Minotaur

Minotaur

54 mm, Rackham
Pintér György - Múzeumi krimik Mindig is nagy csodálattal néztem a kiállításokon a gyönyörűen, élethűen megfestett figurákat. Hozzám legközelebb a polgári járművek megépítése, elkészítése áll, de mindenképpen bele akartam kóstolni más területeken is a makettezésbe. Ezt néhány esetben már meg is tettem, építettem repülőt, harcjárművet, helikoptert, motort...

Azonban a figurák festéséhez még nem volt igazán bátorságom, annyira ismeretlen volt ez a terület. Pár darab műgyanta figurát beszereztem már régebben, és tavaly év elején el is készültem az első figurámmal, amit olajfestékekkel festettem. Róla nem írok cikket, de megtekinthető az adatlapomon levő képek közt "Béla Lovag" címmel. Igazából nekem tetszett, elsőre elfogadhatónak találtam. Kicsit jobban körbejártam a figurafestés témakörét, technikák és festékfajták tekintetében. Leginkább a www.makettinfo.hu figurás topikból, a Pro Modell újságcikkeiből, illetve más fórumokon fellelhető forrásokból tájékozódva. Tavaly Jászberényben sikerült néhány alapvető dolgot megismerni, illetve ellesni néhány kedves makettező cimborától az akrilfestékkel való figuraöltöztetésről. Ezen ismeretek birtokában nekibuzdulva, lefestettem az első teljesen akril festékkel készült figurámat. Ez egy kicsi fémfigura volt a Warhammer 40k világából,amivel szintén meg voltam elégedve, nekem tetszett. Róla kép szintén az adatlapomon található "Ultramarine" címmel. Tavaly volt egy egynapos kiállítás Kápolnásnyéken, ott sikerült szert tennem a cikkben főszerepet vállaló "Drune Minotaur" névre hallgató szintén fémöntvény figurára,ami a Rackham cég gyártmánya. Nagyon szépen kidolgozott, részletgazdag és nem túlzottan sorjás, bár az a kevés sorja a leginkább problémás helyeken nehezítette az előkészítést.

Alapozónak a Mr.Color fémre való alapozóját, majd szintén a Mr.Color féle 1200-as Surfacer-t használtam, erre a felületre festettem csiszolás és a hibák javítása,illetve újabb alapozóréteg után. A színek a Vallejo Model Color festékeiből lettek kikeverve a fémszínek kivételével. Nagyon szépen lehet velük festeni, itt is sok vékony réteggel lehet elérni a szép eredményt. Festés közben igyekeztem lehetőleg jól elsajátítani az új ismereteket és még újabb tapasztalatokat szerezni. Gondoltam,kipróbálom az általam eddig még csak hírből ismert "non metallic metal" festést a kardon. Először csak ecsettel festettem meg, de nem voltam elégedett a színátmenet
finomságával, ezért kicsit légecsettel is beavatkoztam. A többi testrész, ruhadarab, alkarvédő, koponyák...stb. egyebeknél erre nem volt szükség. A figura alapja a hozzá kapott kis műanyag talp, ezt néhány "növénnyel", "sziklával" ellátva lefestve helyeztem el rajta Minotaur-t, majd az egészet egy fa talapzaton rögzítettem. Elkövettem azt a hibát, hogy az egyes darabokat külön kezeltem festés szempontjából,és a végén ragasztáskor - a szárazpróbák ellenére - nem illeszkedtek tökéletesen egymáshoz. Ezen még van mit javítani.

A festési módokról, technikákról nem írtam részletesen, mert egyszerűbb, ha az ember próbálkozik és gyakorol. Nem vagyok még olyan szinten, hogy tapasztaltnak mondhassam magam - ez a második akrillal festett figurám -, de abban biztos vagyok, hogy némi alapismerettel felfegyverkezve el lehet indulni a jó irányba, és a gyakorlás meghozza gyümölcsét. A fórumokon ezekről a részletekről sokkal több információt lehet begyűjteni, mintsem azt egy cikkben le tudnám írni. A lényeg, hogy az alkotás folyamata is, és a végeredmény is örömet okozzon. Én így jártam Minotaur barátommal.
Minotaur_1
Minotaur_1
Minotaur_2
Minotaur_2
Minotaur_3
Minotaur_3
Minotaur_4
Minotaur_4
2014.02.20.
Utolsó módosítás: 2014.02.21.
József Szabó (nezelod)
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Bogesz
2014.02.22. 08:12:39
Hát ez igen szép lett. Gratulálok. Kifejezetten tetszik az NMM technikával kifestett kard.
gyurmakoma
2014.02.22. 09:16:00
Gratulálok.jó lett.Az NMM kard szép,de szerintem nem illik a figura festési stílusához.
Ez a technika,egy mesésebb,színesebb erőteljesebb színű figurához jobban passzolna.
Én inkább egy fémes,kopottas fegyvert festettem volna...de ez csak az én véleményem...ettől függetlenül jó lett..
czzoli
2014.02.22. 12:08:52
Gyönyörű lett, minden elismerésem a Tiéd.
nezelod
2014.02.23. 20:35:14
Köszönöm a hozzászólásokat, örülök, hogy tetszik másnak is :)
A kardot először fém festékkel festettem, de nem volt túl meggyőző, ezért döntöttem az NMM festésmód mellett. Szerintem sokkal színesebb és hatásosabb tőle a figura.
De ugye kinek mi tetszik :)
Luthor
2014.02.24. 07:53:07
Soxor mondtam már, bármibe kezdesz bele, a végeredmény mindig lenyűgöző. Ezúttal sincs másképp, gratulálok hozzá. Mi lesz a következő?
nezelod
2014.02.24. 20:23:14
Köszi :) A következő a változatosság kedvéért valamiféle polgári jármű lesz :)
Finkoo
2014.02.27. 13:49:31
Húú, hát ez húúú... ritka szép lett!
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció