Első –és remélem nem utolsó- cikkem egy klasszikusról szól.
Kb. 17 évvel ezelőtt kezdődött minden, mikor egy szombat délután szüleimmel megnéztük a Top Gun-t. Máig emlékszem az érzésre, kisgyerekként ámultam és bámultam, ott, abban a pillanatban beleszerettem a katonai repülőgépekbe, de különösen az F-14 Tomcat-be.
Nem sokra rá egy technika órán bejelentették, hogy szeretnék, ha megismerkednénk a műanyagokkal, majd ki-ki lehetőségeihez mérten vett kisebb-nagyobb makettet a gyerekének,és ezeket órán összeraktuk.
Az én drága jó Anyám egy Italeri 1/144-es Tomcattel lepett meg, ami már azért is nagy dolog volt, mert fogalma sem volt, hogy én a Top Gun óta a Tomcatek szerelmese lettem. Sajnos a makett úgy sikerült, mint (gondolom én) minden kezdő tizenéves első makettje. Igazából már nem is emlékszem rá, az egyetlen,ami azóta is megmaradt, az a dobozon lévő rajz, ez a mai napig a zseniális kategóriában van nálam.
Persze azóta tudom, hogy a valóságban ez a gép nem volt akkora ász, mint ahogy azt a mozivásznon bemutatták, ettől függetlenül én továbbra is a világ legszebb repülőjének tartom.
Ezt a kis csöppséget pár hete fedeztem fel a Vaterán. Mikor megláttam a fotót a dobozról,egyből megdobbant a szívem, licitáltam, majd pár nap múlva nevetséges 800,-HUF-ért kezemben tarthattam életem első makettjét.
A nosztalgikus élmények megrohamozása közepette a dobozt percekig csak forgattam,mielőtt kinyitottam volna. Az alkatrészek remekül illeszkednek egymáshoz, a kis méret ellenére a felületek részletgazdagok. A törzs ragasztása után tényleg az volt az érzésem, hogy egy összement 1/48-ast tartok a kezemben. Láttam jópár éve a Revell egyik 1/144-es F-14-ét, az nálam a nevetséges kategóriába tartozott.
Az egyetlen dolog,amivel nem vagyok kibékülve,az a pilótafülke. Azok után, hogy ekkora hangsúlyt fektettek a finomságokra,nem értem, hogy miért kellett ilyen ormótlan, egybeöntött pilótafülkét kreálni. Arról nem is beszélve, hogy ha már így alakult,legalább a műszerfalat kidolgozhatták volna.
A fő alkatrészek szárazpróbáját követően nekiláttam tömíteni és csiszolni. Jelen pillanatban itt tart a dolog, a továbbiakról még beszámolok.