Pintér György - Múzeumi krimik
2008 telén egy szomorkás délután a szokásos cekkeres bevásárlás során elcsábultam a pesti élelmiszerüzlet játékosztálya felé és megesett a szívem a már hónapok óta ott porosodó anyahajós készleten. A szerény áru doboz az Italeri 1/720-as Nimitz anyahajóját borította jótékony lepel alá. Itt kezdődött az a két éves történet, melyet ha megengeditek, most megosztanék veletek.
Képzeletemben egy rendkívül bonyolult kitet láttam, aztán mikor kibontottam a csomagolást, egy kicsit csalódtam. Nagyon kevés alkatrész,és még kevesebb repülő. A dobozon lévő fényképekkel ellentétben a korai Nimitz hajót lehet elkészíteni, senki ne keressen mondjuk Phalanx légvédelmi rendszerhez alkatrészeket. Maga a kitt jó esetben az 1980-as évek elején készülhetett és ne várjon senki tőle nagy csodát. 2009 februárjában álltam neki és rögtön eldöntöttem , hogy nem a vízvonalnál megtört makett lesz belőle. Interneten álmélkodtam a szebbnél szebb megépült 1/350-es maketteken, de felmérve a méretarányt, a képességeimet és pénztárcámat, sóhajtottam egy nagyot: nem vehetem fel ezekkel a versenyt részletességben. Majd valami mással próbálkozom... Csinálok belőle valamiféle diorámát! Összeragasztottam a hajótestet, majd kartonpapírból (a kit dobozát használva) elkezdtem csinálni a hangárfedélzetet. A kevés fellelhető fotó alapján annyi kitűnt, hogy a hangárfedélzetet három szekcióra osztják, két nagy tolóajtóval elválasztva, minden szekcióban a falon van egy-egy irányítóhelyiség és a sziget alatti részen van egy szintbeli eltérés. A hangárajtók dupla tolóajtók. A neten lévő elkészült makettek képein a többi részlet mind-mind az alkotók fantáziáját, türelmét és a fotómaratásokat dicséri, még a hangár falának színe is változó. A mennyezet rendkívül cizellált, de szerintem nem érdemes belevágni, úgyse látszik belőle semmi. Kivagdaltam a hangárajtókat, és fehérre festettem a falakat, az irányítóhelyiségek műanyagból készültek. Az egyhangúság ellen farigcsáltam egy mentőhajót és sodortam egy pár emberkét. Spórolnom kellett a repülőkkel, úgy hogy csak két gép került az ajtók elé. (Utólag elmondható, hogy a hangárból nem sok minden látszik a kész maketten., de a tudat, hogy nem a gyári „ledugózott” hangárajtókat raktam fel, megnyugtat) Ez a pár mondatos munka pár hónap alatt készült el. Apropó repülők: a készlethez adott gépek kidolgozása enyhén szólva sok kihívást nyújt. Tele vannak öntési hibákkal, a szárnyak fixek, futómű nincs, matrica egy pár fekete felségjelen kívül sehol. Ezek pótlása sok türelmet igényel. Én a futószárakat vékony rézdrótból, a kerekeket ellenállás végekből és tűfejekből készítettem, a gépek jelzéseit tűvel és alkoholos filccel festettem fel.
Közben lefestettem kívülről a hajót, majd rácuppantottam a leszállófedélzetet, melyhez sok ragasztót, tömítésként fogkrémet, csiszolópapírt és égi fohászt használtam fel. Közben készült a torony, amivel komolyabb probléma nem volt leszámítva azt, hogy sajnos megtanult repülni és eltört az antenna árboc, melynek nyomai megmaradtak. A makett árát meghaladva vettem egy parafatáblát alapnak. Láttam a neten egy képet a Nimitz-ről ami előtt-felett elrepül egy Seaking. Ez lebegett a szemeim előtt, úgyhogy kivágtam a hajó helyét az alapból és a vízvonalig belesüllyesztettem, majd nekiálltam vizet fakasztani szilikonból. Ez egy borzalmas, nehezen kezelhető, mindenhova odatapadó büdös anyag, főleg miután belekevertem egy kis Revell 752-es átlátszó kék festéket. Ezt a kulimászt felkentem a tengerkék színre festett alapra, utána egy hétig krákogtam. Az eredmény inkább valami kristályra emlékeztetett, mint vízre. Majd egy kis fényes lakk (egy doboz) segít, gondoltam, ettől azonban a kulimászból kivált a kék festék és lilás árnyalatot vett fel. Sok száradás után rákentem még vagy három doboz kék festéket, mire elfogadható lett az eredmény, de még utána is sokat kellett javítgatni a vízen. A tajtékokat fehérrel emeltem ki. Felmatricáztam –a hajót lakkoztam, de valami nem stimmelt. A gyárilag megadott gunship gray szín nagyon világosnak és sterilnek tűnt a matricázás után… Többféleképpen próbáltam sötétíteni, de végül fekete vízfestékkel tudtam sötétíteni, a matricákról folyamatosan leitatva a festéket. Olyan lett amilyen, kicsit foltos, de szerintem jobb mintha úgy hagytam volna. Felraktam a szigetet, elkészítettem drótból az antennákat és elhelyeztem a kis repcsiket és a papírgalacsin embereket. 2010 márciusára jutottam el idáig, de nagyon kocatempóban haladtam. Miközben épült a hajó próbáltam Seakinget keresni, de nem láttam sehol. Aztán rácsaptam két 1/144-es Revell Tomcatre. Nagy előnyük, hogy két festésváltozatban két eltérő oldalszámú gépet lehet csinálni a készletekből. Ha repülnek a gépek, égnek a hajtóművek, gondoltam, és vettem négy narancs ledet, két ellenállást és kifúrtam a hajtóműkiömlőket és drótóztam, forrasztottam és beragasztottam az áramköröket a gépekbe. A készletekhez nem jár pilótafigura, így azokat házilag kellett elkészítenem: gombostűből a fejeket, drótból és Sulifix ragasztóból a testeket formáztam meg. Némi farigcsálás után szépen belecsücsültek a pilótafülkékbe. Az összerakással nem volt gond, a festéssel már jobban elvoltam. A fehér színt először fújtam, de a második rétegbe valami kosz volt a festékben és az egészet le kellett marnom. Inkább ecsettel dolgoztam tovább. A matricázás igazán örömteli volt, nagyon szép matricákat adnak a gépekhez. A rakéták színeit az utasítás egy későbbi verzióhoz adja meg, úgyhogy azokat fényképek alapján festettem le. Már az elején elhatároztam, hogy valamilyen hátteret adok az egész diorámának - megvallom nem is értem, más miért nem készít ilyet, sokkal hangulatosabb tud lenni az összkép – kerestem egy felhős témájú képet, kinyomtattam és merevített kartonpapírra ragasztottam. Sajnos idővel a ragasztás egy pár helyen elengedett, kicsit hullámos lett a kép. A képen a vizet én festettem utólag ecsettel. Már csak két nagyobb feladat volt hátra: mire rögzítsem a repülőket és valamilyen elemtartót és kapcsolót kell készíteni. Acél behúzószalagra ragasztottam a ledek vezetékezését, majd a gépek aljához ragasztottam a szalagot és száradást követően átlyukasztottam az alapzatot. Legközelebb valami masszívabb és elegánsabb rögzítést választok, a gépekkel sokáig kellett bűvészkedni, mire nagyjából beálltak. Egy előnye van a rugalmas rögzítésnek, hogy kevésbé sérülékeny. A vezetékezést az alapzat alján a keretezés mellett vittem végig, a háttér mögött hilti szalagból csináltam egy elemtartót és felszereltem egy kapcsolót. A ceruzaelemeket összevezetékeztem hogy jól érintkezzenek, nem volt szívem tönkretenni emiatt egy zseblámpát.
Végül passzentosan, de befért a vitrines szekrényembe és ha ránézek, elmondhatom magamnak, hogy ha sok kisebb-nagyobb hibával is, de végre befejeztem az első, nagyobb lélegzetvételű makettemet. És bátran ajánlom, hogy játszatok a méretarány-különbségekkel, mert ha sikerül, jól lehet vele távolságok érzetét kelteni, de csak egy bizonyos látószögből nézve.