Pintér György - Múzeumi krimik
A "J" jelzésű hajó építését 1936 őszén kezdték meg a Hipper osztály harmadik tagjaként. A németek olyan nevet szerettek volna választani ennek az egységnek, mely szimbolizálja a történelmi kapcsolatokat az Ostmarkkal, vagyis Ausztriával (és ezáltal tulajdonképp az Osztrák-Magyar Monarchiával). Ezért eredetileg a Tegethoff nevet szánták a hajónak. Tegethoff admirális azonban 1866-ban Lissanál elég csúfos vereséget mért az olasz flottára, így, nem akarván megsérteni a szövetséges olaszok érzéseit, a németek más nevet választottak. A "J" jelzésű hajót ezért nevezték el a híres tábornok, a "nemes lovag", Szavojai Jenő herceg (1663-1736) után.
A Prinz Eugent 1938 augusztus 22-én bocsátották vízre. Az eseményt egybekötötték Horthy Miklós látogatásával (aki az osztrák-magyar flotta utolsó főparancsnoka volt), így a "keresztanya" nem volt más, mint Horthy Miklósné.
A hajót a további szerelési munkálatok elvégzése után, 1940. augusztus 1-én állították szolgálatba.
A különféle gyakorlatok és tesztek végrehajtása után az első bevetésre 1941. május 18-án került sor. Ez volt a híres-hírhedt "Rheinübung", melyet a Bismarck kísérőhajójaként hajtott végre.
Május 24-én az esti órákban a Bismarckon tartózkodó flottaparancsnok önálló tevékenységre utasította a Prinz Eugen parancsnokát. A két hajó szétvált és mint tudjuk, a Bismarck végül elsüllyedt. A Prinz Eugen továbbcirkált az óceánon, de nem tudott elsüllyeszteni egyetlen ellenséges hajót sem. Végül kazánproblémák miatt június elsején befutott Brestbe.
Itt tartózkodott 1942 januárjáig, mikor az állandó jellegű légitámadások miatt Hitler parancsot adott, hogy a Scharnhorst és Gneisenau csatacirkálókat, valamint a Prinz Eugent Norvégiába kell vinni a La Manche-on keresztül. Ez volt a "Cerberus" hadművelet (melyet "Csatornafutam"-nak is hívnak) és 1942. február 11-én kezdődött. A németek hatalmas kockázatot vállaltak, hisz a csatorna Dover és Calais között mindössze 40 kilométer széles. Fennállt a veszély, hogy a légi és tengeri fedezet ellenére az angolok koncentrált támadást indítanak a három hajó ellen. Ám végül nem történt semmi. Pontosabban az angolok február 12-én a déli órákban, egy légi felderítés során "vették észre" a német hajókat a Somme vonalában, a belga partoknál. A kötelék azonban ekkor már túl volt a csatorna legszűkebb részein és a sebtében indított brit támadásokat visszaverték. Itt érdemes megemlíteni, hogy ebben a hadműveletben halt meg Esmond Knight parancsnok is, aki repülőgépéről azt a torpedót indította 1941 májusában, mely megrongálta a Bismarck kormánylapátját, ezzel irányváltásra képtelenné tette a hajót. Itt sajnos nem volt szerencséje. Az általa irányított repülőgép-köteléket (6 Swordfish torpedóvető gépet) a németek lelőtték. A parancsnok tettéért posztumusz Viktória-keresztet kapott.
A történetírás egyébként a mai napig felrója az angoloknak, hogy elszalasztottak egy remek lehetőséget a németekkel való leszámolásra.
Ha a hajók és a repülőgépek nem is, az aknák legalább "sikereket" értek el. A Scharnhorst kétszer, a Gneisenau egyszer futott aknára.
Különféle kitérőmanőverek után a Prinz Eugen február 23-án érte el a norvégiai Drontheim fjordot. A fjord bejárata előtt a Trident nevű brit tengeralattjáró megtorpedózta a hajót. A sérülés súlyos volt. A hátsó rész nagyobbik felét egyszerűen le kellett vágni és ideiglenes vízzáró falat építeni. Ezzel együtt egy ideiglenes kormányművet is beépítettek, melyet a legénység közvetlenül a fedélzetről működtetett.
A Prinz Eugen május 16-án indult el Kielbe a végleges javítások elvégzésére. Az ideiglenes kormányt kezelő matrózokat alaposan megizzasztotta az a 46 brit bombázó és torpedóvető, mely útközben koncentrált támadást intézett a hajó ellen. Akármilyen hihetetlen is, de sikerült elkerülni az összes bombát és torpedót. A hajó május 18-án érkezett Kielbe és a javítások 1942 októberében fejeződtek be. 1942 októberétől 1943 januárjáig a Prinz Eugen különféle gyakorlatokat hajtott végre német vizeken és a háborús szolgálatot egy rövid közjáték zavarta csak meg. 1942. december 31-én a német felszíni flotta csúfos vereséget szenvedett a JW51B konvoj kísérete ellen vívott csatában a Barents tengeren. Hitler dühében megparancsolta, hogy zúzzák ócskavassá az összes felszíni hajót. A Prinz Eugent így rövid időre törölték a flotta jegyzékéből. Ám végül az új főparancsnok, Dönitz admirális meggyőzte Hitlert, hogy vonja vissza esztelen parancsát. Bizonyítandó, hogy a felszíni flotta ismét harcra kész, a Prinz Eugen parancsot kapott, hogy induljon Norvégiába. Ezért 1943. január 9-én és 25-én két kitörési kísérletet hajtott végre a Scharnhorst csatacirkálóval, a Kattegaton és Skagerrakon át. Mindkét kísérletet svéd és angol hajók és repülőgépek is észlelték, így a műveleteket félbeszakították.
A Prinz Eugen 1943 februárjától a német flotta kiképző-kötelékének zászlóshajója lett és a háború végéig el sem hagyta már a Balti-tengert többé. A hajón nem csak az újoncokat képezték ki, hanem újfajta fegyvereket, például a 40 mm-es légvédelmi löveget, és radarrendszereket is teszteltek.
A viszonylag nyugalmas hátországi élet 1944 júniusában ért véget. A Prinz Eugenből, a Lützowból, az Admiral Scheerből és a 6. rombolóflottilla hajóiból megalakították a Kettes Harccsoportot (a vezénylő altengernagy után Thiele Harccsoportnak is nevezték), ám tengeri ütközetekre nem került sor. Amikor a szovjet Vörös Hadsereg megkezdte előrenyomulását Finnországba, a Baltikumba és Kelet-Poroszországba, a harccsoportot a parton előretörő szárazföldi egységek ellen vetették be. A Prinz Eugen számos bevetésen vett részt, melyek során parti célokat támadott. Ebből a legsikeresebb Tukum bombázása volt 1944. augusztus 19-20-án. A kilőtt lövedékek 80%-a talált. Az egyetlen tengeri bevetésre 1944. szeptember 20-án került sor. A Prinz Eugen kíséretet adott egy hat teherhajóból álló konvojnak, melyek az ún. német lappföldi hadsereg nehéz felszerelését szállították el Finnországból. A kíséret szükséges volt, mert a finnek szeptember 5-én fegyverszünetet kötöttek az oroszokkal és szembefordultak a hitleri Németországgal. A művelet után tovább folyt a szárazföldi célok támadása a Balti-tenger keleti részén. Ennek során 1944. október 15-én a Gotenhafenbe (ma Gdynia) való visszatérés közben a Prinz Eugen legázolta és majdnem elsüllyesztette a Leipzig könnyűcirkálót.
A Prinz Eugen orrát kevesebb, mint 30 nap alatt megjavították, a Leipziget viszont Danzigba (ma Gdansk) vitték és a kikötőben ún. parti erődként használták.
A háború vége 1945. április 4-én jött el a Prinz Eugen és legénysége számára. Ekkor támadták utoljára a parton előrenyomuló szovjet egységeket és itt szenvedték el az utolsó - 12 fős - veszteséget. Mivel a főtüzérség lőszere elfogyott, a Prinz Eugen először Swinemündébe, majd Koppenhágába ment. Itt május 7-én kivonták a szolgálatból, majd május 9-én brit felügyelet alá került.
A Prinz Eugent május 26-án brit kísérettel Wilhelmshavenbe küldték, ahol szárazdokkba került. Ott a szövetségesek szakértői a nyár folyamán alaposan megvizsgálták. Ezután egy kissé komikus epizód következett. A német flotta megmaradt hajóit a négy győztes nagyhatalom felosztotta egymás közt. A Prinz Eugen olyan jó állapotban volt, hogy mindegyik magának akarta. Végül a "győztes" nevét egy kalapból húzták ki. Így került a Prinz Eugen 1945. december 13-án az Egyesült Államok haditengerészetéhez, mely 1946. január 5-én állította szolgálatba.
A hajót először Bostonba, majd Philadelphiába vitték, ahol a berendezéseket és fegyverzetet az amerikai szakemberek átvizsgálták.
A Prinz Eugent ezután a Panama-csatornán át a Csendes-óceánra küldték, ahol a "szerencsés hajó" szerencséje sajnos véget ért. 1946. június 9-én a Bikini-atollra került, ahol egyike lett azoknak a hajóknak, melyeket atombombatesztekhez használtak fel.
Az első tesztre 1946. július 1-én került sor, egy B-29-es bombázó atombombát dobott a tesztflottára. A Prinz Eugen ezt még kis sérülésekkel megúszta, noha a hajótest radioaktívvá vált és védőruha nélkül már nem lehetett többé a fedélzetre lépni.
A második teszt 1946. július 25-én történt.
Ez vízalatti robbantás volt és ez már súlyos sérüléseket okozott. A hajótörzs illesztései megroppantak, valamint számos rés keletkezett, melyeken át víz került a hajóba. Ez vezetett oda, hogy december 21-én egy vihar során a már amúgy is sérült törzsre még több víz zúdult és a hajó lassan felborult és elsüllyedt a Kwajalein-lagúnában, ahová a tesztek után vitték. A roncs a mai napig ott található. Olyan sekély helyen süllyedt el, hogy a törzs hátsó része a kormánylapáttal és a hajócsavarokkal együtt kilátszik a vízből. A roncs azonban igen rossz állapotban van. Egy 1974-es felmérés szerint a sugárzás már annyira lecsökkent, hogy védőruha nélkül is meg lehet közelíteni, ezt mégsem ajánlják. Fennáll a veszélye ugyanis, hogy a fejjel lefelé fekvő hajó rozsdásodó felépítménye egyszercsak nem bírja tovább a terhelést és összerogy.
A német Tengerészszövetség kérésére 1978-ban a jobboldali hajócsavart eltávolították a roncsról és Németországba küldték, ahol Kielben a tengerészek emlékművét díszíti.
A cikk elején és a cikkben is többször említettem, hogy a Prinz Eugent "szerencsés hajó"-nak hívták. Hogy miért? Nos, nem süllyesztett el egyetlen ellenséges hajót sem. A Bismarck-kal végzett akción kívül más jelentősebb hadműveletben az ellenség ellen nem is vett részt. Még a "Csatornafutam" is inkább taktikai műveletnek tekinthető, mely morális győzelmet hozott a németeknek. Hát akkor miért hívták így? Azért, mert gyakorlatilag a német flotta egyetlen nagy felszíni egysége volt, mely jóformán sértetlenül érte meg a háború végét. Ez pedig, a körülményeket figyelembevéve, talán több volt, mint szerencse.
A Prinz Eugent 1938 augusztus 22-én bocsátották vízre. Az eseményt egybekötötték Horthy Miklós látogatásával (aki az osztrák-magyar flotta utolsó főparancsnoka volt), így a "keresztanya" nem volt más, mint Horthy Miklósné.
A vízrebocsátás 1938-ban
A hajót a további szerelési munkálatok elvégzése után, 1940. augusztus 1-én állították szolgálatba.
A Prinz Eugen 1940-ben
A különféle gyakorlatok és tesztek végrehajtása után az első bevetésre 1941. május 18-án került sor. Ez volt a híres-hírhedt "Rheinübung", melyet a Bismarck kísérőhajójaként hajtott végre.
Bismarck a Prinz Eugen-ról fényképezve
Május 24-én az esti órákban a Bismarckon tartózkodó flottaparancsnok önálló tevékenységre utasította a Prinz Eugen parancsnokát. A két hajó szétvált és mint tudjuk, a Bismarck végül elsüllyedt. A Prinz Eugen továbbcirkált az óceánon, de nem tudott elsüllyeszteni egyetlen ellenséges hajót sem. Végül kazánproblémák miatt június elsején befutott Brestbe.
Brest, 1941. június 1.
Itt tartózkodott 1942 januárjáig, mikor az állandó jellegű légitámadások miatt Hitler parancsot adott, hogy a Scharnhorst és Gneisenau csatacirkálókat, valamint a Prinz Eugent Norvégiába kell vinni a La Manche-on keresztül. Ez volt a "Cerberus" hadművelet (melyet "Csatornafutam"-nak is hívnak) és 1942. február 11-én kezdődött. A németek hatalmas kockázatot vállaltak, hisz a csatorna Dover és Calais között mindössze 40 kilométer széles. Fennállt a veszély, hogy a légi és tengeri fedezet ellenére az angolok koncentrált támadást indítanak a három hajó ellen. Ám végül nem történt semmi. Pontosabban az angolok február 12-én a déli órákban, egy légi felderítés során "vették észre" a német hajókat a Somme vonalában, a belga partoknál. A kötelék azonban ekkor már túl volt a csatorna legszűkebb részein és a sebtében indított brit támadásokat visszaverték. Itt érdemes megemlíteni, hogy ebben a hadműveletben halt meg Esmond Knight parancsnok is, aki repülőgépéről azt a torpedót indította 1941 májusában, mely megrongálta a Bismarck kormánylapátját, ezzel irányváltásra képtelenné tette a hajót. Itt sajnos nem volt szerencséje. Az általa irányított repülőgép-köteléket (6 Swordfish torpedóvető gépet) a németek lelőtték. A parancsnok tettéért posztumusz Viktória-keresztet kapott.
A történetírás egyébként a mai napig felrója az angoloknak, hogy elszalasztottak egy remek lehetőséget a németekkel való leszámolásra.
Ha a hajók és a repülőgépek nem is, az aknák legalább "sikereket" értek el. A Scharnhorst kétszer, a Gneisenau egyszer futott aknára.
A Scharnhorst és Gneisenau csatacirkálók, valamint a kísérőhajók a Prinz Eugen hídjáról fényképezve a Csatornafutam alatt
Különféle kitérőmanőverek után a Prinz Eugen február 23-án érte el a norvégiai Drontheim fjordot. A fjord bejárata előtt a Trident nevű brit tengeralattjáró megtorpedózta a hajót. A sérülés súlyos volt. A hátsó rész nagyobbik felét egyszerűen le kellett vágni és ideiglenes vízzáró falat építeni. Ezzel együtt egy ideiglenes kormányművet is beépítettek, melyet a legénység közvetlenül a fedélzetről működtetett.
A levágott tat az ideiglenes kormánnyal
A kormányosok
A Prinz Eugen május 16-án indult el Kielbe a végleges javítások elvégzésére. Az ideiglenes kormányt kezelő matrózokat alaposan megizzasztotta az a 46 brit bombázó és torpedóvető, mely útközben koncentrált támadást intézett a hajó ellen. Akármilyen hihetetlen is, de sikerült elkerülni az összes bombát és torpedót. A hajó május 18-án érkezett Kielbe és a javítások 1942 októberében fejeződtek be. 1942 októberétől 1943 januárjáig a Prinz Eugen különféle gyakorlatokat hajtott végre német vizeken és a háborús szolgálatot egy rövid közjáték zavarta csak meg. 1942. december 31-én a német felszíni flotta csúfos vereséget szenvedett a JW51B konvoj kísérete ellen vívott csatában a Barents tengeren. Hitler dühében megparancsolta, hogy zúzzák ócskavassá az összes felszíni hajót. A Prinz Eugent így rövid időre törölték a flotta jegyzékéből. Ám végül az új főparancsnok, Dönitz admirális meggyőzte Hitlert, hogy vonja vissza esztelen parancsát. Bizonyítandó, hogy a felszíni flotta ismét harcra kész, a Prinz Eugen parancsot kapott, hogy induljon Norvégiába. Ezért 1943. január 9-én és 25-én két kitörési kísérletet hajtott végre a Scharnhorst csatacirkálóval, a Kattegaton és Skagerrakon át. Mindkét kísérletet svéd és angol hajók és repülőgépek is észlelték, így a műveleteket félbeszakították.
A Scharnhorst a Prinz Eugen-ról fényképezve az egyik áttörési kísérlet alatt
A Prinz Eugen 1943 februárjától a német flotta kiképző-kötelékének zászlóshajója lett és a háború végéig el sem hagyta már a Balti-tengert többé. A hajón nem csak az újoncokat képezték ki, hanem újfajta fegyvereket, például a 40 mm-es légvédelmi löveget, és radarrendszereket is teszteltek.
Tesztradar a Prinz Eugen elülső felépítményén
A viszonylag nyugalmas hátországi élet 1944 júniusában ért véget. A Prinz Eugenből, a Lützowból, az Admiral Scheerből és a 6. rombolóflottilla hajóiból megalakították a Kettes Harccsoportot (a vezénylő altengernagy után Thiele Harccsoportnak is nevezték), ám tengeri ütközetekre nem került sor. Amikor a szovjet Vörös Hadsereg megkezdte előrenyomulását Finnországba, a Baltikumba és Kelet-Poroszországba, a harccsoportot a parton előretörő szárazföldi egységek ellen vetették be. A Prinz Eugen számos bevetésen vett részt, melyek során parti célokat támadott. Ebből a legsikeresebb Tukum bombázása volt 1944. augusztus 19-20-án. A kilőtt lövedékek 80%-a talált. Az egyetlen tengeri bevetésre 1944. szeptember 20-án került sor. A Prinz Eugen kíséretet adott egy hat teherhajóból álló konvojnak, melyek az ún. német lappföldi hadsereg nehéz felszerelését szállították el Finnországból. A kíséret szükséges volt, mert a finnek szeptember 5-én fegyverszünetet kötöttek az oroszokkal és szembefordultak a hitleri Németországgal. A művelet után tovább folyt a szárazföldi célok támadása a Balti-tenger keleti részén. Ennek során 1944. október 15-én a Gotenhafenbe (ma Gdynia) való visszatérés közben a Prinz Eugen legázolta és majdnem elsüllyesztette a Leipzig könnyűcirkálót.
A két hajó az ütközés után
A szétválasztás közel 14 órán át tartott.
A Prinz Eugen orrát kevesebb, mint 30 nap alatt megjavították, a Leipziget viszont Danzigba (ma Gdansk) vitték és a kikötőben ún. parti erődként használták.
A sérült Leipzig a Gdansk-ba benyomuló szovjet csapatokat lövi
A háború vége 1945. április 4-én jött el a Prinz Eugen és legénysége számára. Ekkor támadták utoljára a parton előrenyomuló szovjet egységeket és itt szenvedték el az utolsó - 12 fős - veszteséget. Mivel a főtüzérség lőszere elfogyott, a Prinz Eugen először Swinemündébe, majd Koppenhágába ment. Itt május 7-én kivonták a szolgálatból, majd május 9-én brit felügyelet alá került.
Koppenhága, 1945. május 9.
A megmaradt lőszert - brit parancsra - kirakják.
A Prinz Eugent május 26-án brit kísérettel Wilhelmshavenbe küldték, ahol szárazdokkba került. Ott a szövetségesek szakértői a nyár folyamán alaposan megvizsgálták. Ezután egy kissé komikus epizód következett. A német flotta megmaradt hajóit a négy győztes nagyhatalom felosztotta egymás közt. A Prinz Eugen olyan jó állapotban volt, hogy mindegyik magának akarta. Végül a "győztes" nevét egy kalapból húzták ki. Így került a Prinz Eugen 1945. december 13-án az Egyesült Államok haditengerészetéhez, mely 1946. január 5-én állította szolgálatba.
USS Prinz Eugen IX-300
A hajót először Bostonba, majd Philadelphiába vitték, ahol a berendezéseket és fegyverzetet az amerikai szakemberek átvizsgálták.
Az A lövegtoronyból eltávolítják a csöveket további vizsgálatra
A Prinz Eugent ezután a Panama-csatornán át a Csendes-óceánra küldték, ahol a "szerencsés hajó" szerencséje sajnos véget ért. 1946. június 9-én a Bikini-atollra került, ahol egyike lett azoknak a hajóknak, melyeket atombombatesztekhez használtak fel.
Az első tesztre 1946. július 1-én került sor, egy B-29-es bombázó atombombát dobott a tesztflottára. A Prinz Eugen ezt még kis sérülésekkel megúszta, noha a hajótest radioaktívvá vált és védőruha nélkül már nem lehetett többé a fedélzetre lépni.
A második teszt 1946. július 25-én történt.
A tesztflotta elhelyezkedése a második robbantás során
Ez vízalatti robbantás volt és ez már súlyos sérüléseket okozott. A hajótörzs illesztései megroppantak, valamint számos rés keletkezett, melyeken át víz került a hajóba. Ez vezetett oda, hogy december 21-én egy vihar során a már amúgy is sérült törzsre még több víz zúdult és a hajó lassan felborult és elsüllyedt a Kwajalein-lagúnában, ahová a tesztek után vitték. A roncs a mai napig ott található. Olyan sekély helyen süllyedt el, hogy a törzs hátsó része a kormánylapáttal és a hajócsavarokkal együtt kilátszik a vízből. A roncs azonban igen rossz állapotban van. Egy 1974-es felmérés szerint a sugárzás már annyira lecsökkent, hogy védőruha nélkül is meg lehet közelíteni, ezt mégsem ajánlják. Fennáll a veszélye ugyanis, hogy a fejjel lefelé fekvő hajó rozsdásodó felépítménye egyszercsak nem bírja tovább a terhelést és összerogy.
A felborult Prinz Eugen
A német Tengerészszövetség kérésére 1978-ban a jobboldali hajócsavart eltávolították a roncsról és Németországba küldték, ahol Kielben a tengerészek emlékművét díszíti.
Emlékmű Kielben
A cikk elején és a cikkben is többször említettem, hogy a Prinz Eugent "szerencsés hajó"-nak hívták. Hogy miért? Nos, nem süllyesztett el egyetlen ellenséges hajót sem. A Bismarck-kal végzett akción kívül más jelentősebb hadműveletben az ellenség ellen nem is vett részt. Még a "Csatornafutam" is inkább taktikai műveletnek tekinthető, mely morális győzelmet hozott a németeknek. Hát akkor miért hívták így? Azért, mert gyakorlatilag a német flotta egyetlen nagy felszíni egysége volt, mely jóformán sértetlenül érte meg a háború végét. Ez pedig, a körülményeket figyelembevéve, talán több volt, mint szerencse.
|
|
A Prinz Eugen 1940-ben
|
|
|
A vízrebocsátás 1938-ban
|
|
|
Bismarck a Prinz Eugen-ról fényképezve
|
|
|
Brest, 1941. június 1.
|
|
|
A Scharnhorst és Gneisenau csatacirkálók, valamint a kísérőhajók a Prinz Eugen hídjáról fényképezve a Csatornafutam alatt
|
|
|
A levágott tat az ideiglenes kormánnyal
|
|
|
A kormányosok
|
|
|
A Scharnhorst a Prinz Eugen-ról fényképezve az egyik áttörési kísérlet alatt
|
|
|
Tesztradar a Prinz Eugen elülső felépítményén
|
|
|
A két hajó az ütközés után
|
|
|
A sérült Leipzig a Gdansk-ba benyomuló szovjet csapatokat lövi
|
|
|
Koppenhága, 1945. május 9.
|
|
|
USS Prinz Eugen IX-300
|
|
|
Az A lövegtoronyból eltávolítják a csöveket további vizsgálatra
|
|
|
A tesztflotta elhelyezkedése a második robbantás során
|
|
|
A felborult Prinz Eugen
|
|
|
Emlékmű Kielben
|
2024.12.18.