A-34 MK-I Comet

A-34 MK-I Comet

1:76, Matchbox (1974)
Pintér György - Múzeumi krimik Ebben az írásban egy 1988-89-ben vásárolt és 2010-ben felújított harckocsi makettről lesz szó. Maga a tank egy 1:76-os kicsinyítésű, Matchbox cég által 1974-ben gyártott (ma már átvette őket a nagy hatalmú Revell cég), eredetileg 2 színű, piciny jármű. A kidolgozottsága megfelelő és pontos volt anno.

Arra gondoltam eredeti állapotában próbálom meg lefesteni, erről azonban hamar letettem, mikor több alkatrész a kezemben maradt. A régi ragasztó feltűnően megette a műanyagot, ezért elkezdtem szétszedni, sikerült is kevés károsodással. A lánctalpat teljesen megette az idő, egy kezelhetetlen massza lett belőle, egy mállós izé. Sajnos a matricákat nem tudtam leműteni, így azokat el is felejtettem... Volt itthon egy bontatlan fehér festékem, úgy döntöttem azzal alapozom, hogy az eredeti festék véletlenül se kerüljön felszínre és a szövetségesek kedvenc olajzöld színe szépen virítson. A löveg csövet elvittem a melóba és ott kifúrtam, illetve a csőszájféket átfurkáltam. Levágtam az akkor rajta maradt sorjákat, és 6 főbb csoportba állítottam össze a tankot, így is került lefestésre. Alapozás után jött az olajzöld a tankra és a diorámára. A lánctalpat feketére színeztem. aztán a löveg tornyot össze építettem a felső résszel és elkezdtem a koszolást és a koptatást: először egy fogkefével átdörzsöltem a festést, majd sötétbarna akvarellceruzával a sarkokat és mélyedéseket átrajzoltam, ezt vizes ecsettel szétoszlattam. Az alsó részre felraktam a kerekeket és ugyan azt csináltam vele mint a felső résszel. Majd kezdődött az őrület, a lánctalp. Sok helyen letörött pluszban a felrakáskor. A világért nem akart a helyén maradni! Egyszerűen a ragasztóval bekent poszton kimállott egy darab mindig! Nagyot szívtam vele, de a végén (igaz, több csálésággal) csak ott maradt!

Következett az alsó és a felső rész összeillesztése, ez különösebb buktatók nélkül, annyi hibával, hogy az elején és a végén éktelenkedik kettő rés, de még nincs makett gittem, hogy azokat eltüntessem. A ragasztó kötése után elővettem a Tamiya A típusú mállás dekorációját, ami homok-por-sár imitációt ad és napokig dörzsöltem vele a tankot, még nem ilyen lett.

Dioráma: ezt a tankkal együtt adták, én csak talaj mintának hívom. Ő miatta lett a tank ennyire koszos! Mert nem csinálhatunk egy füves legelőt, ott ahol vas szörnyek tombolnak, oda igen is sár kell, meg iszap :D
Ő is megkapta az olajzöldet, majd a fogkefét. Aztán feketével és ezüsttel száraz ecseteltem. Aztán jött a pasztellkréta fürdő: fekete-vörös-zöld-barna oldattal mostam át. Száradás után erősen fogkefével és kézzel ledörgöltem. Legvégül Tamiya A a finomításra. Így kaptam egy szerintem hihető csatateret, sárral és agyaggal megfűszerezve..

Hibák is vannak:
- 2 csúnya hézag
- lánctalp néhol lehetetlenül áll
- a 2 géppuskának nincs meg a csöve
- matrica hiány

Magamról annyit, hogy építésben haladó, festésben pedig teljesen kezdő vagyok.
Eredeti 1.
Eredeti 1.
Eredeti 2.
Eredeti 2.
Műhelyben :)
Műhelyben :)
Kész 1.
Kész 1.
Kész 2.
Kész 2.
Kész 3.
Kész 3.
Kész 4.
Kész 4.
Kész 5.
Kész 5.
Dio
Dio
Együtt
Együtt
2011.02.17.
Utolsó módosítás: 2011.02.22.
McFrost, Paks
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Marcell 0708
2011.04.14. 20:17:02
Hello! Szerintem a futógörgőkre jó lenne még egy kis kosz.
McFrost
2011.04.23. 10:20:54
Helló! Meg fogom oldani, köszi!
Takker83
2012.11.21. 20:45:22
"a nagy hatalmú Revell cég" :D Szenzációs, a gonosz birodalma :DDDDDDD
Amúgy tetszik!
Üdv Takker
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció