Múzeumi séták: a nagyváradi hadtörténeti múzeum
Pintér György - Múzeumi krimik A határtól mintegy hat kilométernyire fekvő, nagy múltú partiumi városban találunk egy kis hadtörténeti múzeumot is, amely a bukaresti központi intézmény lerakata. Azt, hogy román barátainktól - finoman fogalmazva - nem idegen némi nacionalizmus, tudjuk jól, és ezt ez a múzeum sem rejti véka alá. A nehézfegyvereket a bejárat mellett álló néhány löveg képviseli, odabent első- és második világháborús gyalogsági fegyvereket, egyenruhákat, térképeket találunk. A múzeumban semmilyen tárgy, dokumentum vagy egyéb utalás nem szerepel arra vonatkozólag, hogy Románia mind a két háborút a németek oldalán kezdte, aztán fordított.
A múzeum a városközponttól nem messze, a Calea Armatei Române (azaz a román hadsereg utca) 24A alatt található, minden nap du. 4 óráig tart nyitva. Az utca megfelel a nevének, ma is működő laktanya, NATO kiképző-központ, és nagy tábori püspökség is található itt egymás közelében. A régi szép időkből ismert ,,fényképezni tilos" táblák mindenfelé. A múzeumba nyolc lej a belépődíj, ha megtaláljuk a portást, mert ha épp nincs látogató, akkor hajlamos elkóborolni, és ilyenkor a létesítményt bezárja.
A bejárat
A bejárat
Lövegek a bejárat mellett
Lövegek a bejárat…
A jó öreg maxim
A jó öreg maxim
Kézifegyverek a XX. századból
Kézifegyverek a XX…
Brenek és Mauserek
Brenek és Mauserek
Uniformisok és térképek

Az egész kiállítást áthatja Erdély megszerzésének egyedülálló, minden mást felülíró élménye
Uniformisok és té…
Francisc Rákóczi
Francisc Rákóczi
A központi terem

A Monarchia egykori gyalogsági hadtest-parancsnokságának tiszti kaszinójában, az immár sivár díszteremben ma a román hős emlékműve áll, a szokásos színekkel körülvéve. A kiállításon, egyebek között, azt is megtudjuk, hogy pl. Csehszlovákia felszabadítása során a felszabadító harcokat a román hősök vívták, mert a szovjetek nem szerettek (!!) a hegyekben harcolni.
A központi terem
Bren géppuska
Bren géppuska
Fém makettek/modellek is akadnak
Fém makettek/…
2019.07.03.
Utolsó módosítás: 2019.12.31.
vrauko
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
spenot
2020.07.28. 10:02:49
Jó tudni, hogy van egy ilyen múzeum, még akkor is ha a cikk nyomán nem lesz a magyarnak kedve odamenni.De ha ott járunk, mégis menjünk el, mert érteni kell az ellenfeleket is. Sok köszönet a cikkírónak! S.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció