PT-76B
1:35, Eastern Express
(2005)
Pintér György - Múzeumi krimik
Ez a jármű, illetve megépítése már régóta foglalkoztatott, azonban fröccsöntött formában történő megvalósulására az Eastern Express készletének megjelenéséig várni kellett. Korábban gondolkodtam az Armo műgyanta készletének megépítésén is, de végül anyagi okokból az orosz doboz mellett döntöttem. Az építés során felhasznált egyéb anyagok és a befektetett munka persze nem biztos, hogy igazolja az előbbi mondatomat. A megvásárolt doboz közel egy évig állt a szekrényben, mire a netről, sajtóból és könyvekből elég háttéranyag gyűlt össze az építéshez. Végül Pánczél Mátyás Pro Modellben leírt ismertetése, és a magyarországi használatról nyújtott információi adták meg a kellő alapot a makett megépítéséhez. (Ezúton is köszönöm!)
Az összeállítás első lépéseként a páncélteknő és a torony fődarabjait összeragasztottam, valamint az összes apró "részletimitációt" eltávolítottam, helyüket síkba csiszoltam, illetve az összes pozícionáló gödröcskét feltöltöttem tömítőanyaggal. Az időközben beszerzett Eduard maratásból a motor szellőzőrácsait kicseréltem, és a motorteret fedő alkatrész alatti belső területet matt feketére fújtam. Sajnos a szerelőnyílások környékén és a páncéltest egyes részein csúnya beszívódások éktelenkedtek, amelyeket mindenképpen ki kellett javítani.
Az egy egységet képező testen, a lemezélek mentén Neoflex pasztából hegesztési varratokat imitáltam. A sárvédők fémlemezre történő cseréje elgondolkodtatott, de végül úgy döntöttem, hogy gyűrődésmentesen, és hiánytalanul tálalom ezeket a részeket, és így spórolok egy kis munkát. A sárvédők így csak minimális feljavításra kerültek: patkó alakú Eduard maratás a páncélteknő-sárvédő csatlakozáshoz, illetve a tartóvasak külső részének kifúrása és megfelelő alakúra igazítása történt. Ezt követően a maratott sárvédőgumikat is felragasztottam minimális gyűrést követően.
A torony palástfelületén a hegesztési varratok felvitele előtt a hengerlést próbáltam imitálni. Ehhez a felületét átkentem Revell folyékony ragasztóval, majd a toronytetőre merőlegesen kör keresztmetszetű fogpiszkálót görgettem végig rajta, hengerlési nyomokat elhelyezve a megolvadt műanyagon. Aztán ezt túl durvának találtam és kicsit megcsiszoltam a felületet. Utólagosan azt mondom, hogy a csiszolás nem kellett volna, mert a festék annyira tompította a hatást, hogy szinte nem is látszik a hengerlés nyoma.
Az eredeti készletből felhasználhatónak ítélt apró alkatrészek a sorjából való kifaragás után kerültek felragasztásra. Az apróságokból csak a vonószemeket, pozíciófényeket és a drótkötél tartóit ítéltem használhatónak. Érdekes módon a lövegcső egészen pontos, nem vetemedett és könnyen kör keresztmetszetre csiszolható. A hullámtörő lemez méretbeli pontatlanságokkal küzd ugyan, de mivel nem találtam elegendő szegecsfejet otthon, az eredeti alkatrész lett felhasználva azzal, hogy a zsanérozást valami maradék Dragon alkatrészből levágott darabokból alakítottam ki.
Az Eduard maratás apróságai jól jönnek a makett részletezésénél, különösen szépek a fényszórók védőrácsai, valamint a küzdőtér hengeres-rácsos szellőzői. Ugyancsak ebben a fázisban cseréltem le a kapaszkodókat és a kör keresztmetszetű alkatrészeket rézdrótból készítettekre. Mivel egy régóta álló, "leharcolt" gépet akartam elkészíteni, üresen ragasztottam fel a szerszámtartókat is. A periszkópok műgyanta öntvények az Eduard alkatrészei helyett. A páncélteknőn található fényszórók a Tamiya T-55A készletéből származnak. (Külön szerencse, hogy a Tamiya a T-55 szovjet és csehszlovák gyártású verzióinak eltérő fényszóróit egyaránt mellékelte...)
A teknő hátsó felére szerelt pót-üzemanyagtartályokat Modelpoint gyártmányú műgyanta öntvényekre cseréltem, az Eduard rögzítőszalagjait felhasználva. Az egyik tartály felületére öntött fogantyút levágtam, és egy drótból készített darabbal pótoltam úgy, hogy az a felülettől némileg elemelkedjen.
A tornyon a blendét rögzítő kilenc csavarfejet Extratech maratásból pótoltam. Ugyancsak pótlásra szorul a torony hátulján található hüvelykivető nyílás ajtaján három csavarfej is. Ennek az ajtónak sajnos elég rosszra sikerült a formája: az eredeti sokkal inkább félgömbszerű kialakítású. A magyar járműveken a hüvelykivető mellett, hátulról nézve bal oldalon volt egy számomra ismeretlen funkciójú kis láda, ami a maketten sztirolból és maradék maratásból készült. A torony hátsó felén kell elhelyezni két pótlánctagot, vagy ezek üres tartóit. A tornyon lévő keresőfényszóró Dragon Wagon kannibalizáció eredménye, maradék maratás és rézdrótok felhasználásával. A jellegzetes drótkötél méretre vágott bovden, amelyet Pavla műgyanta szemekbe ragasztottam. Előnye, hogy ugyanúgy van egyfajta saját tartása, mint az igazinak, hátránya, hogy a gyengén felragasztott tartókat könnyen le tudja pattintani.
A maketteket festés előtt sohasem szoktam alávetni semmiféle mosási, előkészítési procedúrának. Szerintem ha az ember az építés közben nem zsíros kézzel dolgozik, akkor minimális szennyeződés kerül a felületre. A mosás során viszont adunk egy sanszot az apró alkatrészek letörésének, eltűnésének...
A PT-76 - sok más általam készített hasonló társához - Tamiya XF-62 Olive Drab alapozást kapott. Ezt követően némi fehérrel és Gunze H58 Interior Green-nel világosított/sárgított alapszínnel paneleztem. Néhány helyen XF-61 sötét zölddel javításra utaló foltokat fújtam a felületre, illetve az egyik futógörgőt is ezzel a színnel színeztem. Az üzemanyag foltjait a töltőnyílásoknál híg fekete olajfestékkel, a rozsdafoltokat több különféle árnyalatú vörösesbarna színnel imitáltam. Az éleket Humbrol 72-vel finoman szárazecseteltem, minimális koptatást grafitporral értem el. A sárvédőgumik Gunze Tyre Black alapozás után földszínű olajjal vannak átmosva. A toronyszám Modelpoint sablonnal került a toronyra, enyhén szürkített fehér akrilfestékkel.
Utolsó műveletként - nagyon nagy lelki erővel - a műanyag szemenkénti láncot ragasztottam fel. A láncszemek viszonylag pontos másai az eredetinek, azonban rendkívül sorjásak. Első lépésként az öntőkereten a sorjákat megpróbáltam eltávolítani, majd a láncszemeket sötétbarna alapozással láttam el. Ezt követően - még mindig az öntőkereten - egyesével gun metal, illetve kétfajta rozsdaszínnel szárazecseteltem. A lánc anyaga olyan "jó" minőségű, hogy kb. minden ötödik kettétört az öntőkeretről való leválasztáskor. Szerencsére azért van néhány tartalék szem is, valamint szükség esetén a töröttek is applikálhatók. Az ismételt sorjázás után Revell tűs ragasztót használva kb. 15-20 láncszemenként összeragasztottam a lánctalpat, és még a ragasztó teljes kötése előtt a görgőkre igazítottam őket. Ez egy olyan türelemjáték, ami sajnos elkerülhetetlen és nem könnyű ennél a makettnél. És szinte mindig úgy jön ki a lépés, hogy a lánc belógása, vagy a meghajtógörgő pozícionálása miatt pont nem ér össze a lánc. Ilyenkor jön a csalás, a hézagok apró nyújtása. A végeredmény azonban meggyőző lehet néhány munkaóra elteltével...
A harckocsi végezetül nem kapott teljes körű lakkozást, kizárólag a ragasztónyomok eltüntetése miatt a lánctalp és környéke kapott egy réteg Marabu matt lakkot.
A kész makettjeimet az elmúlt négy-öt évben szinte mindig alapra rögzítem egyrészt a szállítás, másrészt a tapogatás elkerülése végett.
Összegezve: az Eastern Express készletéből csak jelentős megszállottság mellett lehet használható makettet összeépíteni, azonban aki szereti az orosz technikát, annak egy érdekes darabbal gyarapodhat a gyűjteménye.
Az összeállítás első lépéseként a páncélteknő és a torony fődarabjait összeragasztottam, valamint az összes apró "részletimitációt" eltávolítottam, helyüket síkba csiszoltam, illetve az összes pozícionáló gödröcskét feltöltöttem tömítőanyaggal. Az időközben beszerzett Eduard maratásból a motor szellőzőrácsait kicseréltem, és a motorteret fedő alkatrész alatti belső területet matt feketére fújtam. Sajnos a szerelőnyílások környékén és a páncéltest egyes részein csúnya beszívódások éktelenkedtek, amelyeket mindenképpen ki kellett javítani.
Az egy egységet képező testen, a lemezélek mentén Neoflex pasztából hegesztési varratokat imitáltam. A sárvédők fémlemezre történő cseréje elgondolkodtatott, de végül úgy döntöttem, hogy gyűrődésmentesen, és hiánytalanul tálalom ezeket a részeket, és így spórolok egy kis munkát. A sárvédők így csak minimális feljavításra kerültek: patkó alakú Eduard maratás a páncélteknő-sárvédő csatlakozáshoz, illetve a tartóvasak külső részének kifúrása és megfelelő alakúra igazítása történt. Ezt követően a maratott sárvédőgumikat is felragasztottam minimális gyűrést követően.
A torony palástfelületén a hegesztési varratok felvitele előtt a hengerlést próbáltam imitálni. Ehhez a felületét átkentem Revell folyékony ragasztóval, majd a toronytetőre merőlegesen kör keresztmetszetű fogpiszkálót görgettem végig rajta, hengerlési nyomokat elhelyezve a megolvadt műanyagon. Aztán ezt túl durvának találtam és kicsit megcsiszoltam a felületet. Utólagosan azt mondom, hogy a csiszolás nem kellett volna, mert a festék annyira tompította a hatást, hogy szinte nem is látszik a hengerlés nyoma.
Az eredeti készletből felhasználhatónak ítélt apró alkatrészek a sorjából való kifaragás után kerültek felragasztásra. Az apróságokból csak a vonószemeket, pozíciófényeket és a drótkötél tartóit ítéltem használhatónak. Érdekes módon a lövegcső egészen pontos, nem vetemedett és könnyen kör keresztmetszetre csiszolható. A hullámtörő lemez méretbeli pontatlanságokkal küzd ugyan, de mivel nem találtam elegendő szegecsfejet otthon, az eredeti alkatrész lett felhasználva azzal, hogy a zsanérozást valami maradék Dragon alkatrészből levágott darabokból alakítottam ki.
Az Eduard maratás apróságai jól jönnek a makett részletezésénél, különösen szépek a fényszórók védőrácsai, valamint a küzdőtér hengeres-rácsos szellőzői. Ugyancsak ebben a fázisban cseréltem le a kapaszkodókat és a kör keresztmetszetű alkatrészeket rézdrótból készítettekre. Mivel egy régóta álló, "leharcolt" gépet akartam elkészíteni, üresen ragasztottam fel a szerszámtartókat is. A periszkópok műgyanta öntvények az Eduard alkatrészei helyett. A páncélteknőn található fényszórók a Tamiya T-55A készletéből származnak. (Külön szerencse, hogy a Tamiya a T-55 szovjet és csehszlovák gyártású verzióinak eltérő fényszóróit egyaránt mellékelte...)
A teknő hátsó felére szerelt pót-üzemanyagtartályokat Modelpoint gyártmányú műgyanta öntvényekre cseréltem, az Eduard rögzítőszalagjait felhasználva. Az egyik tartály felületére öntött fogantyút levágtam, és egy drótból készített darabbal pótoltam úgy, hogy az a felülettől némileg elemelkedjen.
A tornyon a blendét rögzítő kilenc csavarfejet Extratech maratásból pótoltam. Ugyancsak pótlásra szorul a torony hátulján található hüvelykivető nyílás ajtaján három csavarfej is. Ennek az ajtónak sajnos elég rosszra sikerült a formája: az eredeti sokkal inkább félgömbszerű kialakítású. A magyar járműveken a hüvelykivető mellett, hátulról nézve bal oldalon volt egy számomra ismeretlen funkciójú kis láda, ami a maketten sztirolból és maradék maratásból készült. A torony hátsó felén kell elhelyezni két pótlánctagot, vagy ezek üres tartóit. A tornyon lévő keresőfényszóró Dragon Wagon kannibalizáció eredménye, maradék maratás és rézdrótok felhasználásával. A jellegzetes drótkötél méretre vágott bovden, amelyet Pavla műgyanta szemekbe ragasztottam. Előnye, hogy ugyanúgy van egyfajta saját tartása, mint az igazinak, hátránya, hogy a gyengén felragasztott tartókat könnyen le tudja pattintani.
A maketteket festés előtt sohasem szoktam alávetni semmiféle mosási, előkészítési procedúrának. Szerintem ha az ember az építés közben nem zsíros kézzel dolgozik, akkor minimális szennyeződés kerül a felületre. A mosás során viszont adunk egy sanszot az apró alkatrészek letörésének, eltűnésének...
A PT-76 - sok más általam készített hasonló társához - Tamiya XF-62 Olive Drab alapozást kapott. Ezt követően némi fehérrel és Gunze H58 Interior Green-nel világosított/sárgított alapszínnel paneleztem. Néhány helyen XF-61 sötét zölddel javításra utaló foltokat fújtam a felületre, illetve az egyik futógörgőt is ezzel a színnel színeztem. Az üzemanyag foltjait a töltőnyílásoknál híg fekete olajfestékkel, a rozsdafoltokat több különféle árnyalatú vörösesbarna színnel imitáltam. Az éleket Humbrol 72-vel finoman szárazecseteltem, minimális koptatást grafitporral értem el. A sárvédőgumik Gunze Tyre Black alapozás után földszínű olajjal vannak átmosva. A toronyszám Modelpoint sablonnal került a toronyra, enyhén szürkített fehér akrilfestékkel.
Utolsó műveletként - nagyon nagy lelki erővel - a műanyag szemenkénti láncot ragasztottam fel. A láncszemek viszonylag pontos másai az eredetinek, azonban rendkívül sorjásak. Első lépésként az öntőkereten a sorjákat megpróbáltam eltávolítani, majd a láncszemeket sötétbarna alapozással láttam el. Ezt követően - még mindig az öntőkereten - egyesével gun metal, illetve kétfajta rozsdaszínnel szárazecseteltem. A lánc anyaga olyan "jó" minőségű, hogy kb. minden ötödik kettétört az öntőkeretről való leválasztáskor. Szerencsére azért van néhány tartalék szem is, valamint szükség esetén a töröttek is applikálhatók. Az ismételt sorjázás után Revell tűs ragasztót használva kb. 15-20 láncszemenként összeragasztottam a lánctalpat, és még a ragasztó teljes kötése előtt a görgőkre igazítottam őket. Ez egy olyan türelemjáték, ami sajnos elkerülhetetlen és nem könnyű ennél a makettnél. És szinte mindig úgy jön ki a lépés, hogy a lánc belógása, vagy a meghajtógörgő pozícionálása miatt pont nem ér össze a lánc. Ilyenkor jön a csalás, a hézagok apró nyújtása. A végeredmény azonban meggyőző lehet néhány munkaóra elteltével...
A harckocsi végezetül nem kapott teljes körű lakkozást, kizárólag a ragasztónyomok eltüntetése miatt a lánctalp és környéke kapott egy réteg Marabu matt lakkot.
A kész makettjeimet az elmúlt négy-öt évben szinte mindig alapra rögzítem egyrészt a szállítás, másrészt a tapogatás elkerülése végett.
Összegezve: az Eastern Express készletéből csak jelentős megszállottság mellett lehet használható makettet összeépíteni, azonban aki szereti az orosz technikát, annak egy érdekes darabbal gyarapodhat a gyűjteménye.
|
|
|
|
|
p-2
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007.12.06.