Múzeumi séták: a Halál Völgye és a Duklai Hadtörténeti Múzeum
Pintér György - Múzeumi krimik Aki rendszeresen utazik Kelet-Szlovákiában, és Szvidnyik városát északi irányban elhagyva a Duklai-hágón át Lengyelország felé tart, annak régi ismerős az út mentén kiállított két harckocsi: egy Pz IV és egy T-34. Ezek a Kárpát-medence belsejébe vezető hágóért vívott igen kemény harcoknak állítanak emléket. Nemrégiben, az új gyorsforgalmi csomópont részleges átadásakor új tájékoztató táblákat helyeztek el, amelyeken két nyelven – szlovákul és angolul – azzal a kedélyesen hívogató felirattal csábítják az utazót, hogy „A Halál Völgye 4 km.”
A hágóhoz vezető úton már korábban is kiállítottak különböző fegyvereket, és a harcokban elesett katonák temetői közül némelyik az útról is látható, amint nemzetiségek szerint elkülönítve, katonás rendben álló sírkövek alatt alusszák örök álmukat azok, akik már nem élték meg a háború végét. Most a hágóhoz vezető főúttal párhuzamos völgyben is elkezdtek páncélosokat kiállítani olyan elrendezésben, amilyenben annak idején a harcok során betörtek a dombok közé. A munka még éppencsak elkezdődött, de úgy tűnik, hogy részben háborús emlékhelyként, részben idegenforgalmi látványosságként akarják berendezni a helyszínt.
A hágón átkelve, a határ után néhány kilométerrel megérkezünk Duklába, és a városba dél felől bevezető út mentén, a búcsújáró-helyen álló katedrális előtt nemsokkal találjuk a hadtörténeti múzeumot. A múzeum parkjában, és a kastély mögötti udvarban néhány járművet és sok löveget helyeztek el. A lövegek nagy része szovjet, néhány német és lengyel gyártmány akad közöttük. Ez a létesítmény is új, a kiépítés időszakában van. Így remélhető, hogy nemsokára már a völgyben és a duklai múzeumban is újabb kiállítási tárgyakat láthatunk.
A Duklai Hadtörténeti Múzeum
A Duklai Hadtörté…
Szépen restaurált T-34
Szépen restaurált…
37 mm-es légvédelmi gépágyú, amelyet a front mindkét oldalán használtak
37 mm-es légvé…
Leichte Feldhaubitze 18...
Leichte Feldhaubitze…
...rajta a gyártás évszáma
...rajta a gyártás…
A Halál Völgyének bejárata

A két harckocsit rendszeresen szépen lefestik, részben állagmegóvás okán, részben hogy eltűntessék a vandálok által rájuk fújt firkákat
A Halál Völgyének…
T-34, vegyes futógörgőkkel
T-34, vegyes futóg…
Csendélet Il-10-el és légvédelmi ágyúval
Csendélet Il-10-el…
Az Il-10, stílszerűen viharos égbolt előtt
Az Il-10, stílszer…
A Halál Völgye - ahogyan a védők láthatták 65 éve
A Halál Völgye -…
A múzeum parkja, különböző kaliberű lövegekkel
A múzeum parkja, k…
PZL TS-8 kiképző-gyakorlógép
PZL TS-8 kiképző-…
vrauko
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
proo0
2010.08.02. 10:05:02
Szia köszönjük a képeket,még annyit fűznék hozzá,hogy száradjon le a keze annak aki egy ilyen műemléket meg mer rongálni.
rohamkukac
2010.08.02. 12:46:14
Üdv!
Nagyon jó képek!Biztos érdekes lehetett!
Egyet értek proo0-val a rongálókkal kapcsolatban...
mate5200
2010.08.02. 21:18:26
Jo képek biztos szép lehetet.
Juhasz.Adam
2010.08.03. 22:24:44
Nagyon jó kis hely lehet ez, ja igen és törném el kezét-lábát aki el meri csúfítani ezeket a szépségeket!
simonkaroly9
2010.08.06. 19:13:11
Helló! Én ha elfognám őket nem bántanám, hanem 1 évig ingyen dolgoznának / pl. fűnyírás körömvágó ollóval stb./ utána viszont eltörném mind a 2 kezét!
simonkaroly9
2010.08.06. 19:14:27
A képek szépek ha van még közkincsé tehetnéd.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció