Mitsubishi A6M2 Zero
1:48, Hasegawa
Pintér György - Múzeumi krimik
Nemrégiben került mozikba a Pearl Harbour című film, melyben elég sokat volt látható ez a repülőgéptípus. Ennek hatására döntöttem úgy, hogy elkészítem ennek a legendás repülőnek a makettváltozatát.
A Zero története
A második világháború idején minden hadviselő félnek megvoltak a maguk legendás fegyverei, például az angoloknál a Spitfire vadászgép, vagy a németek Tigris tankja. Nem volt ez másképp a császári Japánban sem, ahol ezt a szerepet a Zero töltötte be. 1937-ben a Japán haditengerészet pályázatot írt ki egy új repülőgép hordozó-fedézeti vadászrepülőre, ami leváltja az addig szolgáló A5M-et.
A pályázati feltételek hasonlóak voltak, mint az addigi könnyű kétfedelű gépeknél, de plusz még 8 (!) órányi repülési időt és minimum 500 kph-s sebességet írtak elő. Ez a követelményrendszer igen nagy kihívást jelentett abban a korban, de a Mitshubishi mérnökcsapata Jiro Horikoshi főmérnök vezetésével sikeresen teljesítette a feladatot. 1939. április 1.-én levegőbe emelkedett az A6M1. Akárcsak a harckocsik világában, a harcirepülőgépek tervezésében is a fegyverzet - mozgékonyság - tűzerő erényhármasának egyensúlyban tartásával alakul ki a tökéletes harceszköz.
A 12-Shi kiírás szigorúsága, valamint a rendelkezésre álló relatív gyenge motor miatt a mérnökök elhagyták a legalapvetőbb páncélzatot is, és ez később megbosszulta magát. Eleinte azonban ez nem okozott gondot, az 1940-ben Kínába küldött 15 darab Zero (a pilóták Rei Shiki Sento Ki-nak hívták, vagy egyszerűen csak Rei-sen-nek) 266 ellenséges repülőt lőttek le, és csak két balesetben elpusztult Zerot veszítettek. Ezek a sikerek alapozzák meg a Zero legendáját.
Pearl Harbour
A császári Japán a kínai kaland után elhatározta, hogy területeit a Csendes-óceánon növeli. Szükségesnek látta ezt azért, mert a Népszövetség (az ENSZ elődje) a kínai agresszió miatt teljes embargót rendelt el Japán ellen. Márpedig ez a nyersanyagban (főleg olaj és fémek) szegény Japánt igen érzékenyen érintette. Terveik elérésében csak az USA akadályozta a szigetországot. Elhatározták, hogy az U.S. NAVY csendes-óceáni flottáját egyetlen csapással elpusztítják. A terv kivitelezésére Isoroku Yamamoto tengernagyot kérték fel, aki egy pompás, minden részletre kiterjedő tervet készített. Elsődleges célpontok az amerikai repülőgép-hordozók voltak, utánuk sorban a csatahajók, cirkálók, kiseb hajóegységek és a parti létesítmények. (repülőterek, dokkok. stb.)
A Japán flotta 6 repülőgép-hordozót (Akagi, Kaga, Hiryu, Shoryu, Shokaku, Zuikaku), 275 támadó repülőt és a kíséret 24 egyéb hajóját vonta össze a támadásra. 1941. november 27.-én a csapásmérő flotta teljes titokban kihajózott és elindult a Hawaii-szigetek felé. December 7.-ére elérték az indítási zónát és a hat hordozón feldübörögtek a repülőgépek motorjai. Elsőként a légifedezetet alkotó 43 Zero szállt fel, majd a 140 bombázógép. A támadást vezető Fushida korvettkapitány ráállt a hawaii rádió zenés műsorát sugárzó adójára, ezzel szinte a célra vezette a köteléket.
Reggel 07 óra 10 perckor az Oahu szigeten néhány napja felállított radar ugyan jelezte a köteléket, de az amerikai parancsnokság közölte a kezelőkkel: "Ne törődjenek vele, ezek a kontinensről érkező B-17-es nehézbombázók!" 07 óra 55 perckor kiderült, hogy ezek bizony Japánok. Vasárnap lévén az amerikai szolgálat "laza" volt, ezért a támadás iszonyú pusztítást okozott. Az első és a második hullámban támadó repülők elsűlyesztettek 5 csatahajót és 14 egyéb hajót, megrongáltak 3 csatahajót. Elpusztítottak 74 db repülőt. Meghalt 2403 ember (ebből 66 civil), megsebesült 1178 fő. Két pilóta, George S. Welch és Ken Taylor hadnagyok engedély nélkül - ezért később fenyítést kaptak - felszálltak és összesen 6 ellenséges repülőt lelőttek.
A Japánok 29 repülő elvesztése árán hosszú időre megbénították az U.S. NAVY-t. Legfőbb célpontjaikat, az amerikai hordozókat azonban nem siketült elpusztítani és ez hosszú távon Japán vereségéhez vezetett. Az első légiharcokban az amerikai F4F és P-40-es repülőkkel szemben a Zero igen könnyű győzelmeket aratott, de a Salamon szigeteken zsákmányolt teljesen ép A6M2 tesztje rávilágított a hiányosságokra. Ezeket a tapasztalatokat felhasználva megépítették az F6F Hellcatot, aminek a Zero már nem jelentett leküzdhetetlen ellenfelet.
Persze a Mitshubishi mérnökei sem tétlenkedtek, egyre újabb és újabb módosításokat hajtottak végre a gépen. A fegyverzet és páncélzat erősítése után jött létre a csúcsmodell A6M5 típus. (Apró technikai malőr a filmben, hogy ez a típus a Pearl Harbouri bevetés idején még nem létezett.) Az A6M5 már fel tudta volna venni a versenyt az F4U és F6F gépekkel, de a tapasztalt pilóták égető hiánya miatt ezt már nem tudta bebizonyítani. Az ezt követő alváltozatok már vadászbombázók voltak, és főleg a kamikaze bevetésekhez használták.
A kamikaze
1218-ban Kublaj mongól kán inváziót akart indítani Japán ellen. Ehhez a Sárga tengeren kellett volna áthajózni a szárazföldre, de egy hirtelen jött tájfun minden hajót elsűllyesztett. Ez volt az "isteni szél", ami a császárságot megmentette. A második világháború idején a mítosz egy modernebb formában ismét előkerült.
Onishi admirális az 1. Tengeri légiflotta parancsnoka 1944. Október 19.-én kelt parancsában utasítást ad egy mindenre elszánt öngyilkos különítmény létrehozására, mely életét nem kímélve pusztítja el az ellenséges flottát. Az első bevetésre 1944. október 21.-én került sor. A kötelék parancsnoka Sheki hadnagy, aki csupa veteránokból álló raját az amerikai 7. flotta ellen vezeti. Sikerül is elsüllyeszteniük a Saint-Lo repülőgép-hordozót és megrongálni négy további hajóegységet. A sikereken felbuzdulva további kamikaze egységeket szerveztek, érzékeny veszteségeket okozva ezzel az amerikai flottának. Bár kezdetben a megtiszteltetés miatt csak veterán pilótákat vettek fel, ezek hiányában hamar rákényszerültek arra, hogy ötven óra alatt ímmel-ámmal kiképzett pilótákat küldjenek harcba. Az egyre jobban kidolgozott taktika mellet még kifejezetten kamikaze bevetésekre tervezett repülőt, az Oka-t is megépítették. A kamikaze taktika nem volt ismeretlen más hadviselő nemzeteknél sem. Németország a háború végén hasonló egységeket kívánt létrehozni, a Szovjetunió pedig az utolsó "taran" végrehajtására a hatvanas években adott parancsot.
A makett
Elég sok gyártó mintázta meg ezt a híres repülőt. A kínálatból én a Hasegawa cég 1/48-as méretarányú makettjét választottam. Részletezettsége kitűnő, az illeszkedésekkel szinte semmilyen probéma nem akadt. A kabinbelső összerakása és kifestése után összeragasztottam a törzsfeleket, és helyükre kerültek a szárnyak, vezérsíkok, valamint a kabintető. Némi tömítés-csiszolás után a makett készen állt a festésre. A szükséges maszkolások után némi mosószerrel zsírtalanítottam a makettet. Általában a Gunze festékgyár akryl (vízbázisú) festékeit használom, mert jól takar, és pontosak a színei.
Az eredeti gépen a futóműaknát nem festették le, hanem a nyers alumíniumot egy kékes színű áttesző lakkal vonták be, amit én is hűen követtem. Fölkerült a szürke és a zöld álcázó szín is. A matricák felhelyezése után híg fekete festékkel a lemezosztásokat körbefújtam, így adva a makettnek formát. A kész repülőt vékony betonlapra helyeztem és a diorámát néhány figurával népesítettem be. Mivel úgy láttam hogy még hiányzik valami, ezért egy a Japánokra jellemző buzdító feliratú táblát raktam még a sarokba. Ezzel a mű el is készült, melyet a Sas utcai Makett galériában állítottam ki.
A Zero története
A második világháború idején minden hadviselő félnek megvoltak a maguk legendás fegyverei, például az angoloknál a Spitfire vadászgép, vagy a németek Tigris tankja. Nem volt ez másképp a császári Japánban sem, ahol ezt a szerepet a Zero töltötte be. 1937-ben a Japán haditengerészet pályázatot írt ki egy új repülőgép hordozó-fedézeti vadászrepülőre, ami leváltja az addig szolgáló A5M-et.
A pályázati feltételek hasonlóak voltak, mint az addigi könnyű kétfedelű gépeknél, de plusz még 8 (!) órányi repülési időt és minimum 500 kph-s sebességet írtak elő. Ez a követelményrendszer igen nagy kihívást jelentett abban a korban, de a Mitshubishi mérnökcsapata Jiro Horikoshi főmérnök vezetésével sikeresen teljesítette a feladatot. 1939. április 1.-én levegőbe emelkedett az A6M1. Akárcsak a harckocsik világában, a harcirepülőgépek tervezésében is a fegyverzet - mozgékonyság - tűzerő erényhármasának egyensúlyban tartásával alakul ki a tökéletes harceszköz.
A 12-Shi kiírás szigorúsága, valamint a rendelkezésre álló relatív gyenge motor miatt a mérnökök elhagyták a legalapvetőbb páncélzatot is, és ez később megbosszulta magát. Eleinte azonban ez nem okozott gondot, az 1940-ben Kínába küldött 15 darab Zero (a pilóták Rei Shiki Sento Ki-nak hívták, vagy egyszerűen csak Rei-sen-nek) 266 ellenséges repülőt lőttek le, és csak két balesetben elpusztult Zerot veszítettek. Ezek a sikerek alapozzák meg a Zero legendáját.
Pearl Harbour
A császári Japán a kínai kaland után elhatározta, hogy területeit a Csendes-óceánon növeli. Szükségesnek látta ezt azért, mert a Népszövetség (az ENSZ elődje) a kínai agresszió miatt teljes embargót rendelt el Japán ellen. Márpedig ez a nyersanyagban (főleg olaj és fémek) szegény Japánt igen érzékenyen érintette. Terveik elérésében csak az USA akadályozta a szigetországot. Elhatározták, hogy az U.S. NAVY csendes-óceáni flottáját egyetlen csapással elpusztítják. A terv kivitelezésére Isoroku Yamamoto tengernagyot kérték fel, aki egy pompás, minden részletre kiterjedő tervet készített. Elsődleges célpontok az amerikai repülőgép-hordozók voltak, utánuk sorban a csatahajók, cirkálók, kiseb hajóegységek és a parti létesítmények. (repülőterek, dokkok. stb.)
A Japán flotta 6 repülőgép-hordozót (Akagi, Kaga, Hiryu, Shoryu, Shokaku, Zuikaku), 275 támadó repülőt és a kíséret 24 egyéb hajóját vonta össze a támadásra. 1941. november 27.-én a csapásmérő flotta teljes titokban kihajózott és elindult a Hawaii-szigetek felé. December 7.-ére elérték az indítási zónát és a hat hordozón feldübörögtek a repülőgépek motorjai. Elsőként a légifedezetet alkotó 43 Zero szállt fel, majd a 140 bombázógép. A támadást vezető Fushida korvettkapitány ráállt a hawaii rádió zenés műsorát sugárzó adójára, ezzel szinte a célra vezette a köteléket.
Reggel 07 óra 10 perckor az Oahu szigeten néhány napja felállított radar ugyan jelezte a köteléket, de az amerikai parancsnokság közölte a kezelőkkel: "Ne törődjenek vele, ezek a kontinensről érkező B-17-es nehézbombázók!" 07 óra 55 perckor kiderült, hogy ezek bizony Japánok. Vasárnap lévén az amerikai szolgálat "laza" volt, ezért a támadás iszonyú pusztítást okozott. Az első és a második hullámban támadó repülők elsűlyesztettek 5 csatahajót és 14 egyéb hajót, megrongáltak 3 csatahajót. Elpusztítottak 74 db repülőt. Meghalt 2403 ember (ebből 66 civil), megsebesült 1178 fő. Két pilóta, George S. Welch és Ken Taylor hadnagyok engedély nélkül - ezért később fenyítést kaptak - felszálltak és összesen 6 ellenséges repülőt lelőttek.
