Pintér György - Múzeumi krimik Porsche Múzeum

Gondolom sokaknak már a Porsche szó hallattán megdobban a szíve, mindenki tudja, hogy az egyik meghatározó sportkocsiról beszélünk, mely ugyan a háború után született, de igen komoly történelmet és históriát mondhat magáénak. Ennek állított a Porsche egy különleges emléket Stuttgartban, a gyár mellett elkészült modern stílusú Múzeumában. Északról megközelítve táblák is segítik a megtalálását, de a Porsche-Platz elnevezés is elárulja, hogy itt bizony erről szól az élet. A Múzeum épülete nagyon impozáns, magára vonja az ember figyelmét. Alatta tágas parkoló található, és onnan is fel lehet menni lifttel a Múzeumba.
8 euro befizetése után tudunk bemenni, és rögtön egy mozgólépcsőn át felvisz az utunk az emeletre. Itt úgy alakították ki a látogatás menetét, hogy kronológiai sorban haladunk a külöböző típusok mellett, és a fal mellett leginkább az utcai autók vannak, középen pedig a versenyváltozatok. Mindent meg lehet szemlélni közelről, minden autó mellett német és angol leírás, szóval teljes a kiszolgálás.
Terészetesen megtalálhatóak külön kiállítva a motorok is, sok "robbantott" formában, végig lehet követni itt is a technika fejlődését.
Külön rész foglalkozik a 911 Turbóval, itt az 5 generációs utcai változat külön-külön, de szinkronban együttt forog, nagyon látványosan megoldva.
Van három olyan henger, ahol alul egy kör alakú gumi van, felül pedig hangszórók, és folyamatosan valamelyik Porsche hangját halljuk, alul pedig a rezgést, remegést érezzük, így próbálva visszaadni valamit az élményből. Közben természetesen mindig kiírják, hogy éppen melyik járműből származó hangokat-rezgéseket foghatjuk.
A Múzeum végén természetesen shop, ahol minden kapható a Porschéval kapcsolatban.
Nagyon látványos a kiállítás, autó kedvelőknek csak javasolni tudom, ha Stuttgart körül járnak, nagy élmény végignézni ezeket a csodaszép autókat.

Kiss Gábor
IMG_0020
IMG_0020
IMG_0003
IMG_0003
IMG_0005
IMG_0005
IMG_0008
IMG_0008
IMG_0011
IMG_0011
IMG_0012
IMG_0012
IMG_0013
IMG_0013
IMG_0015
IMG_0015
IMG_0016
IMG_0016
IMG_0018
IMG_0018
IMG_0019
IMG_0019
IMG_0026
IMG_0026
IMG_0028
IMG_0028
IMG_0029
IMG_0029
IMG_0030
IMG_0030
IMG_0032
IMG_0032
IMG_0036
IMG_0036
IMG_0037
IMG_0037
IMG_0038
IMG_0038
IMG_0040
IMG_0040
IMG_0041
IMG_0041
IMG_0042
IMG_0042
IMG_0046
IMG_0046
IMG_0048
IMG_0048
IMG_0049
IMG_0049
IMG_0050
IMG_0050
IMG_0051
IMG_0051
IMG_0052
IMG_0052
IMG_0053
IMG_0053
IMG_0056
IMG_0056
IMG_0058
IMG_0058
IMG_0059
IMG_0059
IMG_0060
IMG_0060
IMG_0062
IMG_0062
IMG_0063
IMG_0063
IMG_0064
IMG_0064
IMG_0066
IMG_0066
IMG_0068
IMG_0068
IMG_0069
IMG_0069
IMG_0070
IMG_0070
IMG_0071
IMG_0071
IMG_0072
IMG_0072
IMG_0074
IMG_0074
IMG_0076
IMG_0076
IMG_0077
IMG_0077
IMG_0078
IMG_0078
IMG_0079
IMG_0079
IMG_0080
IMG_0080
IMG_0082
IMG_0082
2010.03.21.
Kiss Gábor (Gabi)
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Matton
2010.03.22. 21:29:43
Szia Gabi! Nagy élmény lehetett. Az 53-as képen látható 86-os motorról nincs véletlenül képed a másik oldalról?
Gabi
2010.03.23. 18:28:22
Szia Gyuri!
Tényleg nagy élmény volt, arról a motorról sajna csak ezt az egy képet készítettem.
Gabi
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció