Pintér György - Múzeumi krimik
Micsoda szülés volt ez, kérem szépen! Igen kevés eredeti alkatrész került felhasználásra a makett gyenge minősége és pontatlansága miatt. Reklámnak egyelőre ennyit.
Ez a makett már lassan 10 éve az elkészült munkáim között foglalja el méltó helyét, üveg alatt, ahogy az állagmegóvás megkívánja, de hosszú út vezetett az elkészüléséig.
Ha valaki 2004 előtt 350-ben akart hordozót építeni, be kellett, hogy érje a Tamiya közel 30 éves Enterprise-ával. Ha másik hordozót szerettél volna összerakni, akkor ennek az átfaragása volt a "legcélszerűbb", és láttam is rá pár kíserletet - inkább kevesebb, mint több sikerrel. Én erről letettem és inkább vártam türelmesen, mint sokan mások.
Aztán mekkora virtuális ováció tört ki, amikor a Trumpeter végre kiadta a "másik" hordozót, a Nimitz-et. Szerencsére a paletta azóta még tovább bővült, bár ezek is mind magukon hordozzak a hajómakettek összes jellemző hibáját és általános sematikusságát. Elnagyolt méretek, "azték lépcsők", fikcionalis részletek, "bombatölcséres" fedélzet... Fröccsöntött hajókat, úgy tűnik, soha nem fogunk olyan minőségben kapni, mint páncélos járműveket, vagy repülőket.
Így számomra a kezdeti öröm a Nimitz-cel kapcsolatban is hamar szertefoszlott.
A kínaiak nagyjából a vízrebocsátáskor létező állapotot probálták imitálni, ám annak ellenére, hogy a téma eredetije nagyon jól dokumentált, a kicsinyített verziónál a pontatlanságok sora és mértéke ér-fal-re-pesz-tő! El is indult a dilemmák sorozata: hol álljon meg a feljavítások sora? Továbbá: melyik hajó legyen, melyik korszakból?
Én még 2001-ben feljutottam a CVN-74 Stennis-re, így nagy esély volt ennek megepítésére. Ámde két dologból nem bírtam aztán engedni. A mai amerikai hordozókon felvonultatott repülőezredek változatossága egy tégláéval vetekszik, viszont a '90-es évek előtt a haditengerészet még megengedhette magának, hogy egy-egy feladatkörre külön típust üzemeltessen. Ennek a pazarlásnak az egyik ékköve sok makettező kedvence, a Tomcat. Nekem is olyan változatos repülőezred kellett, amiben még szolgált a jó öreg F-14-es.
A másik dolog ami szintén "kőbe volt vésve", az a gépek festése: én kimondottan az alacsony láthatóságú szürke (értsd: mocskos-retkes) masinák nagy rajongója vagyok, ki nem állhatom a '60-70-es évek szivárványos "repülő cirkuszát", így mivel a legtöbb jó minőségű referenciafotóm 1985-ből és a Nimitz-ről gyűlt össze, már el is dőlt a hajó és a korszak.
Kiegészítők
A felhasznált kiegészítők hosszú sora igen hamar megoldja az otthon szanaszét dölöngélő pénzkötegekből épített Jenga-tornyokba botlás problémáját. Ezen kiegészítők nagy része egy gyors Guglizás után még mindig beszerezhető, és még az egyre jobban elharapózó 3D-s nyomtatás ellenére is megállják a helyüket, főleg, hogy az áruk sok esetben jóval versenyképesebb. Persze ekkora hajót jó minőségben ÉS olcsón építeni nem lehetséges. Inkább csak az határozza meg az árcédulát, hogy mennyi éhezést tűr el mellette a család.
- White Ensign fotómaratás (a hajóhoz és a repülőezredhez egyaránt)
- Tom's modelworks (repülőezred; ezek minősége kicsit silányabb, csak bizonyos repülőtípusok esetében vált be)
- Veteran Models (CIWS, Captain's gig and RHIBs)
- Gold Medal Models (matricák a hajóhoz)
- Starfighter Decals (air wing CVW-8, erősen átalakítva)
- Black Dog (flight deck tractors, MD-3 a korszaknak megfelelően)
- a White Ensign több általános fotómaratása is felhasználásra került, mivel szerény véleményem szerint ők gyártják a legszebb és legjobban használható létrákat, lépcsőket és korlátokat
- több tonna (gramm) sztirolcsík
- Bronco 1/350 MH-53 Sea Stallion (legjobb minőség 350-ben, hacsak a lottó ötösünkből nem futja 3D nyomtatottakra)
- JAG Models Flight deck vehicles set - ebbol csak par dolgot vettem kölcsön (GPU, zamboni és a targoncák), mivel sok darabja túl modern volt ehhez a korszakhoz
- North Star több 3D nyomtatott figurakészlete (micsoda minőség!!)
- beszereztem még a Tamiya kis repülőit is, mert volt, amit mégis innen volt érdemesebb felhasználni (Sea King, A-7 pár darabja)
Egyedi alkatrészek
Néhány olyan alkatrészre is szükségem lett, amiket nem bírtam legyártani és (akkor) semelyik cég sem adta még ki.
Bár a Starfighter Decals több repülőezredhez is gyárt matricát, az általam választotthoz nem volt teljes és korhű készlet. Az A-7-esek matricáit egy barátom tervezte meg egy Vector fájllal, majd egy kisebb egyeztetés után a Starfighter tulajdonosa, Mark nyomtatta ki az egy példányban létező jelzéseket. Óriási hála neki!
Egy Shapeways nevű, 3D nyomtatással foglalkozó cég kiadta a Nimitz-osztályú hajók bizonyos részleteit anno, de ezekkel számomra elkéstek, mivel azokat én már házilag farigcsáltam akkor, ráadásul sajnos azóta ők megszűntek. Ám ha a legendák igazak, egy európai cég megvásárolta a nevet és tervezi újra beindítani a gyártósort modernebb nyomtatókkal.
Ám még a Shapeways fénykorában egy ismerősöm segítségével sikerült legyártatni velük a bombákat, póttankokat és a hajó tatján fellelhető, sugárhajtóművet tartó kerekes állványt. Lehetett volna több mindent is, de igyekeztem magamra hagyatkozni az építésnél, ahol csak lehetett.
Az építés
Ezek a hajók az 50 éves élettartamuk alatt számtalan változtatáson mennek át, így gondosan átnyálaztam a referenciafotókat. Az építés rengeteg bontással kezdődött, melyhez hidraulikus ollót, légkalapácsot és kis mennyiségű dinamitot alkalmaztam.
A szigettel kezdtem, amin egyébként nem kellett túl sokat átalakítani. A Phalanx helye volt talán a legkomplikáltabb dolog.
Az ablakok közötti függőleges csíkokat matricákkal oldottam meg a garantált egyenesség érdekében. Ezeket másképp felfesteni egy rémálom lett volna. Ezt a megoldást azóta is szívesen alkalmazom, ha nincs elérhető fotómaratás.
A hajótörzs már jóval nagyobb falat volt. Például a hangár teljes hiánya sok hajhullást okozott. Itt természetesen a világítást is szerettem volna megvalosítani. Ehhez hagyományos, izzószálas (de rízsszem nagyságú) égők adták meg a szerintem élethű fényt. Akárhány külső fotót látok a hajóról korabeli esti felvételeken, ott erősen narancsosnak hat a hangárok fénye. Ugye ez még bőven a LED-ek világa előtt volt. Nyomasztó is egyik-másik belső felvétel.
A tat ismet egy igen sok energiát felemésztő rész volt, ami egyébként az igazi hajón is sokat változott. Talan pont az altalam választott korszakban volt a legzsúfoltabb.
A hajó szinte egész bal oldala abszolút fals, a kínai kémek itt teljesen a hasukra ütöttek. Nem értem, miért, mivel rengeteg információ fellelhető a hajóosztályról olyan módon is, ami nem feszeget államtitkokat. Semmi sem volt megjelenítve a jó helyen, vagy a jó méretben/alakban. Ide kellett a legtöbb dinamit.
Ez a döntott rész egyébként a hajó összes tagján szinte megegyezik, viszont a hajótörzs elején elhelyezkedő CIWS állás más és más szinte az összes tesón. És akkor már itt megjegyzendő, hogy ezek a maradék erkélyek is a hajó körül egységenként eltérőek, bár az első két hajó (Nimitz és az Ike) igencsak sok hasonlóságot mutat egész szolgálata alatt...
Világítás
A fedélzet
A fedélzetet érdemes tervrajzokkal, felülnézeti fotókkal összevetni, mert itt is van bőven fikció és a hasraütés mértéke is egészen elképesztő. A repülőgéphordozó makettek fedélzetenek legnagyobb Achilles-e az a rájuk/beléjük fröccsöntött részletek elnagyoltsága, vagy egyáltalán akármilyen megjelenítése.
A matricák helyének bármilyen vonalakkal való megjelölése igencsak játékszerű külsőt ad a makettünknek. Ám a rögzítőpontok gyári kidolgozása az már az agyvérzés határait feszegeti nálam. És ez egy kétélű kard. És az ÖSSZES hordozómakett osztozik ebben a borzasztóságban. Még az amúgy alakhű és részletes Revell/Academy (MRC) LHD-k is.
Egyrészt ezek ebben a méretaranyban szinte alig láthatóak. Itt meg akkorák, hogy a valóságban egy ilyenbe való belelandolás után mar löknék is a gépeket a tengerbe különböző mértékű géptörések miatt. Inkább hagyta volna le őket az összes makettgyártó teljes egészében!!
Másrészt túl kevés van belőlük, vagy 40-50%-kal kevesebb, mint az eredeti hajókon. Szerencsére, mert ezek tömítése időigényes volt. Miután a fedélzetet 15 kiló gitt elhasználása után simábbra csiszoltam, mint egy babapopsi, egy olyan 4x4 mm-es négyzetrácsot rajzoltam a teljes felületre, amelyen soronkent váltogatva minden második kereszteződést minimálisan kimélyítettem egy 0,5 mm-es fúróval és ezekbe később fehér festéket folyattam. Körülbelül 3000(!) rögzítőpont keletkezett így, ügyelve arra, hogy ezek pozíciója a liftek és a katapultok körül már eltér a négyzetrács szabályozott rendszerétől. Na, ki a bolond?!
A katapultok sínei a valóságban valamilyen fémbol készült lemezek százaival vannak szegélyezve, így a fényes jellegüknek külön figyelmet szenteltem. Ez egyébkent alacsony szögű fényben készült (például naplementés) fotókon igen jól érzékelhető. A helikopterek számozott leszállóhelyei szintén jobb összhatást adnak a fedélzetnek és kicsit elfoglaltabbá teszik.
DE ami kétségkívül mozgalmassá teszi a fedélzetet, az repülők és a személyzet kavalkádja. Már amennyire az ember idegei ezt engedik kavalkáddá hízni. A mini légierővel igen sok munka volt, majd' minden gép 25-35 alkatrészből áll. Az tény, hogy a Tamiya gépei felett menthetetlenül eljárt az idő és szerencsére itt a Trumpi szépet alkotott, de az 1/72-ben talán mérethelyes panelvonalak itt hatványozottan komikusan hatnak. De a repülők formája apróbb dolgokat leszámítva igen kielégítő, az átlátszó kabintető pedig nagyszerű ötlet! A Tamiya szerint kékre (de igazából bármilyen színre) festendő kabintető ötlete fájdalmas...
A fedélzeti nagyméretű mobildaru Trumpeter-féle kivitelezése még viccnek is rossz, ezt rögtön a doboznyitásnál már csúzliba is lehet helyezni. Valami rémálom szülötte hibrid... A daru rácsos vázát a WEM fotómaratásábol, a kerekeket a Tamiya-tól vettem kölcsön kisebb átalakítással, a többi gondos tervezés után házilagos gyártás. Komplikált kis darab, főleg, hogy az ablakokat átlátszóra szerettem volna. A sárgára fújt matricacsíkok itt is jól jöttek a daru "üvegére".
Még esetleg a fedélzetmenti biztonsági hálókat emelném ki. Itt rendszeresen látni, hogy sokan levágják csak a fotómaratás keretéről és úgy laposan felhelyezik őket, "karót nyelt" állapotban. Ezek a valóságban mindamellett, hogy ezerszer finomabbak, súlyukbol eredően kicsit belógnak. Én igyekeztem ezt megjeleníteni, mert szerintem sokat ad hozzá az összhatáshoz. Építettem sztirolbol egy kis "medencét" aminek belső mérete egyezett a hálók keretével és ezeket egyenként kigömbolyítettem egy nagyobb ecset lekerekített végű szárával, ügyelve arra, hogy ne szakítsam át a vékony rézdarabot.
A hajótörzs koszolása egy kényes kérdés. Láthatóak ezek az egységek olyan leamortizált állapotban is, ami egy koszolás iránt rajongó személynek igazi kincsesbánya, ám 1985-ben a Nimitz pár éve túl volt egy nagyobb karbantartáson (talan '82-ben?!), így nem volt kirívóan leharcolt külseje. De természetesen sterilen sem lehet hagyni. A mérethelyes koszolás nagyon fontos, sokszor látni maketteken olyan rozsdafoltot, ami eredetiben több tíz méter széles lenne (a 3-as lift alatti ilyen az szigorúan fotók alapján készült!), holott a valóságban pár centiről van sokszor szó.
Sajnos a befejezett makett újonnan készült - és megbízhatóan simára gyalult alapjára való felhelyezés után derült ki, hogy a hajótörzs vetemedett valamelyest, valahogy. Erről olvastam, hogy lehetséges ekkora makettnél. Így a hajó orra és tatja nem éri a "vizet"... Ez elkerülhető lett volna, ha nem egy vékony falemezre erősítve végeztem volna az építés kényesebb részeit. Ám a falemez szükséges volt, mert a nagy makett állandó mozgatása és forgatása közben sok alkatrész tört volna le, vagy sérült volna. Csak ezt vastagabb, erősebb darab fával kellett volna megoldani.
Bár évekig tartott az elkészítése, azért ma már látok hiányosságokat. Nyilván nem fogom újraépíteni, de rengeteget tanultam ebből a projektből, nem utolsó sorban a makettező közösség leleményességének köszönhetően, akik nem sajnálták megosztani ötleteiket, megoldásaikat, vagy akár referencia képekkel támogatni, amikor segítségre volt szükségem!
Ha valakinek kérdése van, én is szívesen állok rendelkezésre.
További jó makettezést mindenkinek!
Aki még ébren van, annak meséljenek a képek!