Projekt A-150 (1. rész)

Projekt A-150 Super Yamato

1:700, Fujimi No.42142 (2006)
Pintér György - Múzeumi krimik Az A-150-es hajóosztály története az 1930-as évek elején kezdődött. Abban az időszakban Japán, nagyhatalmi törekvései miatt, fokozatosan szembekerült korábbi első világháborús szövetségeseivel, közülük is főleg az Egyesült Államokkal. A japán stratégák tehát számolni kezdtek egy lehetséges tengeri háborúval az amerikai flotta ellen, de ehhez megfelelő hajókra volt szükségük.

A japán haditengerészet tervezőhivatala 1934 októberében kapott felkérést arra, hogy tervezzen egy olyan csatahajót, amely felülmúlja az amerikai vetélytársakat. A terv Projekt A-140 néven 1935 márciusára készült el.
A tervezett hajó túl nagy és túl drága lett volna, ezért a stratégáknak engedményeket kellett tenniük. Végül két és fél évvel, valamint huszonhárom tervvel "később", 1937. november 4-én lefektették a Yamato, majd fél évvel később testvérhajójának, a Mushashinak a gerincét.

70.000 tonnás vízkiszorításával, 410-650 mm vastag páncélzatával és 9 darab 46 cm-es lövegével ez a két hajó túlszárnyalta az akkori amerikai csatahajókat. A japánok azonban sejtették, ha megépülnek, az amerikaiak nem hagyják válasz nélkül, és ők is hasonló hajókat fognak építeni. Ezért 1938-39-ben tervezni kezdték a következő hajóosztályt, mely reményeik szerint biztosítja majd Japán számára az abszolúte fölényt. Ezekből a tervekből született meg a Projekt A-150, vagy Szuper Yamato néven ismert osztály.

Az új hajók külső megjelenésükben a Yamatora és a Mushashira hasonlítottak volna, némiképp más légvédelmi fegyverzettel felszerelve. Vízkiszorításban egy kicsit, a fő fegyverzet kaliberében pedig nagyon felülmúlták elődeiket.
Az egységeket ugyanis 6 darab 51 cm-es löveggel tervezték meg. Ezek lettek volna a legnagyobb, hajóra épített lövegek a történelemben. Az építést 1941-42-es kezdéssel tervezték, a Yamatok elkészülte után. Az események azonban másképp alakultak.

1941-ben - csak néhány nappal a Yamato szolgálatba állítása előtt - Japán megtámadta az Egyesült Államokat. Az amerikaiak ellen vívott 1942-es midwayi csata pedig új fejezetet nyitott a tengeri hadviselésben. Ebben az ütközetben előtérbe kerültek a repülőgép-hordozók, és nyilvánvalóvá vált, hogy a továbbiakban ez a hajótípus lesz a főszereplő a tengereken. Mivel Japán elvesztette a csatát, ezért a hajóépítő kapacitást részben az ott elszenvedett veszteségek pótlására, részben más, rövidebb idő alatt megépülő egységek építésére használták fel.

A Projekt A-150-et törölték anélkül, hogy bármilyen munka megkezdődött volna a hajókon. Bár nem történt hivatalos névadás, feltehető, hogy az osztály első egységét Kii-nek nevezték volna, mely egy ősi japán tartomány volt és jelenleg a legnagyobb félsziget neve Honshun. A történelmi háttér után pedig lássunk neki a makettépítésnek!

A kit egy közepes minőségű, 2006-os kiadású Fujimi készlet. Található benne néhány alkatrész, mely kissé elnagyolt a Tamiya kithez viszonyítva.
A dobozban a Yamato alkatrészei találhatók, tehát akár az is megépíthető belőle. A plusz alkatrészek, a lövegtornyok és a 10 cm-es fegyverzet lövegei, melyek a Szuper Yamatohoz szükségesek, külön öntőkereten találhatók.

Az építéshez Janusz Skulski könyvét használtam, melyben - mondhatni - a Yamato utolsó csavarjáról is van rajz. Mivel a Szuper Yamato hasonló hajó lett volna, így ez a mű nagy segítségemre volt az építésben. A kiegészítők gerincét a Tetra Model Works maratása és a Bunker Studio 3D nyomtatott alkatrészei alkották, a legénység pedig a Triumph Model figuráiból állt össze.

Az építést az összeállítási rajz és a fotómaratás rajzának tanulmányozásával kezdtem. Megnéztem, hogy a hajótörzsön és a fedélzeten melyek azok a darabok, melyek maratással, vagy egyéb kiegészítővel cserélhetők ki. Majd ezeket a darabokat levágtam, és a helyüket lecsiszoltam. Utána kifúrtam a légvédelmi gépágyúk helyét a fedélzeten, majd beragasztottam a fedélzet elemeit.

A következő lépésben elkezdtem kialakítani a tatfedélzet részleteit. Sztirolból, drótból és maratásból elkészítettem és feljavítottam az ajtókat a repülőgép- és csónaktároló hangárokhoz, valamint beragasztottam a repülőfedélzet oldalsó elemeit tartó bordázatot és a felette lévő rácsokat a helyükre.

A második lépés az 51 cm-es fő és a 15,5 cm-es másodlagos lövegek tornyainak, valamint az alattuk lévő barbetták elemeinek feljavítása volt.
Ez legfőképp korlátok, létrák és szellőzőrácsok beragasztásából állt.

Ezek voltak az építés kezdetei. A következő rész a felépítmény összeállításáról fog szólni.
1_Super Yamato
1_Super Yamato
2
2
3
3
5
5
6
6
7
7
8
8
9
9
10
10
11
11
12
12
13
13
14
14
15
15
16
16
17
17
18
18
19
19
20
20
21
21
22
22
23
23
24
24
25
25
26
26
27
27
28
28
29
29
30
30
31
31
32
32
33
33
34
34
35
35
36
36
37
37
38
38
39
39
40
40
41
41
2024.02.28.
Sebestyén Gábor (Sebi), Pécs
Armada Makett Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
vrauko
2024.02.29. 09:23:22
Csak Musashi (egy hával kevesebb).
EnTyU
2024.03.28. 11:02:52
Eddig nagyon tetszik, várom a folytatást.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció