Ismét egy igazi szépséggel jelentkezem az 50-es évekből, amikor az autóknak még uszonyaik voltak és nem sajnálták a krómot. Az 59-es Dodge Coronet az egyik legkarakteresebb autó volt a kortársak között, azzal a mérges tekintetével semmivel sem lehet összetéveszteni. Maga a Dodge úgy tudom jó márka volt, megfizethető, megbízható, strapabíró kocsiknak számítottak.
Ilyen volt az eredeti
Az alany a Matchbox gyártmánya, eredetileg egy nemzeti parkos rendőrautó. Sajnos a spórolás már ott tart, hogy már le sem krómozzák a lökhárítókat... Mindegy, úgyis mindent átdolgoztam.
A karosszéria tetején el kellett tömíteni a zsaruvillogó helyét. A lámpákat a kisautókon jellemző módon csak domborulatok jelzik, egyébként meglepően pontosan. Ezeket felfúrtam és áttetsző műanyagból lámpatesteket készítettem. Optikai tuning gyanánt a keréknyílásokat hátul teljesen letakartam "folyékony fém" epoxival. Az első kerekeknél pedig az autó oldalán futó díszcsíkig, szerintem így nyúlánkabbnak néz ki a kocsi. Mr. Exner talán megbocsát ezért.
A felnik szokás szerint alumínium csövekből készültek. A dísztárcsa esetében kitaláltam hogy a legjobb az lesz ha úgy csinálom ahogy az igazi készül: réz csövekből préselő szerszámot építettem. Ezek egy fa nyélbe fúrt lyukba illeszkednek. Maga az anyag 5mm-es alumínium kondenzátor teteje levágva. Satuban összepréseltem és kitoltam a végeredményt. Elsőre tökéletesen működött. Felpolírozva szinte olyan szép mint egy igazi. :-) Persze előtte be kell zsírozni hogy ne karcolódjon, ne szoruljon.
A préselőszerszám
A gyári hűtőnyílást teljesen eltávolítottam, és alumínium lemezből, csövekből készült a központi dísz. Mögé a hűtőrácsnak kivágtam egy konyhai műanyag szűrő anyagából, és lefújtam H8 ezüsttel. Meglepően csinos lett.
A belső tér nagyjából megfelelő volt, de nagyon leegyszerűsített. Csinálni kellett valami műszerfal kinézetű dolgot meg a pogácsa helyett rendes kormánykereket.
A króm díszek szokás szerint konyhai alufóliából készültek. Az első lámpák feletti ív trükkös volt, ezen a hajlaton a sima alufólia már vastag lenne és gyűrődne. Ezért itt 1 mikronos füstfóliát használtam, ezt rá lehet simítani, de csak ecsettel, nagyon óvatosan.
A szélvédőket a gázlángos-porszívós módszerrel húztam, mintának az eredetit használtam.
A festés a kornak megfelelően two-tone, Gunze és Tamiya festéket használtam.