A Japánok 29 repülő elvesztése árán hosszú időre megbénították az U.S. NAVY-t. Legfőbb célpontjaikat, az amerikai hordozókat azonban nem siketült elpusztítani és ez hosszú távon Japán vereségéhez vezetett. Az első légiharcokban az amerikai F4F és P-40-es repülőkkel szemben a Zero igen könnyű győzelmeket aratott, de a Salamon szigeteken zsákmányolt teljesen ép A6M2 tesztje rávilágított a hiányosságokra. Ezeket a tapasztalatokat felhasználva megépítették az F6F Hellcatot, aminek a Zero már nem jelentett leküzdhetetlen ellenfelet.
Persze a Mitshubishi mérnökei sem tétlenkedtek, egyre újabb és újabb módosításokat hajtottak végre a gépen. A fegyverzet és páncélzat erősítése után jött létre a csúcsmodell A6M5 típus. (Apró technikai malőr a filmben, hogy ez a típus a Pearl Harbouri bevetés idején még nem létezett.) Az A6M5 már fel tudta volna venni a versenyt az F4U és F6F gépekkel, de a tapasztalt pilóták égető hiánya miatt ezt már nem tudta bebizonyítani. Az ezt követő alváltozatok már vadászbombázók voltak, és főleg a kamikaze bevetésekhez használták.
A kamikaze
1218-ban Kublaj mongól kán inváziót akart indítani Japán ellen. Ehhez a Sárga tengeren kellett volna áthajózni a szárazföldre, de egy hirtelen jött tájfun minden hajót elsűllyesztett. Ez volt az "isteni szél", ami a császárságot megmentette. A második világháború idején a mítosz egy modernebb formában ismét előkerült.
Onishi admirális az 1. Tengeri légiflotta parancsnoka 1944. Október 19.-én kelt parancsában utasítást ad egy mindenre elszánt öngyilkos különítmény létrehozására, mely életét nem kímélve pusztítja el az ellenséges flottát. Az első bevetésre 1944. október 21.-én került sor. A kötelék parancsnoka Sheki hadnagy, aki csupa veteránokból álló raját az amerikai 7. flotta ellen vezeti. Sikerül is elsüllyeszteniük a Saint-Lo repülőgép-hordozót és megrongálni négy további hajóegységet. A sikereken felbuzdulva további kamikaze egységeket szerveztek, érzékeny veszteségeket okozva ezzel az amerikai flottának. Bár kezdetben a megtiszteltetés miatt csak veterán pilótákat vettek fel, ezek hiányában hamar rákényszerültek arra, hogy ötven óra alatt ímmel-ámmal kiképzett pilótákat küldjenek harcba. Az egyre jobban kidolgozott taktika mellet még kifejezetten kamikaze bevetésekre tervezett repülőt, az Oka-t is megépítették. A kamikaze taktika nem volt ismeretlen más hadviselő nemzeteknél sem. Németország a háború végén hasonló egységeket kívánt létrehozni, a Szovjetunió pedig az utolsó "taran" végrehajtására a hatvanas években adott parancsot.
A makett
Elég sok gyártó mintázta meg ezt a híres repülőt. A kínálatból én a Hasegawa cég 1/48-as méretarányú makettjét választottam. Részletezettsége kitűnő, az illeszkedésekkel szinte semmilyen probéma nem akadt. A kabinbelső összerakása és kifestése után összeragasztottam a törzsfeleket, és helyükre kerültek a szárnyak, vezérsíkok, valamint a kabintető. Némi tömítés-csiszolás után a makett készen állt a festésre. A szükséges maszkolások után némi mosószerrel zsírtalanítottam a makettet. Általában a Gunze festékgyár akryl (vízbázisú) festékeit használom, mert jól takar, és pontosak a színei.
Az eredeti gépen a futóműaknát nem festették le, hanem a nyers alumíniumot egy kékes színű áttesző lakkal vonták be, amit én is hűen követtem. Fölkerült a szürke és a zöld álcázó szín is. A matricák felhelyezése után híg fekete festékkel a lemezosztásokat körbefújtam, így adva a makettnek formát. A kész repülőt vékony betonlapra helyeztem és a diorámát néhány figurával népesítettem be. Mivel úgy láttam hogy még hiányzik valami, ezért egy a Japánokra jellemző buzdító feliratú táblát raktam még a sarokba. Ezzel a mű el is készült, melyet a Sas utcai Makett galériában állítottam ki.
|
| Mitsubishi A6M2 Zero |
|
| Mitsubishi A6M2 Zero |
|
| Mitsubishi A6M2 Zero |
|
| Mitsubishi A6M2 Zero |
|
| Mitsubishi A6M2 Zero |
|
| Mitsubishi A6M2 Zero |
2007.12.19.