Pintér György - Múzeumi krimik
Az OT–64 SKOT (csehül: Střední Kolový Obrněný Transportér, lengyelül: Średni Kołowy Opancerzony Transporter) csehszlovák–lengyel fejlesztésű úszóképes, gumikerekes páncélozott személyszállító jármű, amelyet az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején fejlesztettek. 1959-ben készült el az első prototípus, majd 1964-ben rendszeresítették a Csehszlovák Néphadseregben és a Lengyel Néphadseregben. A harcjármű gyártása Lengyelországban, a lublini FSC-nél folyt, de egyes részegységeket, mint például a Tatra motort és a Praga váltót Csehszlovákiában gyártották. A sorozatgyártás az 1970-es évek elején fejeződött be, addig kb. 4500 darabot állítottak elő a típusból, ennek a mennyiségnek a harmadát exportálták. A jármű több közel-keleti, ázsiai és afrikai helyi háborúban is bevetették.
(forrás: Wikipédia)
A 2024. évi Mosonshow-n kaptam a szlovák Armour Modelstől ezt az OT-64 SKOT páncélozott szállítójármű készletet. A gyártó kínálatában többféle verzió is megtalálható mind 1:72, mind 1:35 méretarányban. Természetesen én az 1:72 méretűt építettem meg.
A készletről a dobozbontást itt találhatjátok: https://makettinfo.hu/OT-64-SKOT
Az építés maga nem volt nehéz folyamat. Ami egyelőre szokatlan volt, az a "dobozba" nyomtatott alkatrészek "kiszabadítása" volt. Mivel egyre több 3D nyomtatott makett jelenik meg a piacon, lassan hozzászokunk a supportok eltávolításának technikájához. A kisebb alkatrészkből a gyártó mindenből több darabot kínál, arra az esetre, ha a leválasztás közben eltörne, vagy elrepülne. Egyedül a fényszóróból kapunk egyet, amit sikerült is a festés közben letörnöm, de a porszívó tartályában megtaláltam (legalább volt egy kis rendrakás a munkaasztal körül).
Az alkatrészek szépen illeszkednek, egyedül a páncéltest hátsó falánál kellett tömíteni. A szerszámok tartója olyan vékony darab, hogy inkább meghajlítottam vékony részdrótból. A fotók alapján, a hátsó lámpákon és az első irányjelzőkön volt védőrács, így ezeket is elkészítettem részdrótból. Minden kapaszkodó ki volt nyomtatva a páncéltesttel együtt, így azokat nem kellett cserélni, viszont kettő hiányzott az ajtókról, amit pótoltam.
Festés előtt
Az alapozás után Russian Green színre fújtam és moduláltam a felületet. Ezután kapott egy árnyékolást az Ammo Shaderével, megkapta a matricákat és a félfényes lakkot. A tűbemosás után jelentek meg a jármű apró részletei, amik eddig a világosszürke felületen "láthatatlanok" voltak.
Ezután olajfestékekkel elkészítettem a fakítást és a felső vízszintes felületen további kontrasztot festettem. A kerekek abroncsait gumiszínre festettem és Ammo Shaderrel koszoltam. Utána a gumiszín szürkével világosított árnyalatával szárazecseteltem.
A kipufogót AK markerrel Gunmetal színűre festettem. Mivel a fotókon az látszódott, hogy a kipufogó dobja rozsdásodott, azon szivacsos technikával imitáltam a rozsdafoltokat. A szerszámok fém részét szürkére, a nyelét világos drapp és por színekkel festettem.
A rozsdás kipufogó és a festett szerszámnyelek
Minimális koszt akartam a maketten megjeleníteni, így csak a kerékjáratokba és a teknő aljára fújtam a Green Stuff World folyékony pigmentjéből. A koszcsíkok és megfolyások AK ceruzákkal készültek.
A lámpaburákat a gyártó 3D-s lencseként adja, így azokat nem kell festeni. Az építés legvégén két visszapillantótükröt kapott a jármű a Hauler cég fotómaratott visszapillantótükör készletéből.
A készlet ajánlott mindenkinek, akit érdekelnek a hidegháborús keleti blokk járművei, de akár IFOR és SFOR jármű is építhető belőle. A készlet egyszerű formája miatt könnyű a 3D nyomtatás supportjait eltávolítani, így azok is könnyen boldogulhatnak a leválasztással, akinek nem volt dolguk még ilyesmivel.
Köszönöm a figyelmet, remélem Nektek is tetszik a végeredmény!