Makettező kompresszor készül
Pintér György - Múzeumi krimik Az egyik barátom kért meg, hogy készítsek neki egy makettezéshez alkalmas kompresszort.
A hozzávaló anyagok összegyűjtése után nekiláttam az összeállításának.
A levegő tartályt a MÉH telepen találtam, nem tudom minek készülhetett, de az biztos, hogy erre a célra tökéletesen megfelel. A felülete horganyzott + a külsőrésze porfestett, az anyag vastagsága 2mm, térfogatát 8-10L-re becsültem. Egy hátránya volt, két félből állt és így ahhoz, hogy funkcióját betöltse, össze kellet hegeszteni.
Úgy terveztem, hogy a tartályra építek rá minden egységet, és így két funkciót tölt majd be, tárolja a levegőt, és adja a gép tartó vázát is. 2mm vastag lemezből elkészítettem a gép lábait és a motor tartó lemezeket. A lábakat meghajlítottam és kifúrtam azért, hogy gumi pogácsákat tudjak elhelyezni bennük. A gumikra azért van szükség, hogy a rezgést elnyeljék és csúszás csökkentő szerepük is van. Ezt a két rész egységet hegesztéssel rögzítettem a tartályhoz. Ezek után a motor nyomó ágán kialakítottam egy menetes csatlakozást és rá illesztettem a tartályra, hogy pozícionálni tudjam a visszacsapó szelep helyét. A tartályt kifúrtam és a lukra hegesztettem egy menetes részt a szelepnek. A közcsavar felhegesztésénél arra kell figyelni, hogy a szelep megfelelő pozícióban álljon amikor tömítéssel együtt végleges helyére kerül.
A nyomáskapcsoló, a nyomáscsökkentő szelep és a nyomásmérő óra elhelyezése és pozícionálása hasonló képpen történt, mint a visszacsapószelepé. Mikor mindennek meg volt a helye tömítésekkel összeszereltem és elektromosan is bekötöttem.
Következett a főpróba, és a problémák. A visszacsapószelep és a nyomáskapcsolót összekötő levegő csövét ki kellet iktatni, mert a motor nem tudott annyi levegőt termelni, hogy a kapcsolóban lévő szelepet elzárja. Aggasztott a dolog, mert arra gondoltam, hogy a motor nem tud majd nyomás alatt elindulni. De nem találtam más megoldást és vak csavarral lezártam a visszacsapó szelep ezen kivezetését. Ennek a hibának megszüntetése után már fel tudta termelni a levegőt a motor, és aggódásom is feleslegesnek bizonyult, mert nyomás alatt is indult. Ekkor kicsit megkönnyebbültem. De még nem volt vége a hibáknak. Nyomás alatt derült ki, hogy két helyen szivárog a hegesztés. Megjelöltem a szivárgások helyét és szétszereltem a gépet. Behegesztettem a lukakat és újra összeépítettem a kompresszort. Ezt még egyszer eljátszottam, mert még mindig nem volt szivárgás mentes a rendszer és miért lenne az élet egyszerű. De végre sikerült tömíteni és rendeltetésszerűen dolgozott a gép. Már nagyon ment a szét szerelés és ennek örömére szétkaptam ismét, az vigasztalt, hogy utoljára teszem ezt mert következik a festés.
A hegesztési varratokat és a körülötte leégett festék helyét lealapoztam és gitteltem, jöhetett a csiszolás és a fényezés.
Festés után akár csak a maketteknél, végszerelés következett. Ez nagy örömmel töltött el, mert már láttam az alagút végét, és jó volt látni, hogy kb. 30óra munkával milyen tip-top kis szerkezetet készítettem.
Tartály felek
Tartály felek
Tartály belseje
Tartály belseje
Lábak és a gumipogácsák
Lábak és a gumipogácsák
Lábak oldalról
Lábak oldalról
Motortartó
Motortartó
Tartály a motor tartókkal
Tartály a motor tartókkal
Tartály lábakkal és a rezgést csillapító gumikkal
Tartály lábakkal és a rezgést csillapító gumikkal
Motor és a tartály
Motor és a tartály
Motor és a visszacsapó szelep
Motor és a visszacsapó szelep
A nyomáskapcsoló helye
A nyomáskapcsoló helye
Motor, visszacsapó szelep, nyomáskapcsoló
Motor, visszacsapó szelep, nyomáskapcsoló
Tartályt és nyomáscsökkentőtt összekötő cső
Tartályt és nyomáscsökkentőtt összekötő cső
Már csak a nyomástmérő óra hiányzik
Már csak a nyomástmérő óra hiányzik
Festés előtt
Festés előtt
Tartály eleje
Tartály eleje
Tartály hátulja
Tartály hátulja
Motor
Motor
Kész
Kész
Kész.
Kész.
2007.12.02.
SzaTi
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
matyi93
2008.06.22. 12:59:28
mennyiér csinálnál nekem is 1et?
SzaTi
2008.06.22. 16:57:32
2007-ben az alkatrészek árai a következők voltak. Most 1 év elteltével nem tudom pontosan az árakat, de ennyivel
feltétlenül számolni kell, vagy inkább többel. Plusz a munkadíj. Ha továbbra is érdekel a dolog e-mailben keress meg.

1,motor 5000Ft
2,légtartály 1000Ft
3,nyomáskapcsoló 4500Ft
4,nyomáscsökkentő 6500Ft
5,nyomástmérő óra 1000Ft
6,visszacsapó szelep 2780Ft
7,gyorscsatlakozó 900Ft
8,vezeték + dugvilla 497Ft
9,teflonszalag 100Ft
10,műanyagcső 150Ft
11,légszűrő 190Ft
12,közcsavarok 2000Ft
+ 2mm-es acél lemez
+ 4db gumiláb
+ festék, hígító, csiszoló anyag
és kb 30 munkaóra.
SzuhÁkos
2008.07.29. 18:14:56
Nagyon profin megvan csinálva!! Hasonló az enyém is! Majd teszek föl róla képeket!!
SzaTi
2008.07.31. 21:48:59
Köszönöm szépen. Kíváncsi vagyok a tiédre.
hipervándor
2009.08.19. 20:45:17
Megírnád e hogy pontosan milyen visszacsapó szelep és nyomáskapcsolot használtál
SzaTi
2009.08.19. 21:02:42
Sajnos tipust, ill. tipus számot nem tudok mondani egyikről sem. De, az itt található fotókon jól látható mindkettő alkatrész, nyomtasd ki a képet, vidd magaddal a szakboltba, és már adják is a cuccot. A barkács kompresszorokon is ilyen alkatrészek vannak.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció