Mirage III E
1:48, Italeri
Pintér György - Múzeumi krimik
Műszaki adatok
Funkció vadászrepülőgép
Személyzet 1 fő
Első felszállás 1956. november 17.
Szolgálatba állítás 1961.
Gyártási darabszám 1422
Méretek
Hossz 15,00 m
Fesztáv 8,22 m
Magasság 4,50 m
Szárnyfelület 34,85 m²
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg 7050 kg
Maximális felszállótömeg 13 500 kg
Hajtómű
Hajtómű 1 db SNECMA ATAR09C utánégetős gázturbinás sugárhajtómű
Tolóerő 58,9 kN utánégetővel
Repülési jellemzők
Maximális sebesség 2,2 Mach (2350 km/h) nagy magasságban
Hatótávolság 2400 km
Legnagyobb repülési magasság 17 000 m
Emelkedőképesség 83,3 m/s
Szárny felületi terhelése 387 kg/m²
Tolóerő-tömeg arány
0,46
Avionika
Rádiólokátor
Thomson-CSF Cyrano
Katapultülés
Martin-Baker Mk. 6
Fegyverzet
Beépített fegyverzet 2 db DEFA 553 gépágyú 2×125 db lőszerrel
A Mirage III az 1950-es évek közepére Franciaországban kifejlesztett második generációs, deltaszárnyú, szuperszonikus vadászbombázó repülőgép.
Nagy számban exportálták, Franciaországon kívül Brazíliában, Svájcban és Izraelben is gyártották. Számos háborúban részt vett, továbbfejlesztett változatai napjainkban is több légierőben szolgálatban állnak. A Francia Légierőben a Mirage F1 és a Mirage 2000 repülőgépekkel váltották le.
A Mirage V a repülőgép földi célok elleni támadásra kifejlesztett változata, melynek orrában nem volt rádiólokátor.
1952-ben a Francia Légierő pályázatot írt ki könnyű vadászrepülőgép megtervezésére, mely 18 000 méteres magasságba 6 perc alatt emelkedik, maximális sebessége pedig eléri a hangsebesség 1,3-szorosát. A Dassault repülőgépgyár az akkor gyártásban lévő Mystère repülőgépének egy alaposan módosított változatával, az MD 550 Mystère Delta tervvel jelentkezett a pályázaton. A Mystère eredeti, hátranyilazott szárnyait 60 fokos nyilazási szögű deltaszárnyakra cserélték, a meghajtást két Amstrong–Siddeley MD30R Viper utánégetős gázturbinás sugárhajtómű szolgáltatta, egyenként 9,61 kN tolóerővel, amit egy folyékony hajtóanyagú SEPR gyorsítórakéta egészített ki, 14,7 kN tolóerővel. A repülőgép első felszállására 1955. június 25-én került sor, még utánégetők és gyorsítórakéta nélkül. Az első repüléseket követően csökkentették az eredetileg hatalmas függőleges vezérsík méretét, és beépítették a gyorsítórakétát, amellyel az egyébként 1,3 Mach maximális sebességű repülőgép elérte az 1,6 Mach sebességet. Ez a repülőgép a Mirage I nevet kapta.
A repülőgép bár az eredeti célkitűzéseket teljesítette és a versenyt a Leduc 0.22, Sud Ouest SO 9000 Trident és a SNCASO SE 212 Durandal előtt megnyerte, nem nyújtott megfelelő teljesítményt, fegyverzete összesen egy légiharc-rakétából állt volna, ezért a méreteinek növelése mellett döntöttek. A Mirage II két Turbomeca Gabizo sugárhajtóművel repült volna, de ezt a tervet még az építés kezdete előtt elvetették, az ambiciózusabb Mirage III változat javára, amely mintegy 30%-kal nagyobb tömegű repülőgép volt, hajtóműve pedig a második világháborús német BMW 003-on alapuló SNECMA ATAR volt, 43,2 kN tolóerővel. A törzs keresztmetszetének tervezésénél már figyelembe vették a területszabályt, a szárnyak vonalában a törzs úgy vékonyodott el, hogy a repülőgép légáramlásra merőleges keresztmetszetének területe egyenletesen változzon, ez a légellenállást csökkentette. A SEPR gyorsítórakéta továbbra is felszerelhető maradt.
A prototípus először 1956. november 17-én repült, és a hetedik repülésen elérte az 1,57 Mach sebességet. 1957 novemberére, gyorsítórakétával és változtatható keresztmetszetű levegő-beömlőnyílásokkal az 1,8 Machot. A tesztrepülések vezető berepülőpilótája Roland Glavany volt. A prototípus sikere már megrendeléshez vezetett, a légierő tíz darabot rendelt az áttervezett Mirage IIIA repülőgépből. A törzset majdnem két méterrel meghosszabbították, a szárny felületét megnövelték, a hajtómű az 58,9 kN-ra növelt tolóerejű SNECMA ATAR 09B volt. A repülőgépet Thomson–CSF Cyrano Ibis rádiólokátorral és fékernyővel szerelték fel. 1958 májusában repült először, és elérte a 2,2 Mach sebességet, így az első európai gép lett, amely gyorsabban repült a hangsebesség kétszeresénél, pár hónappal megelőzve az angol Lightning vadász P-1 és P-2 prototípusait, melyek Armstrong-Siddeley Sapphire hajtóművei nem rendelkeztek utánégetővel, a Rolls-Royce Avon utánégetőjével meg gondok voltak. A megrendelt tíz előszériagépet 1959 decemberére szállították le.
Szerkezeti felépítés és tervezési sajátosságok [szerkesztés]
A Mirage III egy teljes egészében fémből épült, egyhajtóműves, alsó deltaszárnyú repülőgép. A hajtómű félkör alakú, változtatható keresztmetszetű levegő-beömlő nyílása a törzs két oldalán, a pilótakabin mögött van. A bejutó levegő mennyiségét egy-egy, a levegőbeömlő-nyílásban lévő, kúp alakú test (ezeket „souris”-nak, „egér”-nek hívták) előre-hátra mozgatásával lehetett szabályozni. A törzs hátsó része alatt egy gyorsítórakéta számára alakítottak ki rögzítési lehetőséget és helyet, ehelyett később további tüzelőanyag-tartályt, a rakéta fúvócsöve helyére pedig eredetileg pótvezérsíkot, később fékhorgot szereltek fel. A szárnyak alján és tetején egy-egy, előrefelé nyíló féklap, a kilépőéleken elevonok vannak. Eredetileg összesen három fegyverfelfüggesztő csomópontot alakítottak ki, egyet a törzs alatt, valamint a félszárnyak alatt egyet-egyet, de hamarosan a szárnyak alá újabb egy-egy csomópontot szereltek. A nagyméretű, hátranyilazott függőleges vezérsíkon helyezték el az oldalkormányt. A repülőgép futóműve hárompontos, az orrfutót a törzsbe, hátrafelé, a főfutókat a szárnyba, befelé húzzák be. A pilóta a hátrafelé nyíló kabintető alatt, Martin–Baker Mk. 6 típusú katapultülésben ül.
Tipusváltozatok :
Az Ausztrál Királyi Légierő Mirage IIID repülőgépei
A kétüléses gyakorlóváltozat prototípusa 1959 októberében repült először. A gépet René Bigand repülte be, aki később, a Mirage F-1 tesztrepülése során életét vesztette. A törzs orr-részét mintegy egy méterrel meghosszabbították, itt helyezték el a második pilóta kabinját. A rádiólokátornak már nem maradt hely. A törzs hátsó része alatti gyorsítórakétát ebbe a változatba nem építették be. A Francia Légierő összesen 63 Mirage IIIB repülőgépet rendelt.
• Mirage IIIB–1
A változat öt példányban legyártott előszériája.
• Mirage IIIB–2(RV)
A Mirage IV közepes bombázók pilótáinak kiképzésére használt változat, a légi utántöltést gyakorolták vele, a gép orrába a bombázókéhoz hasonlóan a légi utántöltő fogadócsonkját építették be. Összesen tíz ilyen gép épült.
• Mirage IIIBE
A Mirage IIIE pilótáinak kiképzésére használt változat. Egyes berendezései és hajtóműve megegyeznek a Mirage IIIE repülőgépen alkalmazottakkal. A Francia Légierő összesen 20 darabot vásárolt.
• Mirage IIIB–SV (Stabilitiè Variable)
A Mirage 2000 számítógépes vezérlőrendszerének teszteléséhez a hetvenes évek közepére kialakított repülőgép.
Mirage IIIC
Elfogóvadász, az első, nagy sorozatban gyártott változat, prototípusa 1960 októberében repült először. A legkorábban legyártott példányokon a szárnyak alatt csak egy-egy, később két-két fegyverfelfüggesztési csomópontja volt. Ebből a változatból a Francia Légierő 95 darabot rendelt, az első gépet 1961 júliusában gyártották le, és 1988-ig állt rendszerben.
Mirage IIID
A Mirage IIIB-hez hasonlóan kétüléses gyakorlóváltozat. A repülőgépek elnevezésrendszere meglehetősen kaotikus volt, néha egymással megegyező kialakítású repülőgépeket értékesítettek eltérő névvel.
Francia Mirage IIIE
Az eredeti elfogóvadász alapján létrehozott vadászbombázó-változat három prototípusa közül az első 1961. április 1-jén repült először. A Mirage IIIC törzsébe, a pilótakabin mögött, 300 mm hosszú részt toldottak, ez lehetőséget teremtett a kibővített elektronika mellett a megnövelt mennyiségű tüzelőanyag elhelyezésére. A rádiólokátort Cyrano II típusúra cserélték, ennek voltak levegő-föld üzemmódjai is. Besugárzásjelzőt is beépítettek. A hajtómű ATAR 09C lett.
Egyes példányokon a törzs aljába, a pilótakabin alá egy Marconi gyártmányú navigációs doppler-radart építettek be. A függőleges vezérsík tövét néhány repülőgépen előrefelé meghosszabbították, ide egy rövidhullámú rádióantannát szereltek, hasonlóan a korábbi Mirage IIIA és Mirage IIIC változatokhoz.
A Francia Légierő az első Mirage IIIE repülőgépét 1964 januárjában kapta, összesen 192 darabot vásárolt. Ebből a változatból az exportra kerülő példányokkal együtt összesen 523 darabot gyártottak, megvásárolta Argentína, Brazília, Dél-Afrika, Libanon, Pakisztán, Spanyolország és Venezuela légiereje is. Egy repülőgépet kísérletképpen átépítettek a Mirage F1 ATAR 09K–6 hajtóművére, Mirage IIIC–2 elnevezéssel.
Az Ausztrál Királyi Légierő Mirage IIIO géppárja a TRIAD’84 hadgyakorlaton
Az Ausztrál Királyi Légierő számára gyártott változat, amelyet eredetileg a Rolls–Royce Avon 67 71,1 kN tolóerejű hajtóművel terveztek legyártani. 1960 novemberében választották az F–104 Starfighter helyett, elsősorban azért, mert jobban tolerálta a szélsőséges ausztrál időjárást, valamint földi célok ellen alkalmasabb volt. A gépbe beépítettek egy Sperry giroszkópos iránytűt, a SEPR rakéták helyett pedig tüzelőanyag-tartályt szereltek fel. A gépet helyben, két változatban gyártották, a Mirage IIIO(F) elfogóvadász, a Mirage IIIO(A) pedig a földi célok ellen optimalizált változat volt, ez utóbbi szárnyába a belépőélnél újabb tüzelőanyag-tartályt építettek be. A Marconi navigációs radart az elfogóvadász változatról lehagyták. 49 Mirage IIIO(F) és 51 Mirage IIIO(A) repülőgépet gyártottak, legtöbbjüket Ausztráliában. Néhány Mirage IIIO(A) a cserélhető orr-rész segítségével átalakítható volt felderítésre. 1967 és 1979 között az összes Mirage IIIO(F) repülőgépet átalakították a Mirage IIIO(A) változatnak megfelelően, és Mirage IIIO(FA) névre keresztelték őket.
Svájci Mirage IIIS felszállása szilárd hajtóanyagú startrakéták segítségével. A levegőbeömlőnyílások felső részén látható (árnyékot vet) a kacsaszárny
Svájcban 36 repülőgépet gyártottak Mirage IIIS néven, megerősített szárnnyal, futóművel és sárkánnyal. A repülőgépekbe nem a Cyrano II lokátort építették, hanem az amerikai, Hughes gyártmányú TARAN–18 berendezést, amely kompatibilis volt a Hughes AIM–4 Falcon légiharc-rakétájával. A kilencvenes években a Improved Swiss Mirage Aircraft (ISMA) program keretében a repülőgépek kacsaelőtétszárnyat és korszerűsített avionikát kaptak.
Filmkazetták kivétele egy svájci Mirage IIIRS orr-részébe beépített kamerákból
Mirage IIIR [szerkesztés]
A Mirage III bázisán több felderítő változatot is létrehoztak. A repülőgépek a Mirage IIIE sárkányát és a Mirage IIIC avionikáját örökölték, csak az orrukba a rádiólokátor helyett az OMERA kamerát építették. A repülőgépek megtartották a gépágyút, valamint a fegyverfelfüggesztő csomópontjaikat is. A Francia Légierő a két prototípuson kívül összesen 50 repülőgépet vásárolt, az első példányokat még a Mirage IIIE rendszeresítése előtt megkapták.[1]
Mirage IIIRS [szerkesztés]
A Svájci Légierő számára legyártott 17 repülőgép típusjelzése, ezek később korszerűsítési programon estek át, és 2003-ig repültek velük.
Svájci Mirage IIIRS felderítő repülőgép, a Payerne-i légibázis múzeumában
A Francia Légierő számára épült 20 repülőgép, a törzs orr-részében egy újabb panoráma-kamerát helyeztek el, és megkapták a Mirage IIIE lefelé néző terepkövető lokátorát is. Széles körben exportálták, Abu-Dzabi, Belgium, Dél-Korea, Egyiptom, Kolumbia, Líbia és Pakisztán fegyveres erőinél is szolgálatban állt. A belga gépek nagy részét helyben gyártották, és az exportált gépek nagy részét az angol Vinten kamerával szerelték fel. Izraelben állítólag helyben alkalmassá tettek néhány Mirage IIICJ-t felderítő feladatra az orr-rész átépítésével, majd vásároltak is két Mirage IIIRJ-t, de ezt az információt hivatalosan nem erősítették meg.
Francia Mirage 5F
A Mirage 5 a Mirage IIIE eredetileg izraeli megrendelésre gyártott, egyszerűsített változata. A pilótakabin mögött található elektronikai berendezéseket kiszerelték, mert a Közel-Keleten az állandóan napsütéses időjárás miatt nem volt szükség bonyolult navigációs és rádiótechnikai berendezések beépítésére, helyükre tüzelőanyag-tartályokat építettek. A gép orrát, melybe nem építettek rádiólokátort, mintegy fél méterrel meghosszabbították, a Pitot-csövet az orr hegyéről az orr-rész aljára tették át. A SEPR gyorsítórakétát erről a változatról is lehagyták. A törzs hátsó részére, a szárnycsatlakozások vonalába egy-egy új fegyverfelfüggesztő csomópontot szereltek, ezekből így összesen hét darab került a gépre. Az új változat először 1967. május 19-én repült. A gépekből Izrael 1966-ban 50 darabot rendelt, de ezeket sohasem vehette át, mert a hatnapos háború alatt Charles de Gaulle fegyverembargót hirdetett Izraellel szemben, és bár az összes repülőgépet legyártották, ezeket a Francia Légierő állította rendszerbe Mirage 5F típusjelzéssel.
A repülőgép népszerűvé vált a vásárlók körében, mert az egyszerűbb elektronika miatt olcsóbb volt, mint az eredeti Mirage III, és több fegyvert messzebbre tudott vinni. Később, mivel az elektonikus berendezések egyre kisebb teret foglaltak el, a repülőgépeket folyamatosan korszerűsítették, és lényegében elérték, majd meghaladták a Mirage III eredeti felszereltségét. Összesen 531 Mirage 5-öst gyártottak.
Mirage 50 [szerkesztés]
A hetvenes években gyártott változat, a Mirage F1 erősebb, 70,6 kN tolóerejű ATAR 9K50 hajtóművével és korszerűbb, Cyrano IV lokátorral. A repülőgép gyártásának idején már lehetőség volt a korszerűbb Mirage F1 megvásárlására is, ezért a Mirage 50 csak kevés vásárló érdeklődését keltette fel. Dél-Afrika és Chile rendelt újonnan gyártott gépeket, emellett Chile a Francia Légierő használt Mirage 5-öseiből is vásárolt, melyeket még leszállításuk előtt Mirage 50-esre építettek át. Venezuela Mirage IIIE és Mirage 5 repülőgépeit korszerűsítette a Mirage 50M típusváltozatra.
Kísérleti és kis számban gyártott változatok [szerkesztés]
Milan [szerkesztés]
Svájccal együtt fejlesztett változat, melynek fő ismertetőjegye a törzs orr-részéből kiengedhető kis vezérsíkok, a bajszok, amelyekkel a repülőgép rossz manőverezőképességén és kedvezőtlen felszállási tulajdonságain kívántak javítani. A repülőgép hajtóműve az erősebb ATAR 9K50 lett, ezt a félbehagyott Mirage IIIC2 programból vették át. Az avionika is korszerűbb lett, az orrba lézeres távmérőt és célmegjelölőt építettek. A programot 1968-ban kezdték, és három prototípus épült meglévő repülőgépek átalakításával, fixen elhelyezett első vezérsíkokkal. Az első felszállást 1970 májusában teljesítették. Egy repülőgép a svájci igények szerint épült, Milan S néven. A programot később beszüntették, mert a pótvezérsík nem volt jó megoldás, ugyanis akadályozta a pilóta kilátását, valamint turbulenciát keltett, amelyet a hajtómű beszívott, és ez akadályozta a működését. Később számos Mirage III törzsének felső részére – közvetlenül a levegőbeömlőnyílás mögé – szereltek merev kacsaszárnyakat. Ezek hasonló funkciót szolgáltak, mint a bajszok, de sokkal egyszerűbben működtek.
Mirage 3NG [szerkesztés]
A Mirage IIING (Nouvelle Generation – Új generáció) a repülőgép legutolsó gyári változata volt, ATAR 9K50 hajtóművel, a szárny csatlakozásánál előre megnyújtott szárnybekötéssel (LERX – Leading Edge Root Extension), kacsaszárnyakkal. Az avionika egy része a Mirage 2000-ről származott, számítógépes irányítórendszer (fly by wire), új rádiólokátor, lézertávmérő és új navigációs rendszer is volt a repülőgépen. Gyártásra nem került, de a Mirage 3NG jó demonstrátora volt a régebbi repülőgép korszerűsíthetőségének, több légierő korszerűsítette Mirage III-asait a Mirage 3NG-n használt berendezésekkel. Brazília 1988-ban négy Mirage IIIE-t vásárolt a Francia Légierőtől, majd 1989-től hasonló módon korszerűsítette Mirage IIIE-it a Mirage 3NG-hez hasonló avionikával.
A Mirage IIIV prototípusa Le Bourget-n kiállítva. A törzs tetején látható a függőleges emelőhajtóművek egyik oldali négy zárt légbeömlőnyílása.
A Mirage III helyből feszálló változata, csak a kísérleti stádiumig jutott el. Először egy Mirage III-ast építettek át, ennek elnevezése Balzac V volt, és 1962–63 folyamán repült.
A Balzac V tapasztalatait felhasználva építették a Mirage IIIV-t, ezzel az első függőleges felszállást és lebegést 1965 februárjában végezték el. A fő hajtóművet Pratt & Whitney JTF10 típusra cserélték a törzsébe függőlegesen nyolc kisméretű Rolls–Royce RB162–1 hajtóművet (egyenként 15,7 kN tolóerővel) építettek.
IAI Kfir Hatzerim Légibázison az Izraeli Légierő Múzeumában kiállítva.
Nesher [szerkesztés]
A Nesher (Sas) repülőgép a Mirage 5 izraeli másolata volt. Az Izraeli Légierő a hatnapos háború alatt meghozott embargóról szóló döntés miatt a megrendelt 50 Mirage 5 repülőgéphez nem jutott hozzá, emiatt az izraeli titkosszolgálat, a Moszad a repülőgépek tervrajzait ellopta Svájcból, ahol azokat licencben gyártották.[2] Az avionika izraeli fejlesztésű volt, korszerű, Martin–Baker gyártmányú, zéró-zéró katapultüléseket kapott a gép. Lehetőséget teremtettek a korszerűbb, izraeli gyártású Shafrir légiharc-rakéták hordozására. Izraelben az Israeli Aircraft Industries gyártotta a gépeket, a prototípus 1969 szeptemberében szállt föl, a szállítások 1972-ben kezdődtek, összesen 51 együléses és 10 kétüléses példányt építettek. A jom kippuri háborúban a típus összesen száznál is több légigyőzelmet szerzett. 1978–82 között a gépeket – 35 együlésest, Dagger A néven és 4 kétülésest, Dagger B néven – felújítás után eladták Argentínának, ezek ma is rendszerben állnak.[3]
IAI Kfir TC.2
A Nesher fejlesztésével párhuzamosan megkezdték egy másik repülőgép kialakítását is Barak (Villám) néven. Ebbe a francia ATAR típusú hajtómű helyett, mellyel elégedetlenek voltak, az amerikai General Electric J79-et építették be, 49/83,4 kN tolóerővel. Az új hajtóművet először egy eredeti francia gyártású Mirage III-ba szerelték 1970-ben (ezt Raamnak, Mennydörgésnek hívták), majd 1973 júniusában egy újabb prototípus épült. A jom kippuri háborúban néhány Barak is részt vett.
Kfir C.2 az Uvda Légibázis bejáratánál kiállítva
A hajtómű nagyobb teljesítményének jobb kihasználása a repülőgép alaposabb áttervezését vonta maga után, ez lett a Kfir (Oroszlánkölyök). A nagyobb átmérőjű és rövidebb hajtómű miatt a törzs hátsó részét áttervezték, a függőleges vezérsík tövében egy kisebb légbeömlőnyílást alakítottak ki a hajtóművet hűtő levegő számára. Az első, Kfir C.1 változatból csak 27 darab épült, ezt követte a C.2, amelyen több aerodinamikai finomítást végeztek. Az orr két oldalára egy-egy keskeny légterelő lemezt, a légbeömlőnyílások elejére leszerelhető kacsaszárnyakat építettek. A szárny belépőélét a szárny szélességénél kiugratták, az így létrejövő „kutyafognak” nevezett megoldás segít a levegőt a szárnyra terelni. A repülőgépnek jobb lett a manőverezőképessége, és rövidebb kifutópályáról is fel tudott szállni. Kettő kivételével az összes Kfir C.1-et a C.2 standardnak megfelelő szintre korszerűsítették. Összesen 185 Kfir C.2-t építettek, ebből több a Kfir TC.2 kétüléses gyakorlóváltozata volt. Ennek orra sokkal hosszabb volt, mint a francia Mirage IIIB-jé, mert a második ülés miatt eltávolított elektronikát a pilótakabin elé építették be, így a repülőgép képességei nem csökkentek. Hogy ne zavarja a kilátást, a gép orra lefelé hajlik. A Kfir utolsó, sorozatban gyártott változata a C.7 volt, ezen a fegyverfelfüggesztő csomópontok számát kilencre növelték, elektronikáját folyamatosan korszerűsítették. A repülőgépeket mára kivonták a szolgálatból, egy részüket eladták. 10 C.2/TC.2-t Ecuador, 13 C.7/TC.7-et Kolumbia, egy századnyi C.7 és TC.2 gépet Srí Lanka vásárolt meg, 25 felújított C.1-est az Amerikai Haditengerészet és a Tengerészgyalogság bérelt, F–21 Lion néven. Kfir C.10 néven kidolgozták a repülőgépek korszerűsítési programját, de ebből idáig senki nem vásárolt.[4][5]
A Dél-Afrika által vásárolt Mirage III repülőgépeket a nyolcvanas években felújították, mert nem tudtak külföldről korszerű vadászbombázókat beszerezni az ország ellen az apartheid politika miatt bevezetett fegyverszállítási embargó miatt. A repülőgépeket az Atlas Aircraft Corporation újította föl, izraeli segítséggel. Sárkányszerkezetüket megerősítették, így azok újszerűekké váltak, azaz a felújítás után tervezett élettartamuk megegyezett egy gyári új gép tervezett élettartamával. A hajtóművet az ATAR legkorszerűbb, a Mirage F1-esekhez használt változatára, az ATAR 9K–50-re cserélték, ezt a dél-afrikai ipar licencben gyártotta a saját Mirage F1-eseihez. Az új hajtómű több levegőt igényelt, ezért nagyobb méretű légbeömlőnyílásokat kapott a repülőgép, ezek alján két új fegyverfelfüggesztő csomópontot alakítottak ki, így összesen hét csomópontja lett a gépnek. A jobb oldali légbeömlőnyílás fölé légi utántöltő berendezést szereltek. A pilótafülkébe Martin Baker Mk. 10 katapultülést építettek. Az avionikát korszerűsítették, izraeli, illetve néhány saját gyártású berendezést építettek be. A lokátor izraeli ELTA EL–2001 lett, Elbit HUD (Head Up Display), dél-afrikai sisakcélzó, új navigációs rendszer, rádióelektronikai zavaróadó és besugárzásjelző, valamint infracsapdaszórók kerültek a gépekbe. A fegyverzet kiegészült a Shafrir izraeli és a Kukri és Darter dél-afrikai légiharc-rakétákkal, valamint korszerű, földi célok elleni fegyverekkel. Az első repülőgép 1986-ban készült el, a svéd JAS 39 Gripen váltja le őket, előreláthatóan 2010-re.
• Cheetah E
A Cheetah első, köztes változata a Mirage IIIE átalakításával jött létre, megtartották benne az eredeti, ATAR 9C hajtóművet. 16 gépet alakítottak át 1998-tól, és 1992-ben vonták ki őket a hadrendből, miután elérhetővé váltak a korszerűbb gépek.
• Cheetah C
A Cheetah fejlettebb változata a Mirage IIIC-ből átalakítva, 1993-tól állt rendszerben, 38 példány épült. A gép egyrészes szélvédőt kapott a korábbi, háromrészes helyett (ennek középső része páncélüvegből készült, de ez akadályozta a kilátást, ma már nem alkalmazzák sehol), a törzsét megnyújtották. A régebbi, Martin Baker Mk. 6 katapultülés volt a gépekben. Néhány példányba a korszerűbb EL–2021 lokátort építették.
• Cheetah D
A Mirage IIID-ből átépített kétüléses gép, régebbi, ATAR 9C hajtóművekkel. 1986-tól építettek át 16 példányt. A dél-afrikai atombombákat ez a gép hordozta (amennyiben ezek valóban léteztek).
• Cheetah R
A felderítőváltozatnak csak prototípusa létezett. Nem volt légi utántöltő berendezése, és gépágyú sem volt beépítve.
Pantera [szerkesztés]
A Chilei Légierő Mirage 50-eseit a helyi ENAER (Empresa Nacional de Aeronáutica) korszerűsítette a Kfir C.2-eshez hasonló kialakításúra, 1988-tól. A gépekre kacsaszárny került, megnyújtott orrukba korszerűbb elektronikát építettek.
Fegyverzet :
Svájci Mirage IIIS függesztményekkel. A szárny alá belül tüzelőanyag-póttartály, kívül AIM–9 Sidewinder légiharc-rakéta van függesztve, a gép mellett látható még egy AS.30 irányított levegő-föld rakéta.
A repülőgép törzse alá, gondolákba, két 30 milliméteres DEFA 553 gépágyút építettek, 125 lőszeres javadalmazással. A gépágyúk csövei a légbeömlőnyílások alatt vannak. A gépágyúkat le kellett szerelni, ha alkalmazni akarták a törzs hátsó része alá épített rakétahajtóművet.
A legelső Mirage III repülőgépek alatt összesen három fegyverfelfüggesztő csomópont volt (a törzs és a szárnyak alatt egy-egy), de már a sorozatgyártás elején megnövelték a számukat ötre, a szárnyak alatt egy-egy csomóponttal. A továbbfejlesztett Mirage 5 és Cheetah repülőgépeken már hétre nőtt a fegyverfelfüggesztő pontok száma.
Légiharc-rakéták [szerkesztés]
A szárnyak alatti rakétaindítósínre eredetileg az AIM–9 Sidewinder légiharc-rakétát lehetett függeszteni, később a francia fejlesztésű R550 Magic rakétát alkalmazták. A repülőgép hordozhatta az R.511, R530 és Super 530 félaktív lokátoros önirányítású légiharc-rakétát is, ezt a törzs alá függeszthették.
Az Izraelben gyártott változatokhoz saját harci tapasztalataik alapján több légiharc-rakétát is kifejlesztettek, ezeket viszonylag nagy számban gyártották is. Elsősorban a Kfir repülőgépekkel exportálták a Shafrir, Shafrir 2, a Python 3 és a Python 4 légiharc-rakétákat. Egyes források szerint a hatnapos háború során zsákmányolt nagy mennyiségű szovjet R–3SZ légiharc-rakétát is alkalmazták az izraeli Mirage-okon.
Dél-Afrika szintén saját gyártású rakétákkal látta el repülőgépeit, a V3B Kukri és a V4 Darter különböző változatait állították hadrendbe. Brazília a helyi gyártású MAA–1 Piranha légi közelharc-rakétát rendszeresítette.
Svájc eredetileg az AIM–4 Falcon rakétákkal állította hadrendbe Mirage IIIS repülőgépeit, később ezek is AIM–9 Sidewinder rakétákat hordoztak.
Levegő-föld rakéták és bombák [szerkesztés]
A francia gyártású repülőgépekre az AS.20 és AS.30 földi célok elleni, rádiós parancsközlő távirányítású, valamint az AS.37 Martel lokátorromboló rakétákat lehetett függeszteni.
Az izraeli gyártású gépeket alkalmassá tették amerikai rakéták, például az AGM–65 Maverick televíziós irányítású és az AGM–45 Shrike lokátorromboló rakéta hordozására. A pakisztáni Mirage 5PA3 változat alkalmas az AM.39 Exocet rakéták indítására is. A repülőgép hordozhatott Matra 155 nem irányított rakétákat tartalmazó tárat is, többek között a JL100R tipusú, tüzelőanyag-póttartállyal egybeépített indítóberendezésben.
A bombafegyverzet maximum 8 darab EU3 típusú, 450 kilogramm tömegű bombából állhatott, de a repülőgép hordozhatott egy AN52 atombombát is. Létezett olyan tüzelőanyag-póttartály is, amelyre összesen négy kisebb bombát lehetett függeszteni. Később rendszeresítették a BLU–107 Durandal betonromboló bombát is.
Egyéb függesztmények [szerkesztés]
A repülőgép alá 625, 1200, 1300 és 1700 literes póttartályokat lehet függeszteni.
Argentin IAI Finger
Abu-Dzabi [szerkesztés]
Abu-Dzabi légiereje tizenkét Mirage 5AD és öt Mirage 5 EAD együléses, három darab Mirage 5DAD kétüléses vadászbombázót, valamint öt darab Mirage 5RAD felderítő repülőgépet vásárolt.
Argentína [szerkesztés]
Az Argentin Légierő 17 Mirage IIIEA és 4 Mirage IIIBA repülőgépet vásárolt, ezt megtoldották 1978–80 között az Izraeltől vásárolt 19 darab Mirage IIICJ-vel és 3 Mirage IIIBJ-vel és 35 IAI Daggerrel, amelyeket bevetettek a Falkland-szigeteki háborúban. A háborús veszteségek (2 Mirage IIIEA és 11 Dagger) pótlására Perutól kaptak 10 darab Mirage 5P-t, ezeknek a neve Mara lett, Izraeltől pedig 19 Mirage IIICJ-t és 3 Mirage IIIBJ-t vsároltak, a Daggereket pedig korszerűsítették, ezután a nevük Finger lett.[6]
Ausztrál Mirage IIIO
49 Mirage IIIO(F) és 51 Mirage IIIO(A) együléses repülőgépet, valamint 16 Mirage IIID kétülésest vásárolt, az F–86 Sabre leváltására. A repülőgépeket Ausztráliában a Commonwealth Aircraft Company (hajtómű, sárkány részegységei) és a Government Aircraft Factory (végszerelés) gyártották le, az első gép 1963 márciusában repült először. A repülőgépeket e hetvenes években alkalmassá tették AN/ALQ–72 rádióelektronikai zavarókonténer és lézerirányítású bombák hordozására (a célmegjelölést külső forrásból kellett biztosítani). A rendszerből 1988-ban vonták ki, az F/A–18 Hornet váltotta le. 50 példányt 1990-ben adtak el Pakisztánnak, ezek egy része repül, másik részét pótalkatrésznek használják fel.[7]
Belgium [szerkesztés]
A Belga Légierő 63 Mirage 5BA-t, 16 Mirage 5BD-t és 27 Mirage 5BR-t vásárolt, ezeket a belga SABCA cég gyártotta. Az 1990-es évek elején kisebb felújítást kezdtek a gépeken, de röviddel később kivonták őket a hadrendből, ezek közül 1995-ben 25 gépet eladtak Chilének, ahol Mirage 5 Elkan néven alkalmazták őket.
Brazília [szerkesztés]
A Brazil Légierő 1970–73 között tizenhat Mirage IIIEBR és négy Mirage IIIEBR–2 együléses repülőgépet, majd 1977-ben Francia Légierőtől használtan hat Mirage IIIDBR és két Mirage IIIDBR–2 kétüléses repülőgépet vásárolt. A gépeket 2005 végén vonták ki a hadrendből, pótlásukra, ideiglenesen, a Francia Légierőtől Mirage 2000 repülőgépeket vásároltak, az első két gép 2006 őszén érkezett meg az országba.[8]
Dél-afrikai Mirage IIICZ
A Dél-afrikai Légierő 16 darab Mirage IIICZ és 17 darab Mirage IIIEZ együléses, 3 Mirage IIBZ, 3 Mirage IIIDZ és 11 Mirage IIID2Z kétüléses, valamint 4 Mirage IIIRZ és 4 Mirage IIIR2Z felderítő repülőgépet vásárolt. Az Angola elleni háborúban, 1979-ben legalább egy Mirage IIIRZ-t vesztettek.[9] Később a repülőgépek egy részét helyben, izraeli segítséggel átalakították Cheetah elnevezéssel. A gépeket a JAS 39 Gripen fogja leváltani.
Chile [szerkesztés]
A Chilei Légierő hat Mirage 50C és nyolc darab Mirage 50FC (korszerűsített francia Mirage 5F) együléses és három Mirage 50DC kétüléses vadászgépet vásárolt, ezeket később korszerűsítették, nevük Pantera lett, jelenleg 13 darab áll rendszerben. Emellett 1995-ben Belgiumtól használtan vásároltak 25 darab Mirage 5-öt, ezeket Elkan elnevezéssel állították hadrendbe az elavult Hunter repülőgépeik leváltására, 2006 végéig repülték, a Hollandiától használtan vásárolt F–16-osok váltották le őket. A többi gépet is az F–16 Fighting Falcon fogja leváltani.
Funkció vadászrepülőgép
Személyzet 1 fő
Első felszállás 1956. november 17.
Szolgálatba állítás 1961.
Gyártási darabszám 1422
Méretek
Hossz 15,00 m
Fesztáv 8,22 m
Magasság 4,50 m
Szárnyfelület 34,85 m²
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg 7050 kg
Maximális felszállótömeg 13 500 kg
Hajtómű
Hajtómű 1 db SNECMA ATAR09C utánégetős gázturbinás sugárhajtómű
Tolóerő 58,9 kN utánégetővel
Repülési jellemzők
Maximális sebesség 2,2 Mach (2350 km/h) nagy magasságban
Hatótávolság 2400 km
Legnagyobb repülési magasság 17 000 m
Emelkedőképesség 83,3 m/s
Szárny felületi terhelése 387 kg/m²
Tolóerő-tömeg arány
0,46
Avionika
Rádiólokátor
Thomson-CSF Cyrano
Katapultülés
Martin-Baker Mk. 6
Fegyverzet
Beépített fegyverzet 2 db DEFA 553 gépágyú 2×125 db lőszerrel
A Mirage III az 1950-es évek közepére Franciaországban kifejlesztett második generációs, deltaszárnyú, szuperszonikus vadászbombázó repülőgép.
Nagy számban exportálták, Franciaországon kívül Brazíliában, Svájcban és Izraelben is gyártották. Számos háborúban részt vett, továbbfejlesztett változatai napjainkban is több légierőben szolgálatban állnak. A Francia Légierőben a Mirage F1 és a Mirage 2000 repülőgépekkel váltották le.
A Mirage V a repülőgép földi célok elleni támadásra kifejlesztett változata, melynek orrában nem volt rádiólokátor.
1952-ben a Francia Légierő pályázatot írt ki könnyű vadászrepülőgép megtervezésére, mely 18 000 méteres magasságba 6 perc alatt emelkedik, maximális sebessége pedig eléri a hangsebesség 1,3-szorosát. A Dassault repülőgépgyár az akkor gyártásban lévő Mystère repülőgépének egy alaposan módosított változatával, az MD 550 Mystère Delta tervvel jelentkezett a pályázaton. A Mystère eredeti, hátranyilazott szárnyait 60 fokos nyilazási szögű deltaszárnyakra cserélték, a meghajtást két Amstrong–Siddeley MD30R Viper utánégetős gázturbinás sugárhajtómű szolgáltatta, egyenként 9,61 kN tolóerővel, amit egy folyékony hajtóanyagú SEPR gyorsítórakéta egészített ki, 14,7 kN tolóerővel. A repülőgép első felszállására 1955. június 25-én került sor, még utánégetők és gyorsítórakéta nélkül. Az első repüléseket követően csökkentették az eredetileg hatalmas függőleges vezérsík méretét, és beépítették a gyorsítórakétát, amellyel az egyébként 1,3 Mach maximális sebességű repülőgép elérte az 1,6 Mach sebességet. Ez a repülőgép a Mirage I nevet kapta.
A repülőgép bár az eredeti célkitűzéseket teljesítette és a versenyt a Leduc 0.22, Sud Ouest SO 9000 Trident és a SNCASO SE 212 Durandal előtt megnyerte, nem nyújtott megfelelő teljesítményt, fegyverzete összesen egy légiharc-rakétából állt volna, ezért a méreteinek növelése mellett döntöttek. A Mirage II két Turbomeca Gabizo sugárhajtóművel repült volna, de ezt a tervet még az építés kezdete előtt elvetették, az ambiciózusabb Mirage III változat javára, amely mintegy 30%-kal nagyobb tömegű repülőgép volt, hajtóműve pedig a második világháborús német BMW 003-on alapuló SNECMA ATAR volt, 43,2 kN tolóerővel. A törzs keresztmetszetének tervezésénél már figyelembe vették a területszabályt, a szárnyak vonalában a törzs úgy vékonyodott el, hogy a repülőgép légáramlásra merőleges keresztmetszetének területe egyenletesen változzon, ez a légellenállást csökkentette. A SEPR gyorsítórakéta továbbra is felszerelhető maradt.
A prototípus először 1956. november 17-én repült, és a hetedik repülésen elérte az 1,57 Mach sebességet. 1957 novemberére, gyorsítórakétával és változtatható keresztmetszetű levegő-beömlőnyílásokkal az 1,8 Machot. A tesztrepülések vezető berepülőpilótája Roland Glavany volt. A prototípus sikere már megrendeléshez vezetett, a légierő tíz darabot rendelt az áttervezett Mirage IIIA repülőgépből. A törzset majdnem két méterrel meghosszabbították, a szárny felületét megnövelték, a hajtómű az 58,9 kN-ra növelt tolóerejű SNECMA ATAR 09B volt. A repülőgépet Thomson–CSF Cyrano Ibis rádiólokátorral és fékernyővel szerelték fel. 1958 májusában repült először, és elérte a 2,2 Mach sebességet, így az első európai gép lett, amely gyorsabban repült a hangsebesség kétszeresénél, pár hónappal megelőzve az angol Lightning vadász P-1 és P-2 prototípusait, melyek Armstrong-Siddeley Sapphire hajtóművei nem rendelkeztek utánégetővel, a Rolls-Royce Avon utánégetőjével meg gondok voltak. A megrendelt tíz előszériagépet 1959 decemberére szállították le.
Szerkezeti felépítés és tervezési sajátosságok [szerkesztés]
A Mirage III egy teljes egészében fémből épült, egyhajtóműves, alsó deltaszárnyú repülőgép. A hajtómű félkör alakú, változtatható keresztmetszetű levegő-beömlő nyílása a törzs két oldalán, a pilótakabin mögött van. A bejutó levegő mennyiségét egy-egy, a levegőbeömlő-nyílásban lévő, kúp alakú test (ezeket „souris”-nak, „egér”-nek hívták) előre-hátra mozgatásával lehetett szabályozni. A törzs hátsó része alatt egy gyorsítórakéta számára alakítottak ki rögzítési lehetőséget és helyet, ehelyett később további tüzelőanyag-tartályt, a rakéta fúvócsöve helyére pedig eredetileg pótvezérsíkot, később fékhorgot szereltek fel. A szárnyak alján és tetején egy-egy, előrefelé nyíló féklap, a kilépőéleken elevonok vannak. Eredetileg összesen három fegyverfelfüggesztő csomópontot alakítottak ki, egyet a törzs alatt, valamint a félszárnyak alatt egyet-egyet, de hamarosan a szárnyak alá újabb egy-egy csomópontot szereltek. A nagyméretű, hátranyilazott függőleges vezérsíkon helyezték el az oldalkormányt. A repülőgép futóműve hárompontos, az orrfutót a törzsbe, hátrafelé, a főfutókat a szárnyba, befelé húzzák be. A pilóta a hátrafelé nyíló kabintető alatt, Martin–Baker Mk. 6 típusú katapultülésben ül.
Tipusváltozatok :
Az Ausztrál Királyi Légierő Mirage IIID repülőgépei
A kétüléses gyakorlóváltozat prototípusa 1959 októberében repült először. A gépet René Bigand repülte be, aki később, a Mirage F-1 tesztrepülése során életét vesztette. A törzs orr-részét mintegy egy méterrel meghosszabbították, itt helyezték el a második pilóta kabinját. A rádiólokátornak már nem maradt hely. A törzs hátsó része alatti gyorsítórakétát ebbe a változatba nem építették be. A Francia Légierő összesen 63 Mirage IIIB repülőgépet rendelt.
• Mirage IIIB–1
A változat öt példányban legyártott előszériája.
• Mirage IIIB–2(RV)
A Mirage IV közepes bombázók pilótáinak kiképzésére használt változat, a légi utántöltést gyakorolták vele, a gép orrába a bombázókéhoz hasonlóan a légi utántöltő fogadócsonkját építették be. Összesen tíz ilyen gép épült.
• Mirage IIIBE
A Mirage IIIE pilótáinak kiképzésére használt változat. Egyes berendezései és hajtóműve megegyeznek a Mirage IIIE repülőgépen alkalmazottakkal. A Francia Légierő összesen 20 darabot vásárolt.
• Mirage IIIB–SV (Stabilitiè Variable)
A Mirage 2000 számítógépes vezérlőrendszerének teszteléséhez a hetvenes évek közepére kialakított repülőgép.
Mirage IIIC
Elfogóvadász, az első, nagy sorozatban gyártott változat, prototípusa 1960 októberében repült először. A legkorábban legyártott példányokon a szárnyak alatt csak egy-egy, később két-két fegyverfelfüggesztési csomópontja volt. Ebből a változatból a Francia Légierő 95 darabot rendelt, az első gépet 1961 júliusában gyártották le, és 1988-ig állt rendszerben.
Mirage IIID
A Mirage IIIB-hez hasonlóan kétüléses gyakorlóváltozat. A repülőgépek elnevezésrendszere meglehetősen kaotikus volt, néha egymással megegyező kialakítású repülőgépeket értékesítettek eltérő névvel.
Francia Mirage IIIE
Az eredeti elfogóvadász alapján létrehozott vadászbombázó-változat három prototípusa közül az első 1961. április 1-jén repült először. A Mirage IIIC törzsébe, a pilótakabin mögött, 300 mm hosszú részt toldottak, ez lehetőséget teremtett a kibővített elektronika mellett a megnövelt mennyiségű tüzelőanyag elhelyezésére. A rádiólokátort Cyrano II típusúra cserélték, ennek voltak levegő-föld üzemmódjai is. Besugárzásjelzőt is beépítettek. A hajtómű ATAR 09C lett.
Egyes példányokon a törzs aljába, a pilótakabin alá egy Marconi gyártmányú navigációs doppler-radart építettek be. A függőleges vezérsík tövét néhány repülőgépen előrefelé meghosszabbították, ide egy rövidhullámú rádióantannát szereltek, hasonlóan a korábbi Mirage IIIA és Mirage IIIC változatokhoz.
A Francia Légierő az első Mirage IIIE repülőgépét 1964 januárjában kapta, összesen 192 darabot vásárolt. Ebből a változatból az exportra kerülő példányokkal együtt összesen 523 darabot gyártottak, megvásárolta Argentína, Brazília, Dél-Afrika, Libanon, Pakisztán, Spanyolország és Venezuela légiereje is. Egy repülőgépet kísérletképpen átépítettek a Mirage F1 ATAR 09K–6 hajtóművére, Mirage IIIC–2 elnevezéssel.
Az Ausztrál Királyi Légierő Mirage IIIO géppárja a TRIAD’84 hadgyakorlaton
Az Ausztrál Királyi Légierő számára gyártott változat, amelyet eredetileg a Rolls–Royce Avon 67 71,1 kN tolóerejű hajtóművel terveztek legyártani. 1960 novemberében választották az F–104 Starfighter helyett, elsősorban azért, mert jobban tolerálta a szélsőséges ausztrál időjárást, valamint földi célok ellen alkalmasabb volt. A gépbe beépítettek egy Sperry giroszkópos iránytűt, a SEPR rakéták helyett pedig tüzelőanyag-tartályt szereltek fel. A gépet helyben, két változatban gyártották, a Mirage IIIO(F) elfogóvadász, a Mirage IIIO(A) pedig a földi célok ellen optimalizált változat volt, ez utóbbi szárnyába a belépőélnél újabb tüzelőanyag-tartályt építettek be. A Marconi navigációs radart az elfogóvadász változatról lehagyták. 49 Mirage IIIO(F) és 51 Mirage IIIO(A) repülőgépet gyártottak, legtöbbjüket Ausztráliában. Néhány Mirage IIIO(A) a cserélhető orr-rész segítségével átalakítható volt felderítésre. 1967 és 1979 között az összes Mirage IIIO(F) repülőgépet átalakították a Mirage IIIO(A) változatnak megfelelően, és Mirage IIIO(FA) névre keresztelték őket.
Svájci Mirage IIIS felszállása szilárd hajtóanyagú startrakéták segítségével. A levegőbeömlőnyílások felső részén látható (árnyékot vet) a kacsaszárny
Svájcban 36 repülőgépet gyártottak Mirage IIIS néven, megerősített szárnnyal, futóművel és sárkánnyal. A repülőgépekbe nem a Cyrano II lokátort építették, hanem az amerikai, Hughes gyártmányú TARAN–18 berendezést, amely kompatibilis volt a Hughes AIM–4 Falcon légiharc-rakétájával. A kilencvenes években a Improved Swiss Mirage Aircraft (ISMA) program keretében a repülőgépek kacsaelőtétszárnyat és korszerűsített avionikát kaptak.
Filmkazetták kivétele egy svájci Mirage IIIRS orr-részébe beépített kamerákból
Mirage IIIR [szerkesztés]
A Mirage III bázisán több felderítő változatot is létrehoztak. A repülőgépek a Mirage IIIE sárkányát és a Mirage IIIC avionikáját örökölték, csak az orrukba a rádiólokátor helyett az OMERA kamerát építették. A repülőgépek megtartották a gépágyút, valamint a fegyverfelfüggesztő csomópontjaikat is. A Francia Légierő a két prototípuson kívül összesen 50 repülőgépet vásárolt, az első példányokat még a Mirage IIIE rendszeresítése előtt megkapták.[1]
Mirage IIIRS [szerkesztés]
A Svájci Légierő számára legyártott 17 repülőgép típusjelzése, ezek később korszerűsítési programon estek át, és 2003-ig repültek velük.
Svájci Mirage IIIRS felderítő repülőgép, a Payerne-i légibázis múzeumában
A Francia Légierő számára épült 20 repülőgép, a törzs orr-részében egy újabb panoráma-kamerát helyeztek el, és megkapták a Mirage IIIE lefelé néző terepkövető lokátorát is. Széles körben exportálták, Abu-Dzabi, Belgium, Dél-Korea, Egyiptom, Kolumbia, Líbia és Pakisztán fegyveres erőinél is szolgálatban állt. A belga gépek nagy részét helyben gyártották, és az exportált gépek nagy részét az angol Vinten kamerával szerelték fel. Izraelben állítólag helyben alkalmassá tettek néhány Mirage IIICJ-t felderítő feladatra az orr-rész átépítésével, majd vásároltak is két Mirage IIIRJ-t, de ezt az információt hivatalosan nem erősítették meg.
Francia Mirage 5F
A Mirage 5 a Mirage IIIE eredetileg izraeli megrendelésre gyártott, egyszerűsített változata. A pilótakabin mögött található elektronikai berendezéseket kiszerelték, mert a Közel-Keleten az állandóan napsütéses időjárás miatt nem volt szükség bonyolult navigációs és rádiótechnikai berendezések beépítésére, helyükre tüzelőanyag-tartályokat építettek. A gép orrát, melybe nem építettek rádiólokátort, mintegy fél méterrel meghosszabbították, a Pitot-csövet az orr hegyéről az orr-rész aljára tették át. A SEPR gyorsítórakétát erről a változatról is lehagyták. A törzs hátsó részére, a szárnycsatlakozások vonalába egy-egy új fegyverfelfüggesztő csomópontot szereltek, ezekből így összesen hét darab került a gépre. Az új változat először 1967. május 19-én repült. A gépekből Izrael 1966-ban 50 darabot rendelt, de ezeket sohasem vehette át, mert a hatnapos háború alatt Charles de Gaulle fegyverembargót hirdetett Izraellel szemben, és bár az összes repülőgépet legyártották, ezeket a Francia Légierő állította rendszerbe Mirage 5F típusjelzéssel.
A repülőgép népszerűvé vált a vásárlók körében, mert az egyszerűbb elektronika miatt olcsóbb volt, mint az eredeti Mirage III, és több fegyvert messzebbre tudott vinni. Később, mivel az elektonikus berendezések egyre kisebb teret foglaltak el, a repülőgépeket folyamatosan korszerűsítették, és lényegében elérték, majd meghaladták a Mirage III eredeti felszereltségét. Összesen 531 Mirage 5-öst gyártottak.
Mirage 50 [szerkesztés]
A hetvenes években gyártott változat, a Mirage F1 erősebb, 70,6 kN tolóerejű ATAR 9K50 hajtóművével és korszerűbb, Cyrano IV lokátorral. A repülőgép gyártásának idején már lehetőség volt a korszerűbb Mirage F1 megvásárlására is, ezért a Mirage 50 csak kevés vásárló érdeklődését keltette fel. Dél-Afrika és Chile rendelt újonnan gyártott gépeket, emellett Chile a Francia Légierő használt Mirage 5-öseiből is vásárolt, melyeket még leszállításuk előtt Mirage 50-esre építettek át. Venezuela Mirage IIIE és Mirage 5 repülőgépeit korszerűsítette a Mirage 50M típusváltozatra.
Kísérleti és kis számban gyártott változatok [szerkesztés]
Milan [szerkesztés]
Svájccal együtt fejlesztett változat, melynek fő ismertetőjegye a törzs orr-részéből kiengedhető kis vezérsíkok, a bajszok, amelyekkel a repülőgép rossz manőverezőképességén és kedvezőtlen felszállási tulajdonságain kívántak javítani. A repülőgép hajtóműve az erősebb ATAR 9K50 lett, ezt a félbehagyott Mirage IIIC2 programból vették át. Az avionika is korszerűbb lett, az orrba lézeres távmérőt és célmegjelölőt építettek. A programot 1968-ban kezdték, és három prototípus épült meglévő repülőgépek átalakításával, fixen elhelyezett első vezérsíkokkal. Az első felszállást 1970 májusában teljesítették. Egy repülőgép a svájci igények szerint épült, Milan S néven. A programot később beszüntették, mert a pótvezérsík nem volt jó megoldás, ugyanis akadályozta a pilóta kilátását, valamint turbulenciát keltett, amelyet a hajtómű beszívott, és ez akadályozta a működését. Később számos Mirage III törzsének felső részére – közvetlenül a levegőbeömlőnyílás mögé – szereltek merev kacsaszárnyakat. Ezek hasonló funkciót szolgáltak, mint a bajszok, de sokkal egyszerűbben működtek.
Mirage 3NG [szerkesztés]
A Mirage IIING (Nouvelle Generation – Új generáció) a repülőgép legutolsó gyári változata volt, ATAR 9K50 hajtóművel, a szárny csatlakozásánál előre megnyújtott szárnybekötéssel (LERX – Leading Edge Root Extension), kacsaszárnyakkal. Az avionika egy része a Mirage 2000-ről származott, számítógépes irányítórendszer (fly by wire), új rádiólokátor, lézertávmérő és új navigációs rendszer is volt a repülőgépen. Gyártásra nem került, de a Mirage 3NG jó demonstrátora volt a régebbi repülőgép korszerűsíthetőségének, több légierő korszerűsítette Mirage III-asait a Mirage 3NG-n használt berendezésekkel. Brazília 1988-ban négy Mirage IIIE-t vásárolt a Francia Légierőtől, majd 1989-től hasonló módon korszerűsítette Mirage IIIE-it a Mirage 3NG-hez hasonló avionikával.
A Mirage IIIV prototípusa Le Bourget-n kiállítva. A törzs tetején látható a függőleges emelőhajtóművek egyik oldali négy zárt légbeömlőnyílása.
A Mirage III helyből feszálló változata, csak a kísérleti stádiumig jutott el. Először egy Mirage III-ast építettek át, ennek elnevezése Balzac V volt, és 1962–63 folyamán repült.
A Balzac V tapasztalatait felhasználva építették a Mirage IIIV-t, ezzel az első függőleges felszállást és lebegést 1965 februárjában végezték el. A fő hajtóművet Pratt & Whitney JTF10 típusra cserélték a törzsébe függőlegesen nyolc kisméretű Rolls–Royce RB162–1 hajtóművet (egyenként 15,7 kN tolóerővel) építettek.
IAI Kfir Hatzerim Légibázison az Izraeli Légierő Múzeumában kiállítva.
Nesher [szerkesztés]
A Nesher (Sas) repülőgép a Mirage 5 izraeli másolata volt. Az Izraeli Légierő a hatnapos háború alatt meghozott embargóról szóló döntés miatt a megrendelt 50 Mirage 5 repülőgéphez nem jutott hozzá, emiatt az izraeli titkosszolgálat, a Moszad a repülőgépek tervrajzait ellopta Svájcból, ahol azokat licencben gyártották.[2] Az avionika izraeli fejlesztésű volt, korszerű, Martin–Baker gyártmányú, zéró-zéró katapultüléseket kapott a gép. Lehetőséget teremtettek a korszerűbb, izraeli gyártású Shafrir légiharc-rakéták hordozására. Izraelben az Israeli Aircraft Industries gyártotta a gépeket, a prototípus 1969 szeptemberében szállt föl, a szállítások 1972-ben kezdődtek, összesen 51 együléses és 10 kétüléses példányt építettek. A jom kippuri háborúban a típus összesen száznál is több légigyőzelmet szerzett. 1978–82 között a gépeket – 35 együlésest, Dagger A néven és 4 kétülésest, Dagger B néven – felújítás után eladták Argentínának, ezek ma is rendszerben állnak.[3]
IAI Kfir TC.2
A Nesher fejlesztésével párhuzamosan megkezdték egy másik repülőgép kialakítását is Barak (Villám) néven. Ebbe a francia ATAR típusú hajtómű helyett, mellyel elégedetlenek voltak, az amerikai General Electric J79-et építették be, 49/83,4 kN tolóerővel. Az új hajtóművet először egy eredeti francia gyártású Mirage III-ba szerelték 1970-ben (ezt Raamnak, Mennydörgésnek hívták), majd 1973 júniusában egy újabb prototípus épült. A jom kippuri háborúban néhány Barak is részt vett.
Kfir C.2 az Uvda Légibázis bejáratánál kiállítva
A hajtómű nagyobb teljesítményének jobb kihasználása a repülőgép alaposabb áttervezését vonta maga után, ez lett a Kfir (Oroszlánkölyök). A nagyobb átmérőjű és rövidebb hajtómű miatt a törzs hátsó részét áttervezték, a függőleges vezérsík tövében egy kisebb légbeömlőnyílást alakítottak ki a hajtóművet hűtő levegő számára. Az első, Kfir C.1 változatból csak 27 darab épült, ezt követte a C.2, amelyen több aerodinamikai finomítást végeztek. Az orr két oldalára egy-egy keskeny légterelő lemezt, a légbeömlőnyílások elejére leszerelhető kacsaszárnyakat építettek. A szárny belépőélét a szárny szélességénél kiugratták, az így létrejövő „kutyafognak” nevezett megoldás segít a levegőt a szárnyra terelni. A repülőgépnek jobb lett a manőverezőképessége, és rövidebb kifutópályáról is fel tudott szállni. Kettő kivételével az összes Kfir C.1-et a C.2 standardnak megfelelő szintre korszerűsítették. Összesen 185 Kfir C.2-t építettek, ebből több a Kfir TC.2 kétüléses gyakorlóváltozata volt. Ennek orra sokkal hosszabb volt, mint a francia Mirage IIIB-jé, mert a második ülés miatt eltávolított elektronikát a pilótakabin elé építették be, így a repülőgép képességei nem csökkentek. Hogy ne zavarja a kilátást, a gép orra lefelé hajlik. A Kfir utolsó, sorozatban gyártott változata a C.7 volt, ezen a fegyverfelfüggesztő csomópontok számát kilencre növelték, elektronikáját folyamatosan korszerűsítették. A repülőgépeket mára kivonták a szolgálatból, egy részüket eladták. 10 C.2/TC.2-t Ecuador, 13 C.7/TC.7-et Kolumbia, egy századnyi C.7 és TC.2 gépet Srí Lanka vásárolt meg, 25 felújított C.1-est az Amerikai Haditengerészet és a Tengerészgyalogság bérelt, F–21 Lion néven. Kfir C.10 néven kidolgozták a repülőgépek korszerűsítési programját, de ebből idáig senki nem vásárolt.[4][5]
A Dél-Afrika által vásárolt Mirage III repülőgépeket a nyolcvanas években felújították, mert nem tudtak külföldről korszerű vadászbombázókat beszerezni az ország ellen az apartheid politika miatt bevezetett fegyverszállítási embargó miatt. A repülőgépeket az Atlas Aircraft Corporation újította föl, izraeli segítséggel. Sárkányszerkezetüket megerősítették, így azok újszerűekké váltak, azaz a felújítás után tervezett élettartamuk megegyezett egy gyári új gép tervezett élettartamával. A hajtóművet az ATAR legkorszerűbb, a Mirage F1-esekhez használt változatára, az ATAR 9K–50-re cserélték, ezt a dél-afrikai ipar licencben gyártotta a saját Mirage F1-eseihez. Az új hajtómű több levegőt igényelt, ezért nagyobb méretű légbeömlőnyílásokat kapott a repülőgép, ezek alján két új fegyverfelfüggesztő csomópontot alakítottak ki, így összesen hét csomópontja lett a gépnek. A jobb oldali légbeömlőnyílás fölé légi utántöltő berendezést szereltek. A pilótafülkébe Martin Baker Mk. 10 katapultülést építettek. Az avionikát korszerűsítették, izraeli, illetve néhány saját gyártású berendezést építettek be. A lokátor izraeli ELTA EL–2001 lett, Elbit HUD (Head Up Display), dél-afrikai sisakcélzó, új navigációs rendszer, rádióelektronikai zavaróadó és besugárzásjelző, valamint infracsapdaszórók kerültek a gépekbe. A fegyverzet kiegészült a Shafrir izraeli és a Kukri és Darter dél-afrikai légiharc-rakétákkal, valamint korszerű, földi célok elleni fegyverekkel. Az első repülőgép 1986-ban készült el, a svéd JAS 39 Gripen váltja le őket, előreláthatóan 2010-re.
• Cheetah E
A Cheetah első, köztes változata a Mirage IIIE átalakításával jött létre, megtartották benne az eredeti, ATAR 9C hajtóművet. 16 gépet alakítottak át 1998-tól, és 1992-ben vonták ki őket a hadrendből, miután elérhetővé váltak a korszerűbb gépek.
• Cheetah C
A Cheetah fejlettebb változata a Mirage IIIC-ből átalakítva, 1993-tól állt rendszerben, 38 példány épült. A gép egyrészes szélvédőt kapott a korábbi, háromrészes helyett (ennek középső része páncélüvegből készült, de ez akadályozta a kilátást, ma már nem alkalmazzák sehol), a törzsét megnyújtották. A régebbi, Martin Baker Mk. 6 katapultülés volt a gépekben. Néhány példányba a korszerűbb EL–2021 lokátort építették.
• Cheetah D
A Mirage IIID-ből átépített kétüléses gép, régebbi, ATAR 9C hajtóművekkel. 1986-tól építettek át 16 példányt. A dél-afrikai atombombákat ez a gép hordozta (amennyiben ezek valóban léteztek).
• Cheetah R
A felderítőváltozatnak csak prototípusa létezett. Nem volt légi utántöltő berendezése, és gépágyú sem volt beépítve.
Pantera [szerkesztés]
A Chilei Légierő Mirage 50-eseit a helyi ENAER (Empresa Nacional de Aeronáutica) korszerűsítette a Kfir C.2-eshez hasonló kialakításúra, 1988-tól. A gépekre kacsaszárny került, megnyújtott orrukba korszerűbb elektronikát építettek.
Fegyverzet :
Svájci Mirage IIIS függesztményekkel. A szárny alá belül tüzelőanyag-póttartály, kívül AIM–9 Sidewinder légiharc-rakéta van függesztve, a gép mellett látható még egy AS.30 irányított levegő-föld rakéta.
A repülőgép törzse alá, gondolákba, két 30 milliméteres DEFA 553 gépágyút építettek, 125 lőszeres javadalmazással. A gépágyúk csövei a légbeömlőnyílások alatt vannak. A gépágyúkat le kellett szerelni, ha alkalmazni akarták a törzs hátsó része alá épített rakétahajtóművet.
A legelső Mirage III repülőgépek alatt összesen három fegyverfelfüggesztő csomópont volt (a törzs és a szárnyak alatt egy-egy), de már a sorozatgyártás elején megnövelték a számukat ötre, a szárnyak alatt egy-egy csomóponttal. A továbbfejlesztett Mirage 5 és Cheetah repülőgépeken már hétre nőtt a fegyverfelfüggesztő pontok száma.
Légiharc-rakéták [szerkesztés]
A szárnyak alatti rakétaindítósínre eredetileg az AIM–9 Sidewinder légiharc-rakétát lehetett függeszteni, később a francia fejlesztésű R550 Magic rakétát alkalmazták. A repülőgép hordozhatta az R.511, R530 és Super 530 félaktív lokátoros önirányítású légiharc-rakétát is, ezt a törzs alá függeszthették.
Az Izraelben gyártott változatokhoz saját harci tapasztalataik alapján több légiharc-rakétát is kifejlesztettek, ezeket viszonylag nagy számban gyártották is. Elsősorban a Kfir repülőgépekkel exportálták a Shafrir, Shafrir 2, a Python 3 és a Python 4 légiharc-rakétákat. Egyes források szerint a hatnapos háború során zsákmányolt nagy mennyiségű szovjet R–3SZ légiharc-rakétát is alkalmazták az izraeli Mirage-okon.
Dél-Afrika szintén saját gyártású rakétákkal látta el repülőgépeit, a V3B Kukri és a V4 Darter különböző változatait állították hadrendbe. Brazília a helyi gyártású MAA–1 Piranha légi közelharc-rakétát rendszeresítette.
Svájc eredetileg az AIM–4 Falcon rakétákkal állította hadrendbe Mirage IIIS repülőgépeit, később ezek is AIM–9 Sidewinder rakétákat hordoztak.
Levegő-föld rakéták és bombák [szerkesztés]
A francia gyártású repülőgépekre az AS.20 és AS.30 földi célok elleni, rádiós parancsközlő távirányítású, valamint az AS.37 Martel lokátorromboló rakétákat lehetett függeszteni.
Az izraeli gyártású gépeket alkalmassá tették amerikai rakéták, például az AGM–65 Maverick televíziós irányítású és az AGM–45 Shrike lokátorromboló rakéta hordozására. A pakisztáni Mirage 5PA3 változat alkalmas az AM.39 Exocet rakéták indítására is. A repülőgép hordozhatott Matra 155 nem irányított rakétákat tartalmazó tárat is, többek között a JL100R tipusú, tüzelőanyag-póttartállyal egybeépített indítóberendezésben.
A bombafegyverzet maximum 8 darab EU3 típusú, 450 kilogramm tömegű bombából állhatott, de a repülőgép hordozhatott egy AN52 atombombát is. Létezett olyan tüzelőanyag-póttartály is, amelyre összesen négy kisebb bombát lehetett függeszteni. Később rendszeresítették a BLU–107 Durandal betonromboló bombát is.
Egyéb függesztmények [szerkesztés]
A repülőgép alá 625, 1200, 1300 és 1700 literes póttartályokat lehet függeszteni.
Argentin IAI Finger
Abu-Dzabi [szerkesztés]
Abu-Dzabi légiereje tizenkét Mirage 5AD és öt Mirage 5 EAD együléses, három darab Mirage 5DAD kétüléses vadászbombázót, valamint öt darab Mirage 5RAD felderítő repülőgépet vásárolt.
Argentína [szerkesztés]
Az Argentin Légierő 17 Mirage IIIEA és 4 Mirage IIIBA repülőgépet vásárolt, ezt megtoldották 1978–80 között az Izraeltől vásárolt 19 darab Mirage IIICJ-vel és 3 Mirage IIIBJ-vel és 35 IAI Daggerrel, amelyeket bevetettek a Falkland-szigeteki háborúban. A háborús veszteségek (2 Mirage IIIEA és 11 Dagger) pótlására Perutól kaptak 10 darab Mirage 5P-t, ezeknek a neve Mara lett, Izraeltől pedig 19 Mirage IIICJ-t és 3 Mirage IIIBJ-t vsároltak, a Daggereket pedig korszerűsítették, ezután a nevük Finger lett.[6]
Ausztrál Mirage IIIO
49 Mirage IIIO(F) és 51 Mirage IIIO(A) együléses repülőgépet, valamint 16 Mirage IIID kétülésest vásárolt, az F–86 Sabre leváltására. A repülőgépeket Ausztráliában a Commonwealth Aircraft Company (hajtómű, sárkány részegységei) és a Government Aircraft Factory (végszerelés) gyártották le, az első gép 1963 márciusában repült először. A repülőgépeket e hetvenes években alkalmassá tették AN/ALQ–72 rádióelektronikai zavarókonténer és lézerirányítású bombák hordozására (a célmegjelölést külső forrásból kellett biztosítani). A rendszerből 1988-ban vonták ki, az F/A–18 Hornet váltotta le. 50 példányt 1990-ben adtak el Pakisztánnak, ezek egy része repül, másik részét pótalkatrésznek használják fel.[7]
Belgium [szerkesztés]
A Belga Légierő 63 Mirage 5BA-t, 16 Mirage 5BD-t és 27 Mirage 5BR-t vásárolt, ezeket a belga SABCA cég gyártotta. Az 1990-es évek elején kisebb felújítást kezdtek a gépeken, de röviddel később kivonták őket a hadrendből, ezek közül 1995-ben 25 gépet eladtak Chilének, ahol Mirage 5 Elkan néven alkalmazták őket.
Brazília [szerkesztés]
A Brazil Légierő 1970–73 között tizenhat Mirage IIIEBR és négy Mirage IIIEBR–2 együléses repülőgépet, majd 1977-ben Francia Légierőtől használtan hat Mirage IIIDBR és két Mirage IIIDBR–2 kétüléses repülőgépet vásárolt. A gépeket 2005 végén vonták ki a hadrendből, pótlásukra, ideiglenesen, a Francia Légierőtől Mirage 2000 repülőgépeket vásároltak, az első két gép 2006 őszén érkezett meg az országba.[8]
Dél-afrikai Mirage IIICZ
A Dél-afrikai Légierő 16 darab Mirage IIICZ és 17 darab Mirage IIIEZ együléses, 3 Mirage IIBZ, 3 Mirage IIIDZ és 11 Mirage IIID2Z kétüléses, valamint 4 Mirage IIIRZ és 4 Mirage IIIR2Z felderítő repülőgépet vásárolt. Az Angola elleni háborúban, 1979-ben legalább egy Mirage IIIRZ-t vesztettek.[9] Később a repülőgépek egy részét helyben, izraeli segítséggel átalakították Cheetah elnevezéssel. A gépeket a JAS 39 Gripen fogja leváltani.
Chile [szerkesztés]
A Chilei Légierő hat Mirage 50C és nyolc darab Mirage 50FC (korszerűsített francia Mirage 5F) együléses és három Mirage 50DC kétüléses vadászgépet vásárolt, ezeket később korszerűsítették, nevük Pantera lett, jelenleg 13 darab áll rendszerben. Emellett 1995-ben Belgiumtól használtan vásároltak 25 darab Mirage 5-öt, ezeket Elkan elnevezéssel állították hadrendbe az elavult Hunter repülőgépeik leváltására, 2006 végéig repülték, a Hollandiától használtan vásárolt F–16-osok váltották le őket. A többi gépet is az F–16 Fighting Falcon fogja leváltani.
|
|
030909111017
|
|
|
030909111058
|
|
|
030909111142
|
|
|
030909111207
|
2009.03.10.