A „Tűzmadár”
„Aki belép a kecskeméti repülőezred laktanyájába, szembe találja magát egy ég felé törő MiG-21 F-13-assal, amely teljes nagyságában eredeti módon fejezi ki a vadászrepülő fegyvernem lényegét.”
Szepesi József
TOP-GUN 1993
A típust 1962-ben rendszeresítette a Magyar Néphadsereg, az F-13-as változatból 80 repülőgép érkezett az országba, melyek a Moszkva melletti 30. sz. Állami Replülőgépgyárban (GAZ-30) készültek.
Az emlékműként kiállított gépnek eredetileg 301 volt az oldalszáma. Gyári száma: 741301, 1813 felszállás során 1103 órát repült. Utolsó útja során ( 1975.09.10. ) hiba keletkezett a hidraulikarendszerben, majd a kecskeméti leszálláskor kigyulladt a gép hátsó része, pilótája Szepesi József ezredes volt. A műszaki átvizsgálás során megállapították, hogy a károsodás mértéke miatt a javítása nem célszerű, ezért selejtezték.
Már régebben terveztem, hogy építek egy „Tűzmadarat”, de a szűkös tárolási helyem miatt csak kis méret jöhetett szóba. Ezért kapóra jött az 1:100 méretarányú makett, amit a fórumon találtam.
Ismerve a készlet kialakítását (1973-as gyártás), csak az összhatás miatti feljavításokat készítettem el.
Az építést egy pilótafülke készítésével kezdtem, mert a gyártó csak egy „széket” és egy katonásan vigyázban ülő figurát adott, de ezeket nem használtam fel.
A pilótafülke és a katapultülés különböző vastagságú sztirolból és húzottszálból készült. Az F-13 változatra jellemző, plexi alatt látható üzemanyag-vezetékeket festett rézhuzalból alakítottam ki. Látva a kabintető „tisztaságát”,nem vittem túlzásba a kabin részletes kialakítását.
A fegyvertartók szintén sztirolból készültek, a K-13 rakéta egy Revell F-20 maradék Sidewinderéből került kialakításra. A törzs alatti póttartály egy korai Gripen készlet TARPS felderítő konténeréből készült. A statikus kisütők fogkefesörtéből vannak, ezek elég rugalmasak, így nehezebben törnek le.
A talapzat több réteg sztirollapból és öntőkeretdarabokból áll. Szintén öntőkeretdarab tartja a gépet a talapzatban lévő furatban, ami festésnél is jó segítség volt.
A talapzat matt szürke,a gép Revell-99 alumínium festést kapott.
A felségjelek, oldalszámok és a koronás sas fehér alapú matricalapra, lézernyomtatóval készültek.
A makett készítéséhez a nyílt napokon készült fotóim és a TOP-GUN 1993/11-es száma adott segítséget.