Mosonshow 2024
Pintér György - Múzeumi krimik Tízet hagytam ki a Mosonmagyaróvári makettshow-k sorából, hogy a 2022-es igazi sokkot okozzon. Ma ért véget a 2024-es rendezvény és a jelek szerint a fejlődés még nem ért véget. Az már látszik, hogy Európa egyik, ha nem a legnagyobb versenyévé nőtte ki magát.
A világ minden tájáról özönlenek ide a legszínvonalasabb munkák. Talán emiatt kisség háttérbeszorultak a hazai munkák. Talán kevesebb a magyar makett, mint régen, de lehet, hogy ezt csak én érzem így. Igaz, a hazai makettezők java vagy zsűrizett, vagy a börzén árult. Az biztos, hogy a színvonal elképesztő.

Idén főleg a repülők és a figurás felhozatal nyűgözött le. Számomra meglepően sok (és nagy) hajót neveztek, de sajnos sok volt búra alatt. Ez nem csak a fotósoknak kellemetlen, a tükröződések a makett megszemlélését is nehezítik.

A börze mára hatalmasra nőtt, a kiállításnak helyet adó sportcsarnok folyosói mellett a szomszédos tornacsarnokot is megtöltötte. Úgy láttam, főleg kiegészítők és talapzatok uralták a kínálatot. Bár én elsősorban szakirodalmat kerestem, azért találtam kedvemre valót.

Mindenki figyelmébe ajánlom a kihelyezett térképeket, amiken látható, hogy egész Európából jöttek látogatók, valamint nagyon sokan jelölték meg Kínát és az eldugott óceáni szigeteket. Hogy ez utóbbit poénnak szánták, vagy tényleg érkeztek a déli Kerguelen-szigetekről, nem tudom, de mindenképpen impozáns a lefedettség.
MiG-21 1:144
MiG-21 1:144
Láthatóan helyet követelnek maguknak a drónmakettek
Láthatóan helyet követelnek maguknak a drónmakettek
Lélegzetelállító a polírozott fémfelület imitációja
Lélegzetelállító a polírozott fémfelület imitációja
Az egyik egyedi festésű, Szolnokon kiállított Mi-24 makettje
Az egyik egyedi festésű, Szolnokon kiállított Mi-24 makettje
A pápai roncstemetőt megörökítő fotós 1:144
A pápai roncstemetőt megörökítő fotós 1:144
Drámai jelenetet örökített meg ez a jókora "kivágott" Ju-88 makett
Drámai jelenetet örökített meg ez a jókora "kivágott" Ju-88 makett
A nagyító alatt egy parányi csatahajó bújik meg
A nagyító alatt egy parányi csatahajó bújik meg
Prince of Wales 1:2000 méretarányban
Prince of Wales 1:2000 méretarányban
Egy nagyon szép, a partraszállásnak emléket állító munka
Egy nagyon szép, a partraszállásnak emléket állító munka
Szörfösök a "csőben"
Szörfösök a "csőben"
A Cápa című film jelenete egy vignettában
A Cápa című film jelenete egy vignettában
Ez a térkép mutatja a Kárpát-medencéből idelátogatók lakhelyét
Ez a térkép mutatja a Kárpát-medencéből idelátogatók lakhelyét
Az európai látogatók lakhelyét mutató térkép
Az európai látogatók lakhelyét mutató térkép
A látogatók lakhelye a világtérképen
A látogatók lakhelye a világtérképen
2024.04.21.
Mekett
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
EnTyU
2024.04.21. 19:22:27
Fantasztikus lehetett, én is készültem, de péntek este belázasodtam :(
warbirds
2024.04.22. 10:24:53
De jó, hogy idén sem jutottam el, nem győznék sírni... :)))
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció