Rég szerettem volna különleges festésű Mustangot építeni. Kis nyomozás után találtam a zebrafestésű vadlovat, Papp Levente Makettinfós cikkében. (ld lenti hivatkozást.)
Razzle-Dazzle, röviven:
Az I. világháború korai szakaszában a brit haditengerészetnél rájöttek arra,hogy a hajók elrejtéséhez nem lehet megfelelő színt vagy színkombinációt találni, mivel a tenger és az ég színe mindig változik. A brit Norman Wilkinson, aki festőművész is volt egyben, a kubizmusból ismert Dazzle-art -ot igyekezett adaptálni a hajókon. A nagy kontrasztkülönbségű színek (Razzle-Dazzle = csiri-csáré; szabad fordításban) használatával hamis éleket képeztek, ezzel a hajónak hamis orrvonalat és téves haladási irány illúzióját kölcsönözték. Így jelentősen megnehezítették a tengeralattjárók dolgát, mivel a sebesség és az irány megbecslése is gondot okozott. Így már könnyebben előfordult, hogy a torpedó célt tévesztett.
Ezt egy idő után megpróbálták több repülőgéptípuson is alkalmazni. Ilyen irányú törekvés mindkét világháborúban volt. Részben a légvédelem, részben a közelharc során az ellenfél megtévesztése lett volna a cél. Amikor csak egy pillanatra villan fel az ellenfél, akkor nagy jelentősége van az optikai csalódásnak, amit a hamis árnyékok, hamis élek okoznak. Ha sikerül elérni, hogy az ellenfél tévedjen a haladási irány tekintetében, vagy abban, hogy a gép hogy áll, akkor abból nagy előny keletkezhet egy fordulóharcban. Ennek megfelelően a II. vh-ban több repülőgépet is zebrásítottak. Így került sor egy P-51A (A-36) repülőgép átfestésére is. Ez csak egy kísérlet volt, tehát a csíkos Mustangból egy példány létezett, és vele is tesztrepüléseket végeztek csak, harctéren nem járt. A hozzá fűzött reményeket csak mérsékelten váltotta be, így a Razzle-Dazzle Mustangot visszafestették az eredeti oliva színre. (Tegyük hozzá, hogy egy ilyen festés fenntartása nem egyszerű feladat.)
Viszont a Razzle-Dazzle napjaninkban is fellelhető. Folyománya a Ferris-festésként ismert kísérlet-sorozat, amit Papp Levente jól feltárt, és gazdagon illusztrált fotókkal itt a Makettinfón. De ezen túl a képek közt láthattok egy dél-afrikai csíkos házat is. Új fejlesztésű autókon is használják, ha tesztútra viszik őket. Így hamis hűtőmaszkokat, téves lemezillesztéseket, fals éleket adnak az autónak, ami a konkurencia dolgát eléggé megnehezíti. A Mercedes kamionjainál tudom, hogy alkalmazzák, de ha jól emlékszem, akkor a Opel az Astra G-t is csíkosan vitte tesztútra.
A végére hagytam, de a csíkozást nem mi találtuk fel. Természetanyánk ilyen köntösbe öltöztette a zebrát, de az okapinak is jutott legalább egy csíkos zokni..... és a tigris sem véletlenül csíkos.
Csíkozáshoz az Academy P-51A (North Africa) készletét gondoltam felhasználni. Nem kellet a készletben csalódni, a megszokott finoman vésett panelvonalakkal és minimális sorjával lehet csak a dobozban találkozni. Az építés során különösebb gond, vagy nehézség nem volt, tömíteni alig kellett, inkább csak a ragasztási varratok eltűntetéséhez használtam fel egy kis pasztát....
A kabinbelsőben semmi extra, a megszokott Academy stílus. Jól néz ki, de a tuningnak is van hely.
A festést az olivazöld alappal kezdtem. Erre került a fehér, majd következett a maszkolás a fekete mintához. Úgy számoltam, hogy ez elég időigényes lesz. Tévedtem, még annál is tovább tartott... Miközben másoltam a fotóról, átéreztem, hogy a fekete-fehér minta, mennyire zavaró tud lenni. Elsőre egyszerűnek tűnt a dolog, mert csak a fekete foltokat kellett kivágnom. Aztán egy fél órás vagdosás múltán már azt sem tudtam,hogy mit kellene kivágnom.... Érdekes volt, de nagyon, de meggondolnám, hogy mégegyszer belevágjak-e.
A maszkolás eltávolítása után volt egy kis hibajavítás, és kész is lettünk. Koszolni és koptatni nem akartam, tekintve, hogy a festés keveset volt használatban.
Maga az Academy-makett nagyon kezes, azt csak ajánlani tudom. A csíkos festés szerintem nem egyszerű. Ha ne adjIsten mégegyszer belevágnék, már lehet, hogy máshogy csinálnék pár dolgot.
A készletben van még egy "Follow me!" Willis Jeep, utánfutóval.
Köszönöm a figyelmeteket!
Ui.: Az én készletemhez két összerakási útmutatót csomagoltak. Ha valakinek nem "jutott", akkor jelentkezzen, szívesen odaadom.
Források:
http://www.core77.com
http://www.ww2aircraft.net/forum/aircraft-picture-requests/request-need-pics-b-w-p-51-experimental-splinter-camo-12255.html
http://makettinfo.hu/index.php?jobb=A_Ferris-festes_-_1._resz&&q=ferris%20fest%C3%A9s&hash=