Nieuport N.28 C-1

1:72, Revell No.04189

Pintér György - Múzeumi krimik A Luftwaffe „What if” kategóriás fejlesztései mellett jópár éve megépítettem egy I. világháborús legendát is, egy Albatros DIII-ast. Ez adta az ötletet, hogy alkalomadtán tovább folytassam majd a sort még több „csotrogány” elkészítésével. Egy bevásárlóközpontban történt bolyongásom során akadtam rá a további jelöltekre, egy Nieuport 28 C-1, egy S.E.5.a és egy Spad XIIIc készlet képében. Ha már lúd, legyen kövér – gondoltam magamban,és mindet besorakoztattam az építésre váró kategóriába.
Elsőként a Nieuportot vettem le a polcról és vettem alaposan szemügyre. Az első pillanatban kicsit meg is ijedtem, mert a koros készlet alkatrészei néhol elég elnagyoltak és sorjásak is. Az apró alkatrészek feljavítása elég macerás feladatnak ígérkezett, de ha az ember megtalálja az arany középutat, akkor igazán élvezetes építéssé válhat a dolog.

Az építés:

Mivel kabint egyáltalán nem alakítottak ki, ezért ennek pótlása teljes egészében a mi feladatunk, amennyiben nem akarjuk a pilótatorzót beépíteni a gépbe. Először a törzsfeleket sorjátlanítottam, majd csiszoltam le a belső felületet. Pótoltam a merevítéseket, a padlólemezt, a műszereket, illetve a pilótaülést is. A törzs belsejét fehérrel világosított okker színnel alapoztam, a merevítőbordákat pedig sötétbarnával emeltem ki. Száradás után az egészet befolyattam híg feketével. A padlólemezt famintázatúra készítettem. Ehhez világosabb barnával alapoztam a méretre és formára alakított lemezt, majd rövid szőrű ecsettel sötétebb barna színt vittem fel egyirányú, rövid mozdulatokkal. Az ecsetben nagyon kevés festék volt, így apró szálkás mintát kaptam, ami jól utánozza a fa erezetét. A két fél összeragasztása után az orr jobb oldalán lévő négyzet alakú panelt teamécses anyagából kivágtam és felragasztottam.
A következő lépésben az orrgyűrűt és a motort készítettem el. Utóbbit feketére festettem, majd fémszínnel szárazecseteltem. Egyébként ez az alkatrész szerintem a készlet egyik legjobb alkatrésze. A kb. egyforintos nagyságú elem méretéhez képest részletgazdag, még a szelepemelő rudak is kivehetők rajta. Mivel forgómotorról van szó, ezért a légcsavarral együtt rotál. A rögzítése ezért eltér a megszokottól: magát a motort kell becsapolni a tűzfalba és ebbe fixen beragasztani a légcsavart. A propeller rögzítése előtt azonban az orrgyűrűt fel kell tenni. Utóbbit a pereme mentén elvékonyítottam kicsit, illetve a hiányzó nyílásokat is kimartam. A gyűrű széle mentén teamécsesből vágott vékony alucsíkot ragasztottam fel. A légcsavart sorjátlanítottam és kiigazítottam a formáját. Mintázatát az előzőekben leírt technikával készítettem el faerezetesre.
A törzs és az orr után következhettek a szárnyak: az alsóból kivágtam a kormányfelületeket, a felsők formáját pedig csiszolópapírral egyengettem. Az alsó szárny egész jól illeszkedett a törzshöz, de azért némi tömítőanyagra és csiszolásra is szükség volt a tökéletes felülethez. A vízszintes vezérsík és a farokkormány beragasztása közben a vágolapom vonalai segítségével ellenőriztem a beállításokat. Mikor minden rendben volt, vékony fúróval kifúrtam a szárny merevítőhuzaljainak bekötési furatait. A kiindulópontokon zsákfuratokat, a végpontokon átmenőfuratokat készítettem, így ragasztás közben feszesen tudtam tartani azokat. A szárnytartó dúcokat a készletben található vastag alkatrészek helyett méretre vágott és kilágyítás után ellapított injekcióstű-darabokból készítettem el.
A futómű összeállításához azonban a készlet eredeti darabjait használtam fel alapos vékonyítás után. A kerekek kisebb korrekció után festésre alkalmasak, de előbb a rajtuk átmenő tengely kilógó bumszli végével kell valamit kezdenünk. Eltüntetésére csak az lehet megoldás, ha a kerekeket ráragasztjuk a tengelyre, majd a kitüremkedő véget összecsiszoljuk a külső tárcsával. Így ugyan nem forognak a kereket, viszont nem illúzióromboló a két dudor. Az már megint más kérdés, hogy a kerekeket festeni csak az összeállítás után tudjuk...

A festés:

Az építési folyamat befejeztével következett a madárka "felöltöztetése". A törzs és a szárnyak alsó felületeit, illetve a futószárat világoskék színűre festettem hobbi akrilfestékkel három rétegben. Száradása közben az orgyűrű belsejét festettem ki fémszínnel, illetve a külsű részét ecseteltem fehérrel.
A világoskék után következett az okker felső alapszín felvitele, majd sorban a többi álcázószín. A foltokat a festési leírás alapján kihegyezett rotringgal rajzoltam fel, majd lapos ecsettel festettem több vékony rétegben. A felső szárnyon egyelőre azonban csak az alsó felület kékjét festettem. A futók gumija középszürke, a keréktárcsák sötétbarna színűek lettek, a szárnytartó dúcokkal együtt.
A felső szárny ragasztása előtt felerősítettem a furatokba a merevítőhuzalokat, amiket egy kiszolgált zokniból kihúzott gumiszálak imitálnak. Ezeket a felső szárny felragasztása után áthúztam a furatokon és feszítés közben pillanatragasztóval rögzítettem. A felesleg levágása után a ragasztás nyomát összecsiszoltam a szárnnyal, majd itt is elvégeztem a festést.
Mindezek után már csak a matricázás és a végső lakkozás maradt. A jelzések felvitele problémamentes volt, szépen fesímultak még az íves felületekre is. A lakkozás matt lakkal történt, aminek száradása után az aprócska gépet késznek nyilvánítottam.
Összességében véve elmondhatom, hogy igazán élveztem az építést, még annak ellenére is, hogy sok sajátkészítésű alkatrészt kellett legyártani, ráadásul igen kis méretben. Valahol azonban számomra ez adta meg igazán az egész sava-borsát.
Aki hasonló késztetést érez magában egy jó kis "pepecselésre", bátran ajánlom figyelmébe ezt a készletet.
A következő részben az S.E.5a építését írom majd le az érdeklődőknek.