P&O liner/cruise ship

S.S. Canberra ("The Great White Whale")

1:600, Airfix
Egy kis történelem:

Míg a Cunard az atlanti-óceáni hajózásért volt felelős, addig a szintén brit illetőségű P&O hajózási társaság (Peninsular & Oriental Steam Navigation Company, a cég 2003-ban vált ketté, a személyhajózás jelenleg a P&O Cruises területe, míg a „sima” P&O teherszállítással foglalkozik) 1956-ban megbízta az Olympic osztályú testvéreket is készítő Harland & Wolff gyárat, hogy készítsen egy Anglia és Ausztrália közötti utazásra tervezett óceánjárót. Az SS Canberra lett a Queen Mary és Queen Elizabeth óta brit földön épített legnagyobb óceánjáró, mely szokatlan formájával már a megépülése előtt is izgatta a közvéleményt. Az ausztrál fővárosról elnevezett hajó rendkívül jól teljesített a próbaútjain, így megkezdhette pályafutását Southampton és Sydney között.
Első évei szinte páratlanul eseménytelenül teltek. Mindössze egyszer hibásodott meg az egyik motorja Málta közelében. Persze a Canberrát sem kerülhette el a végzet: a fokozatosan szélesebb közönségeknek megnyíló gyors, és egyre olcsóbb repülőgép közlekedés elgondolkozásra késztette a P&O-t, míg végül az Oriana-val együtt átalakították turistahajóvá. A Canberra új úti célja a Földközi-tenger lett, ahol évről-évre egyre népszerűbbé vált.
Furcsa mód a hajó igazi hírnevét a Falklandi háborúban szerezte meg. A konfliktus kitörésekor a briteknek szükségük volt gyors, nagy kapacitású csapatszállítókra, így az éppen mediterrán kiránduláson lévő Canberra kapóra jött. A hajó kapitányát azonnal Gibraltárba vezényelték, ahol a kiránduló utasok legnagyobb meglepetésére a haditengerészet tisztjei özönlötték el a hajót. Az ezután Southamptonba vezényelt Canberrát felszerelték egy helikopter leszállóval, valamint számos kisebb-nagyobb változtatás után több mint kétezer katonával a fedélzetén a Sutton hadművelet részeként elindult egyenesen a tűzvonalba. Érdekes, hogy a Cunard zászlóshajóját, a Queen Elizabeth 2-t is besorozták mint csapatszállító, ám a Canberrával ellentétben nem tették ki közvetlen veszélynek, hiszen elég csúnya lett volna, ha a királynő nevét viselő hajó oldalába léket vág egy torpedó.
Az állandó veszélynek kitett Canberra valami csoda folytán épségben megúszta háborút annak ellenére, hogy többször támadták argentin gépek és tengeralattjárók. A háború alatt a katonák elnevezték Nagy Fehér Bálnának (The Great White Whale). A Southamptonba visszatérő ütött-kopott háborús veteránt hatalmas tisztelettel és ovációval fogadták, a rendőrség 35.000 embernél adta fel a jelenlévők számolását.:)
A háború után nyugodt évek következtek, a hajó üzemeltetése az ekkor még újfajta turistahajózásnak hála megtérült. 1996-ban a P&O bejelentette, hogy eladja az öreg bálnát, majd egy emlékezetes búcsúút után 1997-ben lebontották. Egy különleges hajó volt, szép és dicső karrierrel…

A makett:

Az Airfix a kilencvenes évek közepén a France és az ősrégi Southern Cross makettjein kívül újra piacra dobta óceánjáróit a téma kedvelőinek legnagyobb örömére. Ennek a húzásnak köszönhető, hogy nagyon kevés helyen, de még beszerezhetők.
A legtöbb újra kiadott 1:600-as Airfix hajóhoz hasonlóan ez a készlet is szürke színben pompázik, ami nem biztos, hogy előnyös egy fehér hajónál. Az eredeti, 68-as kiadás ezzel szemben fehér, nem értem miért nem lehetett ezt is ebben színben kiadni. Ha túlléptünk ezen az apró, ám bosszantó problémán megvizsgálhatjuk az alkatrészeket, amik sajnos eléggé sorjásak, sőt az én példányomnak még az illeszkedéssel is komoly problémái vannak. Ha ez nem volna elég, még egy durva vetemedés is található a hajótest egyik felének tat részén, ám ez valószínűleg csak az én készletemnek a hibája. Ezek a problémák azért különösen bosszantók, mert volt szerencsém élőben látni egy első kiadást, és az hibátlanul illeszkedik, sorjának, vetemedésnek nyoma sincs rajta.
Ami kétségtelenül pozitívum, az a hajótest felületi kialakítása és alakhűsége. Az összes ablak a helyén van és a formája is pontosan adja vissza az eredetit. Negatívum, hogy a többi 1:600-as Airfix hajóhoz hasonlóan itt sem kapunk korlátokat, amit maratással, vagy házilag kell pótolni, mert anélkül eléggé csupasz marad a kis replika.
A készlet legnagyobb erőssége a témája, hiszen aki a polcán szeretné látni a hajót, annak nincs sok választása, egyedül ez az egy készlet létezik. Ezért köszönjük, kedves Airfix…
szerintem ez a sorozat legszebb dobozképe
szerintem ez a…
alkatrészek
alkatrészek
alkatrészek jó Airfix szokás szerint ömlesztve
alkatrészek jó…
a hajótest két fele
a hajótest két…
összerakási útmutató 1. oldal
összerakási ú…
összerakási útmuató 2. oldal
összerakási ú…
2007.12.06.
Bill
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció