Narancssárga rettenet

Sikorsky S-64 Skycrane

1:72, Matchbox/Revell
Pintér György - Múzeumi krimik Az S-64 a CH-54 civil változata. Már mások is bemutatták ezt a helikoptert, és a makettet, de én is megteszem. Sok apró eltérés van a katonai és a polgári változat közt, és a Revell dobozában bizony CH-54A verzió található. A készlet eredetileg Macthbox, a Revell pedig átvette, és új matricalapot adott hozzá, köztük három(!) civil gépre valót is. A készlet nagy erőssége egyértelműen a léte. Gyenge pontjai a fülke, a hajtómű és a farokrotor meghajtása, a többi közepes.
A civil változatnál az eltérés a faroktartónál és a főfutók tartóin lényegesek számunkra, illetve, hogy a hajtóműveken van egy tető.

Az építés: Eredetileg ezt a makettet egyszer már összegányoltam, de elhatároztam, hogy szétszedem, és újjá varázsolom. A festéket Tesco gazdaságos, narancssárga flakonos lefolyótisztítóval végeztem, jól működöt ezúttal is. Egyből elhatároztam, hogy a narancssárga „Incredible Hulk” nevű egyedet építem majd.

Ezekben az időkben derült ki, hogy HAWK „kolléga” is ezt a járművet építené meg, ő a cikk írásának kezdetekor már készen volt vele. Én lassan haladok. Az összeállítást a törzsfelekkel kezdtem, és ilyen borzalmas illeszkedést én komolyan nem láttam még. Nem estem kétségbe, Tamiya putty elő, és gyakoroltam rajt' a tömítés fontos művészetét. Rengeteg munkám volt vele, ugyanis eléggé el volt vetemedve a törzs, lyukak, lépcsők voltak mindenfelé, és az egész test valahogy a középvonal felé lejtett.

Sajna a farkokról eltűnt a szegecs- és panelvonalsor, ami sokak szerint túlzás, de megnéztem pár hatalmas képet, és bátran állítom, a mennyiség és az elhelyezés egyáltalán nem túlzás, csak kissé nagyobbak a szegecsek. Még a törzsfelek faragása közben a helyükre ragasztottam a főfutók tartóit itt is akadt tömíteni, csiszolni való bőven, rémes volt az illeszkedés, bár gondolom ez betudható annak is, hogy elsőre elég vacak lett a makett. Mikor úgy döntöttem, hogy eleget gitteltem, elkezdtem nézegetni a pilótafülke padlóját, az üléseket, hogy hogyan lennének ezek berakhatóak. Egyértelműen úgy, hogyha mint egységet illesztem a helyére, ehhez viszont előbb festeni kell mindent belül, a bekötőhevedereket pedig pótolni.

Pár hét, esetleg hónap után újra elővettem, borzalom volt. A tömítés mindenhol beszívódott, a törzs vetemedett maradt, úgyhogy fogtam és a törzs szögletes részét kifűrészeltem.

Beszereztem alkoholos filcet, fém vonalzót, sztirol lap volt itthon, aztán had szóljon! A lábakat is átdolgoztam, legyen meg igazából, ha egyszer csinálom. Időnként becsúsztak hónapok is, amikor nem dolgoztam vele. Aztán egyszer csak nekiültem, és a farokhoz elkezdtem hozzáépíteni a törzsnek valót. Eddigre rájöttem, belső merevítés is kell, hogy stabilabb legyen. Csináltam azonnal.

Eddigre a helyén volt a csörlő háza is. A test építése gyors volt, látványos és meglehetősen büdös, ahogy dolgozott a pillanatragasztó. Aztán a végére került ennek az egésznek az eleje is.

Eztán az a rész jött, amikor az ember szívja a fogát, és szidja magát, jóformán ott voltam, ahonnan elindultam. Rá rengeteg putty, gél pillanatragasztó, surfacer 500, 1200. Valahogy még mindig nem akar jó lenni...

Fejlemények március 7-én

Az orrot alaposan átfaragom, baloldalra buborék ablak kerül, ajtó eltűnik, a fellépő értelem szerűen nem kerül vissza. Valamikor vagy átalakítom, vagy új szélvédőt csinálok, mert nem jó a gyári. Méret és alakhibás. A belső tér is fel lesz javítva, mert sok fog látszani belőle. A fülke hátfalát már kiszabtam sztirol lapból. A hátsó nagy ablakot is át kell alakítani kicsit, meg persze felpolírozni, de átalakításra szorul a hátsó ajtó is.
Szerencsére a farokrotor tartójára már készen vannak a lépcsők.
(A helyesírási hibákat is javítottam. )

Átcsiszoltam az egyik hajtóművet, meg feldaraboltam, a könnyebb kezelhetőség miatt. A kiömlő nem hasonlított az eredetire, másrészt irgalmatlanul vastag volt, a helyére alumínium került, bár ez csak kísérleti jelleggel van ott, egyfajta tesztpéldány, az alakjára is kevéssé figyeltem. Persze a műanyaggal való találkozást is el kellett csiszoljam, mert itt is kb. 1mm-s volt az anyagvastagság. Nagyjából megvan a buborékablak kerete, bár a pillanatragasztós megoldás nem vezetett célra. Helyette műanyaglapot raktam, de mivel ez nem volt elég vastag, így először epokittet, ennek száradása után pedig tamiya putty-t használtam a luk feltöltésére. Hagytam napokig száradni, aztán vízpapíron síkba csiszoltam. Ez után a fülkében úgy-ahogy elrendeztem egy illesztőcsapot. Szépen ott virított a "plafonon", pedig semmi keresnivalója nem volt. Ehhez persze gép kellett, ami itt-ott megsértette a műanyagot.

Sokáig agyaltam azon, vajon hogyan lehetne megoldani a szélvédőkérdést.
A döntő a törés jobb oldalon, illetve a lepattant sarkak nagysága volt, újat kell húzzak! Ez egy dolog, nem nehéz, tényleg. Bonyolult azonban a helyzet, mert az orrhoz nem akaródzik illeszkedni. Elhatároztam hát, hogy összegyógyítom az alkatrészeket, simára csiszolom, Tóth Zoli-féle vékony fűrészpengével kifűrészelem, majd ezt húzom. Mivel nem akarok a beszívódásokkal bajlódni, lévén milliméteres hézagok állnak sorban előttem, a Tamiya putty nem megfelelő. A pillanatragasztó sem tűnt ideális megoldásnak a tömítéshez, ezért újfent az Epokittet hívtam segítségül. Pillanatragasztóval 3 ponton a helyére fogtam, majd a fennmaradó öles réseket a fent említett műgyantával kitömtem.

Vártam két napot, hogy biztosan jól átszáradjon a tömítő. 800-as vízpapírral, néhol tűreszelővel megfelelően tudtam csiszolni.
A főfutók lépcsőinek prototípusa is elkészült, csak sokszorosítanom kell és lehetőleg egy vonalban felrakni mind.

Június 10.

Sok újdonság van, többek közt az alakuló futószárak, az elkészült lépcsők, az utolsó buborékablak mesterdarabja szárad(majd húzhatok ablakokat is...), úgy néz ki, a tömítések megállapodtak, az üléseket is kezelésbe vettem. A pilótakabin plafonjáról eltüntettem egy illesztőcsapot, befalaztam egy lyukat, elszobrászkodom.

Június 19.

A sokadik eresztés került fel a lépcsőből. Egy képen feltűnt, hogy a "lábain" másmilyenek vannak, megint csinálhattam újakat:D. Kifejezetten gyorsan ment az előzőkhöz képest, mert úgy csináltam, hogy csak hajtogatni kelljen. Bejelölgettem a helyüket, felraktam és örültem.
Kész vannak a vákumhúzott alkatrészek is, én elégedett vagyok az eredménnyel. Miután kétszer kitörtek az injekciós tűből készült részei a futószárnak, arra a két megállapodásra jutottam, hogy 1; tehetnek egy szívességet, 2; fúrni kell a műanyagba egy-egy lyukat, és csapolni kell őket. Elkészült a fülke hátfala is, helyére tettem, elsőre úgy tűnik normálisan sikerült eltüntetni az illesztési hibákat.

Augusztus 23.
Elkészült a kabin nagy nehezen, csak az orrot kell egybegyógyítani, eltüntetni a fél tubus pillanatragasztót, amivel a legnagyobb átlátszó alkatrészt fogtam a helyére. Készülget a hajtóművek helye. Nem tudom, milyen részletezést fognak kapni. Szerencsére a helyükön nem festhetőek, nincs az az ember, aki megoldja a maszkolást, úgyhogy majd szépen külön lefújom ezeket, és valahogy odabűvölöm a helyére. A baloldalin sokat kellett alakítani, hogy ne lógjon le a fele a törzsről. Volt, amikor egyre inkább hasonlított egy jólnevelt helikopterhez, megint kezdek távolodni ettől az állapottól, de legalább hasonlít.

2010 Május 21.
Jó ideje hozzá sem nyúltam, csak most feltöltöttem azokat a képeket, amiket eddig nem. Nem megy. Sok benne az apró hiba, valami folyton leesik, eltörik, megsérül, feljön a festés, ilyenek.
Remélem folytatása következik.
DSC00951
DSC00951
DSC00768
DSC00768
Mondom, rettenet!
Mondom, rettenet!
000_0054
000_0054
Egy ujjabb nekifutás!
Egy ujjabb nekifutás!
P1000395
P1000395
P1000399
P1000399
P1000400
P1000400
P1000403
P1000403
P1000409
P1000409
Kráter
Kráter
P1000416
P1000416
P1000533
P1000533
P1000539
P1000539
P1000548
P1000548
P1000569
P1000569
P1000570
P1000570
P1000572
P1000572
P1000573
P1000573
P1000579
P1000579
távolról egy, csak úgy
távolról egy, csak úgy
P1000587
P1000587
P1000588
P1000588
P1000589
P1000589
P1000590
P1000590
P1000640(1)
P1000640(1)
P1000652
P1000652
P1000653
P1000653
P1000654
P1000654
P1000655
P1000655
P1000656
P1000656
P1000658
P1000658
P1000659
P1000659
P1010531
P1010531
P1010542
P1010542
P1010543
P1010543
P1010654
P1010654
P1010655
P1010655
P1000656
P1000656
P1010694
P1010694
P1010700
P1010700
P1010719
P1010719
P1010778
P1010778
P1010779
P1010779
2009.02.27.
Utolsó módosítás: 2010.05.21.
borisz
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Szőkekapitány
2009.03.02. 19:26:45
Szia!
Jó nagy munkába fogtál. Nem irigylem tőled a kiinduló makettet. Nagyra értékelem a kitartásodat :)
További jó építést, aztán ne feledd folytatni a cikket, kíváncsi vagyok mi sül ki a végére.
Hawk
2009.03.02. 19:50:36
Hello!
Tényleg nagy munkába fogtál, kezdem azt érezni, hogy én az enyémet csak trehány módon összehajintottam, ingerenciám van megint elkészíteni és rendesenfeljavítani. Garulálok az eddigi munkádhoz csak így tovább.
Ui: Véletlenül nemtudja valaki hol lehet ezt a helit 1:48 ban beszerezni, mert láttam 48-asról cikket csak a makettet égen földöm nem találom!
Üdv!
Hawk
borisz
2009.03.02. 22:12:44
5 új képpel frissítve!
A 48-asról nem tudok semmit sem.
Nagy mérföldkő lesz a kész kabin! De mikor, nem tudom...
hofi
2009.03.02. 23:38:47
Hááát... Neked is unalmas lehet egy Tamiya :) No de innen szép nyerni! Szerintem király lesz.
warbirds
2009.03.16. 20:56:13
Borisz, embertelen, amit ezzel a szegény makettel csinálsz. :) De csináld csak, mert egyre jobb lesz, ahogy haladsz!
steky_huni
2009.09.10. 14:27:14
Helo. Mar egy ideje nezem az oldalt de meg sehol semmi ? Abbahagytad ? Kivancsi vagyok a folytatasra ...
borisz
2009.09.10. 16:30:57
Nem hagytam!
Még ma teszek fel képeket, hogy áll most.
steky_huni
2010.05.25. 21:24:09
Szia, mi lett a helikoptereddel ? Csak nem kerult be az ujrahasznosito programba ?
borisz
2010.05.26. 10:53:51
Nem. Csak félreraktam.
Égi lovag
2010.05.26. 16:32:07
Üdv! komoly munkába vágtad a fejszét, én is egyszerre többmindent épitek kisebb nagyobb kihagyásokkal, és talált meg saját régi makettekez újitgatok fel főleg. Van egy talált boeingem, arról vakarom napok óta a festéket csiszolóvászonnal, elég sokat elhasználtam már meg a kezem is fáj. Nagy gép. Azt mondod, a lefolyótisztitóval a makett anyagának kárositása nélkül lemarathatom a festéket? Biztos módszer, ne agódjak?
Égi lovag
2010.05.26. 16:54:18
a másik, látom a plexit elcsiszoltad, lesz valami ötleted hogyan teszed átlátszóvá? Has újat készitesz, azzal a húzásos technikával csinálod, hogy formára csiszolt fáűadarabra ráhuzod a felmelegitett ásványvizesflakonanyagot?
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció