Mikojan-Gurjevics MiG-17PF Fresco
1:72, MisterCraft
Pintér György - Múzeumi krimik
Először is előre elnézésüket kérem, ha hibásan fejezem ki magam, de a magyar nyelv nem az anyanyelvem. Svéd vagyok, habár a szüleim magyar származásúak.
Svédországban nem könnyű makettezőnek lenni – makettbolt van pontosan kettő az egész országban, választék nulla, és ezért online kell rendelni mindent: makettet, festéket és eszközöket. Én meg, hogy ne legyen túl egyszerű a feladatom, legújabb projektként a Magyar Néphadsereg és a Magyar Légierő gépeit találtam ki célnak, az ezüst vagy sárgaborsó/zöld Migektöl és Szuhojoktól a zivatarszürke kétfarkú 29-esig és a saját hazám Gripenjéig.
A MiG-17 egy igen ismert és világszerte közkedvelt repülőgép volt, mégis a makettgyártók között (föleg a kisebb 1:72-es léptékben), sajnos valamiért régóta mostohasorban tengődik. Első ránézésre persze nem tűnik olyan rossznak a helyzet, hisz a gép makettje kapható még ma is legalább három különböző márkanév alatt: MisterCraft, Plastyk, vagy Parc Models. De fényképek a doboz tartalmáról gyorsan elárulják, hogy ugyanarról a fröccsöntésről van szó. Ez legjobban a szárnyakon látszik, főleg a csűrők és a fékszárnyak hibás elhelyezésén. Szintén torz az orr, amelyben a radar kúpja a szívószáj közepére került, ahelyett, hogy kissé inkább az alsó féltekén kandikálna elő. Ráadásul csúnyán le is van harapva a hegye. Az aknafedelek, amiket a modellezőnek magának kell három darabra vágni, ha egy földön álló gépet akar építeni, szintén könnyen felismerhetők.
De mivelhogy nem találtam jobbat, nekiálltam dolgozni rajta, gondolva, hogy egy-két nap alatt azért majd nyélbe ütöm. No, ezt aztán megehettem később.
Rögtön láttam, hogy a matricák használhatatlanok lesznek: a piros nyomtatás teljesen el volt csúszva, ezen kívül a leírás magyar gyanánt valami, egy nekem ismeretlen ország hibrid nemzeti jelzését írja elő, ami egy vörös csillag közepére biggyesztett zöld karikából állt, a fehér középső kör nélkül. Az oldalszám betűtípusáról ne is beszéljünk. Puszta kíváncsiságból kipróbáltam egy matricát felragasztani, de ahogy vízbe ért, darabokra foszlott. Sebaj, szerencsére már előre beszereztem három példányt a HAD Models gyönyörű magyar felségjelzéseiből, szóval nem nagyon bántam. Legalább megépíthetem a szolnoki 405-öst.
A panelvonalak negatívak ugyan, de árokszerűen szélesek és itt-ott kissé görbék és bizonytalanok. Egy pár helyen még a karcolótű is félrecsúszott, de olyan igazán. Tömíteni és újrakarcolni az egészet nem volt kedvem, de a legrosszabbakat azért kijavítottam, főleg a csűrőket és az orron egy-két érthetetlen vonalat. Ezeket cián-akriláttal és Tamiya White Putty-val tömítettem, aztán újból rajzoltam a Tamiya Panel Scriber karcolómmal.
Ezután belevágtam a kabinba. Hát ez mitagadás, igen szegényes: egy lapos szék, ami legfeljebb valami fejbiccentő ismeretségben van az eredetivel, egy műszerfal, ahol kis karikák jelképezik a műszereket, egy villanypózna vastagságú botkormány és maga a kabin, ami leginkább csak egy ládára emlékeztet. A makettel együtt vettem ugyan egy megfelelő műgyanta-ülést, a Pavla Models KK-2-esét, ha jól emlékszem, de aztán rájöttem, hogy nem volna sok értelme felhasználni, hiszen az egyébként is egyrészű kabintető olyan vastag, homályos és karcos, hogy elég kevés látszik majd abból, ami alatta rejtőzik. Inkább felhasználom valami későbbi alkalomra.
De már ha belefogtam, átalakítottam az ülést sztirollapokkal. Főleg a fejtámlát próbáltam az eredetihez hasonlóvá varázsolni, mivelhogy ez lesz az egyetlen, ami talán valamennyire látszik. Rézdrótból görbítettem hozzá a katapultszék indítókarját, amit jó pirosra festettem, és egy borospalack fémfóliájából készítettem hevedereket. A műszerfalat először megpróbáltam festékkel és szárazecseteléssel kidomborítani, de mivelhogy hamar rájöttem, hogy nem sok fog látszani belőle (ha egyáltalán valami), inkább felragasztottam egy régi MiG-15-ös matricáját és egy pár kapcsolót alakítottam az oldalkonzolokra, körülbelül ott, ahol a fényképeken látszanak. A falakat egy kicsit el kellett vékonyítanom, mert középkori várfal vastagságúak voltak. Befestettem mindet szépen Revell Aqua festékkel, úgy nagyjából a szolnoki repülőmúzeum fényképei szerint.
Ezután jött az első móka: teljesen lehetetlen volt a kabint beleilleszteni a gép belsejébe, mert ha az egyik oldalfalra illesztettem, akkor tüstént egy fél méteres hézag nyílt ki a másik oldalon. Ha a kabin jó helyen lenne középen, akkor pedig csak úgy lebegne az űrben az oldalfalak közt a fejtámlánál fogva lógva. A műszerfal ráadásul egyáltalán nem illett be sehova, csak olyan harminc fokkal előre, vagy hátra megdöntve. Végülis kipárnáztam a kabin alját öntőkeret-darabokkal, hogy legyen egyáltalán valamit ragasztani és belekotyvasztottam az egészet, amennyire csak lehetett.
A szívócsatorna és a hajtóműfúvóka már egy pár milliméter után le van zárva, ami roppant illúzióromboló egy ilyen "kályhacső" jellegű gépen. Rögtön tudtam, hogy valahogy meg kell ezt oldanom. Kezdtem a szívószájjal. Lefűrészeltem a darab belsejét, és hozzáillesztettem egy hengerre görbített és alumíniumra festett sztiroldarabot. Beleragasztottam egy horgászboltban vásárolt fémsúlyt és addig tömítettem, amíg semmi fény nem látszott át. Ez így összetéve nem is nézett ki olyan rosszul. Hátul is ezt akartam tenni, de aztán eszembe jutott, hogy volt valahol itthon egy kidobott JAS Gripen-ből maradt utánégető kamra, ami tökéletesen passzokt a kis MiG-re. Sokkal jobban néz ki így, mint egy tömör fal, és nem is igazán értem, hogy miért nem rögtön így gyártották a makettet, hisz szinte semmi fáradságba nem került volna.
Végül is összeragasztottam a két testfelet. Megdöbbentően szépen összeillett, alig kellett valamit tömíteni. Súrlófénnyel megvilágítva találtam ugyan egypár süllyedéses horpadást, de ezeket könnyen ki tudtam javítani. A kabintető hátsó része alá, a fejtámla mögé kialakítottam egy kis részletet, ahol az erdeti gépen páraszárító csövek és a kabintető csúszósinei vannak, de amit a makettgyártó teljesen csupaszon hagyott. Szintén hiányzott az orron lévő fotógéppuska, amit ismét magam faragtam ki és ragasztottam a megfelelő helyre.
A görbe, karcos és homályos egyrészes kabintetőt csiszoltam és políroztam szépen, ahogy illik, Gunze csiszolóhálóval, aztán a piros, kék, meg ezüst Tamiya pasztával, de mivelhogy sehogy se volt hajlandó kristálytisztává válni a benne lévő olvadásjellegű torzitások miatt, végül is feladtam, nehogy a végén megrepedne az egész. A padlóviaszba, vagy lakkba mártogatás nekem gyakran elég rosszul sül el, ezért inkább hagytam így. Azzal vígasztaltam magam, hogy így legalább nem annyira látszik a szomorú pilótafülke.
Most jöttek a szárnyak. Na, ez aztán kifejezetten rettenetes volt. Egyáltalán nem akartak odailleszkedni a gép oldalához, akárhogy csiszoltam és nyiszáltam is őket. Végül is sikerült valamennyire összehozni a darabokat, de sajnos hatalmas résekkel. Így kezdődött egy több napos tömítési fesztivál, sztirollemezekkel, és Tamiya Putty-val. Mivelhogy ez száradáskor kissé zsugorodik, megismételtem, nem kétszer, hanem háromszor vagy négyszer is, mire végre sikerült egy szép átmenetet kialakítani. Még javítottam utána rajta egy kicsit az 500-as Surfacerrel. Tényleg kitűnő lett, de hát mondom, eltartott majdnem egy egész hétig.
Ezek után a többi rész könnyen ment. Persze sikerült leverni a pitot-csöveket a szárnyakról, de ezeket úgyis utoljára szoktam pótolni, fejüket vesztett gombostűkböl (a képeken még mindig hiányoznak, de azóta helyre került mind a kettő).
A Nudelman ágyúk csövei csak kis ormótlan rudacskák, és ezeket jobb pótolni valami mással. Injekcióstű itt Svédországban nem beszerezhető orvosi recept nélkül, a város sötétebb negyedeiben dülöngélő narkósokat meg nemigen volt kedvem megkérdezni, ezért vásároltam egy 0,9 milliméter vastagságú fémcsövet és kifűrészeltem belőle megfelelő hoszúságú kis darabkákat. Az ágyúk beillesztéseit magam faragtam ki egy Viggen öntőkeretdarabjaiból (a MiG saját öntőkeretjei buborékosak és üregesek voltak, ezért nem ment).
A gép kerekei kissé félrecsúszottak voltak, ezért ezeket is kicseréltem tartalékokra, Gripen-kerekekre. Ne vessenek meg a négy évtizedes anakronizmusért, ez volt itthon és kész. A futóművek oszlopaira felragasztottam fémhuzalból görbített fékkábeleket, csak úgy a fantáziám szerint. Az aknafedelek szintén túl vastagok voltak, ezért inkább magam vágtam ki újakat egy műanyag kávéspohár aljából. A futóműveket pillanatragasztóval ragasztottam be a sekély kis mélyedéseikbe, de ezt csak utoljára tettem, a végleges festés után, nehogy véletlenül leverjem őket. Sok részlet egyébként nincs az aknákban, legfeljebb egy pár karcvonal, ezért beleillesztgettem egy pár apróságot sztirolból és húzott szálból ahol nagyon üres volt.
A kabintetőt felragasztottam Gator's Grip akrilragasztóval és a hézagokat tömítettem Micro Kristal Klear-ral. Tamiya szalaggal és Mr. Hobby Mr. Masking Sol Neo-val maszkoltam, amennyire csak képes voltam. Nagyon nehéz volt kiformázni az ovális páncélablakot a pilóta orra elött, de egy pár kísérlet után valamennyire sikerült. Ezzel kész is lettem a ragasztással és végre örömmel előkaphattam a H&S Infinity festékszórómat. Először is szürke Ultimate primerrel fújtam be az egész makettet és kellemesen meglepődve láttam, hogy az illesztések nem is sikerültek olyan rosszul, mint amitől féltem a szárny körüli rettentő sok tömítés miatt. Egy kis javítás után átfújtam a makettet fekete 1500-as Mr. Surfacerrel (kb. ötven százalékos Mr Color Leveling Thinner hígitóval). Egy kicsit átpolíroztam a felületeket, hogy csillogóbbak legyenek. Tamiya festékkel még befújtam a zöld orrot és a taposósávokat. Száradás után lemaszkoltam ezeket, hogy ne kelljen később a fémre szalagokat ragasztani, amik lehúzáskor néha meg tudják sérteni a festékréteget. Végre előszedhettem az alumíniumfestéket.
A mostani kedvencem az AK Interactive Xtreme Metal: sokkal egyszerűbb dolgozni velük, mint az Alclad metalizerekkel és kevésbé kényesek érintésre, de az eredmény szerintem ugyanolyan szép lesz. Akár csak az Alcladot, csak fújni lehet ezt is, ecsetelésre túl híg volna. Erre is a H&S Infinity festékszórómat használtam, a nullakettes tűvel és jó erős nyomással (kb. 20 psi).
A festés utáni matricázás gyorsan ment, dehát nincs sok szín egy ilyen régi gépen, tulajdonképpen csak a felségjelzések és az oldalszámok. Az Xtreme Metal alumínium réteg olyan egyenletesen sima volt, hogy nem is kellett előlakkozni. Felraktam még egy pár ollóval kivágott piros matricasávot a trimlapokra és ezzel nagyjából kész is volt minden. A HAD Models matricái csodásak, egy kis Mr. Softer lágyítás után teljesen ráolvadtak a felszínre, mintha fel lettek volna festve.
Az egész makettet most átlakkoztam AKI Gauzy Intermediate Agent áttetsző lakkal. Csak ecsettel: szerintem ez kifejezettebben jobb eredményt ad, mintha fújnám. Az eredmény egy gyönyörű, egyenletes lakkréteg, ami ráadásul megőrzi a fémfesték alumínium jellegét, nem úgy, mint például a Mr Hobby, vagy a Tamiya lakk, amik szerintem nem néznek ki meggyőzően fém festéken.
Most jöttek a futóművek, az aknafedelek, a póttartályok meg egy pár apróság, cianóval felragasztva. Utoljára nekiálltam koszolni a makettet, főleg Flory Models Dark Dirt bemosójával, amivel ez volt az első tapasztalatom. Felhasználtam Tamiya Weathering Set rozsda- és olajszínű pigmenseit is, és még az új AKI akrilceruzáim is megjelentek. Utólag most látom, hogy valószínüleg egy kicsit eltúloztam a panelvonalak sötétítését, de hát most már így marad.
Hát, nem lett ez egy hétvége alatt befejezett makett mint ahogy először terveztem, de a hibák és a silány minőség ellenére elégedett vagyok az eredménnyel.
Több MisterCraft makettet nemigen veszek egyhamar, de kíváncsian várom az Airfix MiG-17 F-makettjét ami úgy november fele lett beigérve. Az is dübörgött Magyarország légterében egy rövidebb ideig, 55-ben vagy 56-ban, ha jól emlékszem. Egész biztosan lesz belőle egy pompás kis haver a PF mellett.
Svédországban nem könnyű makettezőnek lenni – makettbolt van pontosan kettő az egész országban, választék nulla, és ezért online kell rendelni mindent: makettet, festéket és eszközöket. Én meg, hogy ne legyen túl egyszerű a feladatom, legújabb projektként a Magyar Néphadsereg és a Magyar Légierő gépeit találtam ki célnak, az ezüst vagy sárgaborsó/zöld Migektöl és Szuhojoktól a zivatarszürke kétfarkú 29-esig és a saját hazám Gripenjéig.
A MiG-17 egy igen ismert és világszerte közkedvelt repülőgép volt, mégis a makettgyártók között (föleg a kisebb 1:72-es léptékben), sajnos valamiért régóta mostohasorban tengődik. Első ránézésre persze nem tűnik olyan rossznak a helyzet, hisz a gép makettje kapható még ma is legalább három különböző márkanév alatt: MisterCraft, Plastyk, vagy Parc Models. De fényképek a doboz tartalmáról gyorsan elárulják, hogy ugyanarról a fröccsöntésről van szó. Ez legjobban a szárnyakon látszik, főleg a csűrők és a fékszárnyak hibás elhelyezésén. Szintén torz az orr, amelyben a radar kúpja a szívószáj közepére került, ahelyett, hogy kissé inkább az alsó féltekén kandikálna elő. Ráadásul csúnyán le is van harapva a hegye. Az aknafedelek, amiket a modellezőnek magának kell három darabra vágni, ha egy földön álló gépet akar építeni, szintén könnyen felismerhetők.
A készlet tartalma
De mivelhogy nem találtam jobbat, nekiálltam dolgozni rajta, gondolva, hogy egy-két nap alatt azért majd nyélbe ütöm. No, ezt aztán megehettem később.
Rögtön láttam, hogy a matricák használhatatlanok lesznek: a piros nyomtatás teljesen el volt csúszva, ezen kívül a leírás magyar gyanánt valami, egy nekem ismeretlen ország hibrid nemzeti jelzését írja elő, ami egy vörös csillag közepére biggyesztett zöld karikából állt, a fehér középső kör nélkül. Az oldalszám betűtípusáról ne is beszéljünk. Puszta kíváncsiságból kipróbáltam egy matricát felragasztani, de ahogy vízbe ért, darabokra foszlott. Sebaj, szerencsére már előre beszereztem három példányt a HAD Models gyönyörű magyar felségjelzéseiből, szóval nem nagyon bántam. Legalább megépíthetem a szolnoki 405-öst.
A panelvonalak negatívak ugyan, de árokszerűen szélesek és itt-ott kissé görbék és bizonytalanok. Egy pár helyen még a karcolótű is félrecsúszott, de olyan igazán. Tömíteni és újrakarcolni az egészet nem volt kedvem, de a legrosszabbakat azért kijavítottam, főleg a csűrőket és az orron egy-két érthetetlen vonalat. Ezeket cián-akriláttal és Tamiya White Putty-val tömítettem, aztán újból rajzoltam a Tamiya Panel Scriber karcolómmal.
Ezután belevágtam a kabinba. Hát ez mitagadás, igen szegényes: egy lapos szék, ami legfeljebb valami fejbiccentő ismeretségben van az eredetivel, egy műszerfal, ahol kis karikák jelképezik a műszereket, egy villanypózna vastagságú botkormány és maga a kabin, ami leginkább csak egy ládára emlékeztet. A makettel együtt vettem ugyan egy megfelelő műgyanta-ülést, a Pavla Models KK-2-esét, ha jól emlékszem, de aztán rájöttem, hogy nem volna sok értelme felhasználni, hiszen az egyébként is egyrészű kabintető olyan vastag, homályos és karcos, hogy elég kevés látszik majd abból, ami alatta rejtőzik. Inkább felhasználom valami későbbi alkalomra.
De már ha belefogtam, átalakítottam az ülést sztirollapokkal. Főleg a fejtámlát próbáltam az eredetihez hasonlóvá varázsolni, mivelhogy ez lesz az egyetlen, ami talán valamennyire látszik. Rézdrótból görbítettem hozzá a katapultszék indítókarját, amit jó pirosra festettem, és egy borospalack fémfóliájából készítettem hevedereket. A műszerfalat először megpróbáltam festékkel és szárazecseteléssel kidomborítani, de mivelhogy hamar rájöttem, hogy nem sok fog látszani belőle (ha egyáltalán valami), inkább felragasztottam egy régi MiG-15-ös matricáját és egy pár kapcsolót alakítottam az oldalkonzolokra, körülbelül ott, ahol a fényképeken látszanak. A falakat egy kicsit el kellett vékonyítanom, mert középkori várfal vastagságúak voltak. Befestettem mindet szépen Revell Aqua festékkel, úgy nagyjából a szolnoki repülőmúzeum fényképei szerint.
Ezután jött az első móka: teljesen lehetetlen volt a kabint beleilleszteni a gép belsejébe, mert ha az egyik oldalfalra illesztettem, akkor tüstént egy fél méteres hézag nyílt ki a másik oldalon. Ha a kabin jó helyen lenne középen, akkor pedig csak úgy lebegne az űrben az oldalfalak közt a fejtámlánál fogva lógva. A műszerfal ráadásul egyáltalán nem illett be sehova, csak olyan harminc fokkal előre, vagy hátra megdöntve. Végülis kipárnáztam a kabin alját öntőkeret-darabokkal, hogy legyen egyáltalán valamit ragasztani és belekotyvasztottam az egészet, amennyire csak lehetett.
A szívócsatorna és a hajtóműfúvóka már egy pár milliméter után le van zárva, ami roppant illúzióromboló egy ilyen "kályhacső" jellegű gépen. Rögtön tudtam, hogy valahogy meg kell ezt oldanom. Kezdtem a szívószájjal. Lefűrészeltem a darab belsejét, és hozzáillesztettem egy hengerre görbített és alumíniumra festett sztiroldarabot. Beleragasztottam egy horgászboltban vásárolt fémsúlyt és addig tömítettem, amíg semmi fény nem látszott át. Ez így összetéve nem is nézett ki olyan rosszul. Hátul is ezt akartam tenni, de aztán eszembe jutott, hogy volt valahol itthon egy kidobott JAS Gripen-ből maradt utánégető kamra, ami tökéletesen passzokt a kis MiG-re. Sokkal jobban néz ki így, mint egy tömör fal, és nem is igazán értem, hogy miért nem rögtön így gyártották a makettet, hisz szinte semmi fáradságba nem került volna.
Végül is összeragasztottam a két testfelet. Megdöbbentően szépen összeillett, alig kellett valamit tömíteni. Súrlófénnyel megvilágítva találtam ugyan egypár süllyedéses horpadást, de ezeket könnyen ki tudtam javítani. A kabintető hátsó része alá, a fejtámla mögé kialakítottam egy kis részletet, ahol az erdeti gépen páraszárító csövek és a kabintető csúszósinei vannak, de amit a makettgyártó teljesen csupaszon hagyott. Szintén hiányzott az orron lévő fotógéppuska, amit ismét magam faragtam ki és ragasztottam a megfelelő helyre.
A görbe, karcos és homályos egyrészes kabintetőt csiszoltam és políroztam szépen, ahogy illik, Gunze csiszolóhálóval, aztán a piros, kék, meg ezüst Tamiya pasztával, de mivelhogy sehogy se volt hajlandó kristálytisztává válni a benne lévő olvadásjellegű torzitások miatt, végül is feladtam, nehogy a végén megrepedne az egész. A padlóviaszba, vagy lakkba mártogatás nekem gyakran elég rosszul sül el, ezért inkább hagytam így. Azzal vígasztaltam magam, hogy így legalább nem annyira látszik a szomorú pilótafülke.
Most jöttek a szárnyak. Na, ez aztán kifejezetten rettenetes volt. Egyáltalán nem akartak odailleszkedni a gép oldalához, akárhogy csiszoltam és nyiszáltam is őket. Végül is sikerült valamennyire összehozni a darabokat, de sajnos hatalmas résekkel. Így kezdődött egy több napos tömítési fesztivál, sztirollemezekkel, és Tamiya Putty-val. Mivelhogy ez száradáskor kissé zsugorodik, megismételtem, nem kétszer, hanem háromszor vagy négyszer is, mire végre sikerült egy szép átmenetet kialakítani. Még javítottam utána rajta egy kicsit az 500-as Surfacerrel. Tényleg kitűnő lett, de hát mondom, eltartott majdnem egy egész hétig.
Ezek után a többi rész könnyen ment. Persze sikerült leverni a pitot-csöveket a szárnyakról, de ezeket úgyis utoljára szoktam pótolni, fejüket vesztett gombostűkböl (a képeken még mindig hiányoznak, de azóta helyre került mind a kettő).
A Nudelman ágyúk csövei csak kis ormótlan rudacskák, és ezeket jobb pótolni valami mással. Injekcióstű itt Svédországban nem beszerezhető orvosi recept nélkül, a város sötétebb negyedeiben dülöngélő narkósokat meg nemigen volt kedvem megkérdezni, ezért vásároltam egy 0,9 milliméter vastagságú fémcsövet és kifűrészeltem belőle megfelelő hoszúságú kis darabkákat. Az ágyúk beillesztéseit magam faragtam ki egy Viggen öntőkeretdarabjaiból (a MiG saját öntőkeretjei buborékosak és üregesek voltak, ezért nem ment).
A gép kerekei kissé félrecsúszottak voltak, ezért ezeket is kicseréltem tartalékokra, Gripen-kerekekre. Ne vessenek meg a négy évtizedes anakronizmusért, ez volt itthon és kész. A futóművek oszlopaira felragasztottam fémhuzalból görbített fékkábeleket, csak úgy a fantáziám szerint. Az aknafedelek szintén túl vastagok voltak, ezért inkább magam vágtam ki újakat egy műanyag kávéspohár aljából. A futóműveket pillanatragasztóval ragasztottam be a sekély kis mélyedéseikbe, de ezt csak utoljára tettem, a végleges festés után, nehogy véletlenül leverjem őket. Sok részlet egyébként nincs az aknákban, legfeljebb egy pár karcvonal, ezért beleillesztgettem egy pár apróságot sztirolból és húzott szálból ahol nagyon üres volt.
A kabintetőt felragasztottam Gator's Grip akrilragasztóval és a hézagokat tömítettem Micro Kristal Klear-ral. Tamiya szalaggal és Mr. Hobby Mr. Masking Sol Neo-val maszkoltam, amennyire csak képes voltam. Nagyon nehéz volt kiformázni az ovális páncélablakot a pilóta orra elött, de egy pár kísérlet után valamennyire sikerült. Ezzel kész is lettem a ragasztással és végre örömmel előkaphattam a H&S Infinity festékszórómat. Először is szürke Ultimate primerrel fújtam be az egész makettet és kellemesen meglepődve láttam, hogy az illesztések nem is sikerültek olyan rosszul, mint amitől féltem a szárny körüli rettentő sok tömítés miatt. Egy kis javítás után átfújtam a makettet fekete 1500-as Mr. Surfacerrel (kb. ötven százalékos Mr Color Leveling Thinner hígitóval). Egy kicsit átpolíroztam a felületeket, hogy csillogóbbak legyenek. Tamiya festékkel még befújtam a zöld orrot és a taposósávokat. Száradás után lemaszkoltam ezeket, hogy ne kelljen később a fémre szalagokat ragasztani, amik lehúzáskor néha meg tudják sérteni a festékréteget. Végre előszedhettem az alumíniumfestéket.
A mostani kedvencem az AK Interactive Xtreme Metal: sokkal egyszerűbb dolgozni velük, mint az Alclad metalizerekkel és kevésbé kényesek érintésre, de az eredmény szerintem ugyanolyan szép lesz. Akár csak az Alcladot, csak fújni lehet ezt is, ecsetelésre túl híg volna. Erre is a H&S Infinity festékszórómat használtam, a nullakettes tűvel és jó erős nyomással (kb. 20 psi).
A festés utáni matricázás gyorsan ment, dehát nincs sok szín egy ilyen régi gépen, tulajdonképpen csak a felségjelzések és az oldalszámok. Az Xtreme Metal alumínium réteg olyan egyenletesen sima volt, hogy nem is kellett előlakkozni. Felraktam még egy pár ollóval kivágott piros matricasávot a trimlapokra és ezzel nagyjából kész is volt minden. A HAD Models matricái csodásak, egy kis Mr. Softer lágyítás után teljesen ráolvadtak a felszínre, mintha fel lettek volna festve.
Az egész makettet most átlakkoztam AKI Gauzy Intermediate Agent áttetsző lakkal. Csak ecsettel: szerintem ez kifejezettebben jobb eredményt ad, mintha fújnám. Az eredmény egy gyönyörű, egyenletes lakkréteg, ami ráadásul megőrzi a fémfesték alumínium jellegét, nem úgy, mint például a Mr Hobby, vagy a Tamiya lakk, amik szerintem nem néznek ki meggyőzően fém festéken.
Most jöttek a futóművek, az aknafedelek, a póttartályok meg egy pár apróság, cianóval felragasztva. Utoljára nekiálltam koszolni a makettet, főleg Flory Models Dark Dirt bemosójával, amivel ez volt az első tapasztalatom. Felhasználtam Tamiya Weathering Set rozsda- és olajszínű pigmenseit is, és még az új AKI akrilceruzáim is megjelentek. Utólag most látom, hogy valószínüleg egy kicsit eltúloztam a panelvonalak sötétítését, de hát most már így marad.
Hát, nem lett ez egy hétvége alatt befejezett makett mint ahogy először terveztem, de a hibák és a silány minőség ellenére elégedett vagyok az eredménnyel.
Több MisterCraft makettet nemigen veszek egyhamar, de kíváncsian várom az Airfix MiG-17 F-makettjét ami úgy november fele lett beigérve. Az is dübörgött Magyarország légterében egy rövidebb ideig, 55-ben vagy 56-ban, ha jól emlékszem. Egész biztosan lesz belőle egy pompás kis haver a PF mellett.
|
|
|
|
|
Doboz
|
|
|
A készlet tartalma
|
|
|
Az új orr
|
|
|
Az új fúvóka
|
|
|
Kipróbálás
|
|
|
Az ülés átalakítása
|
|
|
A kabin
|
|
|
Rossz vonalak
|
|
|
Ágyúk
|
|
|
Fegyverzet
|
|
|
Futómü
|
|
|
Nem nagyon illeszkedik
|
|
|
A vastag kabintető torzításait sok csiszolással próbáltam eltüntetni - hiába
|
|
|
Egy kis javítás után átfújtam a makettet feketével
|
|
|
Zöldül már az orr
|
|
|
Alumínium
|
|
|
Ezüst
|
|
|
Apróságok
|
|
|
Matricázás
|
|
|
Lakkozás
|
|
|
Koszolás
|
|
|
A kész makett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019.06.08.
Utolsó módosítás: 2019.06.12.
Utolsó módosítás: 2019.06.12.