Polikarpov I-5
1:72, ICM
No.72053
„A börtön ablakába, soha nem süt be a nap...” - lehetne a mottója a következőknek. A 20-as években folyt a Vörös Légierő, saját lábra/szárnyra állítása. A polgárháborúból visszamaradt, erősen leharcolt és roppant vegyes repanyag helyére saját gyártású gépek kellettek. De a „szocialista éberség” bele-bele csapott a működő projektekbe. Így történt, hogy a szovjet repülőgéptervezés legnagyobb koponyái a Butirka börtönben kempingeztek és végezeték kényszermunkaként azt, amit amúgy is végeztek volna, szabadlábon. A Központi Tervezőiroda személyzete 20 fogolyból állt; „szabotőrökből” és „nép ellenségeiből” – magasan képzett repülőgép-tervezőkből és mérnökökből. A bebörtönzött mérnökök mellett, és gyakran a parancsnokságuk alatt, jelentős számú civil mérnök, technikus és munkás dolgozott. A mérnökök és tervezők ellátást kaptak élelemmel (beleértve a fehér kenyeret, a cukrot és a vajat), cigarettával, dohánnyal, ruházattal és cipővel, ágyneművel, háló- és munkaterülettel, valamint a tervezéshez és mérnöki munkához szükséges eszközökkel és felszerelésekkel. A napi séták kötelezők voltak. Ha pedig nem folyt eléggé lendületesen a munka, akkor megvoltak a megfelelő fegyelmező eszközök. Lásd: „Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére...”
Így nem csoda, ha a „tender meghirdetésétől” a komplett terv megszületéséig elegendő volt négy hónap... és létre jött egy duplafedelű, vegyes építésű vadászgép terve. Amikor aztán látszott, hogy a tervek megvalósíthatók, az elítéltek egy részét áthelyezték egy másik, szintén az OGPU irányítása alatti tervezőirodába.
1929-re elkészült az „ötös számú vadászgép”, más eléggé beszédes elnevezéssel a VT-12 prototípusa (VT = vnuternnüj tyurm = belső börtön). Hogy a protortípust berepülő pilóta milyen megfontolásból ugrott ki ejtőernyővel a pilóta nélkül még kilométerekre elrepült gépből, az rejtély. A három prototípus háromféle motort kapott.
Végül a típus lett a Vörös Légierő vezető vadászgépe. Több min 800 darab készült belőle 1934-ig. A teljesen elavult gépe bevetették a honvédő háború első évében. Messze nem volt egy súlycsoportban a szembenálló légierők gépeivel. Jópárat átalakítottak földi támogatóvá. Ezek az eredeti két 7,62-es géppuska mellé még kettőt és két 50 kg-os bombához bombazárat is kaptak. A típus szerepelt a „Zveno” parazitavadász kísérleteiben is. A háborút túlélt példányok repülőklubokhoz illetve a polgári repüléshez kerültek. Az I-5 szolgált alapul a később csaknem legendássá, de mindenképpen az 5-nél ismertebb I-15, 152 és 153-hoz, amik aztán egész jól teljesítettek a spanyol, a mongol, a finn és a kínai égen és kevésbé sikeresen – jobb híján – a Nagy Honvédő Háború első éveiben. (Hogy aztán okkal, vagy ok nélkül keverték össze a 15-ösöket az amerikai Boeing F4B-vel, az jó kérdés.)
No, ennek az elődnek a makettjét adta ki több variációban az ICM. Ebben a dobozban a Townend-gyűrűs változat van. A másikat a hengerenkénti motorborításút ebből nem lehet megépíteni.
Én a „gyűrűs” változat építésébe fogtam. Egyszerű, ügyesen bontott alkatrészekből álló készletet gyártott az ICM. A dolog szépsége, hogy a motor maszkja nem volt a készletben - így "csupasz motorral" kell megépítenem, hacsak a maradékos dobozban nem találok valami hasonlót.
A munka itt is a pilótafülke berendezésével kezdődik. Kapjuk a törzs vascsövekből összeállított keretét is. Ezek közé kell beépíteni a fülke berendezését. Kerestem az ülést. Aztán kiderült, hogy egy hajtogatható alkatrész egyik darabja. Utána jöhet a többi. Ha úgy alakul, megpróbálom „behálózni” a két szárnyfelület közötti részt is. A törzs egyesítése után jöhettek a szárnyak. Időt kellet hagyni a szárnytartók megfelelő szögben való rögzülésére. A törzset a szárnyakkal összekötő két elem formájára egy olyan formát láttam, ami különbözik a kapottól. Itt azért voltak problémák, de nem megoldhatatlanok. A merevítők drótjait húzott szálakból alakítottam ki. Mielőtt a felső szárnyrészt felragasztottam a törzs festését elkészítettem, mert amúgy macerás lett volna maszkolni. Utána jött, a külön megfestett felső szárny. A kicsinél is kisebb szélvédőből, amit ráadásul két darababban kaptam, a középen lyukas variáció játszott. Ide jött a célzótávcső.
A futóművek következtek, majd a légcsavar.
A festés a standard szovjet festés volt. Az orr-rész fémszínű, a többi zöld. Alul egy csaknem fehér volt az előírás. El lehetne készíteni egy teljesen nyers, aluszínű gépet is. Ezen egyedi jelzéssel az Összszövetségi Kommunista (bolsevik) Pártot éltető vörös zászló jelzés látható.
A matricakészlet az ez idő tájt használatos, fekete körvonalú és a közepén is fekete karikával festett vörös csillagos sort tartalmazta.
Lassacskán elkészült a „sztálini sólymok” újabb gépe.
|
|
Dobozkép
|
|
|
festésminták
|
|
|
20261026_101354
|
|
|
Félig-meddig behálózva
|
|
|
Légcsavarral (a motor burkolata nem volt a készletben)
|
|
|
Egy kicsit behálózva
|
|
|
Felségjelekkel
|
|
|
A Tu-160 "hóna alatt"
|
2026.10.28.