Papírmakett

Lyd-1-211 keskeny nyomtávú dizelmozdony

1:45, GPM Lengyelország
Pintér György - Múzeumi krimik Régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy megpróbálkozok egy papírból készült makett összerakásával, igy ez az első papirból készült makettem.
A vonatokat szeretem, igy erre a makettre esett a választásom.
A Lyd-1 egy keskeny nyomtávú dízelmozdony, a neten talált képek alapján ez a kisvasúti mozdony nagyon megtetszett.
A füzet, melyböl ki kell vágni, 4 A4-es oldal, mely két mozdonyt tartalmaz, és két peront 1:45 és 1:87 méretarányban.
A füzet lengyel nyelvü, az összerekási útmutató kicsit "szegényes" és elég sokszor el kellett gondolkodni, hogy mit hová is kellene tenni.
Nem volt annyira nehéz az összerekás, de oda kellett figyelni. A mozdonyt úgy is össze lehet rakni, hogy a fülke kidolgozott, az ablakok helyét ki kell vágni. Én egyenlőre ezt nem tettem, nincs még nagy rutinom, majd a következö makettemnek már bátrabban állok neki.
A makett még nincs teljesen készen, gondolokodok, hogy a peront készitsem el hozzá, vagy más környezetben legyen. A mozdonyon is van még 1-2 dolog amit orvosolni kell.
Tervezem még, hogy ennek a makettnek a kisebb változatát is összerekom, és van még egy SM41-es, ami szintén összerakásra vár, mind a kettö 1:87 méretarányban.

Némi agyalás után,ugy döntöttem,hogy a maketthez tartozo peront fogom megépiteni,1-2 plusz dologgal.
A peron összeragasztása után egy fa lapra ragasztottam, amely fából keretet kapott, ez lett az alap.
Erre vékony fából (intarzia) készitettem el a talpfákat, melyeket a helyükre ragasztottam. Következett a sínpár, mely szintén fából készült.
A sínek körüli részt barna és zöld festékkel "elmaszatoltam" , majd miután megszáradt műfű darálékkal szórtam be.
Még van 1-2 dolog amit szeretnék javitani a maketten, de ez a végleges formáció, tulajdonképpen kész a makettem.
A rosszabb minőségü képekért elnézést kérek.
P1010005
P1010005
P1010006
P1010006
P1010007
P1010007
P1010008
P1010008
P1010009
P1010009
P1010010
P1010010
P1010013
P1010013
P1010017
P1010017
Fényképek-0008
Fényképek-0008
Fényképek-0009
Fényképek-0009
Fényképek-0010
Fényképek-0010
Fényképek-0011
Fényképek-0011
Fényképek-0012
Fényképek-0012
Fényképek-0014
Fényképek-0014
Fényképek-0016
Fényképek-0016
Fényképek-0017
Fényképek-0017
Fényképek-0018
Fényképek-0018
Fényképek-0019
Fényképek-0019
Fényképek-0022
Fényképek-0022
Fényképek-0025
Fényképek-0025
Fényképek-0028
Fényképek-0028
Fényképek-0034
Fényképek-0034
Fényképek-0035
Fényképek-0035
Fényképek-0036
Fényképek-0036
Fényképek-0037
Fényképek-0037
Fényképek-0006
Fényképek-0006
Fényképek-0007
Fényképek-0007
2010.12.11.
Utolsó módosítás: 2011.01.06.
Viktor82, Pétfürdö
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
lucky
2011.03.11. 09:29:16
Szia!
Első papírnak nem rossz!
Kissé filigránnak tűnik a vonószerkezet....
Látjuk majd élőben?

üdv
Lucky
denkmeyer
2011.03.11. 09:32:07
Szép, nekem tetszik, csak a pad tűnik kicsinek.Gratulálok!

denk
pitykemakett
2011.03.11. 17:49:44
HELLO! Adok neked egy tippet,a papír éleit színezd be azonos színű firctollal.Nem baj ha egy kicsit sötétebb így legalább kiemeli és életszerűbbnek tűnik.
Churchill
2011.03.14. 20:02:27
Szia!

Gratulálok, nagyon jól sikerült! Ha érdekelnek a papírmakettek, nézz el a papermodelers.hu fórumra!
Viktor82
2011.03.15. 08:28:43
Köszönöm a hozzászolásokat,és a javaslatokat,megfogadom a tanácsot az élek beszinezésével kapcsolatban.
Tremere86
2011.03.27. 11:21:02
Igazán szép munka, gratulálok.
Arra a felvetésere, hogy az útmutató enyhén szegényes, azt kell mondjam, hogy ebben a kategóriában (papir makett) ez elég megszokott, legalábbis azokban az esetekben amikkel én találkoztam.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció