Panzerkampfwagen 38(t) Skoda
1:35, Italeri
Pintér György - Múzeumi krimik
A Skoda gyár páncélosa fura kis csodabogárnak tűnhet a második világháborús német nagyvasakhoz szokott szemnek. Formavilága inkább a harmincas, mint a negyvenes éveket tükrözi, vagyis hiányzik még belőle az a ragadozószerű megjelenés, ami a döntött páncélzatú, letisztultabb tankokra jellemző. Talán éppen ennek okán szerettem bele ebbe a harcjárműbe…
Miután a németek lerohanták Csehszlovákiát, nagy számban került a kezükre a Skoda LT Vz.38-as harckocsiból is. Az akkoriban kiválónak számító típusból komoly mennyiséget állított hadrendbe a Wehrmacht LTM 38, később pedig Panzerkampfwagen 38(t) jelzéssel, mely a saját gyártású Panzer I és II méltó vetélytársa lehetett. A négyfős páncélos 50 km/órás csúcssebességre volt képes; eredeti fegyverzetét egy 37 mm-es löveg és két nehézgéppuska képezte; páncéljának vastagsága 25-32 mm volt.
A lengyelországi, a nyugati, majd az orosz hadjáratban bőven jutott neki szerep, egészen 1942-ig, mikorra is páncélvédettsége és fegyverzete egyre elégtelenebbnek bizonyult (kilövés esetén a szegecselt páncéllemezek ugyanolyan veszélyesek voltak a bent ülőkre, mint a becsapódó gránát). Pályafutása azonban 1942-vel sem szakadt félbe, mivel alvázára számos más jármű épült, például a Marder III páncélvadász, a Flakpanzer 38(t) légvédelmi lövészpáncélos vagy a Grille önjáró tarack, illetve a Hetzer rohamlöveg. A szlovákok és a németek mellett használták még a románok, a bolgárok, a svédek, a svájciak, sőt, az iráni haderő is. A Magyar Királyi Honvédség is alkalmazta a keleti fronton, miután bő száz darabot kapott belőle. A perui hadsereg még a harmincas években rendelt meg 24 példányt, és be is vetette ezeket az 1941-es, Ecuadorral vívott háborúban, utána pedig még több mint 50 évig rendszerben tartotta a típust.
1:35-ben sokáig kizárólag az Italeri gyártotta a Skodát, de ’92-ben eltűnt a katalógusukból jó öt évre. Azóta persze más cégek is ugrottak a témára, például az orosz Maquette vagy a Dragon, akik újszerszámos készletekkel rukkoltak elő. Én jó tíz évvel ezelőtt vettem meg az Italeri-féle változatot, mely az eredetihez hasonlóan számos alváltozatnak szolgált alapul, hiszen a cég többek között a Hetzert és a Marder III-ast is kiadta.
A készlet durván 90 alkatrészt számol, ami nem sok, de a kor színvonalának abszolút megfelelt egy ilyen méretű páncélos esetében – és aki még emlékszik a kilencvenes évek elejének felhozatalára, tudja, hogy az Italeri járműmakettjei kifejezetten jó, ha nem is tökéletes minőséget képviseltek. Az alkatrészbontás logikus, az illeszkedéssel nem voltak gondok. Egy-két beszívódás persze most is adódott, de leginkább a nem látható részeken. A gumi lánctalptól belógást hiába is várnánk, de kellően puha és könnyen felhelyezhető. A vezető és a rádiós ülését mellékelték, de a belső kidolgozás enyhén szólva spártai és korántsem teljes, így én erről inkább lemondtam. A mellékelt parancsnoki figura az Italerire jellemzően nem túl meggyőző, inkább felejtsük el, ahogy az útmutató is javasolja. Az összeállítás összességében gyors és örömteli volt.
A festési utasítás kissé nagyvonalú: két német és egy csehszlovák példányt mutat be, de nem közli, hogy az adott járműveket hol és mikor vetették be, és az alakulatjelzéseket sem taglalja. A matricalapon egyébként a 8, a 10, a 11. és a 14. német páncéloshadosztály jelvényei találhatók meg, kétféle német kereszt és kétféle (vastag 635-ös és vékony 514-es) toronyszám kíséretében. Aki az 1939-40 német villámháborúban bevetett példányokra bukik, az nyugodtan használhatja ezeket. A felhelyezéshez matricafeszítőt használtam. A hordozófilm sajnos nem olyan átlátszó, mint kéne: ahogy a fotókon is látszik, bizonyos szögben érkező fénynél elég jól látszik.
A német páncélszürke festést választottam, de vesszek meg, ha még emlékszem, hogy melyik Tamiya festéket használtam fel az ügy érdekében… A koptatás után vízfestékkel végeztem a porozást, de később olajfestékkel is nekimentem, és a koptatást is megismételtem.
Ahogy látható, kiegészítők nélkül, alapvetően a festésre és a koptatásra helyezve a hangsúlyt építettem meg a járművet. Azt hiszem, ma sem csinálnám másképp.
Miután a németek lerohanták Csehszlovákiát, nagy számban került a kezükre a Skoda LT Vz.38-as harckocsiból is. Az akkoriban kiválónak számító típusból komoly mennyiséget állított hadrendbe a Wehrmacht LTM 38, később pedig Panzerkampfwagen 38(t) jelzéssel, mely a saját gyártású Panzer I és II méltó vetélytársa lehetett. A négyfős páncélos 50 km/órás csúcssebességre volt képes; eredeti fegyverzetét egy 37 mm-es löveg és két nehézgéppuska képezte; páncéljának vastagsága 25-32 mm volt.
A lengyelországi, a nyugati, majd az orosz hadjáratban bőven jutott neki szerep, egészen 1942-ig, mikorra is páncélvédettsége és fegyverzete egyre elégtelenebbnek bizonyult (kilövés esetén a szegecselt páncéllemezek ugyanolyan veszélyesek voltak a bent ülőkre, mint a becsapódó gránát). Pályafutása azonban 1942-vel sem szakadt félbe, mivel alvázára számos más jármű épült, például a Marder III páncélvadász, a Flakpanzer 38(t) légvédelmi lövészpáncélos vagy a Grille önjáró tarack, illetve a Hetzer rohamlöveg. A szlovákok és a németek mellett használták még a románok, a bolgárok, a svédek, a svájciak, sőt, az iráni haderő is. A Magyar Királyi Honvédség is alkalmazta a keleti fronton, miután bő száz darabot kapott belőle. A perui hadsereg még a harmincas években rendelt meg 24 példányt, és be is vetette ezeket az 1941-es, Ecuadorral vívott háborúban, utána pedig még több mint 50 évig rendszerben tartotta a típust.
1:35-ben sokáig kizárólag az Italeri gyártotta a Skodát, de ’92-ben eltűnt a katalógusukból jó öt évre. Azóta persze más cégek is ugrottak a témára, például az orosz Maquette vagy a Dragon, akik újszerszámos készletekkel rukkoltak elő. Én jó tíz évvel ezelőtt vettem meg az Italeri-féle változatot, mely az eredetihez hasonlóan számos alváltozatnak szolgált alapul, hiszen a cég többek között a Hetzert és a Marder III-ast is kiadta.
A készlet durván 90 alkatrészt számol, ami nem sok, de a kor színvonalának abszolút megfelelt egy ilyen méretű páncélos esetében – és aki még emlékszik a kilencvenes évek elejének felhozatalára, tudja, hogy az Italeri járműmakettjei kifejezetten jó, ha nem is tökéletes minőséget képviseltek. Az alkatrészbontás logikus, az illeszkedéssel nem voltak gondok. Egy-két beszívódás persze most is adódott, de leginkább a nem látható részeken. A gumi lánctalptól belógást hiába is várnánk, de kellően puha és könnyen felhelyezhető. A vezető és a rádiós ülését mellékelték, de a belső kidolgozás enyhén szólva spártai és korántsem teljes, így én erről inkább lemondtam. A mellékelt parancsnoki figura az Italerire jellemzően nem túl meggyőző, inkább felejtsük el, ahogy az útmutató is javasolja. Az összeállítás összességében gyors és örömteli volt.
A festési utasítás kissé nagyvonalú: két német és egy csehszlovák példányt mutat be, de nem közli, hogy az adott járműveket hol és mikor vetették be, és az alakulatjelzéseket sem taglalja. A matricalapon egyébként a 8, a 10, a 11. és a 14. német páncéloshadosztály jelvényei találhatók meg, kétféle német kereszt és kétféle (vastag 635-ös és vékony 514-es) toronyszám kíséretében. Aki az 1939-40 német villámháborúban bevetett példányokra bukik, az nyugodtan használhatja ezeket. A felhelyezéshez matricafeszítőt használtam. A hordozófilm sajnos nem olyan átlátszó, mint kéne: ahogy a fotókon is látszik, bizonyos szögben érkező fénynél elég jól látszik.
A német páncélszürke festést választottam, de vesszek meg, ha még emlékszem, hogy melyik Tamiya festéket használtam fel az ügy érdekében… A koptatás után vízfestékkel végeztem a porozást, de később olajfestékkel is nekimentem, és a koptatást is megismételtem.
Ahogy látható, kiegészítők nélkül, alapvetően a festésre és a koptatásra helyezve a hangsúlyt építettem meg a járművet. Azt hiszem, ma sem csinálnám másképp.
|
|
A kész makett
|
|
|
A kész makett
|
|
|
A kész makett
|
|
|
A kész makett
|
2013.07.17.
A fotók a szerző munkái.