Projekt A-150 (2. rész)

Projekt A-150 Super Yamato

1:700, Fujimi No.42142 (2006)
Pintér György - Múzeumi krimik A felépítmény három fő darabból állt. Az összeállítás elsőre nem tűnt bonyolultnak, de a különféle kiegészítők miatt néha kissé el kellett térni a rajztól. Az építést a két oldalsó elemmel kezdtem, melyek a 10 cm-es lövegek és a 25 mm-es gépágyúk platformjai voltak.

Az első lépés néhány kör kivágása volt sztirolból. Ez azért volt szükséges, hogy a 10 cm-es lövegek talapzatát kissé megemeljem, mert eltértem a gyártó által adott lövegektől és műgyanta alkatrészeket használtam. Azok pedig másképp illeszkedtek az alapra.
Aztán kifúrtam néhány ajtó helyét, majd drótból kialakítottam a keretet.
Végül felragasztottam a fedélzet csúszásgátló anyagát imitáló maratást, a 25 mm-es gépágyúkat és a nyitott ajtókat. Ezzel befejeződött a felépítmény építésének "könnyű" szakasza. Következett a középső elem.

Itt az első lépés a híd alapjának összeragasztása volt. Ahogy az egyik képen látszik, egy elég robosztus elemről van szó, mely nemcsak a hidat foglalta magába, hanem ez volt a radar alapja, valamint számos távmérőnek és irányítóállásnak is platformjául szolgált. Miután ez az elem a helyére került, következett a részletek kidolgozása.
Létrák, szellőzők és ajtók kerültek felragasztásra. A leglátványosabb lépés pedig a hátsó részen található külső feljárók megépítése volt.

Ennél a lépésnél következett el makettező pályafutásom egyik "történelmi" pillanata. Először használtam 3D-nyomtatott alkatrészt. Ahogy az előző részben utaltam rá, a kiegészítők egy része a Bunker Studio nyomtatott alkatrészeiből állt össze. Eléggé részletgazdag, de törékeny alkatrészekről van szó. Ezért nem tagadom, kissé remegett a kezem, mire az öntőkeretből kioperáltam az alkatrészt. A képeken a híd teteje látható, de majd a 21-es típusú radar is ebből kerül megépítésre. A fenti lépésekkel a felépítmény eleje néhány apróság híján elkészült.

Következett az árbóc! Itt a merevítőelemeket, a létrákat és a Type 13-as radarokat kellett beépíteni. Ez önmagában nem lett volna nehéz lépés, mert a képeken látható, hogy az árbóc nem túl sok elemből áll. Sajnos azonban véletlenül eltörtem az egyik árbócrudat. Így kénytelen voltam levágni a másikat is és sztirolból újraépíteni az árbóc hátsó részét. Ezekre az elemekre kerültek fel a maratások.

A következő lépés a felépítmény hátsó részének további feljavítása volt. Itt a korábban felragasztott szellőzők és ajtók mellé különféle korlátok és kapaszkodók kerültek beragasztásra. Ahogy pedig utaltam rá, a 10 méteres távmérő 3D-s alkatrész lesz. Annak az alapja fog abba a "lyukba" kerülni, mely a képen látható.

Mielőtt a középső és oldalsó elemeket összeragasztottam volna, néhány apróságot építettem be a helyére. A Type 22-es radart, szélsebességmérőket és reflektorokat. Az utolsó négy képen az összeragasztott elemek láthatók, próbaképp a fedélzetre helyezve.

Ezek voltak az építés második szakaszának lépései. A makett kb. 80%-os készültséget ért el.
1_Super Yamato
1_Super Yamato
2
2
3
3
4
4
5
5
6
6
6
6
6
6
6
6
6
6
11
11
11
11
11
11
11
11
11
11
16
16
16
16
16
16
16
16
16
16
21
21
21
21
21
21
21
21
21
21
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
26
2024.07.07.
Sebestyén Gábor (Sebi), Pécs
Armada Makett Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció