Német csodaszárny

Horten Go-229

1:72, Revell No.04312 (1994)
Pintér György - Múzeumi krimik

Karácsonyi ajándék #2



Karácsonyra kaptam. Csak úgy magamnak nem vettem volna meg, mert annyira nem voltam rápörögve, még úgy sem, hogy kedvelem a különlegesebb repcsiket. Lehet, hogy a 48-as méretben könnyebb és látványosabb végeredményt tudtam volna elérni, de ha a terveim realizálódnak és mellé kerül a többi csupaszárny koncepció, ebben az 1:72 méretben nem kell egy külön szobát építenem, hogy elférjenek egymás mellett!

Szóval örültem. Mint annak idején a berepülőpilóta, aki meglepődött a forradalmi tervezés repülési tulajdonságain. A Horten testvérek által megálmodott forma és tervezés beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és bár teljesen egyértelmű utalásokat nem találtam arra vonatkozólag, hogy ebből fejlődött volna a későbbi B-2 csúcsfegyver, mégiscsak megalapozta annak a jövőjét. Amennyire tudom, az USA a német tervektől függetlenül is kísérletezett a csupaszárny repülőgépekkel, a negyvenes évek végétól, aminek következménye lett az XB és az YB prototípusok.

Na de a történelmi kitekintést hagyva, itt a makett, amit karácsonyra kaptam, nem tudom mondtam-e már… és úgy illik, hogy mielőbb össze is rakom. De nem ám csak úgy hipp hopp… kell hozzá réz, ha már van… volt, meg is rendeltem, meg is jött!

Az éppen aktuálisan épített Huricane-be kicsit belekeveredtem, köszönhetően az angol festés varázslatos színvilágának. Úgy döntöttem, hogy amíg várom a hiányzó festékeket, nekiugrok a Hortennek.


A makett



Nem mai kiadás, a megfelelő oldalon utánanézve kiderül, hogy 1994-ben készült és később került bele új matrica. Elsőre végigfutva az öntést egész ígéretesnek tűnt. Nem tudom, én el tudok varázsolódni a Revell néha egész minőségi kereteitől. Az összeépítés egész haladós, a viszonylag alacsony alkatrészszám és az egyszerű kialakítás miatt, de lassan előkerülnek a nehezítő körülmények. A pilótafülke a néhány kiegészítővel jól mutatott. Behelyeztem a szívócsatornát is, így alulról nézve nem az üres belső tér látszik. Nem volt egyszerű mutatvány, mert nem segít semmi a helyes pozíció megtalálásában. A fegyverzet takaróburkolata elég vékony illesztési felülettel rendelkezik, így óvatosan kell fogdosni, mert könnyen beszakadhat.

Az illesztés alapvetően jó, nem emlékszem komolyabb tömítési folyamatra. Néhol elszúrtam a ragasztást, aminek következtében le kellett csiszolnom és újrakarcolnom a hajtóművek melletti pozitív paneleket. A készre épített pilótafülke miatt nagy küzdelem volt az orrkúpot a helyére illeszteni, nagyon passzos lett, köszönhetően annak, hogy rossz pozícióba ragasztottam be fülke belső vázának kereteit. Végül összeállt és a standard német álcafestést követően igazán pofás lett - szerintem.

Több odafigyeléssel és nagyobb kedvvel, precízebben építve két szinttel jobb makettet is össze lehet hozni. Ez is jól fog mutatni a kísérleti gépek sorában a majdan (remélem idén) elkészülő, polcos vitrines rendszeremben!
Horten 1
Horten 1
Horten 1
Horten 1
Horten 1
Horten 1
2024.01.18.
sajti, Polgárdi
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Zoli
2024.01.19. 21:29:21
Szia,

Szép darab, gratula! Nekem egy picit sötét lett a színe, de attól még mutatós.
z
warbirds
2024.01.19. 22:01:52
Én is szeretem ezt a készletet a hiányosságai ellenére. Gyorsan, könnyen építhető és pofás kis dolog hozható ki belőle, mint azt a te géped is mutatja. A színén valóban lehetett volna világosítani, de amúgy szép lett, gratula.
Miggyuri
2024.01.20. 05:24:18
Szép munka! Gratulálok!
Johnie
2024.01.20. 14:04:24
Nagyon szép kis makett lett. Tetszik.
Mekett
2024.01.20. 16:17:59
Szép lett, köszönjük!

Northrop már a 30-as évek óta kísérletezett a csupaszárny kialakítással. Kétlem, hogy komolyan befolyásolta volna a Horten fivérek munkája a háború végén már készülőfélben lévő XB-35-öt, ami viszont biztosan előfutára a B-2-nek.

Az Operation Paperclip keretében beszerzett kutatási eredményeket és prototípusokat biztos kiértékelték, de a Horten-fivérek mégis Argentínában kötöttek ki, annyira nem tartották fontosnak őket.
pmheros
2024.01.21. 17:13:53
Csak abból szoktam még kérni, ami tetszik. Így a hasáról is megnéznék egy fotót.

Üdv.: pmheros
Floramilla
2024.01.23. 11:52:47
Hogy lehet a pozitív paneleket újravésni? Végül negatív panelek lettek?
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció