyulánál lehet olvasni például arról, hogy a rohamosztagosokat "szürkék"-nek hívták, mert főleg a tapasztaltabb, régebb óta szolgáló katonák közül válogatták őket, akik viszont még a régi egyenruhát hordták.
Ritkán, de készültek egyenruhák a szerbektől zsákmányolt sárgásbarna színben is, és 1917-ben Caporettonál nagyobb mennyiségű zöldes ("grigio-verde") színű olasz egyenruhaanyaghoz jutott a hadiipar, ebből is egyenruhákat varrtak, az anyaghiány miatt nem hagyhatták pocsékba menni (a háború előtt kínosan ügyeltek a színekre, piros zsinórból például több árnyalat is volt használatban, és szigorúan szabályozták, melyik hova: boldog békeidők...) Úgyhogy bőven lehet választani, ki milyen színre akarja a figurákat festeni.
A lábszártekercs és -védő színe az egyenruháéval egyezett meg, a szíjak barnák. A málha tetején összegöngyölt valami a hosszúkabát (köpeny), színe megegyezik az egyenruháéval (a kék egyenruhás korszakban ez az egyenruhánál sötétebb, szürkéskék volt).
A rohamosztagosok a gyalogság egyenruháit hordták, de sokszor átalakítva: bőr, vagy vászon foltokat varrtak a könyök- és térdrészekre a kúszáshoz például, és eltávolították a rendfokozati- és egyéb jelzéseket, csak a hátára, a gallér alátettek azonosító csíkokat, hogy az utánuk jövők nehogy véletlenül hátba lőjék őket. Az ICM német rohamosztagos készletei jól használhatóak az átalakításhoz. Az 1. világháború után a Nemzeti Hadsereg egyenruhája lett a hivatalos, ennek színe (barnászöld) és szabása is más volt, a zsebek kívülről voltak rajta, csak a zsebfedők jellegzetes alakja maradt meg- erről a második részben bővebben is lesz szó, de szerintem 2. világháborús magyar katonát egyszerűbb korai 2. világháborús németből csinálni, első világháborús figurákból a lábak használhatóak az átalakításhoz (a Magyar Honvédség már Mária Terézia alatt is bakancsot hordott, a németek még a 2. világháborúban is csizmát).
Az egyenruha jelzéseinél mutatkozott a fő különbség a KuK/Landwehr és a Honvédség között. A Honvédségnél a jelzések a fegyvernemeket jelölték: a gyalogsági gallérjelzések a Honvédségnél a kék egyenruhán piros alapúak, a csukaszürkén palaszürkék lettek (a háború előrehaladtával már csak egy függőleges posztócsík maradt belőle). A bakáké üres maradt, az elöljárók erre kapták a csillagokat (az ICM készletében a tiszt két csillagával egy főhadnagy). Az ezredeket a sapkán jelölték, számokkal, a jobb oldalon (a kék korszakban piros, a szürke korszakban palaszürke volt), de a háború során ez hamar eltűnt.
A közös hadseregben teljesen más rendszer működött, a hajtóka színe nem a fegyvernemet, hanem, a gomb/zsinórzat sárga/fehér színével együtt, az ezredet jelölte (például az égszínkék fehér gombbal a 3., sárgával a 4. ezred volt), ez a rendszer a napóleoni háborúk Habsburg seregéből jól ismert. Az első világháború idején már kicsit meghaladott volt, hiszen a sok ezred sokféle árnyalatú színt igényelt, melyeket adott esetben elég nehéz volt elkülöníteni egymástól, ha esetleg a sötétkék és a sötétdeazértnemolyansötétkék ezred egymás mellé keveredett. Emellett persze a logisztikusok dolgát is jelentősen megnehezítette, így a háború során szépen leszoktak róla.
Ezredszínek
A Landwehr gyalogezredek fűzöld hajtókát viseltek.A tüzérség színe skarlátvörös volt sárga gombokkal, az utászoké (Pionier) acélzöld, szintén sárga gombokkal, ahogy a vasutas (páncélvonatok!) katonáké is. Az utászok közül válogatták az aknavetők és a lángszórók kezelőit (Sappeur), akik cseresznyepiros hajtókát viseltek sárga gombokkal. A tréncsapatok hajtókája világoskék volt, fehér gombokkal - egy teherautó vezetőjét ilyenre fessük.
A tisztek egyenruháikat maguknak varratták (a hadseregtől pénzt kaptak erre), kis mértékben a színe is eltérhetett a legénység posztóruhájától, az egyedileg készült tiszti csukaszürke élénkebb, "tisztább", szebb kék volt.
Festés? Általában művészolajjal festek, ehhez nehéz receptet adni, a csukaszürkét feketéből, fehérből és Louvre Phthalicyanine Blue-ból keverem ki.
Ha mégis akrilt használok:
- fehér alapozás
- GW Fenrisian Grey
- GW Nuln Oil bemosás
- GW Fenrisian Grey visszaszárazecset
- fehér szárazecset
Fejfedők
A jellegzetes tábori sapkát 1873-ban rendszeresítették,végigszolgálta a háborút, ez is volt minden színben, az egyenruháét követve. A sildje fekete bőr, a gombok rézszínűek.
Ahogy írtam, a háború előtt a sapkákon jobb oldalon nagyméretű szám jelölte az ezredet, a topiknyitó figurán is látható. A kék sapkákon piros volt, a csukaszürkén palaszürke, a háború ezt a gyakorlatot is nagyon hamar kikoptatta. Az enyémek mind alföldi bakák, a debreceni honvédezred 3-as számát kapták.
A hadra kelt sereg jelvénye hagyományosan (szintén jól ismert a napóleoni háborús figurákról) a cserfalomb volt, a szabályzat szerint az ellenséggel szemben viselni kellett a sapkára tűzve. A szabályzat szerint... Sok képen látható egyébként, persze valószínűleg csak a fénykép kedvéért feltűzve, vagy kitüntetést átvevő katonákon magas rangú tiszt jelenlétében.
A háború alatt elterjedt gyakorlat volt a jelvények használata, ezekből volt néhány hivatalos, és nagyon sok nem hivatalos, szinte minden alakulat készített (készíttetett) magának ilyet, és jellemzően a sapka bal oldalán viselték. Volt mindenféle fémből, változatos formákban, néha még festve is. Sok katona egyszerre többet, akár 7-8-at is hordott. Hivatalosan tilos volt, de a fronton senki nem problémázott rajta, örültek, hogy van valami, ami a harci kedvet és az összetartást kicsit növeli. Idővel aztán megenyhültek, és a frontra hivatalosan is engedélyezték. Jelvénygyűjtők vastag könyveket írnak ezekről, 1/35-höz talán kicsit overkill, de ajánlanám Hermann-Szanyi: "Csak előre, édes fiam..." című könyvét. Nem kell túlizgulni, ugyan idővel minden ezrednek kialakult a maga jelvénye, de emellett sokféle egyedi, nem hivatalos emlék-vagy csak díszítő jelvény is volt. József Ágost főherceg a tábornoki sapkája oldalán egy orosz sapkarózsát viselt... 1/35-ben egy kis sztirolszelet valamilyen fémszínben, és kész. (Ha valós jelvényt akarunk megcsinálni, figyeljünk arra, hogy sok alakulatnak voltak háború utáni, veteránszervezetek által készített jelvényei is, ezeket ne keverjük össze a valódi háborús jelvényekkel).
A háborús anyaghiány a sapkákat is elérte, egy idő után a sildet nem bőrből, hanem valami másfajta, szürke anyagból készítették, ahogy a gombok sem rézszínűek voltak, hanem szürkére festették őket.
A tisztek, ahogy írtam, egyenruháikat maguknak varratták, ez a sapkára is igaz volt: az ICM figuráján látható is, hogy mennyivel jobb minőségű, elegánsabb tábori sapkát visel. Társasági öltözethez a Horthy-korból is ismerős szilvamérőt viselték (ezt a közös hadseregben 1837-ben rendszeresítették és tőlünk csak 1945-ben vonták ki, a magassága divattól függően változott az idők során). Ennek létezett frontváltozata (tábornokok és vezérkari tisztek részére), csukaszürke színben, barnán hagyott bőrrészekkel. Sőt, egy aranyzsinóros tábornoki változata is volt, a KuK Miniatures tábornokfiguráján ez látható. A háború után a Nemzeti Hadsereg sild nélküli sapkája lett a hivatalos. A monarchiás időkben ez a huszárok tábori sapkája volt, piros színben (1869M), az ezredszám ennek is ott volt az oldalán, arannyal. 1976-1892 közt ennek is volt bőr szemernyője (ily módon,színét leszámítva, megegyezett a gyalogságéval), de aztán visszatértek a sild nélkülihez. A háború alatt csukaszürke volt (szám nélkül). A fegyvernemet jelölő háromszög jobb oldalon már a Horthy-rendszer fejlesztése, ezekről is majd a második részben lesz bővebben is szó.
Sisak
Az osztrák-magyar hadseregnek a háború előtt/elején nem volt rohamsisakja (ne tévesszen meg, hogy az ICM 1914-re datálja a készletet), és a lovagi páncélos-sisakos próbálkozásokból is kimaradtak (amennyire tudom), kisebb számban rendszeresítettek saját sisakot (Berndorfer, makettben nincs) és zsákmányolt francia Adriant (a keleti fronton; makettben sokfelé megtalálható,az ICM első világháborús francia, olasz, amerikai és orosz szettjeiben, de a második világháborús francia készletekben is. Itt a homlokjelvényre figyeljünk, az osztrák-magyart nem tudom, hogy milyen volt, vsz olasz, de semmi esetre se 2. világháborús francia), de az igazi megoldást a német "bogrács" átvétele és sorozatgyártása jelentette 16M rohamsisak néven- a 16-os szám a rendszeresítés évét jelenti, szóval ennek megfelelően használjuk. Ebből az ICM mind a négy katonájához ad, a valóságban nem volt ilyen kedvező az arány, 100%-osan talán csak a rohamosztagosokat tudták felszerelni vele.
Két említésre méltó változtatás lehetséges:
- rendszeresítettek hozzá egy homlokrészre csatolható kiegészítő páncéllemezt, ez elég komoly védelmet nyújtott fejlövés ellen, cserébe viszont szinte viselhetetlenül nehézzé tette a sisakot, úgyhogy nem volt igazán népszerű
- a mélyre lenyúló karima miatt kúszáskor a sisak viselőjének orrára csúszott, úgyhogy előfordult, hogy hátuljával előrefelé vették fel.
Ha ICM figuráinkat sisakkal szereljük föl, a szíjat pótolni kell. A Warriorsnál is, a Zebrano meg nem ad sisakot. A sisakok színe fakózöld volt, néha volt rajta huzat is, a németekéhez hasonló terepszínű festésről nem ismert kép.
Puskák
Na, itt jön a fekete leves. A Mannlichert mindenki ismeri, volt belőle jónéhány fajta. Az 1. világháborúban főleg a 95M családot használták, ebből volt puska, karabély és kurtály (utóbbi kettő közt a szíjazat volt a különbség. A kurtályé a puskáéhoz hasonlított, a karabélyét a lovasok számára alakították ki: a gyalogságnál a kengyel alul van, mert a katona a válláról lógatva viszi, a lovasok viszont belebújós módszerrel hordják, így lapjával a hátukra fekszik- a kengyelnek oldalt kell lennie). Lőszerük 8*50R. A puska a gyalogságé volt, a lovasság használta a karabélyokat. A rohamosztagosok is a rövidebb változatokat szerették. Az ICM ad 3 puskát és 3 karabélyt, de ezek rövidek (a puska/karabélyhossza 1270/1000 mm, 35-ben ez 35,28/28,57 mm, az ICM-nél 3,35/27 mm). A Zebrano puskákat ad, ezek megfelelő hosszúságúak, viszont az 1888-as, korai változatot ábrázolják. A MasterClubé jó. A Warriors is két puskát ad, és ők is eltalálták a hosszt a készlet 1/32-es méretarányához mérve. (Az én scratch figurámnál egyszintén full scratch karabély van, annak jó a mérete.)
A puskához szurony is van (altisztek és hasonlók szuronyt hordtak kard helyett, a háború folyamán egyre többen cserélték le a kardjukat, a végén még a lovasság is kapott szuronyokat, jobb esetben a kard mellé), a méretük mindhárom gyártónál hibahatáron belüli (nekem van egy eredeti, annak alapján mértem). Elvileg ezeket használták 1948-ig, csak a Mannlicherek kiselejtezésével kerültek ki a rendszerből. Az 1. világháború alatt sok szükségmegoldást is bevetettek, voltak például egy darab lemezből kiügyeskedett szuronyok is.
Ezeken kívül sokféle fegyver volt még használatban, a Mannlichert a háború előtt elég sok országnak elég sok változatban készítették, a háború miatt ezeket a szállítmányokat is visszatartották és kiadták a csapatoknak. A zsákmányanyagot sem hagyták veszendőbe menni. A Moszin-Nagantokat konkrétan rendszerbe is állították, még szuronyt is gyártottak hozzá. Az ős-géppisztoly olasz Villar Perosa is kedvelt zsákmánynak számított, a Skoda 1918-ban gyártásba is vette. Moszin-Nagantot nem nehéz beszerezni, a második világháborús szovjet figurakészletekben is szokott lenni. Villar Perosa az ICM első világháborús olasz készleteiben található. A háború alatt előkerültek a jó öreg Werndl és Kropatschek puskák is, sajnos ezeket gyári készletben nem találjuk meg.
Az első világháborúban az osztrák-magyar seregnek nem volt rendszeresített mesterlövészpuskája, vagy simán a rendszeresített puskát használták, vagy otthonról hoztak távcsöves vadászpuskát. Itt pontos típussal nem nagyon érdemes szöszölni, a háború előtti évtizedek a német-osztrák-(magyar) vadászati kultúra virágkorát jelentették, rengeteg fajta vadászpuska volt forgalomban, köztük egyedileg épített, vagy átalakított darabok is, és (bár például Ferenc József maga nem szerette), a fegyvertávcsövek gyártása is fejlett iparág volt. A vadászpuskák alapját sokszor katonai típusok adták, bár gyakran könnyített kivitelben készültek (nem volt szükség szuronyrögzítésre például), a távcsövek pedig nem voltak olyan vastagok, mint manapság. Ha veszünk egy Mannlichert vagy Mausert, az elejét levágjuk, egy kis húzott szálból csövet és célgömböt készítünk neki, majd egy egyszerű hengeres távcsőnek pár darab sztirollal megfelelő állványt készítünk rá, akkor nem tévedhetünk nagyot. Vigyázzunk, hogy az állványt ne a zárdugattyúhoz rögzítsük, illetve az akkori puskákon még akkor is volt célgömb és nyílt irányzék, ha távcsővel használták; ezek elhagyása az elmúlt pár évtizedben vált általános szokássá.
Pisztolyok
Az ICM a Steyr M12 öntöltőkből ad kettőt is (plusz ami a tiszt kezében van), ezek mérete jó. A Zebrano tisztjénél is egy ilyen pisztoly van, az is mérethelyes, de az ICM-é sokkal szebb, érdemes lecserélni. A Warriors figurájánál a Rast-Gasser M1898 revolver van, ez durván elméretezett (225 mm, ami 1/32-ben 7,03, ehelyett bő 10 mm). Érdemes megjegyezni, hogy a korabeli magyar források általában a félautomatákat is revolvernek hívják, de az első világháborúban szolgálati fegyverként már inkább félautomatákat alkalmaztak: a nagyobb tárkapacitásuk ellensúlyozta a revolverek megbízhatóságát és könnyű kezelhetőségét.
Géppuskák
A jó öreg Schwarzloset csak az ICM adja (egyből kettőt is), ezen kicsit lamentáltunk, de szerintem kicsit rövid. Én a keceli példányokat mértem meg, 108 cm (a hűtőburok 50, a tok 58 centi) a hűtőburok elejéig (azért így, mert a hosszadat önmagában nem sokat mond, a cső lehet többféle hosszúságú és felszerelhető rá egy elég hosszú lángrejtő, kérdés, hogy ezzel, vagy enélkül), ez 1/35-ben 1,42+1,65 cm, az ICM-nél 1,2+1,4 cm. Fontos,hogy ez egyáltalán nem biztos adat, a keceli géppuskák nagyon rossz állapotban vannak, láthatóan toldozták-foldozták őket, még az se biztos, hogy Schwarzlose). Az ICM ad hozzá pajzsot és állványt is, ezeket szívesen használták az 1. világháborúban, a rohamosztagosok könnyítettek rajta, ahogy tudtak. És persze ezek a géppuskák a 2. világháborút is megérték. Fontos azonban, hogy ekkor már fémhevederesre alakították át őket. Az első világháborúban egy vászonhevederből tüzeltek, ami kiürülve se esett szét, a vászoncsík a géppuska másik oldalán kilógott. Színüknek általában zöldet szoktak megadni, nem tudom, ennek mennyi alapja van, jobb ötletem nekem sincs. A bécsi hadtörténeti múzeumban vannak olyan példányok, amelyek a kisebb kézifegyverekhez hasonló feketés színt kaptak, de olyan is, amelyik zöld színű páncéllemezekkel van megerősítve. Az osztrák-magyar nehézfegyverzet színe amúgy is eléggé homály, színes fénykép nem nagyon van, az 1918 után megmaradt cuccokat új gazdáik saját elképzeléseiknek megfelelően festették át, központi utasítás nem nagyon volt, ha volt, akkor se igen tartották be. A Skoda-múzeum korabeli gyári ágyúmakettje fakózöld, de maradt fenn terepszínű és keki ágyú, nekem meg korabeli színes képeslapom van, amin a 30 és feles sötétszürke.
Közelharci fegyverek
Az ICM ad a tiszthez kardot, szép, jól illeszkedik, a méretéről sajnos nem tudok sok okosat mondani, a pontos típusfelismerésére nem vállalkoznék (volt pár). A Warriors egy buzogányt ad, ilyesmit mindenki készíthet magának is, a katonák is így csinálták. Volt rugósnyelű buzogány, boxer, és fokost is használtak. Az ICM ad két csákánybaltát is (egyiket tokban), ezt is használták fegyverként, ahogy a gyalogsági ásót is.
Gránátok
A drótnyelű kukoricagránátot adja a Zebrano és az ICM is, igaz, utóbbi lespórolta róla a drótnyelet. A méretük erősen eltér, az ICM adja a pálcás puskagránátot is (a hegyesorrú; a repeszköpeny ugyanaz rajta, mint a kézigránáton, ezt vagy a puskára ragasztjuk, vagy csinálunk hozzá pálcát), és egy fanyelű másik kézigránátot is.
Egyéb felszerelési tárgyak
Az ICM ad bőségesen tölténytáskákat, gyalogsági ásót (1910M), utászásót, csákánybaltát, drótvágót, csajkát, kulacsot és gázálarctokot- az első gázálarcokat vászontokban tartották, ez a fémtok később jött be. Hátizsákból csak a borjút adják, ez egy fadoboz volt, amit a vízállóság miatt tehénbőrrel borított fedéllel láttak el. Már 1915-től elkezdték bevezetni a vászon "túrahátizsákokat", ezek valóban a Monarchiában már népszerű szabadidős elfoglaltságnak számító hegyi túrázás eszköztárából kerültek át a katonákéba, a vastag vászonból készült, egyszerű kivitelű hátizsákok praktikusabbak voltak a borjúnál (mondjuk annál nehéz is volt nem praktikusabbnak lenni), és sokkal egyszerűbben gyárthatóak is voltak. Színük általában valami egyszerű, tompa szín, zöld, vagy barna, gyakran egyszerűen csak a nyers vászon szürkéssárga színe. Ha volt is standardjuk, sokféle volt forgalomban belőlük, és a házi módosításuk is könnyű volt, saját készítéssel se tévedhetünk nagyot. A kisebb felszerelési tárgyak a háború végére már szintén nagyon sokféle formában készültek. Fontos megjegyezni, hogy a harci szabályzatok szerint rohamba a katona nem vitte magával a borjúját, a felszerelést lerakta, és, ha szerencsésen túlélte az akciót, visszament érte. Az ICM doboztetőjén látható,teljes menetfelszerelésben történő rohamozás nagyon ritka esetnek számíthatott.
16M hátizsák
Az ICM két figuráján is látható piros bojtos zsinór egy mesterlövészkitüntetés, a jó lövők kapták. A Monarchia katonáinak kiképzésénél nagy hangsúlyt fektettek a pontos célbalövés oktatására, legalábbis a háború előtt, amikor volt lőszer és idő erre. Említést érdemel még a rohamosztagosok kézigránáthordó szatyra, ezek maszek gyártmányok voltak, de az ICM német rohamosztagos készletében vannak is ilyenek. ICM-nél maradva megemlítendő még a jellegzetes lőréses védőlemez, ezt vagy kúszás közben tolták maguk előtt (izmos ember kellett hozzá), vagy egyszerűen a mellvédet magasították meg vele. A rohamosztagosok is használtak ilyen pajzsokat az elfoglalt ellenséges árokszakaszok gyors berendezésére. Több fajta volt ezekből is, volt olyan, aminek kereke is volt.
Gázálarcok
Lovasság
Lovasságból, miután az A kőszívű ember fiaiból is ismert vérteseket az 1866-os háború után megszüntették, három fajta volt, nagyjából etnikai, illetve területi alapon szétosztva. A németek dragonyosok voltak, a szlávok ulánusok, a magyarok pedig huszárok. Az első kettőt összefoglalva német, a huszárokat magyar lovasságnak is nevezték, érdekesség, hogy a kiegyezés után pár évig magyar ulánusok is voltak Horvátországból, de őket átszervezték huszárrá.
Lovassági kisokos: a mellvérttel, sisakkal és nehéz karddal felszerelt vértes feladata a frontális támadás, Napóleon sikerrel használta őket a gyalogososzlopok rohamai által meggyengített ellenséges vonalak áttörésére, így mindenki őt utánozta aztán. Az 1860-as évekre ez a taktika már kicsit öngyilkos lett a lőfegyverek fejlődése miatt. Az ulánus általában a szárnyakon harcol, lecsapva a védtelenül hagyott ágyúkra, szétzilált gyalogos formációkra, illetve a rosszban sántikáló ellenséges lovasságra, hosszú lándzsája közelharcban praktikus a szuronyok, illetve a kardok ellen. A huszár fő feladata nem a nagy csatákban van, noha ott is bevetik, feladata a rajtaütések, portyák és a felderítés végrehajtása. A lovasság "alja" a dragonyos, ő csak úgy lovas, hogy azzal közlekedik, egyébként lóról szállva, gyalog harcol. A lovasság általános háttérbe szorulásával minden hadsereg a maga módján küzdött meg: a franciáknál megmaradtak a vértesek az első világháborúig, a németek az egyesítési háborúkban jól bevált lándzsás ulánusokat tartották meg. A Monarchiában a dragonyosok, ulánusok és a huszárok 1914-re csak az egyenruhájukban különböztek, mindannyian karabéllyal, pisztollyal és szablyával voltak felszerelve, harci taktikájuk pedig egyfajta huszár-dragonyos hibrid volt. (Amerikában, néhány korai Európa-majmoló próbálkozástól eltekintve, már a polgárháború alatt is eleve csak ilyen általános "cavalry" lovasságot szerveztek.)
Lovassági tabló
Magyar huszárból volt közös és honvéd. Az egyenruhájuk színét és a csákócímert (közösön kétfejű sas, honvéden a magyar címer) leszámítva nagyjából megegyezett. A nadrág vörös volt, a közös huszárok 16 ezredét a csákó (világoskék, sötétkék, szürke, piros, fehér), a zubbony (világos- illetve sötétkék) és a gombok (arany és fehér) színe különböztette meg. A zsinórzatuk sárga-fekete volt. A honvédhuszárok zubbonya egységesen sötétkék volt, a zsinórzat vörös. A csákójuk színe tért el, illetve a bal oldalán volt egy szám az ezred számával. Ez a huszár (talán Balaton gyártmány) egy tiszt, így a zsinórzata arany, és tőlem kapott green stuffból csákót: a világoskék és a 2-es szám a debreceni 2. honvéd huszárezredé.
Huszártiszt a 2. debreceni honvéd huszárezredből
A lovasság a háború elején a saját, díszes egyenruháit hordta, a fentebb említett egységesülés rájuk is vonatkozott, de a lövészárokháborúban is voltak saját, jellegzetes ruhadarabjaik (például a bekecs), úgyhogy egy huszárhoz sokat kell faragni. A huszárok a fronton legtöbbször nem a díszes csákóval voltak láthatóak, hanem, a forgót lecserélve, ezt egy huzattal védték. A kardjukat általában a lóra málházták ekkor már, ez a limanowai csatában okozott gondot, amikor a huszároknak karabélytussal és ököllel kellett megállítania az oroszok rohamát: a lovaikat a kardokkal hátrahagyták a front mögött, gyalogsági ásójuk, szuronyuk pedig nem volt. Később aztán kaptak mindkettőt, a sárban topogó bakaélettől irtózó büszke lovasok őszinte elkeseredésére.
Pilóták
Ilyen figurát is többen adtak már ki, de itt a konvertálással se nagyon kell szívbajosnak lenni: az osztrák-magyar pilóták egyenruházata elég kaotikus volt, alapvetően mindegyikük az előző (ahonnan a a légierőhöz jött) alakulata egyenruháját hordta, ezt egészítette ki a repülők hőlégballonos jelvénye a galléron (a KuK Miniatures figurájának a sapkájára is jutott), és a pilótajelvény, amit általában a jobb mellkasra tűztek. De persze még ezt is elég szabadon kezelték, sokféle civil ruhát is hordtak, én a full csukaszürkével elég visszafogott voltam. Ezt egészítették ki olyan "cool" dolgok, mint egy civil nyakkendő, a KuK Miniatures figurának a nyakában is látható egy csíkos példány, aminek a hordására főleg az ászok érezték feljogosítva magukat. A repülőgépbe ülve természetesen a jól ismert bőrruhát és Besenyő Anti bácsi-haubét viselték, ez se nagyon volt szabványosítva, ha második világháborús pilótát építünk át, arra vigyázzunk, hogy a rádiót szereljük le róla (különös tekintettel a haubébe épített fülhallgatóra), az első világháborús repülőkben ilyen a legritkább esetben volt csak, és akkor sem a pilóta kezelte.
Osztrák-magyar pilóta, KuK Miniatures
Bosnyákok
A bosnyák ezredek a Monarchia legjobb katonái közé tartoztak, a közös hadsereg részei voltak, mind a négy ezrednek sötétvörös volt az ezredszíne (a gombokon voltak a számok, de 1/35-ben ez nem játszik :)), megkülönböztető fejfedőjük tábori sapka helyett a piros fez volt, ezt talán egy második világháborús HandscharSS-figuráról lehet beszerezni, ha valaki nem érez elég erőt a saját faragáshoz.
Tiroliak
A tiroli császárvadászok (nem császárra vadásztak, de a Kaiserjaeger szót nehéz máshogy magyarítani) a Monarchia elitkatonái voltak. Már a napóleoni háborúkban is küzdöttek, az első világháború idején négy ezredük harcolt (a közös hadsereghez tartoztak). Tirol népe talán a Birodalom leginkább Habsburg-hű polgárai voltak, és a rajongást a császár sokféle gesztussal viszonozta is. Eredeti felszerelésük egy, a csendőrökéhez hasonló kalap volt, de a fronton ők is tábori sapkát hordtak. A hegyek miatt persze sok hegymászófelszerelésük is volt, vasalt bakancsuk, kötélcsomók, sífelszerelés, mászófokos. Bár voltak kincstári darabok, ez nem a regulák terepe volt, második világháborús hegyivadászos-síelős készletekből nyugodtan fel lehet őket szerelni. A hegyekben sokszor hordták a régimódi vadászokra jellemző, térdig felhúzott gyapjúzoknit is. Ezredszínük fűzöld volt. Ahogy az elején írtam, a csukaszürke eredetileg az ő büszkén viselt megkülönböztető színük volt, általános bevezetésével így kicsit hoppon maradtak jelvényileg. A fentebb említett féllegális sapkakitűzőkkel vigasztalták magukat, gyakori motívum volt a havasi gyopár és a vadászkürt.
Nem keverendőek össze az úgynevezett tiroli Standschützékkel, ezek afféle lövészklubok tagjai voltak, akik otthon tarthatták a katonai felszerelést, hogy szükség esetén harcba szálljanak Ferenc Józsefért (itt visszautalnék a tiroliak hűségére, ezt nyilván egy rebellisebb népnek nem engedték volna). Az ő felszerelésük kezdetben igen vegyes volt, mind egyenruha (hátsópolcos régi egyenruhák keveredtek civil ruhákkal), mind fegyver ("mexikói" Mannlicherek például) tekintetében, de talán éppen ezért viszonylag hamar megkapták a tábori szürke egyenruhát. Hajtókaszínük nekik is a fűzöld volt, elvileg egyfajta rozettás rangjelzésük lett volna, de nem érdemes ezzel kínlódni, a fronton hamar lecserélték a szokásos csillagokra. A hajtókán viszont helyet kapott a Tirolon belüli régiójuk címere is a rangjelzés mögött- 1/35-ben egy szürke pötty. Meglepően idős és meglepően fiatal férfiak is voltak közöttük, előbbiek egyenruhában is megtarthatták jellegzetesen nagy tiroli szakállukat- persze itt szép, ápolt szakállakra gondoljunk, ne valami torzonborz csövesszakállra. Végül itt említeném meg, hogy a Landwehr egységei közül is kiképeztek néhány ezredet hegyi harcra, ők a fűzöld hajtókájukon a rendfokozati jelzés mögött havasi gyopáros jelvényt viseltek, hegyi felszerelésükre, az vonatkozik, amit a császárvadászoknál írtam.
Civil őrök
Mivel a katonákra a fronton volt szükség, a hátországi őrfeladatokat (vasút, hidak, üzemek) sokszor civil önkéntesekre bízták. Ők általában civil ruhában teljesítettek szolgálatot, másodvonalbeli fegyverekkel (a rendszeresített Mannlicherek mellett kaphatnak pl zsákmányolt Moszin-Nagantot), katona-voltukra legfeljebb katonasapka és egy karszalag utalt: magyar területen nemzeti színű a történelmi Magyarországon kívül svarcgelb). Arcszőrzetük is maradt civil, Galíciában még a helyi ortodox zsidók is teljesítettek ilyen civil őrszolgálatot, szakállal-pajesszal. Figyeljünk arra, hogy a korabeli férfiöltözetnek mindig része volt a kalap, az általános városi viselet fedora, illetve a formálisabb homburg-kalap volt: a gengszterfilmekből ismert fedora népszerűsége a 20-as években érte el a zenitjét, előtte is hordták, de nem tartották annyira elegánsnak. (Érdekes, hogy mind a kettőt Edward néven trónra lépő angol trónörökös tette népszerűvé, a homburgot a későbbi VII., a fedorát a későbbi VIII. Edward.) Vidéken még nem haltak ki teljesen a népviseleti jellegű kalapok, a Chaplin-filmekből ismert derby-kalap ("bowler hat") nálunk ritkább volt. Emellett főleg a kevésbé tehetős városiak előszeretettel hordták a lapos, sildes "Lenin-sapkát" is.
Csendőrök
A tábori csendőröket a Csendőrség kötelékéből válogatták, ők a fronton is a normál egyenruhájukat hordták. Erről a második részben lesz részletesebben szó, a kalap, a fegyver és a hajtóka megegyezett a Horthy-korszakbelivel, az egyenruha viszont a Monarchia-korabeli egyenruhára hasonlított, palackzöld színben (azaz fejcserével és megfelelő festéssel egy sima katonából jó csendőrt csinálhatunk). Normál csendőrből viszont nem volt elég (2120-at vezényeltek át), a 21000+ fős tábori csendőrség nagyját a csapatoktól vezényelték át végül. Ők sima katonaruhát hordtak, buzérvörös hajtókát kaptak a végénél egy kis zöld csíkkal, a bal karjukon pedig karszalagot: ez sárga-fekete-sárga volt, később a két szélére és a közepére egy vékony vörös csík is került. 1917-től volt sapkajelvényük is, a sapka bal oldalán egy lángoló gránátot ábrázoló fémjelvény.
Középen egy csákóhuzatos honvédhuszár, jobb oldalon egy tábori csendőr, zsákmányolt Moszin-Naganttal
Tábornoki gálaegyenruha
A díszegyenruhák kérdését szándékosan hanyagoltam, azokat átalakítással létrehozni igen nehéz. Van viszont egy különlegesség, amiről szót kell ejtenem, a tábornoki gálaegyenruha. Ezt a még a díszegyenruhánál is díszesebb, huszáros stílusú, aranydíszes vörös egyenruhát az 1848-as honvédsereg rendszeresítette, és 1945-ig használták, a Monarchia idején főleg a lovas, illetve magyar főtisztek. Tényleg csak kivételes alkalmakkor, jellemzően az uralkodó részvételével zajló társasági eseményeken és ünnepségeken került elő, rendkívül drága volt, ezért nem is minden jogosult csináltatott (az 1848-as honvédseregben csak Mészáros Lázár). XIX. századi huszáregyenruhából lehet talán átalakítani, viszont lóháton nem használták, emiatt a mentét sem huszárosan, félvállon, hanem általában a két vállukra terítve hordták hozzá.
Négylábúak
Végül emlékezzünk meg a hadsereget szolgáló négylábú bajtársakról is. Főleg az olasz fronton használtak sok teherhordó öszvért, illetve kutyafogatot- ezek felszerelésére, ha volt is szabvány, nagyrészt helyi gányolással oldották meg, így nem kell túlizgulnunk modellezésileg, az én öszvérkéim egy fantasy kickstarterből vannak.
A festése:
- fekete alap
- bunda barna részei: Solo Goya Oxydbraun Dunkel szárazecset, arra Tamiya XF-52 Flat Earth szárazecset
- bunda fehér részei: a barna részek megcsinálása után Pentart Creamy Acrylic Matte Lead Gray szárazecset, majd fehér szárazecset
- orrfolt: GW Basilicanum Grey, a szélein kicsit elmosva, a hegyén egy kis GW Eshin Grey-jel szárazecsetelve
- paták: GW Basilicanum Grey
- sörény és farokbojt: GW Black Templar
Kelly és a szexi dög
Egyelőre ennyi, kiegészítéseket a kommentekben is szívesen veszek. A második részben a forradalmak korával és a második világháborúval folytatjuk majd.
|
|
1. világháborús honvéd
|
|
|
ICM első világháborús osztrák-magyar fegyverek
|
|
|
ICM osztrák-magyar figurák
|
|
|
ICM Schwarzlose géppuska
|
|
|
Masterclub kínálat
|
|
|
Masterclub figurák
|
|
|
Masterclub tisztek
|
|
|
Warriors rohamosztag
|
|
|
Zebrano figurák kínálata
|
|
|
Zebrano figurák kifestve
|
|
|
A Black Army tábornoka
|
|
|
KuK Miniatures tábornoka
|
|
|
CMK pilóta és Copper State Models járműszemélyzet
|
|
|
A Thebodi és a CMK osztrák-magyar tisztje
|
|
|
Huszártiszt a 2. debreceni honvéd huszárezredből
|
|
|
16M hátizsák
|
|
|
Ezredszínek
|
|
|
Gázálarcok
|
|
|
IV. Károly
|
|
|
Lovassági tabló
|
|
|
Osztrák-magyar pilóta, KuK Miniatures
|
|
|
Toro models lengyel légiósa huszártisztnek kifestve
|
|
|
Toro Models lengyel légiósa
|
|
|
Saját faragású honvédgyalogos
|
|
|
Saját faragású honvédgyalogos
|
|
|
Saját faragású honvédgyalogos
|
|
|
Saját faragású honvédtüzér
|
|
|
Saját faragású honvédtüzér (a bal oldalon gyalogosnak kifestve)
|
|
|
Kelly és a szexi dög
|
|
|
15M 22,5 cm aknavető és kezelője
|
|
|
Saját készítésű figura
|
|
|
Saját készítésű tüzérfigura
|
|
|
Saját faragású figura
|
|
|
Saját készítésű figurák
|
|
|
OMM csoportkép
|
|
|
OMM gyalogosok
|
|
|
OMM gyalogosok
|
|
|
OMM csoportkép
|
|
|
Középen egy csákóhuzatos honvédhuszár, jobb oldalon egy tábori csendőr, zsákmányolt Moszin-Naganttal
|
|
|
Gyalogság, még a kék egyenruhában (bal szélen egy bosnyák)
|
2025.11.01.
Utolsó módosítás: 2025.11.19.
Utolsó módosítás: 2025.11.19.